LAUF JUDIT

Bécs és Sopron középkori liturgikus gyakorlatának összefüggései a soproni kódextöredékek alapján[i]

Kísérlet a 15. századi Bécs környéki

 misszále néhány specifikus vonásának meghatározására

Sopron középkori könyvállományából a hazai szakirodalomban két kódex ismert.[ii] A régebbit, a Szent István és Szent Imre herceg legendáit is tartalmazó 13. század végi legendáriumot a reini ciszterci apátságban őrzik (Cod. 69).[iii] A másik egy 14. századi misszále, melyet a szakirodalom Golso-kódexként emleget, és az Országos Széchényi Könyvtárban található (OSzK Cod. Lat. 91).[iv] Mivel ennek a misszálénak liturgikus vonatkozásai szorosan kapcsolódnak a tanulmány témájához, a későbbiekben még bővebben foglalkozunk vele.

A két kódex csupán posszesszorbejegyzése alapján köthető a városhoz, egyikről sem állítható, hogy Sopronban készült volna.

A középkori Sopron művelődéstörténetének megismerésében, könyvállományának feltérképezésében ezért különösen fontosak azok a városban fennmaradt kódextöredékek, amelyek feldolgozása 2006-ra készült el, és a Fragmenta Codicum Kutatócsoport „Fragmenta et Codices” sorozatának ötödik köteteként jelent meg.[v] A sorozat korábbi köteteiben már számos olyan töredék leírása látott napvilágot, amely nemzetközi visszhangra is talált, de egyik kötet sem mutatott olyan egységes képet, mint a soproni. Ez annak következménye, hogy Sopron középkori levéltárának állománya kisebb károktól eltekintve teljes egészében fennmaradt, és a gyűjtemény megóvásának céljából az anyag nagy részét a 15. század második felétől a 18. század elejéig a kor szokásának megfelelően helyi könyvkötő műhelyekben olcsó kötőanyagnak számító, már használatban nem lévő kódexek lapjaiba kötötték.[vi] Főként a levéltári akták kötésére jellemző, hogy a másodlagosan felhasznált kódexlapok számos esetben ugyanabból az anyakódexből származnak.[vii] A teljes anyagban 42 olyan középkori kódex volt rekonstruálható, amelyből több-kevesebb kódexlap maradt fenn.[viii] Ez felbecsülhetetlen értéket jelent a magyarországi kodikológia, a középkori művelődéstörténet, a liturgiatörténet, a művészettörténet és a többi társtudomány kutatói számára. A rekonstruálható darabok nagy része liturgikus kódex, elsősorban misszále. A liturgikus kódexeknek a 16. századra való elértéktelenedése közismert. A könyvnyomtatás és a reformáció térhódítása miatt ezeknek a könyveknek nagy része feleslegessé vált. Közrejátszott ebben a katolikus liturgiának a minden addiginál nagyobb egységesítésére való törekvés is. A szerzetesrendek és az egyházmegyék Európában és itthon egyaránt már a 15. század végén sorban nyomtattatták ki saját zsolozsmás és misekönyveiket. A nyomtatásra való előkészítés során törekedtek ugyan saját rítusuk sajátosságainak megőrzésére, de legfontosabb szemponttá az adott rítus egységesítése vált. Ezért a katolikus egyház számára is egyre inkább fölöslegessé váltak a kéziratos liturgikus könyvek, és másodlagos, könyvkötőanyagként való felhasználásuk a 16–17. században már általános volt.[ix] A soproni kötetben található 406 tétel közel háromnegyede, 288 liturgikus töredék. Maga a töredékkutatás sem fordít egy-egy kései, átlagosnak tűnő 14–15. századi liturgikus, kotta nélküli darabra különösebb figyelmet. Azonban a soproni misszále-töredékek „rutinszerű” feldolgozása közben a véletlenszerűen felbukkanó szórványos misszále-töredékek mellett körvonalazódni kezdett egy olyan csoport, amely feltűnően egységes képet mutatott. Egy közéjük sorolható, magyar vonatkozású töredéksorozat pedig a kutatás folytatásának újabb lökést adott. Ez az Fr. 281–295 sorozat.[x]

Az alapkérdés az volt, hogy vajon a misszále-töredékeknek ez a csoportja nem a nyugati határszél elpusztult, sajátságos liturgikus szokásrendjét őrizte-e meg, és ha igen, hová köthető ez a szokásrend.

A töredékkutatás módszertana vezetett ahhoz, hogy a problémakör felszínre került, mivel olyan részletességgel kellett a kódextöredékeken olvasható szövegeket összehasonlítani más liturgikus kódexekkel, amilyen részletes összehasonlításra, ha a teljes kódexek rendelkezésre állnak, ritkán kerül sor.

I. 1. A Soproni misszále-töredéksorozat (Fr. 281–295)[xi]

Radó Polikárp a töredéksorozat néhány darabját már ismertette a Libri liturgici manuscripti című kötetben 16–os (Fr. 281, Fr. 283, Fr. 287), 33–as (Fr. 282, Fr. 285, Fr. 289, Fr. 290) és 17–es (Fr. 292–295) szám alatt. Az újabb kodikológiai feldolgozás és a katalóguskötetbe való rendezés során az általa külön regisztrált, három kódexből eredeztetett misszále-töredéksorozatokról kiderült, hogy egyetlen kódexből származnak.[xii] Ezeken kívül még négy, eddig különállónak tartott töredéket lehetett azonosítani ugyanebből a kódexből: a Fr. 284, Fr. 286, Fr. 288 és az Fr. 291-es töredékeket.[xiii]

Az összes említett tételt kivétel nélkül a Soproni Levéltár olyan levéltári iratainak kötéstáblájáról fejtették le, amelyeket 1584 és 1595 között vezettek. Szende Katalin kutatásai szerint ekkor a protestáns vallása miatt Bécsújhelyről Sopronba menekült Christof Spanring lehetett az a helybéli könyvkötőmester, aki megbízást kapott a levéltártól, hogy a több ív terjedelmű, sokat használt füzet vagy könyv alakú iratokat bekösse.[xiv] A lapok verzójának tetején vörös római lapszámozás látható, az ívfüzetek utolsó lapjának verzóján alul pedig ugyancsak római szám jelöli az ívfüzet sorszámát. Ezeknek a számoknak segítségével rekonstruálhatók az ívfüzetek: a megmaradt 11 levélpárt és négy levelet hét quinióból, azaz öt levélpárból álló ívfüzetből használta fel a könyvkötőmester. A kódex a 14–15. század fordulója körül készülhetett. Szövegelrendezése és írása nem túl igényes. Az írás gothica textualis, az írástükör mérete: 255/260×90+10+90 mm, 29 tintával megvonalazott sorból áll. Ezek az adatok nagyjából megfelelnek a korabeli misekönyvek átlagos méretének. Egyszerű vörös és kék iniciálék és majuszkulák váltakoznak benne. Jelentősebb ünnepkezdet iniciáléval való díszítése nincs egyik töredéken sem, pedig Mária mennybevétele ünnepén erre alkalom nyílott volna. Díszesebb iniciálék alapján így sajnos nem lehetett provenienciára vonatkozó következtetéseket levonni.

