Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 19. szám · / · MÓRICZ ZSIGMOND: SÁRARANY

MÓRICZ ZSIGMOND: SÁRARANY
-REGÉNY-
I.

Égető meleg nyár van. A sok eső után, amiben nem érhetett a búza, egyszerre borzasztó forróság lett, amely megaszalja a szemet. A kemény, meggondolt parasztok csak megingatják a fejüket, "az isten is kitanult már a mesterségiből", de nem zúgolódnak, nem ijedeznek, nem sápítoznak. Az idő ellen? Azt el kell fogadni, ahogy jön.

Túri Dani a falu felől jött haza. Gondban fő a feje, s néha rá-rá bólint a gondolatára. Nagy terveket főz, a hamar meggazdagodó emberek módjára egyre nagyobb vállalatokba fog.

Amint a kiskapun belép a tisztán tartott udvarra, fölemel egy eldobott kukoricakórót, míg beér a pitvarba, apróra töri s bent a szabad tűzhely elé veti a többi tüzelőhöz.

A felesége a konyha előtt pirosodik. Ingvállából kiemelkedik gőzölgő fehér sovány válla, nyaka s a baboskék pendely-szoknya alól, fekete megkopott papucsban mezítláb.

Ahogy az ura belép, visszafordítja az arcát feléje. Irigység és méreg futja el. Persze ezt az embert nem nyúzta le az öt esztendei házasság, meg a három gyerek. Neki mindenből csak a java jut. A barnapiros férfi szebb, mint legénykorában volt, mert ő kihizlalta. Bezzeg ő odavan, róla leszopták a húst a pulyák, meg a sok dolog, meg a sok méreg.

Dani hajnalban ment el hazulról, most délre jár, érzi, hogy köszönni kellene az asszonynak, vagy legalább szót váltani vele. Köszönni derogál; az asszony kötelessége, hogy köszönjön az embernek, aki aztán egy komoly fejbólintással elfogadja. Hanem Erzsi elmulasztotta a percet s Dani ahogy bámuló nagy fekete szemébe néz, úgy érzi, mintha adósa volna az asszonynak. Kipislant hát félszemmel az ajtón az égre, aztán odasandít félszemmel az asszonyra s azt mondja:

- Hát ha esni akar, csak hagy essék!

Elpödri szép bajuszát, amiről "nyalkabajszú Túrinak" is hívják; az asszony, akarata ellen is biccent a szempillájával, evvel rendben van a dolog.

Dani befelé mozdul, az első házba. Újra szólni készteti valami. Mintha nem volna minden rendben közte, meg a felesége között.

- Hun az én veres noteszem, - mondja.

- Hun. Hisz ott van a mándliba. A sifonyba.

Dani bemegy. Ő is tudja, hogy ott van.

A hűvös szoba levegője megcsapja; tele van az a felmázolt föld szagával, a kissé dohos ágynemű, meg a tiszta szobában tartott ételneműek, az avasodó vaj, savanyodó telj szagával. A sifon uras, annak az ajtaját kinyitja s kiveszi a kabátzsebből a veres noteszt. Leül az asztalhoz s a homályosra bezsaluzott, párologtatóan hűvös szobában hozzáfog számolni. Megnyalogatja a plajbász hegyét s gyerekes, iskolás nagy betűkkel szókat, számokat ír egy tiszta oldalra.

- Kitaposom a béledet, te kutya! - hallja egyszer a felesége hangját. - Hogy az isten vegyen el te, - hát nem felfordította a tejes csuprot!

Sipp, supp! hallatszik kívülről, ahogy az asszony csattogó tenyérrel rápaskolt a gyerek vastag húsára. A kis fiú csak egy jó perc múlva kezdett el rikoltani, de akkor aztán úgy, mint a malac, akit nyúznak.

Dani egy kis ideig odafigyelt, aztán tovább folytatta a dolgát. A gyerek az asszonyé, ahhoz neki semmi köze; ha még a két gyerekével se volna szabad az asszony, akkor itt hagyná a házat.

Kis idő múlva nyílik az ajtó, dühösen berohan az asszony s a fal mellett álló tejesköcsögökhöz áll és szemlét tart felettük.

