stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.


közlemények

A Bakócz-graduale lehetséges megrendelője és possessora.* A kétkötetes Bakócz-graduale[i] megrendelőjének és tulajdonosának személyére ellentmondásos megoldási javaslatokkal rendelkezünk. Ezeknek a javaslatoknak a logikus továbbgondolása szükséges ahhoz, hogy megtaláljuk azokat az újabb kutatási szempontokat, amelyekkel egyes feltételezéseket állításokká tehetünk, vagy megcáfolhatunk.

A kódex névadója Bakócz Tamás (1442–1521)[ii] esztergomi érsek, bíboros a Jagellók korának meghatározó politikusa, aki 1497-ben Estei Hippolittal cserélte el az egri püspökséget az esztergomi érsekségért. 1500-ban lett bíboros, 1511 végétől 1514 elejéig Rómában tartózkodott. Ezek az évszámok megkerülhetetlenek a graduale másolási idejének, megrendelőjének tulajdonosának, meghatározásában.

A kódexszel mint liturgikus és művelődéstörténeti forrással először a 19. század végén a magyar egyháztörténet két jeles alakja, Dankó József és Fraknói Vilmos foglalkozott. Az ő ismertetéseik után vált használatossá a Bakócz-graduale elnevezés.[iii] A kódex kutatásába a 20. század második harmadától a művészettörténészek mellett egy liturgiatörténész és egy kodikológus is bekapcsolódott. Mindegyik tudományterület a saját kutatási módszerével igyekezett meghatározni a kódex tulajdonosát.

A kézirat lehetséges keletkezési idejének megállapításában díszítettsége, a címerhasználat miatt elsősorban művészettörténeti szempontok érvényesültek. Ezek a vélemények mind más időpontot ajánlottak a kódex elkészítési idejére, és ehhez kapcsolódóan a megrendelőre, illetve a tulajdonosra. Az utóbbit elsősorban a püspöksüveges Erdődi-Bakócz címerhasználat alapján a művészettörténeti kutatások ajánlották Bakócz 1514-től zágrábi püspök unokaöccsei, Erdődi János és Erdődi Simon személyében, mert a kódex díszítését a budai miniátorműhely 1514 és 1525 közötti címerfestője, illetve segédei munkájának tartják.[iv]

A kézirat tartalmi feldolgozása Szendrei Janka érdeme, aki meghatározta a graduale rítusát, zenei és liturgikus szöveganyagát feldolgozta és kiadta. A graduale tartalmi meghatározása Szendrei Janka szöveg és a zenei lejegyzés vizsgálata alapján: esztergomi rítusú graduale, kottaírása a budai és esztergomi zenei emlékek írásához közeli. Másolási ideje a 15. század utolsó, a 16. század első évtizede. Megrendelője egy püspöksüveges Erdődi-Bakócz címerrel jelzett személy, aki az esztergomi Szent Adalbert székesegyház használatára másoltatta a jelzett időszakban a kétkötetes gradualét.[v]

Szendrei Janka tartalmi meghatározása, a kézirat másolási idejének megállapítása ismét megkerülhetetlenné tette a lehetséges megrendelő illetve tulajdonos, valamint a díszíttető személyének újragondolását.

A díszítés időszakának megítélésben a művészettörténészek sem egységesek. Ezt az is nehezíti, hogy befejezetlenül maradt a kódex díszítése. Több miniátor közel fél évszázadon (!) keresztül dolgozott az első kötetben. A II. kötet díszítetlen.[vi]