I. 2. A Soproni misszále-töredéksorozat tartalmi elemzése

A kódexből fennmaradt 11 levélpár és négy levél a szanktoráléból és az azt követő szekvencionáléból való. A szanktoráléban három egymást követő ívfüzetből csupán hat levélpár maradt, közülük időrendben az első levél (Fr. 281) Mária mennybevételének vigíliájával, augusztus 14-ével kezdődik, majd megszakításokkal az utolsó levél (Fr. 286) Szent Kelemen pápa ünnepével, november 23-ával zárul. Ezeket követik az ugyancsak a szanktoráléhoz tartozó fennmaradt votív misék: egy további különálló ívfüzet három levélpárján és két egymást levélpárrá kiegészítő levélen (Fr. 287–291).[xv] A szekvencionále további három rekonstruálható ívfüzetéből csak két levélpár és két különálló levél ismert (Fr. 292–295).[xvi]

A töredéksorozat erős magyarországi kötődésére bizonyíték a szanktoráléban Szent István király miséje augusztus 20-án, Szent Imre herceg szeptember 2-i depositiója és a szekvencionáléban fennmaradt Szent László-szekvencia. A szanktoráléból sajnos az a fólió hiányzik, amelyen Imre november 5-i miséje megtalálható lenne.

A tartalmi elemzés során azonban a magyarországi rítusú misszálékkal összehasonlítva a sorozatot, jelentős eltérések mutatkoztak. A legismertebb magyar szentek ünnepei ugyan megvannak a vizsgált töredékeken, mégis feltűnő volt néhány, a liturgiatörténeti kutatások során a magyarországi liturgikus könyvek sajátosságaként számon tartott szent hiánya, illetve olyanok jelenléte, akik nem köthetők igazán ehhez a körhöz. A miseszövegek tartalmi összevetése érdekes, és előre nem várt eredményt hozott: a töredéksorozathoz a passaui rítus áll jól megragadhatóan a legközelebb. Tehát olyan misekönyvről van szó, amely rítusa alapján Passauhoz köthető, de a szanktoráléban és a szekvencionáléban lévő magyar szentek ünnepei a magyarországi gyakorlathoz kötődnek.

Magyarországnak azokon a területein, ahol nagyobb számban élt német ajkú lakosság, gyakran használták a passaui misszálét is. Az érsekújvári plébánián például 1630-ban volt egy esztergomi, egy passaui és egy római misszále, bár Érsekújvár az esztergomi egyházmegyéhez tartozott.[xvii] Sopronban is ugyanez volt a helyzet.

Flechel Farkas, a Szent Mihály plébániatemplom Kisboldogasszony oltárának papja 1520-ban írott végrendeletében esztergomi misekönyvén kívül egy passauit is hagyományozott az oltárra,[xviii] függetlenül attól, hogy Sopron a győri egyházmegyéhez tartozott, és hogy ez az egyházmegye Esztergom szuffraganeusa volt. A hivatkozott forrásokból nem derült ki, hogy kéziratos vagy nyomtatott könyvekről volt-e szó.

A passaui misszálét 1491-ben nyomtatták ki első ízben.[xix] Ezzel kezdődött meg igazán a passaui rítus újraegységesítése. Ekkorra ugyanis a többnyire kolostorokban másolt kódexek szövegvariánsai túlságosan elszaporodtak. Más egyházmegyékhez hasonlóan itt is gyakran előfordult, hogy nemcsak saját rítusú liturgikus könyveket használtak, hanem más egyházmegyékét vagy akár szerzetesrendekét, és ezekből szabadon választottak alkalmanként egy-egy miseszöveget (akár egyegy könyörgést vagy egy-egy énekelt misetételt), s illesztették be saját rítusú misekönyvükbe. A ‘devotio moderna’ lelkiségének térhódítása még inkább erősítette ezt a folyamatot a liturgiában. Ezért már 1435-ben arra hívta fel az egyházmegyei vizitációs bizottság figyelmét Leonhard von Layming passaui püspök, hogy a vizitáció során külön figyeljenek az egyes egyházak liturgikus könyveire is, hogy azokban legalább a kánon, illetve az átváltoztatás szövege szabályos legyen. Az 1470. évi passaui egyházmegyei szinódus határozata szerint a vizitátoroknak már arra is ügyelniük kellett, hogy a plébánosok a breviáriumot a székesegyház szokásának megfelelően mondják, és új ünnepet semmiképpen se toldjanak bele.[xx] Nyilvánvaló, hogy ez a szabályozás a valamelyest már bevett gyakorlat visszaszorítására, a régi liturgikus úzus tisztább megőrzésére irányult. A vizitációs bizottság törekvéseit ismerve, és a fennmaradt liturgikus kódexek és töredékek vizsgált liturgikus gyakorlatát figyelembe véve egyáltalán nem meglepő, hogy a töredéksorozaton a passaui nyomtatott misszálétól számos eltérő szövegvariáns olvasható.

A liturgikus kéziratoknak az utóbbi évtizedekben Dobszay László és Szendrei Janka vezetésével megindult és kiteljesedett zenetörténeti feldolgozása nemzetközi tekintetben is új alapokra helyezte a liturgiatörténeti kutatások egészét. A liturgikus szövegekben föllelhető variációk ellenére kutatásaik eredményeként kijelölhetőek azok a specifikus pontok – akár szerkezeti, akár az adott egyházmegyét jellemző tételek – , amelyek alapján az egyházmegyék rítusa rekonstruálható. A magyar liturgikus kódexek tartalmi elemzése kapcsán eredményeik arra is fölhívták a figyelmet, hogy a temporále-rész sokkal kevésbé állt divathatások alatt, és ennek következtében azokban jobban megragadhatóak a szokásrendek. A Zenetudományi Intézet kutatása keretében a CAO–ECE sorozat folyamatosan megjelenő kötetei a közép-európai térség egyházmegyéinek zsolozsmarendjeit dolgozzák föl, publikálják az antifónák korpuszát. Ezek között a breviáriumok, antifonálék között sem találunk két, azonos liturgikus szövegeket tartalmazó kódexet sem. Sőt, ahogy Kiss Gábor tanulmányából is kiderül, a különböző úzusok egymásra hatása, keveredése a periférikus területeken a fennmaradt dallamanyagban is határozottan megfigyelhető.[xxi]

A vizsgált soproni töredéksorozatban azonban sajnos egyetlen levél sem maradt fönn a temporáléból, ezért igen óvatosan kell bánni a megmaradt részekből adódó következtetésekkel.