- Mi az istennyilát csináljak már, - zsémbel hangosan, de nem mintha valakitől tanácsot kérne, hanem mert nem bírja magába fojtani a szót, - még volt egy messzely abban a csuporban, éppen elég lett volna. Mos már kezdhetek egy egész kondért. Bajlódhatok, míg leszedem a tetejét...

- Nem árt a vaj a bélesbe, - szólt oda Dani, gondterhelt arccal, amelyen meglátszott, hogy föl se veszi az asszony mérgét.

Erzsi összeszorította a fogát s felkapott egy jókora köcsögöt. De a nagy cserépedény már régen repedt volt, mindig várta vele Erzsi a drótost, s hogy az nem jött, nagy félve mégis csak használta, hisz olyan szűkébe volt a kedvére való jó tejes csuproknak. Most izgatottságában elfeledkezett a csupor hibájáról, felkapta s ahogy kifordult vele a szoba felé, az abban a pillanatban kirepült a ház közepére, s ezer darabba tört.

- Apróra! - szólt újra Dani hidegvérrel; ha van, legyen, ha törik, törjön! úgyse baj, nem kár...

Erzsi fogta a csupor fülét, ami a kezében maradt s úgy odaszánta az ura fültövéhez, hogyha az utolsó percben egy gondolattal vissza nem tartja, baj lett volna belőle. De hát az asszony nem tud ütni, csak magát emészti, ahelyett, hogy máson töltené bosszúját.

Sarkon fordult, kiment, a cserepet a szemétbe lökte, elővette a seprűt, lapátot, megy egy nagy mázoló rongyot s bement feltakarítani a ház földjét.

A szeméből könnyek szivárogtak, olvadt, égő cseppek s bent feszült a vulkán az indulatoktól.

Dani kedélyesen nézte; motoszkált ugyan valami benne, hogy kár most bizgatni az asszonyt, nem jó lesz, de úgy benne volt az uszításban, hogy nem állta. Szórakozottan tartotta vastag ujjai közt a vékony plajbászt s úgy nézett csendesen somolyogva a feleségére. Roppant mulatságos volt neki, hogy Erzsi minden dühe mellett is milyen szaporán, ügyesen dörzsölgeti a sáros földet.

- Látod, - mondta neki jámboran, - most lesz szép. Mindig így kellene, tejjel súrolni fel, de sajnálod...

Az asszony megszédült, a nyelve megbénult a váratlan sértésen támadt dühétől.

Ebben a percben robajló nagy sustorgás hallatszott a konyhából, a tűzhelyről.

- Az a tej is kifutott! - kiáltott az asszony és kirohant.

Dani felkacagott. A nyitva maradt ajtón csakugyan égett tejbűz áradt be.

A következő pillanatban a túlsó szobából éles babasírás hangzott fel. A csecses baba felébredt és sírni kezdett.

- Dögölj meg! - kiáltotta be rá az anyja. - Ebkölyke. Most halj meg, ne legyen belőled olyan kutya, mint az apád.

Dani nevetett magának.

Az asszony kisvártatva folytatta:

- Hun az a kis bitang! Te! - kiabált ki az udvarra, ahol a nagyobbik fia még mindig bömbölt, az eresz alatt a gerendán ülve. - Gyere be! Egy pissz ne legyen, mert a nyakadra hágok. Eredj, ringasd azt a másik kis nyavalyást... De ki ne fordítsd!

Dani újra nevetett: azért mégis van gondja rá. Asszony!

A fiatal asszony a tűzhelyen rendbe hozott mindent, s újra bement a házba, hogy kisöpörje a cserepeket.

- Szakadhatok én százfelé; szakadhatok én! - morogta.

- Nem árt az! legalább egy kicsit frissülsz! - vetette oda Dani.

- Hallgass! - rikácsolta az asszony képéből kikelve. - Hallgass mert mindjárt itt döglök meg.! Vagy itt ölöm ezt az egész frekvenciát.

Lihegett, fújt.

- Bitangok! Megétetni egyszer! Mert az vón jó csak. Mind belőlem él. Ha százan vannak, mind nekem kell körültáncolni. Mindnek én vagyok a cselédje.

- Minek vagy! - mondta kicsinylő bosszúsággal Dani, - hány segítséget állítsak?

