Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 11. szám · / · FIGYELŐ

IGNOTUS: Shakespeare-játszás

Vissza kell térnem arra, amit a minap írtam: Shakespeare elsősorban színpad számára író színész-író volt, s jól csak az adhatja, akiben megvan a színház bátorsága. Reidnhardtékban megvan; kitűnően fogják fel Shakespeare-t; nagyrészt sikerül is a felfogásuk szerint megjátszaniuk, s nem is ezzel a felfogásukkal, hanem azzal az igazi németessel, mely még ha bukfencet vet, sem tud a düntzereitól megszabadulni, vagyis a hittől, hogy a költő arra való, hogy magyarázzák, a költői munka szépségei arra valók, hogy kiemeltessenek s hogy általában élet, játék, művészet mind nem egyéb, mint alkalom vagy tanulásra, vagy tanításra - ezzel a mindent kidolgozó és mindent aláhúzó Wink mit dem Zaunpfahl-os igyekvésükkel - bármily frissek és merészek különben - mégis egy kissé tenyeres-talpassá, nehézkessé és fárasztóvá teszik Shakespeare-t. Igaz, része van ebben a roppant változásnak is, melyen a színpad Shakespeare óta átment. Nincs az a forgószínpad, mely jelenések váltakozásában megközelíthetné a gyorsaságot, amivel a Shakespeare színpadán lehetett kicserélni a szín helyét megnevező táblát vagy cédulát, s a Shakespeare jelenetezése azért lehetett szaggatott, mert jelenetei gyors egymásra való következéssel, szinte kinematogramosan összefolyhattak egy folyamatos egésszé. A mai színpad, még a gyorsabb forgószínpad is, ezt az összefolyó folyamatot szakítja meg minduntalan - az álló színpad Shakespeare-je pedig, különösen ha (mint Reinhardték teszik a Velencei kalmár felesleges megzenésítésével) még túl is tömik rajta a darabot, úgy agyonfárasztja az embert, mint egy menetjegykéréssel és vámvizsgálattal megszakított nászutazás. Viszont abban Reinhardtnak van igaza, hogy afféle mégoly ügyes és a cselekményt mégúgy kímélő jelenet-összevonások, aminőket a Shakespeare-rendezők közül kivált a mi Hevesi Sándorunk követel, mégis elevenébe vágnak a darabnak; megfosztják a váltakozás ritmusától, mely az idegremegés elevenségével tart benne életet. Így és ilyesmik miatt marad a manapi Shakespeare-játék feladata megoldatlan még Reinhardték, még az ő szerencsés Was ihr wollt előadásuk után is (melyet itt Budapesten forgószínpad híján igen okosan, be sem mutattak) - annál kevésbé, mert hiszen az a muzsikaszó mellett való kergetődzés, mellyel ezt a darabot szinte teljesen egybe sikerül fogniuk, csak ilyen farsangi vidámságú darabhoz való s már A velencei kalmárnál sem válik be. A színházi és irodalmi emberek ritka egyetértésű megrökönyödése fogadta annak idején azt a tételemet, hogy minden egyébfajta - még oly jó, tökéletes és mai felfogású - játék, rendezés és színpad, mint aminő az arra való költő előtt költés közben lebeghetett, meghamisítja a darabot és bágyasztja hatását. Nos: a legnagyobb tapasztalás után is, mely a mai embernek színház felől adatott, a Reinhardték próbálkozásai után is vissza kell térnem tételemhez, s én meg merném egyszer próbálni (ajánlom ezt a próbát Beöthy Lászlónak, aki tud merni) - meg merném próbálni, teszem szűk körben, meghívott közönség előtt, csak a próba kedvéért, hogy Shakespeare-t egészen úgy adjam, ahogy az ő idejében adhatták, díszlet, kiállítás, történeti és technikai kendőzés nélkül. Lehet, hogy ez a próba sem válnék be, mert viszont a mai néző nem ugyanolyan színpadi nevelésű, mint a Shakespeare korabeli volt. Ám ez a balsiker akkor körülbelül azt bizonyítaná, hogy vannak feladatok, melyek egyáltalában megoldhatatlanok, s ilyenek kivált az idő messzeségétől felvetettek, mely kikezdi az örökkévaló értékeket is. Hogy midőn nem évszázadokról, hanem évtizedekről vagy csak évekről van szó, a tételem nem erőszakos, arra már van próbám s éppen a Reinhardtéké, kik a mai minden hájjal megkent s minden iskolán végignevelődött intellektuális közönséget gyönyörűen meg tudják nyergelni, s akárcsak a karzatot vinni maguk után árkon-bokron keresztül, mikor a jó öreg L'Arronge-ot, sőt Nestroyt úgy adják, oly meghitten komázó s a színpadról leenyelgő módon, ahogy ezek idejében szokás volt s amely színjátszó mód számára e kedves emberek az ő kedves darabjaikat írták.