Annak bizonyítása, hogy a töredéksorozat a magyar szentek döntő és meghatározó jelenléte ellenére mégis egy passaui rítushoz tartozó kódexből maradt fenn, a továbbiakban két fontos szempontra épül:

1. A szanktoráléból megmaradt részben kik azok a szentek, akiknek van saját miseszövegük, és kiknél olvasnak csak a commune sanctorumból (a szentek közös miséje) kommemorációt. A fennmaradt szekvencionále levelei alapján kik azok, akiknek az ünnepe az egyházmegyében olyan jelentős, hogy a tiszteletére íródott szekvenciáját is eléneklik.

2. A misében elhangzó könyörgések, énekelt részek repertoárjának összehasonlító elemzése alapján föllelhető-e egy olyan meghatározó egységes szerkezet, amelyből egy adott egyházmegyei rítusra lehet következtetni.

A vizsgált témakörökben való eligazodást a tanulmány függelékében egy táblázat könnyíti meg.

I. 2a A liturgiában ünnepelt szentek

Ebben a töredékesen megőrződött misekönyvben mind a három magyar szent király szerepel magában a korpuszban. Ünnepükről a környező országokban, sőt szerzetesrendek kéziratos és nyomtatott misekönyveiben is gyakran emlékeznek meg önálló könyörgésekkel.[xxii] A töredéksorozat magyar provenienciájához mégsem fér kétség: Szent István király augusztus 20-i ünnepe mellett Szent Imre herceg szeptember 2-i depositióján is hangzanak el könyörgések. A sokkal általánosabb, bár a töredékekből hiányzó november 5-i ünnepe mellett e kevésbé hangsúlyos ünnep megléte mindenképpen magyarországi eredetre utal. Ezt a feltételezést végleg megerősíti, hogy Szent László királynak saját szekvenciája maradt fenn a kódexhez tartozó szekvencia-töredékek között. A három magyar szent király mellett még feltétlenül meg kell említeni Toulouse-i Szent Lajos püspököt (†1297. aug. 19.) is, aki II. Anjou Károly fia és V. István magyar király unokája volt. Magyarországi kötődése ellenére a magyar misekönyvekben is csak szórványosan fordul elő.[xxiii] A magyar szentek jelenléte semmiképpen sem tartható véletlenszerűnek, nem divathatásról van szó, hanem tudatos szerkesztéssel kerültek bele a misekönyv korpuszába.

Mindezzel szemben azonban az esztergomi nyomtatott és az 1341 előtti esztergomi kéziratos misekönyvvel való összehasonlítás negatív eredményt hozott.[xxiv] Az egész térségben népszerűvé vált, általánosan tisztelt, „univerzális” szenteket figyelmen kívül hagyva a magyarországi sajátosságokat kerestem. A töredéken nem található meg Szent Adalbert püspök translatiója (nov. 6.). Ez az ünnep pedig szinte az összes esztergomi rítusú misekönyvben szerepel.[xxv]

Feltűnő az is, hogy a magyar misekönyvekben – más magyar egyházmegyék liturgiáját és a pálos misekönyvet is figyelembe véve a középkor végéig a törzsszövegekben is a leggyakrabban kimutatható, a töredékeken meglévő időszakra eső frank eredetű szent püspökök ünnepei[xxvi] – Arnulfusé (aug. 16.), Paulinusé (aug. 31.), Anianusé (nov. 17.) és a magyar liturgikus könyvek állandó elemei között jelenlévő bencés püspöké, Columbanusé (nov. 21.) a töredékekről hiányzik. Egyik sincsen közülük a szanktoráléban.

A magyar liturgikus könyvekben rajtuk kívül nagy gyakorisággal, de nem rendszeresen előforduló Priscus (szept. 1.), Remaclus (szept. 3.), Antoninus (szept. 3.), Evurcius (szept. 7.), Stanislaus (Szaniszló okt. 6.) közül egyetlen egy sem szerepel a töredékeken.

Ezzel szemben megtalálhatók azok a szentek, akik a töredékeket nemcsak a magyarországi, hanem más rítusokkal ellentétben is a passaui rítushoz kötik.[xxvii] Ha a magyar szentek jelenlétét figyelmen kívül hagyjuk, a kevés és megmagyarázható eltéréstől eltekintve teljesen megegyeznek a töredéken lévők azokkal, akiknek a nyomtatott passaui misekönyvben is misét celebrálnak. A legfontosabb kiemelni közülük Maximilianus püspököt, a passaui egyházmegye védőszentjének október 12-i piros betűs ünnepét. Róla kevés hazai misszáléban emlékeznek meg; de a töredéken igen.[xxviii] Magnus mártírt augusztus 19-én ugyan a környező országokban is ünneplik, de a töredékről hiányzik, amit nem tekinthetünk véletlenszerűnek, hiszen a passaui egyházmegyéhez köthető misekönyvek is gyakran elhagyják ezen a napon. Viszont kódexünk a passaui szokásrendnek megfelelően megemlékezik Januariusról és társairól (szept. 19.). Két fontos ünnep hiányzik: Lipóté, Alsó-Ausztria védőszentjéé (nov. 15.) és a Praesentatio Mariae (nov. 21.) ünnepe. Ezeket az ünnepeket azonban csak a 15. század második felétől ünnepli az egyház.

Két ünnep érdemel még külön figyelmet: Translatio Augustini (okt. 11.) és Translatio Corbiniani (nov. 20). Szent Corbinianus, a freisingi püspökség megalapítója nagy tisztelője volt Szent Valentinusnak (Bálintnak), Passau későbbi patrónusának. Még a kívánsága is az volt, hogy Valentinus sírja mellett Maisban (Merán) temessék el. Miután végül Valentinust Passauba szállították, az ő holt teste is visszakerült Freisingbe.[xxix] Némi magyarázatul szolgál ez arra, hogy a passaui egyházmegyében translatióját is ünnepelték. Ezzel szemben a soproni misszáletöredéksorozat szanktoráléjába nem került bele. Szent Ágoston translatiója viszont igen, pedig a nyomtatott passaui misszáléban nincsen. E kérdés megoldására némi magyarázatot találunk a későbbiekben, a Bécs környéki liturgikus gyakorlatot követő misszálék elemzése kapcsán.

