Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 16. szám · / · Fenyő Miksa: Két regényről

Fenyő Miksa: Két regényről
II.

HERCZEG FERENC: LÉLEKRABLÁS. Herczeg a következőképpen építi fel regényét. Sárkány József "az ország egyik legerősebb koponyája", "a férfiasság mintaképe", akinek "egész lényéből valami csodálatos éberség, erő és erély sugárzik ki", beszélget barátjával Farkasiccsal. És Farkasics azt mondja barátjának: "Szerinted a nő szent ideál, de nem a belső értékénél fogva, hanem azért, mert a tiéd, amellett hasznos háziállat és kedves játékszer is. Anya, betegápoló, szakácsné s bajadér egy személyben. Drágább kelléke a férfinak a pipájánál, de nem olyan fontos, mint a kardja. - - - Úgy bánsz vele, mint a gyermekkel és mivel jószívű vagy, alkalomadtán elhalmozod játékszerekkel és édességekkel; de minden törékeny holmit elkobozol tőle, egyebek közt a lelkét is és felrakod az almárium tetejére, ahol nem érheti el a gyermek..." Szóról-szóra ezt mondja (jó ízlésünk türelmét alaposan próbára tevő beszélgetés befejezéséül) és mi már tudjuk, hogy Sárkány József ebben a regényben elkobozza egy nőnek a lelkét... lélekrabló lesz és hogy ebből a rablásból kerül ki a regény. Aztán megírja, hogy szeret bele Sárkány József a gyámleányába és hogy veszi feleségül. Ez a regény első része. Nem tehetek róla - vádoljanak bár rosszhiszeműséggel - kénytelen vagyok Tolsztoj regényét a Családi boldogság-ot Herczeg regénye mellé állítani. Itt is meg van írva, amint Mihajlics Szergej és a gyámleánya egymásba szeretnek. De mily szépen írja meg Tolsztoj ezt a keletkező szerelmet, milyen nemesen egyszerű eszközökkel dolgozik, mennyire kirekeszt minden romantikát elbeszéléséből s mily művészi bensőséggel alakítja mindazt, ami emberi horizontjait közel hozza hozzánk. Herczeg regényében regényolvasók számára csinált néhány szegényes művirág jelzi a helyet, melyen költőnek tolla dús vegetációt fakaszt. Ahogy Tolsztoj az esküvő előtti napokkal megírja: szebben már nem is lehet. És Herczegnél Sárkány "az ország egyik legerősebb koponyája" a következőket mondja menyasszonyának: "A házasság két ember szerződése az életre. Elmondom, hogy mit nyújthatok neked és elmondom, hogy mit várok tőled - - - Nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy az életed mellettem merő boldogság lesz. Értsed meg idejekorán, hogy el kell készülnöd a lemondásra, a hétköznapi gondok elviselésére, untató, ha nem is súlyos kötelességek teljesítésére". És azt is mondja: "Nem szeretem az úgynevezett divathölgyeket és nem akarom, hogy nőm szerepet vigyen a társaságban. Ha fölveszed a Sárkány Józsefné nevét, lemondasz a magad egyéniségéről". Még nem vagyunk készen: "Én nem vagyok féltékeny természetű ember. Vétenék mind a kettőnk ellen, ha el tudnám képzelni, hogy te valaha okot adhatnál nekem a féltékenységre. Most nincs is szó a féltékenységről. Bizonyos dolgokban azonban nagyon büszke, vagy ha úgy tetszik, hiú vagyok. A nőnek, aki az én nevemet viseli, királyi trónuson kell ülnie a férfiak feje fölött. Oly magasságban, ahová nem férkőzhetik egyetlen tiszteletlen gondolat sem. Neked soha, érts meg jól! soha sem szabad leszállanod a magasságodból; tréfából sem; álarcosan sem; a nevednek, Sárkány Józsefné nevének, oly tisztán és kevélyen kell ragyognia, mint a drágakőnek. Megértettél?" És Hajnalka azt feleli: hogyne, hogyne. Pedig nem értette: és ebből lesz a regény.