- Az kell nekem! - szólt undorral Erzsi, - a te segítőid, nyald ki mindnek a... Az csak neked való. Az én konyhámba nem teszi be a lábát egy dajnád se. Az én tiszta edényembe nem nyúl egy asszonyszemély se a faluba.

Dani felkacagott, megkapóan tiszta csengésű, egészséges, jóízű kacagással.

- Na, ne tódíts. Van talán a faluban olyan is, akit nem pellengéreztél még ki velem.

- Van. A nagyanyám, aki husz esztendeje a fődbe rothad. De más nincs.

Dani újra felkacagott. Szép egészséges, harapós fogai kicsillogtak. Erős bikanyakát hátraszegte s merész tekintetű piros arca férfiasan ragyogott. Barna haját, amely izzadt fehér homlokára csapzott, félre hárította, hogy széles hullámot vetett a fürt, s szeme bizalmasan, gondtalanul sugárzott.

Az asszony gyűlölettel nézte ezt az embert, akiért valaha a kútba ugrott. Első gazdalány volt s nem akarták a zsellérfiúhoz adni. Nem is adták, míg a nyalka legény, aki már akkor is híres kapós volt az asszonynépnél, a lánynak az édesanyját is meg nem ölelgette. Későn tudta meg Erzsi, mikor már nem volt mit tenni, mikor már a félfalu szeretője volt az urának s e miatt féltékenységében szinte megháborodott az anyja és maga világosította fel asszonylányát. Erzsi undorodott s azóta az anyjára nem tud rá sem nézni. Hiszen csak legalább ha egy szeretője lett volna az urának, akkor összetörtek volna valahogy. De így, mikor egyszerre tíz-húsz lánnyal-menyecskével, de még vén asszonnyal is bizonyos köze volt, köztük, jól tudja, hogy az édesanyja is ott van maig, - így nem lehetett hova lenni. Jobban undorodott a fiatal asszony attól, akit az urával meggyanúsított, mint a hullától. S nem mehetett sehova, inkább itt maradt ezzel az emberrel, akiről még most is úgy érzi néha, hogy nem tudna nála nélkül megélni.

A férfi csak nézte, nézte a szikrázó fekete szemű asszonyt, aki egészen belecsúnyult a haragjába. Olyan furcsán, olyan kétes érzéssel nézte az erős ívű fekete szemöldökök alól, a szép alakú hófehér homlok alól, a keményen kiszögellő arccsontok, éles vékony orr, epés metszésű száj keretéből kinéző nagy sötét szemek poklát, amely még sem tudott igazi hatást tenni rá... Most már értette miért volt ő hűvös ehhez az asszonyhoz már elég régi idő óta, pedig maga is elcsodálkozott milyen gerjedelmes mostanában a vére. Csúf ez az asszony, csúf. Imádkozásra, térdelésre és gyűlölködésre termett, nem szerelemre. Pápista. Szívós és szenvedélyes, amit ő nem bír megérteni. Az ő jó kövér, hamar felgyúló, lecsendesedő, keveset haragvó, sokat káromkodó kálomista természete sok puhaságra s örökös jókedvre vágyakozik... És mégis izgatja, leköti ez az asszony, sokkal jobban, mint a világ minden asszonya. Nem cserélné el senkivel, de senkivel a világon. Tele van vele, örül a nagy tisztaságának, a testi-lelki életbeli szeplőtlenségének. Nagyra van vele, mint olyan asszonnyal akihez nincsen több hasonlatos. És mikor szabadon csatangol a kurta örömök virágos kertjében, mindig örvendve gondol az asszonyára, aki otthon van, neki őrzi meg tiszta virágkelyhét, s térden imádkozik a maga szigorú isteneihez, akik olyan idegenek s valójában olyan gyűlöletesek neki.

A húsos, rózsásképű ember szeme lobbot vetett, balkézzel elkapta az asszony megfeszült keze szárát s odarántotta őt magához. Az asszony másik kezében ott volt a teli szemétlapát: arról mind lerepült a cserép szanaszét a szobában. Dani jókedvvel kacagott rajta, mintegy megkönnyebbülve. Átölelte az asszonyát, leszorítva két karját s az izmos, szívós asszony érezte, hogy ereje a férjeé mellett olyan semmi, mint az ő kezében a gyereké. Úgy bánt vele, ahogy akart. Oda szorította az ölébe, lefektette a vállára s megpaskolta a hátát.