I. 2b A rítusra jellemző specifikus pontok a mise repertoárjában

Amint korábban hivatkoztam rá, Szendrei Janka és Dobszay László kutatásai alapján a temporáléban föllelhetők azok a specifikus pontok, amelyekkel egy-egy rítus meghatározható, provenienciája körülhatárolható. Ha a töredékek szanktoráléjában jellegénél fogva nem is találunk ilyen kikristályosodott pontokat, a rendelkezésünkre álló közel három hónap minden egyes tételének (könyörgések és a mise énekelt részei) táblázatba foglalása, azoknak az összehasonlítása más egyházmegyék rítusával elegendő arra, hogy apró következtetések sokaságából összességében biztosnak mondható végső következtetésekre jussunk. A miseszövegek tételeinek összeállítása tudatos, más rítusok gyakorlatától jól elkülöníthető szerkesztési elvre vall. A sokszor esetlegesnek tűnő tételek egységes szokásrenddé rendeződnek össze. Az eredetileg magyarországi rítusúnak gondolt soproni töredéksorozat – a szentek fölsorolásában végzett elemzésnek is megfelelően – a passaui rítus szerkesztési elvét követi. Az erről készített összehasonlító táblázatnak teljes méretű közlése ebben a tanulmányban nem lehetséges, ezért csak azok a meghatározó, jellegzetes pontok vannak feltüntetve a táblázatban lévő szentek miséinek tételsorai közül, amelyek a passaui rítuson belül eddig külön-külön csak szövegvariánsnak tűntek. A táblázat elkészítésekor világossá vált, hogy bennük egy szűkebb használatú szokásrend összefüggő elemei ismerhetők fel. Ebben a szűkebb szokásrendben pedig, mint a további gondolatmenetből majd kitűnik, igen nagy valószínűséggel egy olyan bécsi, illetve Bécs környéki liturgikus gyakorlat ragadható meg, amelynek létezésére eddig nem is gondolt a tudományos kutatás.

A mellékelt táblázatban jól elkülönült a soproni töredéksorozat a magyarországi és a környező országok rítusaitól, kivéve a passauit, amellyel szoros rokonságot mutatott.

A nyomtatott passaui misszálékban az őszi kántorböjt más rítusú misekönyvek szerkesztési elveivel ellentétben nem a temporáléban, hanem a szanktoráléban található. Így van ez a soproni töredékeken is.

Azokat az esetlegesnek tűnő, csak variánsnak gondolt tételsorok nagy részét, melyek a soproni töredéksorozaton a passui rítustól eltértek, a Bécsi Österreichische Nationalbibliothek Cod. 4812 jelzetű kódexében sikerült azonosítani. Valószínű, hogy a kódex Bécsújhelyről más bécsújhelyi kódexekkel együtt 1825-ben a cseh-osztrák udvari kancelláriától került a bécsi udvari könyvtárba. Maga a kódex az írás és a díszítés alapján 1420–1430 körül készülhetett; az iniciálék témaválasztása és képtípusa az indaornamentika motívumkincse és nem utolsósorban a stílus pedig azokhoz a brünni misszálékhoz áll közel, amelyeknek előképei Prágához köthetők.

A kódexben a magyar szentek miséi is benne vannak. A szakirodalom sokáig pozsonyi eredetű misszálénak tartotta. Martin Roland a kalendárium, a szanktorále és a szekvenciárium szentjei névsorának vizsgálatára támaszkodva bebizonyította, hogy rítusa nem magyarországi, hanem passaui.[xxx] Nem mutat rokonságot az úgynevezett pozsonyi misszálékkal sem.[xxxi] Martin Roland kutatásai teljes mértékben alátámasztják és megerősítik azt az eredményt, melyet e kódex miseszövegeinek a soproni misszále-töredéksorozattal való összevetése hozott. A töredékeken lévő, a nyomtatott passaui misszálétól eltérő szövegek nagy része ugyan szórványosan több kéziratos passaui, sőt más rítusú misszáléban is előfordult, de az eltérések jelentős része együtt, ugyanabban a formában csak a Cod. 4812-ben volt megtalálható.

Ezek közül a táblázatból példának kiemelhető néhány jellegzetesebb, önmagában esetlegesnek vélhető tétel:

– Mária mennybevételének ünnepén a soproni töredéken nem ugyanaz a felajánlási részben mondott imádság, a szekréta mint Passauban és Esztergomban, de azonos az ÖNB Cod. 4812 jelzetű kódexszel és például a passaui rítust követő klosterneuburgi ágostonos misszáléval (MTAK K 461).

– János fejevétele napján az alleluja verzus a „Corona aurea super caput” megegyezik az ÖNB Cod. 4812 jelzetű kódex alleluja verzusával és a mondsee-i bencés misszáléval (ÖNB Cod. 3641).

– A passaui misszáléban nem szereplő Szent Ágoston translatióján mondott könyörgésekre az ÖNB Cod. 4812 jelzetű kódexben sikerült párhuzamra lelni.

A soproni töredéksorozat és a Cod. 4812 több helyen, elsősorban a nevek írásában jellegzetes, német helyesírást követ. Közülük feltűnő és nagyon ritka más liturgikus könyvekben Szent Erzsébet nevének német változata. Az általánosan használt latin „Elisabeth vidua” elnevezés helyett az „Elisabeth Lantgravia” változat található mindkét forrásban.

A két kódex mégsem egymás mintapéldánya. A Bécsben őrzött kódexben nem szerepel Toulouse-i Szent Lajos és Szent Bernát, jóllehet az utóbbinak a kalendáriumban piros betűs ünnepe van, de a szanktoráléban már nincs külön miséje. Hiányzik belőle továbbá Szent Imre depositiója szeptember 2-án, valamint Szent Verena (szept. 1.), Szent Ferenc (okt. 4.) és Márton pápa (nov. 10). Ezzel szemben a töredéken nem találjuk Magnus mártír szeptember 6-i ünnepét. Eltérnek egymástól a könyörgések Szent Egyed (szept. 1.), Szent Lénárd (nov. 6.) és Szent Bereck (nov. 13.) napján. Apróbb eltérések is megfigyelhetők egy-egy tételen belül, illetve a rubrikákban. A bécsi kódex csak a szekvenciák incipitjét adja meg, a töredék ezt sem. A két forrás meghatározó egyezései és apróbb eltérései együttesen azt bizonyítják, hogy ebben az esetben nem a föntebb már idézett Layming püspök által kifogásolt divathatásoknak megfelelő szövegvariánsokról, vagy esetlegesen valamelyik divatos szentnek a rítusba kerüléséről van szó, hanem ezek a misszálék a passaui rítuson belül körvonalaznak egy olyan jól elkülöníthető úzust, amelyben a magyar szentek is helyet kaphattak. Ezek után a kérdés arra irányult, lokalizálható-e ez a liturgikus gyakorlat, és ha igen, hová.