Hoffmann Edith helyezte el legelőször a gradualét a magyarországi könyvfestészetben.[vii] Az első miniátor, akinek a legszebb lapokat köszönhetjük, kancelláriai címeresleveleket festett 1514-től.[viii] Ő fejezte be György topuszkói apát, majd rozsonyi püspök és toplicai apát (1476–1498) zágrábi missaléjának díszítését. A díszítés befejezése megrendelőjének a missaléban elhelyezett püspöksüveges Bakócz-címer alapján Bakócz Tamást tartotta Hoffmann Edith.[ix] Bakócz Tamás mint a zágrábi püspökség gubernátora és tutora 1510-től haláláig jelen volt a püspökség életében.[x] A missaléban a festő elhelyezte a monogramját, ezért kapta a szakirodalomban a Bakócz-monogramista nevet.[xi] A graduale díszítés folyamatának időszaka Hoffmann Edith szerint 1514–1521.[xii] Berkovits Ilona ezt az időszakot 1519-től számította[xiii] , míg Balogh Jolán a képeket a címerfestő tanítványai kezének tulajdonította, 1519–1521 között.[xiv] A gradualéban számos miniatúra alapját készítette el ecsetrajzaival a címerfestő, amit azután mások fejeztek be, vagy befejezetlenül maradtak. Az első kötetben a f. 139r, 141v, 142r-v, 143r oldalakon már Oláh Miklós rajzolója dolgozott Nagyszombatban, 1557-ben.[xv] Mikó Árpád a Bakócz-monogramista személyéhez és köréhez kapcsolható kéziratok és címereslevelek teljes áttekintését adva, stíluselemzéssel 1514-től 1525-ig határozta meg a címerfestő és műhelyének tevékenységét.[xvi]

A graduale másolásának és díszítésének a fentiekben behatárolt időszakaszával elérkeztünk a megrendelő, tulajdonos, használó problémakörhöz. Bakócz „megrendelése” esetében a legnagyobb ellentmondás a püspöksüveges címer a gradualéban, hiszen a díszítés idején Bakócz már bíboros volt. Hoffmann Edith ezt a problémát figyelmen kívül hagyta.[xvii] Berkovits Ilona kutatásai során először úgy gondolta, hogy Bakócz egyik unokaöccse, a zágrábi püspökségre juttatott Erdődi Simon (1518–1543) számára készíttette a gradualét, és ez Bakócz halála miatt maradt befejezetlen.[xviii] Később azonban a kéziratot már Erdődi Simon személyével – indoklás nélkül – egyenesen a zágrábi székesegyházhoz kapcsolta.[xix] Csapodi Csaba csak a címerkérdéssel foglalkozva a művészettörténeti szakirodalomból Berkovits Ilona korábbi véleményére támaszkodott. Bakócz megrendelői szerepét kizárta a címerhasználat miatt, mert szerinte ebben az esetben a megrendelő-donátor bíborosi címerének mindenképpen szerepelnie kellene a kötetben. A megrendelő-possessor szerinte a zágrábi püspök, Erdődi Simon.[xx] Balogh Jolán is Erdődi Simont tartotta művészettörténeti indokok alapján a graduale megrendelőjének, de szerinte ő ezt nagybátyja, illetve a Bakócz-kápolna számára készíttette.[xxi]

Szendrei Janka véleménye szerint egy püspöksüveges Erdődi-Bakócz címerrel jelzett személy másoltatta (rendelte meg) az esztergomi egyháznak a gradualét. „A püspöki címer tehát a terv szerint nem possessor, hanem donátor-címer.”[xxii] Tulajdonképpen ezzel a megoldással a graduale másolása és díszítése közti datálás időbeli távolságát kívánta közelíteni, hogy a még érsek Bakóczot, mint a másoltatás lehetséges megrendelőjét ne kelljen egyértelműen kizárnia. Azonban nem nevesítette, hogy a címertulajdonosok közül kire gondol, mint a másolás megrendelőjére, akinek személyére továbbra is a díszítés idejéből következtetett. Nem fogalmazta meg a kézirat elkészítésében két különböző tevékenység megrendelésének időbeli függetlenségét.[xxiii]

A művészettörténészek, de a kodikológus Csapodi Csaba is azonosnak tartották a kódex egyidejű megrendelését és díszíttetését. A kódex másolásának és a díszítésének időbeli különbségét fel sem tételezték (!).[xxiv] Szendrei Janka elsősorban a tartalmi, valamint tulajdonosi, és nem a másolás és a díszítés időbeli ellentmondását vetette fel határozottan: zágrábi püspök nem rendel saját használatra esztergomi rítusú gradualét.[xxv] Mikó Árpád 1994-ben az addigi kutatások eredményeinek ismeretében a díszítés alapján, a két Erdődiben, mint zágrábi püspökökben jelölte meg a zágrábi missale és a Bakócz-graduale possessor-megrendelőit.[xxvi]