- Te bogár te! - mondta neki s aztán fogta, eltartotta két kézzel magától messzire, hogy jól az arcába nézhessen.

Az asszony kezéből kihullott a vaslapát s csörömpölve állt meg a földön egy pár cserépen. S a nő eleresztette magát; összerokkanva hagyta, bármit tesz vele az ura.

- Ó te hónapos rózsa! mi bajod? - mondta Dani s a győző kedvtelt érzésével nézett az asszonyra. - Hát van hijjad? Megkárosítalak? Hiszen nem bírod el ha megcsókollak, te! Mindig kifog utána a betegség. Te üvegvirág. Hiszen sok vagyok neked, te harmat. Belehalsz, ha addig csókollak, míg nekem elég.

Kiterítette a két karján az asszonyt, mint egy vékony gyereklányt. Erzsi érezte, hogy fölrepül a levegőbe. Elveszett a lába alól és a lelkéből a biztos föld kisugárzó ereje: szédült és ájult és érezte, hogy az ura tenyerén van, de olyan biztos helyen, mintha az isten markában volna. megvillant szűk kis agyában a gondolat, hogy ilyen erős ember nincs több a föld kerekségen, mint az ő ura, aztán elalélt s hagyta, hogy azt tegye vele amit akar. Főhetett már, futhatott már odakint a tej, rántás, pecsenye korommá.

Dani odaborította a meleg asszonyi testet magára, mellére, vállára s gyengén átölelte. Alig volt ruha a forró testen, amelynek a színe, a bőre érintése kezdett meghidegülni saját magára lecsapódó gőzében a fagyos szobába, és mégis olyan hőséget sugárzott a test, mint az olvadt vas.

- Látod hékám, - mondta csendesen a férj, - olyan vagy, mint a sár. Mit kezdjek veled. Ha egy ujjal hozzád nyúlok, véged. A f-fenébe, száz asszony is kicsi volna nekem!...

Átölelte s magán tartotta a pihegő asszonyt; aztán ráncba szedte homlokát s elcsöndesedett. Egyszerre az üzletre gondolt, ami most az egész lelkét lefoglalta s az asszonnyal az ölében, pár pillanat múlva olyan tisztán és nyugodtan gondolt az imént félbeszakított tervére, mintha csak a plajbász volna az ujja közt s nem egy szerelembe fulladt asszony, a tulajdon hites felesége.

Az asszonyi test lassan odasimult hozzá. A két meztelen kar megölelte a férfinyakat, vállat; a szorgalmas, ügyes, tapintó ujjak megbizseregtek, amint a férfi puha, simuló gyolcs ingén átérezték az üvegsima és ruganyos kemény húst, s elkezdtek játszani, tovább tapogatni s egyszerre lázasan görcsösen markoltak bele a húsba; marokra fogva, gyúrva, gyötörve, csókolva a váll alatt meggyűrődő, egész tenyeret betöltő húsdomborulatot. Az asszony esze alázatos segítője lett, hirtelen fölviharzott testi gerjedelmének, s amíg két megbarnult erős karjával átfonta a férjét, cserepesre szikkadt szomjas ajkával beletapadt a nyakára, ott, ahol az ingből kifehérlik s ekkor teljesen elfeledett minden bajt, keserűséget, szívfájást. Csak kívánta, áhította, odaadta magát a hímjének.

A férfi elmosolyodva ébredt fel komoly, szikár tépelődéséből. Megérezte, hogy az asszonnyal van valami, megtapogatta, puha, lágyhúsú, kidagadó csontú tagjait s nyugodt hangon, gondolatait folytatva így szólt:

- No ha ez a vállalat beüt, akkor se bú, se kár.

Az asszony összerándult, s görcsösen ölelte át az urát, mintha agyon akarta volna benne fojtani az idegen gondolatokat s a testétől könyörögne segítséget a lelke idegensége ellen.

A férfi el akarta tolni, de nem bírt vele; az asszony szívósan és mégis kéjesen ölelte; arra elmosolyodott, ő már szinte el is felejtette, hogy került az ölébe az asszony.

