Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 20. szám · / · Lengyel Géza: Az apa

Lengyel Géza: Az apa
IX.

Az idegorvost nem hivatták el. Irtózott tőle Bodóné, éppen azért, mert maga is látta, hogy a szép koponyán belül nincs minden rendben. Baj nem volt. Csendes fásultságban telt az idő. Ili megérkezett, sokat sírt, amikor együtt volt az anyjával, de mire a tavasz eljött, más dolgok foglalták el. Várt valakire, apró, nyűgös jövevényre.

Bodóék hosszú évek óta most maradtak először késő tavasszal is Budapesten. Máskor az első langyos napokon túl nem lehetett tartani a nyughatatlan vérű piktort. A faluról, a villáról most még szó se esett. Május végén azonban forró napok jöttek és Bodónak mégis csak eszébe jutott a zöld, az ég, a levegő. Egy délután kiutaztak az elhagyott kertbe. Egészen felélénkült Bodó. Szívta be a levegőt, rendezgetett, tervelt.

- Dolgozni szeretnék - mondotta, most először hónapok óta.

Az asszonynak ragyogott az arca:

- Kijövünk szombaton és dolgozni fogsz.

- Nagyon jó lesz. Kijön Ili is, modellnek. Befejezem a tavalyi Vénusz-képet.

Az asszonynak könnyek gyűltek a szemébe. Szegény Ili, elnehezedett testével, megnyúlt arcocskájával. Nemsokára már közelednek nehéz órái. És az a szerencsétlen ember, elhomályosuló, alig-alig látó szemével Vénuszt festene róla.

Zokogva borult otthon Ili nyakába.

- Mit csináljunk? - kérdezte kétségbe esve.

- Szombatig elfelejti - vigasztalta Ili.

Nem felejtette el. Szombaton reggel gondosan összepakolta szerszámait. Az asszony nagy nehezen rávette, hogy csak délután utazzanak.

- Ili okvetlenül jöjjön - kötötte ki Bodó.

Ili átjött déltájban. Bodó előfogta, lelkesedve magyarázta neki a kép részleteit.

- Tudod - mondotta -, hogy tavaly félben hagytam. De délután végzek vele. Olyan gyönyörű lesz, mint amilyen te vagy.

A két asszony rémülten nézett egymásra. Elüzentek Kerekiért, tanácskoztak vele. A száraz mérnök csodálkozott legkevésbé az apósa állapotán, mert ő minden művészt kissé bolondnak tartott amúgy is.

- Vigyünk ki titokban jó pénzért egy modellt - ajánlotta nyugodtan -, papa úgysem ismer fel senkit. Nem lát.

- Inkább magyarázzuk meg neki, hogyan van Ili - szabadkozott az anya.

Végre Kereki terve győzött. Sikerült. Olyan kitűnően, hogy zokogni szerettek volna rajta. Vidáman, boldogan fecsegett Bodó az egész úton. A kertben előszedte a szerszámjait. Égett a türelmetlenségtől. Egy ócska spanyolfal mögött levetkőzött a modell, aki a jó kereset fejében szívesen vendégszerepelt.

- Közelebb, közelebb - integetett Bodó.

A lány három lépésnyire jött. A festő összehúzta a szemét.

- Most sem elég éles - panaszkodott - de annál szabadabb, merészebb lesz a kép.

- Ti menjetek el - intett Kerekinek, meg a feleségének -, csak egyedül tudok dolgozni.

A spanyolfal mögé húzódtak, ahol csendesen sírdogált Ili.

Néhány percnyi csend. Azután durva asszonyi sikoltozás. Odaszaladtak. Bodó átölelve tartotta a megrémült lányt. Ujjai egészen belevágódtak a hátába, magához szorította, eltorzult az arca, szemének a fehérje látszott. Rekedten, ijesztőn hörögte:

- Ilikém, egyetlen, drága szerelmem...