Ebből lesz a regény. A mese váza majdnem ugyanaz Tolsztojnál is, Herczegnél is. Előbb a boldogságnak néhány sugárzó hete, azután... a húrok megereszkednek, elkövetkezik az a lassú, kínos, folyton növekvő idegességgel teljes processzus, mikor a házastársak rájönnek arra, hogy az egyik a másik útját elállja. "Folyton előznek", mondotta egy barátnőm. Ahogy elkezdődik, ezt az érzést oly finoman éreztetik Tolsztoj hősnőjének szavai: "E közben az idő haladt, a hó mindig jobban betakarta a ház falait és mi mindig csak magánosan, egyedül voltunk és mindig ugyanazok voltunk egymásnak; és amott valahol a fényben, a zajban hullámoztak az emberi szenvedések, az emberi örömök, nem is gondolva reánk és csendben elmúló létezésünkre. Mindennél kínosabb volt rám nézve az az érzés, hogy a szokásos életünket nap nap után egy bizonyos meghatározott alakba kovácsolja és érzelmünk megszűnik szabad lenni és alá van rendelve az idő egyenletes, szenvedélytelen folyásának. Reggel derültek, ebédkor tiszteletteljesek, este gyöngédek voltunk." De amikor mindezt észrevesszük, már többé nem is igaz. Már változtattunk a dolgokon, már "lemondunk", már "áldozatokat hozunk", már tettetünk, hogy ne kelljen lemondani, áldozatokat hozni. És előbb az áldozatban keserű örömünk telik, aztán néha-néha a fogunkat csikorgatjuk és a leggyöngédebb kézszorítás után is eljön olykor a pillanat, amelyet éppen nem marasztalunk s amikor szomorúan érezzük: milyen idegenek is vagyunk egymásnak. Akkorra pedig a külső világ, a többi "idegen" már rég betörte kapuinkat. Ez a fájdalmas emberi dolgokkal teljes folyamat nem érzik Herczeg regényéből. Itt minden az író akarata szerint történik, az író pedig "érdekes regényt" akar. Tolsztojnál a férfi is, a nő is, kiknek útjai kettéválnak, kitűnő teremtés. Mert ez így művészibb. Herczegnél a férfi az ország egyik legerősebb koponyája, a nő egy szenvedélyes liba, aki nem tud felemelkedni az urához. Amott az élet furakodik közéjük - "nekem az kellett, hogy az érzelem vezessen bennünket az életben és ne az élet vezesse érzelmeinket" - vágyak, melyeknek útjai sehol sem keresztezik egymást, emberi gyöngeségek, melyeket oly könnyen megbocsátunk és oly nehezen feledünk, letörések, melyeket eltakar előlünk a magunk könnyeinek fátyola, a léleknek és testnek ezer meg ezer imponderabiliája; Herczeg regényében a férfi nagyszabású munkája, a csatornaterv, a szétválasztó momentum. "Az alföld csatornaterve, nagy dolog is ez!" - Herczeg úgy képzelte, hogy ennek jelentősége átszáll a regényre, az eseményekre és ezeket is jelentőssé varázsolja. (Közbevetőleg mondom, hogy a kiválóság ilyetén közvetlen jellemzése: "csatornatervező", még valahogy megbocsátható a drámában; a regényben a kiválóság levegőjét, a hegyi útjait érezni akarom; az író giroja majdnem semmi.) S ahogy aztán Herczeg a szegény Hajnalkát Farkasics előre bemondott programja szerint megtáncoltatja, hogy a regény végén gombostűjére szúrja, ahogy sorba megszegeti vele a Sárkánynak tett híres fogadalmakat: ez már igazán közönséges dolog. Azt mondják: finom lélekrajz. Vagy azt mondják: istenem, hisz oly finom. De hát mi a finomság benne? Hogy az egész regényben egyszer sem fordul elő ez a szó: abortus? Nagyon finom. Azt mondják: hideg elegancia. Divatlap-elegancia, vagy ahogy a magyar tudományos akadémia elképzeli az eleganciát. (Hogy is hívják azokat az urakat, kik ezt a regényt megkoszorúzták? Hogy is hívják?) Ahogy az egész történetet végigkíséri, végigkommentálja "A nubiai rableány"-t ábrázoló kép, vagy ahogy Sárkány "úgy odaveti a feleségének, mint egy bonbont", hogy "te mától kezdve méltóságos asszony vagy!" ez az áldisztingváltságnak, a hamis eleganciának iskolai példája. "Odavetette, mint egy bonbont" - ezer forintért le nem írnám. Herczeg leírta. Szép az a néhány oldal, melyen Herczeg Hajnalka féltékenységét írja meg.

Hajnalka a regény végén öngyilkos lesz. A regény morálja pedig: ti leányok, ki erős koponyájú gyámapátokhoz mentek feleségül, szívleljétek meg mindazt, amit Sárkány József mondott Gyöngyössy Hajnalkának estebéd után, holdfény mellett, mikor a sárkándi puszta nyírfáit rázta, cibálta körülöttük a déli szél.