Összefoglalva a liturgiatörténeti, zenei és művészettörténeti kutatások eredményeit, a következőket állapíthatjuk meg a gradualéról: esztergomi rítusú graduale, a budai és esztergomi zenei emlékek írásához közeli, metzigót-magyar keveréknotációval. A budai scriptoriumban készült az esztergomi Szent Adalbert székesegyház használatára 15. század utolsó, a 16. század első évtizedében. Díszítése a Bakócz-monogramista és címerfestői körének 1514-től datálható, de befejezetlenül maradt munkája a budai miniátorműhelyből: püspöksüveges Erdődi-Bakócz címer, miniaturák, iniciálék, lapszéldíszek. A graduale díszítését Oláh Miklós rajzolója folytatta Nagyszombatban 1557 körül, de ő sem fejezte be.[xxvii] Possessorai: püspöksüveges Erdődi-Bakócz címerrel jelzett személy (16/1. sz.), Oláh Miklós zágrábi püspök, majd esztergomi érsek (16 sz. közepe), Szent Adalbert székesegyház (Ecclesia Strigoniensis) (16/2. sz.) Nagyszombat.

Az eddigi vizsgálatok eredményeinek együttes értékelésével a következő kérdésekre kíséreljük meg a válaszadást. Ki rendelte meg a graduale elkészítését (lemásolását) az esztergomi Szent Adalbert székesegyház számára? Ki adott megbízást a graduale díszítésére? Ki a püspöksüveges Erdődi-Bakócz címerrel jelzett személy? Megrendelő/possessor vagy donátor? Hol és mikor került Oláh Miklós tulajdonába a graduale?

A jelenleg rendelkezésünkre álló kutatási eredmények sajnos nem teszik lehetővé, hogy végérvényes válaszokat adjunk. Az eddigiek alapján a következőket fogalmazhatjuk meg a megrendelő és a possessor kérdésében. A graduale írása és zenei paleográfiája alapján megállapított datálási időpont, a 15–16. század évfordulós évtizede. Ez kizárja, hogy az Erdődi unokaöccsök a graduale másoltatásának megrendelői legyenek. Ők 1502–1509 között még itáliai egyetemeken tanulnak Bakócz Tamás költségén.[xxviii] Ebben az évtizedben csak Bakócz lehet a megrendelő esztergomi székesegyháza számára.[xxix] Bakócz 1511–1513/1514 eleje között Rómában tartózkodott a pápaválasztáson. Ha a díszítést Rómába való elindulásakor kezdték volna meg a címer bíborosi lenne, vagy a helyét üresen hagyták volna! Bakócz egyéniségét figyelembe véve, megkockáztatjuk a feltevést: Bakócz Rómában és Róma után az unokaöccsök egyházi javadalmainak lehetőségeit már tényként kezelhette.[xxx]

Bakóczot X. Leó pápa kárpótlásul 1513 júliusában kinevezte Észak-, Közép-, és Kelet-Európa teljes körű apostoli legátusává.[xxxi] Rómából hazajőve Bakócz a számára nagyon fontos zágrábi egyházmegyében[xxxii] a tényleges püspöki joghatóságot egyik unokaöccse, Erdődi János (1490 körül– 1521) püspöki kinevezésével biztosította 1514-ben.[xxxiii] Bakócz Tamás az ő számára rendelhette meg György topuszkói apát zágrábi missaléjának további díszítését Budán.[xxxiv] A nagyra törő terveket szövő családtámogató bizonyosan a másik unokaöcs jövőjével is foglalkozott. Erdődi Simon (1489–1543) pankotai főesperesi javadalommal 1511-től tagja volt az egri káptalannak.[xxxv] Bakócz 1515 május–júniusában a Habsburg–Jagelló kettős házasság létrehozásával nagy érdemeket szerzett mindkét uralkodónál. Az országtanácsba is bekerült, és ha a rendek elismerik a császárt és a lengyel királyt II. Lajos gyámjának, Bakócz kezébe került volna az ország kormányzása.[xxxvi] A számos anyagi juttatás mellett számíthatott arra is, hogy az uralkodók egyházi javadalmak adományozásában is támogatják jelöltjét. A másik unokaöcsnek, az egri káptalan tagjának Bakócz szánhatott ekkor olyan püspökséget, amelynek székesegyházában az esztergomi rítusú graduale használható.[xxxvii] A graduale mint kóruskönyv a liturgikus használat szempontjából ekkor már készen volt.[xxxviii] Erdődi Simon, „a reménybeli possessor” számára megrendelhette a graduale díszítését Budán.[xxxix]