II. A Bécs környéki misszálék egy forráscsoportjának néhány specifikus pontja

Az ÖNB Cod. 4812 jelzetű kódex kalendáriumában Szent Kálmán ünnepe (okt. 13.) piros betűs. Szent Kálmán Bécshez közel, Stockerauban halt mártírhalált 1012-ben, két évvel később már testét ereklyeként tisztelve a melki bencés kolostorba szállították, így ezen a vidéken különösen nagy tiszteletnek örvendett. Alsó-Ausztria patrónusaként tisztelték.[xxxii] A nyomtatott passaui misszálék kalendáriumában napja még sincs kiemelve pirossal, nem úgy, mint a közvetlenül előtte, október 12-én ünnepelt Maximilianus, aki Valentinussal együtt volt a passaui egyházmegye patrónusa. Forrásokra támaszkodva Grotefend[xxxiii] is az általa közölt passaui egyházmegyei kalendáriumban Maximilianust igen, de Kálmánt nem emeli ki. Erre a tényre Martin Roland is fölhívta a figyelmet, és ezért a Cod. 4812 miszszálét a passauiak között egy olyan tipikus misszálénak tartja, amely Bécshez, illetve Alsó-Ausztriához köthető.[xxxiv] Az ő eredményeit támasztják alá és egészítik ki a misetételek szövegeinek összehasonlításában végzett kutatások. Ezek alapján megalapozhatónak tűnik az az állítás, hogy a Cod. 4812 nem magányos, társ nélküli misekönyv, a mise repertoárjából feljebb kiemelt megoldásai nem értelmezhetők elszigetelt, egyedi jelenségként, hanem fellelhető egy olyan jellegzetes szerkezeti megoldásokat tartalmazó, jól elkülöníthető forráscsoport, amely a passaui rítus változataként egy Bécshez és környékéhez köthető, többé-kevésbé egységes liturgikus gyakorlat egykori létezését bizonyítaná.

A Bécs környéki gyakorlat esetleges létezését az eddig elvégzett kutatások alapján még két, ugyancsak a 15. század elejéről származó kódex támasztja alá: a Harrach család (a család magántulajdonában)[xxxv] és a bécsi Collegium Ducale kápolnájának misszáléja (Los Angeles, J. Paul Getty Museum, MS Ludwig V 6).

Ezeknek a kódexeknek az iniciáléi és lapszéldíszei – a művészettörténészek megállapításai szerint bécsi, illetve alsó-ausztriai műhelyekben készültek. Tehát helyben készítették ezeket a szerkönyveket.

Az ÖNB Cod. 4812 jelzetű kódexet, amint korábban szó esett róla, Martin Roland Bécsújhelyhez köti.

A Harrach család misszáléjának díszítése az úgynevezett bécsi udvari műhely illuminátorainak munkája. A három részből összeállított kódexet 1470 körül vásárolta meg Hans Harracher, közülük a legrégebbi 1425–1430 körül íródott. Ez az a része a szanktorálénak, amelybe az általunk vizsgált ünnepek is beletartoznak. A kódexben két provenienciára utaló szövegrész is található. Az egyik Szent Miklós napjánál „De sancto Nicolao patrono nostro”, a másik a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepi „et fiat stacio medio monasterii”. Ezek alapján Alois Haidinger szerint talán a klosterneuburgi Szent Miklós kápolna tulajdona lehetett.[xxxvi]

A bécsi egyetemhez tartozó Collegium Ducale kápolnájának misszáléja ugyancsak ebbe a forráscsoportba sorolható be. Az úgynevezett bécsi udvari műhelyben készülhetett 1420–1430 között.[xxxvii] Biztosan nem állítható róla, hogy eredetileg is a kollégium számára készült, mivel az erre vonatkozó bejegyzések későbbiek.[xxxviii]

Az ÖNB Cod. 4812 és a Collegium Ducale misszáléjának temporáléjában a négy nagy alleluja-széria (húsvét hete, húsvét utáni vasárnapok, pünkösd hete, pünkösd utáni vasárnapok) a passaui gyakorlatot követi.[xxxix] A Harrach család misszáléjában a szanktorále – amint fentebb kiderült – különálló rész. Nem valószínű, hogy a temporále hozzákapcsolódik, mivel az jóval későbben készült. Ez esetben csak a szanktoráléra lehet támaszkodni.

E három passaui rítusú, de azon belül feltételezhetően különálló forráscsoportot alkotó kódex összetartozásának elemzése négy szempont alapján történt: 1. Szent Kálmán tisztelete, 2. a kalendárium és a szanktorále szentjei, 3. vannak-e benne magyar szentek, 4. a szanktorále–részből a három hónap misetételeinek összehasonlító elemzése (lásd a mellékelt táblázatot).

1. A legszembeötlőbb közös sajátossága mind a három kódexnek, hogy a kalendáriumokban – ellentétben a nyomtatott passaui misszáléval – Alsó-Ausztria patrónusának, Szent Kálmánnak napja (okt. 13.) kiemelt, piros betűs ünnep, szemben az őt egy nappal megelőző Szent Maximilianusszal (okt. 12). Maximilianus pedig Valentinusszal együtt a passaui egyházmegye patrónusa volt, és ennek megfelelően a nyomtatott misekönyv kalendáriumában napját pirossal is jelölik.[xl] Ezenkívül a nyomtatott passaui misszále Kálmán-napi miseszövege és a függelékben található saját szekvenciája, a „Laetabundus fidelis” (AH 41, 94) sem egyezik a kódexekben következetesen föllelhető „Caelestis te laudat choreá”-val (AH 54, 37).

2. A kódexek a kalendárium és a szanktorále alapján – figyelembe véve a temporále alleluja-szériáit is –, biztosan a passaui egyházmegyéhez tartoznak. A Kálmán mellett háttérbe szorított Maximilianusszal ellentétben Valentinusnak, a passaui egyházmegye fő patrónusának napja (jan. 7.) kiemelt ünnep, saját szekvenciával. Translatióját is megtartják augusztus 4-én.[xli] A patrónusokon kívül a kódexek kalendáriumaiban, illetve szanktoráléjában megtaláljuk azokat a passaui egyházmegyében tipikusnak nevezhető ünnepnapokat, amelyeket Martin Roland is számbavett a Cod. 4812-es kódexben.[xlii] Idetartozik Szent Vigiliusnak, Passau püspökének napja (jan. 31).[xliii] Szent Adalbert prágai püspök április 24-én Szent György napján, és nem a magyar szokásnak megfelelően április 23-án. Külön érdekesség, hogy a nyomtatott misekönyvnek csak a kalendáriuma említi, ezzel szemben a forráscsoportot alkotó kódexek szanktoráléjának is szerves része. A Septem dormientes szeptember 13-i tisztelete ugyancsak jellegzetesen passaui sajátosság.[xliv] Ezek az ünnepek sem az Alois Haidinger által közölt klosterneuburgi,[xlv] sem az úgynevezett pozsonyi kalendáriumokban[xlvi] nem szerepelnek, csak a passauiban.[xlvii]