- Ha ezt a bérletet megkapom, úgy, ahogy szeretném, akkor aztán nem cserélek a vicispánnal se.

Az asszony karjai lelankadtak. Mintha a délig nyitót nap éri. Dani egész könnyen bírt vele; mint szokta, eltartotta magától két tenyérrel úgy nézett a felesége arcába.

- Bizony még úri asszony lesz belőled! - szólt ragyogó örömmel. Az Erzsi arca olyan szomorú, olyan halálosan szomorú és ijedt volt, a szeme úgy könyörgött és remegett, könnyek rezegtek a sarkában és az arcvonalai elbágyadtak. Sovány arca sóvár volt, ajkai izzóak, orrlikai tágultak s felső szemhéja leereszkedett a szembogarakig.

De a férfi nem látott semmit nagy izgatottságától, úgy tele volt a terveivel. Úgy látszik már mindennel tisztában van, amin eddig töprengett.

- A szatmári boltosok nem győznek annyi selymet lemérni, amennyi viganóra valót vehetsz!

Az asszony szemei lecsukódtak, feje lebágyadt.

- Kiveszem az egész Nagyszeget. Hallod!... Már beszéltem az ispánnal. Az úr a zsidóra megharagudott, aztán az egész az Asszonytól függ úgyis. Felmegyek hozzá magam, nem esz meg. Egy asszonytól nem ijedek meg, láttam én már mást is. Ha méltóságos asszony is, csak asszony!

Erzsi, mintha vipera csípte volna meg, felugrott. Minden porcikája reszketett. Most értette meg, mit beszél az ura.

- Mmit! - szólt bukdácsoló nyelvvel, - mit mondasz? A méltóságos - Hát oda akarsz? Hát...

- Nonono. Mondom, hogy csak nem esz meg! Mit féltesz?

- Mmán azt is! - ordított fel rekedten az asszony s leugrott az ura térdéről. Összecsapta a kezét, aztán így felemelte a feje fölé, meg újra leeresztette; úgy rohant, száguldott összevissza a szobában, mintha kedves valakijének rögtön bekövetkezhető, kikerülhetetlen halálától félne, - már azt is, azt is! - ismételte.

A férfi egy darabig nézte, értetlenül.

- Hát beléd mi ütött?

- Uristenisten! Keresztrefeszítettszentisten. Mikor lesz vége ennek az én kinkeserűgyász életemnek. Ó mennybéli szüzanyám!...

- Ne bőgj! - rivallt rá az ura. - Ez kell nekem. Ez kell éppen! Tyúkeszű.

Bosszúsan dobta odább a ceruzát az asztalra.

- Ahelyett, hogy örülne, táncolna, - bolond! Igazán, hogy egy asszony alábbvaló a... Nem érted? ha sikerül, - mert még semmise biztos, - olyan kontraktust csinálok az úrral, hogy belegebed. Ki fogom venni az egész Nagyszeget, az egész pusztát, a Tiszasarkon olyan káposztásfőd van, hogyha kiadom, nyócvan pengőt, százat adnak egy vékásért.

- Ezret.

A férfi elhallgatott. Ez már okos szó. Ez legalább az üzletre vonatkozó. Az asszony mindig, mindenben a legrosszabbra számit, nem úgy, mint ő, akinek roppant rikító minden terv, alig bírja magát megállítani, úgy rohan a képzelete. S elégszer bebizonyosodott már, hogy az asszonyának igaza volt. Ezért nem vágja ketté az asszonybeszédet, hanem meghőköl rá s újra meggondolja.

Hozzáfogott hát és mint szokta, apróra elmondott a feleségének mindent. Ez csak állt a szoba közepén, lesütött szemmel, szórakozott pillantással, majd meggondolta magát, kiment a konyhába, eligazított a tűzhelyen minden edényt, a kutyát kikergette, a félrácsajtót betette s újra bement. Az ura felnézett a noteszéből s tovább folytatta a beszédét.

- Ha tizenhat pulyád lesz, mindre maradhat elég. Hát nekem ne vágj ilyen fancsali képeket; nem tudnám miért.

- Nekem nem kell a macáid zsírja.

- Eh, - hehentett Dani bosszúsan, - már megint eszi a...

- Nem hát! Inkább a nyakamba veszem a kölykeidet és megyek velük kódulni, de nekem nem kell piszkos pénz.