A graduale díszítésének megrendelésekor, [xl] 1515 táján[xli] Bakócznak azzal a ténnyel még nem kellett számolnia, hogy 1518-ban a zágrábi püspökséget Erdődi Simonnak kell adnia.[xlii] Erdődi János méltatlanná válva a nagybátyi támogatásra, 1518-ban lemondott a zágrábi püspökségről.[xliii] II. Ulászló halálával (1516. márc. 14.) Bakócz politikai befolyása csökkent, 1518-ban a tavaszi országgyűlésen nem választották be az országtanácsba.[xliv] Így nem volt más lehetősége a zágrábi püspökség megtartására, mint a másik unokaöcs, Erdődi Simon beültetése a püspöki székbe.[xlv] Ezután már nem volt sürgető indok az esztergomi rítusú graduale díszítésének Erdődi Simon számára való gyors befejezése.[xlvi] Bakócz szellemi és anyagi energiáit lekötötte a családnak juttatott vagyon sorsának rendezése, valamint az Angyali üdvözlet tiszteletére építtetett temetési kápolnájának, a Bakócz-kápolnának díszítése, felszerelése, anyagi javakkal való ellátása, illetve halála esetére a kápolnának juttatott adományainak jogi biztosítása.[xlvii]

A fenti következtetéssorozat[xlviii] időbeli összhangban van a kézirat liturgikus tartalmával, datálásával, díszítésével, és a címerprobléma megoldására is egy javaslat a lehetséges donáció tényével.

Hogyan kerülhetett a graduale, melynek díszítése befejezetlen maradt, Budáról Oláh Miklóshoz, az utolsó donátorhoz? Bakócz halála után (1521) a kódex a kancelláriai díszítőműhelyből[xlix] nagy valószínűséggel Zágrábba jutott Erdődi Simonhoz,[l] hiszen az általa használt püspöksüveges Bakócz-címerrel van díszítve. Ő személyes, családi örökségként, esetleg további aspirációkkal őrizte Zágrábban a gradualét.[li] Erdődi Simon élve tért vissza a mohácsi csatamezőről. 1527-ben sértettségből János királyhoz pártolt, mert Ferdinándtól nem ő kapta meg az esztergomi érsekséget. Még abban az évben visszatért Ferdinánd hűségére, hogy megtarthassa a zágrábi püspökséget. 1543-ban, Erdődi Simon halála után a zágrábi püspökségre a Németalföldről hazatért Oláh Miklóst nevezték ki. Oláh Miklós Zágrábban vehette magához a Bakócz-gradualét,[lii] hiszen az nem volt a zágrábi székesegyház tulajdona. Oláh 1548-tól egri püspök volt, de egri püspökként és kancellárként a királyi udvarban élt, mert az országgyűlés az egri püspökség jövedelmét már 1545-től a vár védelmére fordíttatta, tehát tényleges székesegyházi liturgiavégzés, püspöki udvartartás ott nem volt lehetséges.[liii] Oláh Miklós 1553-ban megkapta az esztergomi érsekséget. Az érsekség akkori székhelyére, Nagyszombatba azonban magával vitte a Bakócz-graduálét, amelyet 1555-ben az esztergomi egyháznak ajándékozott.[liv]

A donátor-bejegyzéseket tartalmazó lapok a bekötés idejével kapcsolatban vetnek fel elgondolkodtató kérdéseket. Az első kötetet 1882 körül restaurálták. Az első kötet veretei a második kötet veretei alapján készített másolatok. Bejegyzés mindkét kötetben van, de nem egy kéztől származnak. Az első kötetben az 1555-ben tett ajándékozást rögzítő bejegyzés eredetileg az első tábla kiragasztott előzéklapján volt. Ezt a lapot a restauráláskor lefejtették, és repülő előzéklapként kötötték vissza. (A ragasztás nyomai ma is látszanak.) A második kötetben kiragasztott előzékként mind az első, mind hátsó kötéstáblán magának a gradualénak az első, illetve az utolsó fólióját használták fel. Ebben a kötetben Oláh Miklós adományozást rögzítő bejegyzése az f. 2v-re került, ahol beíratlan felület volt. Ez a bejegyzés sem szövegében, sem írásképében nem azonos az első kötet bejegyzésével. [lv] Amennyire a kalligrafikus írásnál megítélhető, valamivel későbbi is lehet, mint az első kötet bejegyzése. A kiragasztott előzéknek felhasznált eredeti kódexlapokat valószínűleg az első kötet restaurálásakor (1882 körül) ugyancsak lefejtették.[lvi] (A ragasztás nyomai itt is látszanak mind a pergamenlapokon, mind a fatáblákon.) A kódexlapok kiragasztott előzékként való felhasználása egy liturgikus használatra kész, díszítés előtt álló kóruskönyvben, elképzelhetetlen lett volna. Ezért számomra megkérdőjelezhető a díszítetlen kódex 1500 körüli (előtti) bekötése.[lvii]