Ezzel szemben vannak olyan ünnepnapok, melyek a passaui nyomtatott misszáléhoz képest a kódexekből egységesen hiányoznak, vagy vannak jelen. A jellegzetes passaui szentek közül hiányzik: Severinus (jan. 5), a Translatio Stephani protomartyris (máj. 7), a Translatio Corbiniani (nov. 20). Szent Severinusról, Passau püspökéről (meghalt 482-ben) a nyomtatott misekönyv jan. 5-én, vízkereszt vigiliáján a temporáléban könyörgésekkel emlékezik meg. A Harrach-misszále kalendáriuma hozza a nevét, a másik két kódex csak a temporáléban említi vízkereszt vigiliáján a második orációban („de sancto Severino”). De sem itt, sem a szanktoráléban nem adja meg az orációját.[xlviii] Szent István protomártír aug. 3-i ünnepe, az Inventio Stephani a passaui gyakorlatot követve mindegyik kódexben piros betűs,[xlix] ezért még feltűnőbb, hogy translatióját meg sem említik. Corbinianus püspök translatiója a soproni töredéksorozaton is szereplő időszakra esik, de amint föntebb már kiderült, a három kódex gyakorlatának megfelelően ott is hiányzik.

Szent Ágoston translatiója (okt. 11.) ezzel szemben nem tartozik a passaui ünnepek közé,[l] mégis benne van a három kódex és a soproni töredéksorozat szanktoráléjában, ahol a könyörgések is ugyanazok. Feltűnő az is, hogy Szent Ágoston napja (aug. 28.) mindegyik kódex kalendáriumában a nyomtatott passaui misekönyvtől eltérően piros betűs ünnep. De ez a forráscsoportnak nem az ágostonos kanonokrendhez való tartozását jelenti.[li] Mindezt megerősíti, hogy más, ritkábban szereplő, nagyobb szerzetesrendek alapítóinak is van saját miséjük a kódexekben: Dominicus (aug. 5.), Translatio Dominici (máj. 24.),[lii] Clara (aug. 12).

Emellett a kódexeknek egyedi sajátosságaik is vannak, elsősorban a kalendáriumban. Néhány esetben a passaui szokástól, illetve a forráscsoporttól eltérően emelnek ki egyes szenteket pirossal, más szentek pedig, valószínűleg más kalendáriumok mintájára a szomszédos egyházmegyékből vagy szerzetesrendekből esetlegesen kerültek be. A törzsszövegek, a szanktorálék ennél jóval egységesebb képet mutatnak, a divathatások érvényesülése itt már lényegesen korlátozottabb.[liii] Ezért sem tartható véletlennek, hogy a kódexek közül kettőben; az ÖNB Cod. 4812 jelzetűben és a Harrach család misszáléjában mind a három magyar szent király megtalálható.

3. A magyar szentek tehát belekerültek egy Passauhoz nagyon közelálló forráscsoport misszáléiba, de ez nem vált kötelező erejűvé. A forráscsoport harmadik kéziratában, a Collegium Ducale misekönyvének kalendáriumában és szanktoráléjában még említve sincsenek. A másik két kódex kalendáriumának sem váltak még szerves részévé. A Harrach misszále kalendáriumába egyik sem, az ÖNB Cod. 4812-be egyedül Szent Imre (nov. 5.) került bele, Szent István király ünnepét (Stephani regis Ungariae) pedig csak későbbi kéz írta a margóra. A kalendárium ennek ellenére csak az irányt jelöli, a valóság a szanktorále, maga a korpusz, amelybe a ténylegesen elhangzott miseszövegek kerültek be. Ezért még inkább figyelemre méltó, hogy ennek a két kódexnek (ÖNB Cod. 4812 és a Harrach misszále) szanktoráléjába következetességre valló módon mind a három magyar ünnepet (Szent László, Szent István és Szent Imre) beleszerkesztették.

4. A Harrach család és a Collegium Ducale misszáléja megerősítette azt a feltételezést, amelyet a soproni töredéksorozat és a Cod. 4812 jelzetű kódex szanktoráléjának (a táblázatban szereplő időszakra eső) összehasonlítása hozott. A misetételek – szinte következetesnek mondható – közös eltérései a passaui misszálétól a három kódexben és a töredéksorozaton tudatos szerkesztésre vallanak. A legfeltűnőbbeket már kiemeltem a töredéksorozat és a Cod. 4812 összevetése kapcsán. Rajtuk kívül Leodegarius, Gereon és társai, továbbá Maximilianus miséjét kell megemlíteni, ezekben az esetekben is teljesen egységes képet mutatnak a kódexek szemben a nyomtatott passaui misszáléval. Természetesen vannak variánsok is – különösen a föntebb már említett Egyed (Aegidius), Lénárd (Leonardus) és Bereck (Brictius) napján (lásd a táblázatot). Arra is föl kell hívni a figyelmet, hogy a Harrach család misszáléja a passaui rítus szerkesztési elvének szokásával ellentétben az őszi kántorböjtöt a temporáléban adja meg.

Ezek a szempontok elegendőek annak bizonyítására, hogy a kódexek egy közös forráscsoportba tartoztak, de egyelőre nem elegendőek ahhoz, hogy ennek a forráscsoportnak, melyek egy nagyobb forráscsoport létére utalnak, még pontosabb provenienciáját meghatározzuk. A későbbiekben egy alapos szövegelemzésre és még több kódexszel[liv] való összevetésre lesz szükség, hogy ne csak a szanktorále három hónapjában lehessen rámutatni a rítust meghatározó jellegzetes pontokra, hanem a teljes egyházi évre vonatkozóan is el kell végezni ezt az elemzést. Mivel mindhárom kódex keletkezése az 1420–1430-as évekre datálható, fölvetődik a kérdés, hogy a források liturgiája vajon korábbi évszázadok sajátos hagyományát fejezik-e ki, vagy keletkezésük egybeesése sem véletlenszerű, és a passaui egyházmegyén belül Bécshez, illetve Bécs környékéhez köthető új kulturális hatásokat jeleznek? Netán Bécsnek a passaui egyházmegyétől való elkülönülési törekvéseire és egy kisebbfajta egyházi reformra utalnak a stiláris jellegzetességek és a misetételek repertoárjában jelentkező egységesen elkülönülő variánsok? Bécs egyházjogilag 1469-ig tartozott a passaui püspökséghez.[lv] Ekkor vált csak önálló püspöki székhellyé, de ez nem jelenti azt, hogy ennek az egyházmegyei székhelytől, Passautól messze fekvő városnak ne alakulhatott volna ki egy sajátos szerkezetű, saját kulturális hatásokat tükröző úzusa, vagy ne törekedett volna már korábban is erre.

Ebbe a forráscsoportba illeszthető bele a soproni misszále-töredéksorozat is.

III. A soproni misszále-töredéksorozat provenienciája és rítusa

A nyugati magyar határszél egyházjogilag nem, de művelődéstörténeti szempontból nagyon szorosan kapcsolódott Bécshez, Alsó-Ausztriához. A passaui püspökség a határszélig terjedt. Sopron városa a győri püspökség alá tartozott.[lvi] Annak ellenére, hogy a győri püspökség Esztergom suffraganeusa volt, a soproni kötetben leírt összes liturgikus töredék között kiemelkedően magas a passaui rítushoz közelálló misszále-töredékek száma a magyar úzusúakhoz képest.[lvii] Egy esztergomi sorozat (Fr. 352–360), egy Esztergomhoz közeli (Fr. 403) és két pálos töredék (Fr. 310; 400–401) mellett a passaui egyházmegyéhez tartozó négy nagyobb sorozatot (Fr. 317–324[lviii]; 331–351; 364–377; 381–388) és több egy vagy néhány leveles passaui rítust követő töredéket (Fr. 271, 296, 297, 307–309, 311–313, 327, 361, 390–391, 392, 395) azonosítottunk. Ide sorolhatók azok a passaui rítus sajátosságait követő szekvencia-töredékek is (Fr. 266, 267, 268–269), melyeket sok esetben a miszszálék végén függelékként adtak meg. A passaui és a magyar liturgikus gyakorlat mezsgyéjén helyezkedett el a tanulmány témáját adó, a magyar liturgiatörténetben eddig egyedülállónak számító most vizsgált töredéksorozat (Fr. 281–295). Rítusa a kötetben a következőképpen lett meghatározva: Missale Ecclesiae Hungaricae Pataviensi proximum. A magyarországi szokásrend (nem feltétlenül esztergomi) és a passaui rítusnak Bécs környéki változata itt az Esztergomtól távol eső, vegyes lakosságú nyugati határszélen egymásba fonódott és kialakította az adott terület helyzetének és kulturális igényeinek megfelelő sajátos liturgiáját.

Ez a folyamat nagyon jól megragadható a soproni kötetben leírt további töredékek segítségével is. Az imént említett négy, a passaui rítust tükröző töredéksorozat is szoros rokonságot mutat a most bemutatott Bécs környéki forráscsoporttal és a különálló töredékeken is több helyen nyomon követhetők a bécsi kör jellegzetes vonásai. A négy töredéksorozat közül az Fr. 331–351-es sorozatnak a teljes kalendáriuma is megmaradt. Szent Kálmán ünnepe Szent Maximilianusszal ellentétben itt is piros betűs ünnep. Ezenkívül külön érdekesség, hogy a kötetben földolgozott mindhárom passaui egyházmegyéhez köthető szekvencia-töredéken (Fr. 266, 267, 268) az a Szent Kálmán-szekvencia olvasható, amelyik a bécsi körhöz tartozó kódexekben is szerepel, a „Caelestis te laudat chorea”, és nem a korábban már említett nyomtatott passaui változat, a „Laetabundus fidelis”. Annak ellenére, hogy ezek közül a töredékek közül egyiken sem találunk magyar szentet, nem zárható ki, hogy az elveszett korpuszok közül néhánynak a szanktoráléjában mégis megtalálhatóak voltak. Gondoljunk csak arra, hogy a Harrach család misszáléjának kalendáriuma meg sem említi őket, a Cod. 4812-ben pedig csak Szent Imre herceg neve szerepel, a kódex végén fölsorolt szekvenciák között pedig nincs magyar szentnek szekvenciája. Tehát amikor a tanulmány elején említett Flechel Farkas, a Szent Mihály plébániatemplom papja végrendeletében egy esztergomi és egy passaui misekönyvet hagyományozott az oltárára, valójában a soproni liturgikus gyakorlatnak megfelelően járt el, amint azt a Passauhoz közelálló liturgikus töredékek tanúsítják. A nyugati határszélen többségben lévő német ajkú papság (klérus) számára a passaui rítus – különösen annak Bécs környéki változata – ugyanúgy elfogadható volt, mint az esztergomi, különösen, ha a magyar szentek ünnepeit a szanktoráléba, a kalendáriumba is beleillesztették, vagy lapszéli bejegyezésként beleírták.

A Bécs környéki úzus nyugati határszélen végbemenő magyarországi integrálódását elősegíthette Szent Kálmánnak egészen Szent István koráig visszanyúló tisztelete is. Melkből elhozott koponyáját egészen 1517-ig, addig amíg Miksa császár újra vissza nem szerezte, megkülönböztetett helyen, a székesfehérvári bazilikában őrizték.[lix]

A magyar hagyományban gyökeret vert Kálmán-kultusz még a 15. századi liturgiában is nyomon követhető volt. Batthyány Boldizsár misszáléjában és két pozsonyi misszáléban a fogadalmi misék között is megemlékeznek róla: „de sancto Colomanno, Stephano, Emerico atque Ladislao”. Az ő közbenjárását a három magyar szent királlyal együtt kérik a hívek.[lx]

A témát adó soproni misszále-töredéksorozat rítusának és provenienciájának kérdése elválaszthatatlan a tanulmány elején, a két fennmaradt soproni kódex egyikeként már említett Golso-misekönyv rítusának és provenienciájának kérdésétől. Hogyan viszonyul a töredéksorozat és a kódex egymáshoz? Radó Polikárp magát a kódexet pusztán a benne lévő két posszesszorbejegyzés[lxi] alapján Sopron városa számára készített, tehát soproni provenienciájú misekönyvnek tartotta: Missale ecclesiae Soproniensis. Mezey László Radó könyvének az általa átdolgozott újabb kiadásában ebből a koncepcióból kiindulva újabb következtetésre is jutott. Mivel Sopron a győri egyházmegyéhez tartozott, Győr pedig Esztergom szuffraganeusa volt, ezért a misekönyv – liturgiájának magyar sajátosságait figyelembe véve – szerinte esztergomi rítusú: Missale Strigoniense (Ecclesiae Soproniensis).[lxii]