- Milyen piszkos?

- Bhhh, amiért osztozni kell - rajtad!

Dani kedvetlenül rándította meg az arcát.

Az asszony folytatta.

- Persze! most már megy a méltóságos asszonyok után. Nem elég ami volt. Eredj, csak eredj, hogy kivetnek a disznók közé. Óh, csak az én istenem adná, hogy egyszer már ráakadna a bajára! Mert nagyon elhitte már magát!...

Dani kitágult szemekkel nézett az asszonyra; megértette a gyanúsító gondolatát és az szeget ütött a fejében. Tán még igaza is van az asszonynak. Hisz az úri asszony is csak asszony!...

Összevonta a homlokát s az ablak felé fordult.

Az Erzsi lába alatt megroppant egy cserép. Lehajlott érte s összeszedte a darabokat, aztán kitört:

- Azt mondom neked, elég legyen a cudarságokból, mert ha egyszer elfog a keserűség, az isten legyen irgalmas-kegyelmes mindnyájunknak.

Dani felállt. Villogó szemmel nézett az asszonyára.

- Én meg azt mondom neked, - adta ki kemény hangon a parancsot, - hogy eredj a dolgodra, egyébre ne legyen gondod. Ott a konyhád, ott az udvarod, ott a gyerekeid. Az én bajomba ne piszkálj bele... Ha nem tudsz segíteni, ne állj keresztbe... Semmi bajod. Tudod, hogy szeretlek; érted élek, meg értetek, a gyerekekért. Az egész világot ide akarom hordani a kötődbe; még a mai napig egy bokor kendőt se adtam más asszony személynek rajtad kívül. Mit sajnálsz? Lekopott a csókolóm? Nézze meg az ember. Mi közöd hozzá, hogy csinálom a magam seftyét, csak sikerüljön.

Az asszony visszaszívta az orrába a könnyét, érezte, hogy most még csak csöndesen folyt a szó, de hamar rossz vége is lehet. Elhallgatott a kemény hangra, mint a megszidott gyerek.

Az ura is meghiggadt. Visszaereszkedett a helyére s komor arccal hozzáfogott újra rendezni a gondolatait.

- Tudod te jól Dani, hogy nekem nem kell semmi, - szólalt meg szomorúan, csöndesen az asszony. - Eléltem volna én veled az anyád kis házában is, kapás napszámos sorban is. De ha van annyink, amennyink, minek ide több? Minek a sok gyerek, meg a sok birtok, a sok gond? Nem jó nekünk úgy, ahogy apámék voltak? Csendesen, rendesen. Nem kell felfalni a világot, de elpotyázni se ami van. Minek töröd te magad, ha nem muszáj? Meglátod, meg... rossz vége lesz egyszer!

- Az isten áldjon meg, - szólt a férje mutatott bosszúsággal, - hallgass már, ha mondom, hogy hallgass... Ne hasonlíts engem az apádhoz, nem vagyon én Tövigszáraz, mint ő.

A fiatal asszony elvörösödött az apja gúnynevének hallatára; szíve egész szenvedélyével szerette és tisztelte az apját s gyűlölködve nézett az urára.

- Csak hagyj békét az apámnak! Jól vigyázz, mert te is megkapod a magad csúfnevét, a víz se viszi le rólad!

Dani meghorkanva, vizsga szemmel nézett a feleségére, nem tud-e már is valamit? Az utóbbi napokban többször észrevette, hogy utána nevetnek s valami szót suttognak, ha meglátják. Még nem jutott a fülébe, hogy mit, megkérdezni meg nem merte, félt, hogy még megmondják.

- Az isten irgalmazzon annak! - morogta fenevad módjára, lapos pillantással, - aki rám ragaszt valamit!

A beszéd egészen posvánnyá lett. Úgy indult egy félórával ezelőtt, mintha vihar készült volna belőle s úgy végződött, mint az őszi köd. Nyomott hangulat és nagy kedvetlenség maradt utána, amelynek a mélyén feszültséget éreztek mind a ketten.

Erzsi látta, hogy az ura nem szól többet, kifordult a konyhába. Dani meg mogorván belekönyökölt a tervezgetésébe.

(Folytatása következik.)