Rozsondai Marianne szerint a „kötést díszítő motívumok igen elterjedtek voltak a 15. század végén Dél-Német- és Dél-Lengyelországban, a Felvidéken és Alsó-Ausztriában. Magyarországon is használták, de a 16. század elején az itáliai reneszánsz hatására kialakult magyar sajátosságokkal kevert úgynevezett olasz-magyar reneszánsz stílusnak megfelelően díszítették Esztergomban és Budán a kötéstáblákat, és nem ebben a ’divatjamúlt’ gótikus stílusban. Ha a két hatalmas kötetet az esztergomi provinciában készítették, bekötés céljából sem vitték el onnan máshová….”[lviii] A bekötés helyére vonatkozó utóbbi megjegyzéshez kapcsolódva: figyelembe kell venni, hogy a kötetek a befejezetlen díszítéssel nem maradtak Budán. A kötések vizsgálatában tapasztalt, és fentebb említett megfigyelések alapján az egyébként használati célú, ’divatjamúlt’ kötést az utolsó díszítés helyén, Nagyszombatban[lix] kaphatták a kötetek.[lx] A kötések gótikus bélyegzői, amelyek Rozsondai Marianne meghatározása szerint elsősorban Dél-Lengyelország, Alsó-Ausztria és a Felvidéken készült kötéseken fordulnak elő, nincsenek ellentmondásban a nagyszombati helyi bekötéssel.[lxi] Ezt erősíti Mikó Árpád határozott kijelentése, hogy a kódexet kötetlen állapotban díszítették.[lxii]

Húsvét tervezett miniatúrája (I. kötf. 139r) főünnepként kiemelt, négy hangjegysor nagyságú iniciáléjában Oláh Miklós festőjének vázlata látható az Olajfák hegyi, a Golgota jelenettel. Az oldal alján középen lent Oláh Miklós érseki címerének rajza. Oláh Miklós festőjének vázlatai arra utalnak, hogy a graduale díszítésének befejezése foglalkoztatta az érseket, hiszen címerét is belehelyeztette.[lxiii] Főpapi szertartáskönyve azonban nyomtatott volt már, címerét ebbe is belefestette, új iniciálékkal is ki akarta egészíteni, a vörös bársony kötés köldökvereteit is címere díszítette.[lxiv] Nagyszombatban, az esztergomi székesegyházként szolgáló Szent Miklós templomban a kéziratos esztergomi rítusú gradualéból már nem énekeltetett,[lxv] de megőrzéséről gondoskodott. Eredeti rendeltetési helyére, az esztergomi egyháznak juttatta.

A graduale elnevezésével kapcsolatban nem osztom Csapodi Csabának azt a véleményét, hogy el kellene hagyni Bakócz nevét a graduale megnevezéséből,[lxvi] amit a szakirodalom két esetben meg is tett.[lxvii] Következtetéseim szerint a graduale másolását Bakócz rendelte meg, a díszítés megrendelője is ő lehetett. Erdődi Simon reménybeli, majd későbbi lehetséges possessorsága ellenére a gradualénak az az elnevezése, ami a kutatásban már több mint száz éve használatos, elengedhetetlen a kézirat egyértelmű azonosításhoz.[lxviii]

Körmendy Kinga



* A műhelytanulmány elkészítése a K 72105 sz. OTKA pályázat keretében történt.

[i] Esztergom, Főszékesegyházi Könyvtár Ms I. 1a–1b.

[ii] Részletes életrajza Fraknói Vilmos: Erdődi Bakócz Tamás élete. Bp. 1889. /Magyar történeti életrajzok/

[iii] Dankó József: Történelmi, műirodalmi és okmánytári részletek az esztergomi főegyház kincstárából. