Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 1 szám · / · FIGYELŐ

TÓTH ÁRPÁD: HOLLANDUSOK

Bauer és Breitner, így egymás mellé írva, - mintha bolti tábláról másoltam volna le valamely cégnevet. S ha megnézem a képeiket, a hangulatomban van valami abból, amit a setét amsterdami mellékutcák apró ritkaságkereskedőinek, ezeknek a csendes tisztaképű és finoman ravasz szájszögletű emberkéknek a boltjaiban érezhetsz. Nem baj. "Bauer és Breitner" szépséges fehér csipkékbe és szomorú selymekbe öltöztetik a lelked s elfeledtetik veled a durva lila és jajpiros vásznakat, amelyeket a szomszédos termek sok maszatos és vézna inas gyereke (a Kacziánygyakornok-klub) akart a lelki nyakadba sózni.

Mért beszélek éppen Bauerről és Breitnerről ? Israels, a furcsa, gesztikuláló kis zsidó már régen bevonult a hivatalos nagyságok közé. A Maris Jákob setét levegőjű, nedves tájait már vígan magyarázhatják a műtörténeti kézikönyvek alapján a tanár urak a csoportosan felvonuló felsőbb lányoknak. Maris Willem robusztus, friss teheneit is beskatulyázták már s Boosboom interieurei előtt egész bátran eshetünk műtörténetileg megalapozott extázisba. Bauer és Breitner ellenben fiatalok.

Beteges, rafinált szomorúságuk, amit egyszeriben kiérzünk, mihelyt szembe kerülünk a képeikkel valahogy újabb szomorúság, mint az öreg mesterek egyszerű, ősi bánata. Bauer, mint valami fáradt, új poéta csiszol bizarr ellentéteket: az amiensi székesegyháznak egészen a tövében állunk, a felfelé ágaskodó vonalakat nyersen töri ketté a keret felső léce, egy másik templom fakósárga síkjához pedig alul tüzes, vörös búcsús zászlók pöttyei tapadnak. A "Háremőrők"-ön a fényes arabeszkek szürkeségbe vannak rejtve s a "Sztambul" fakó lépcsőin apró, élénk színfoltok vonaglanak egymás mellett. A keleti ég nála fátylaskék s a léptető lovak lábai hegyes szögbe tört vékony fekete vonalak. A különöset keresi, hogy furcsa szomorúságát megsejttesse.

Breitner öregebb, szomorúsága érettebb, vidámabb s a technikája egyszerűbb. A színes ellentéteket ő is szereti, de foltjai nagyok, nyugodtak. Nagy kikötő képén a setét árbocok s bús parti házak fölé víg hajlással emelkedik fel egy elől horgonyozó bárka nagy mélykék színű eleje, mint valami óriási kék hattyú nyaka s a homályos amsterdami házsorok előtt pufók, vörösképű hordócskák szoronganak a hótakaró alatt. A groteszk, elnagyolt, hibás rajzú alakok csendesen hajolnak felénk képeiből: "Lássátok, mind ilyenek vagyunk". Egy asszony hiú mozdulattal rázza ormótlan szoknyái közül a havat s egy gebe bütykös térdeit körülcsókolja a szomorú hollandi napsugár.

Bauer és Breitner tehát fiatalok, akik már elfáradtak s egy kicsit visszafordultak a novellához. Bauer romantikus, Breitner új, bölcs, rezignált, megértő. Az a társuk, aki a még újabb utak egyikén haladna, Toorop Jan, ma még hidegen hagy. Szimbolista, de a képeihez még magyarázatokat kell írnia s úgy hat, mintha előbb írná a fejtegetéseket s azután illusztrálná őket fakó képeivel.