Más következtetés adódik azonban a kódex liturgiájának közelebbi megvizsgálásából. A Golso-kódex szanktoráléjából az a közel három hónap, ami a soproni misszále-töredéksorozaton is fennmaradt, számos esztergomi misszáléval és magával a töredéksorozattal való összehasonlítás során egyikkel sem mutatott közeli rokonságot. Más magyar és környező országok egyházmegyei rítusaihoz sem kapcsolódott. A számos további, különböző rítusú misekönyvvel való összehasonlítás során kiderült, hogy két bencés misekönyvvel is szoros rokonságban áll: egy közel egykorú forrással, a mondseei misekönyvvel, és egy jóval későbbivel, a nyomtatott melki misszáléval.[lxiii] A Golso-misekönyv azonban kétségkívül Magyarországon készült. Magyar provenienciáját a magyar szentek mellett a magyar liturgikus könyveink hagyományait őrző ünnepek is bizonyítják.[lxiv]

Már Radónak is föltűnt, hogy Szent Benedek a kódex kalendáriumában piros betűs ünnep és a votív misék között az első helyen a pro congregatione, értelmezésében a szerzetes családért való mise áll. Ennek ellenére a misekönyvben szereplő számos bencés rendhez kötődő ünnepet inkább magyarországi liturgikus archaizmusnak tartotta, mint rendi hovatartozásnak. Többek között azzal is indokolta, hogy Szent Benedek július 11-i translatiójának sem vigiliája, sem oktávája nincs a kalendáriumban. Érvelésével ellentétben ez az ünnep a Grotefend által megadott bencés kalendáriumban, valamint a Tolnai Máté-féle magyar bencés breviáriumban sem található.[lxv] Mivel Sopronban a középkorban nem volt bencés kolostor,[lxvi] és a Golso-misszálét soproni eredetűnek vélte, a kódex bencés eredetét erre az érvre támaszkodva is elvetette. A posszesszorbejegyzésekből valóban kiderül, hogy a misekönyv több évszázadon keresztül Sopronban volt, magán- vagy gyülekezeti célra használhatták is ott. A kódexben gyakran előforduló, a liturgia tartalmát kiegészítő 15. századi használói glosszák is ezt támasztják alá.[lxvii]

Az itt elmondottak szerint eredetileg mégis inkább magyarországi bencés használatra készülhetett. A misszáléban nyomon követhető, bencés sajátosságokat tükröző liturgia nem zárja ki, hogy a Radó által emlegetett magyar misszálék több évszázadra visszanyúló archaikus magyar sajátosságait is magában hordozza.[lxviii] Ennek a feltételezésnek lehetséges bizonyítása még hátravan, és a misekönyv Radó által elvetett bencés eredetét egy másik tanulmány keretében szándékozom felülvizsgálni.

Tehát a soproni misekönyvet nagy valószínűséggel nem Golso István misekönyvében kell keresnünk. Sopron liturgikus gyakorlatát azok az elveszett misekönyvek képviselik, melyeknek néhány levelét több évszázadon keresztül levéltári akták, nyomtatott könyvek őrizték.

Összegzés

A fenti példa bizonyíték arra, hogy a töredékkutatás képes olyan forrásterületeket föltárni, amelyek a leginkább ki voltak téve a pusztulásnak. A liturgiatörténet olyan területéhez tudott újabb anyagot szolgáltatni, amelyik nem került bele a hivatalos kanonizált liturgikus szokásrendbe.[lxix] Ez is bizonyítékul szolgál a liturgia helyi változatosságára.

Ezzel a néhány forrással nemcsak Sopron középkori liturgiáját sikerült megragadni, hanem még a feltáratlan Bécs környéki liturgikus gyakorlathoz is adalékul szolgált.

Ha a feltételezéseink igazak, azaz a soproni kódextöredékekben, a Harrach kódexben, a Cod. 4812-ben és a bécsi Collegium Ducale kápolnájának misekönyvében valóban az egykori Bécs környéki úzus őrződött meg számunkra, akkor ez az anyag már elegendő alapot szolgáltat ahhoz, hogy az egykori bécsi liturgikus gyakorlat teljes egészében leírhatóvá váljék. Valószínű, hogy a teljes rekonstrukcióhoz további kódexeket is be kell majd kapcsolni. Ilyenek lehetnek: Wien, Erzbischöfliche Cur, Cod. s. n. („Vorchtenauer Missale”); Wien, Erzbischöfliches Domkapitel Cod. s. n. („Turs-Missale”); Erzbischöfliches Priesterseminar, Cod. 1.; Wienerneustadt, Stadtarchiv, Alte Bibliothek, Nr. 218.

A vizsgált négy kódex elemzéséből kitűnik az a különlegesen érdekes folyamat is, ahogyan a bécsi szokásrendbe fokozatosan beépül a magyar szentek tisztelete. Az ÖNB Cod. 4812 és a Harrach-misszále esetében egyelőre nem lehet eldönteni, hogy osztrák vagy magyar használatra készültek-e. A magyar egyházmegyék közelsége hatott-e a bécsire, és kerültek bele a magyar szentek, mint a krakkói, prágai nyomtatottba vagy pedig a bécsi misekönyveket a határ mentén „magyarosították”. Vagy a folyamat mindkét irányból megindult, függetlenül az egyházmegyék jogi hovatartozásától. Szép példája ez annak, hogy a földrajzi közelség a kulturálisan különböző területek között sajátos átmeneteket képezhet.

JUDIT LAUF

Rapports de la pratique liturgique médiévale de Vienne et de Sopron, d’après les fragments de codex Sopron

Le 5e volume de la série ’Fragmenta Codices’ contient les fragments de codex des collections de Sopron. Parmis les fragments liturgiques se trouve une ample série de fragments de missels (Fr. 281–295), qui représente une source importante, et jusqu’ici inconnue de la pratique liturgique médiévale de Vienne et de Sopron. L’auteur constate que l’on peut reconstruire un missel utilisé dans l’Ouest de la Hongrie, qui est proche mais n’est pas identique au missel du diocèse de Passau. Dans les analyses il a compris les missels en rapport de la ville de Vienne (ÖNB 4812, missels de la famille Harrach et de la chapelle du Collegium Ducale de Vienne). La comparaison des textes avait prouvé, que dans la région de frontière austro-hongroise s’est formée un variant indépendant viennois du rituel de Passau, jusqu’ici inconnue dans la recherche. Dans ce variant de Vienne était intégré la vénération, en mesure différente, des saints hongrois aussi. Ainsi, à la frontière occidentale de la Hongrie s’est formée un variant régional du rituel du diocèse de Passau et de celui de Esztergom. Ce variant reflétait les exigences culturelles de la région, la vie religieuse entrelacée de la population des régions voisines. L’étude, à côté des constatations fondamentales d’histoire de liturgie, enrichit dans une importante mesure nos connaissances relatives à la culture médiévale du livre de Sopron et de sa région.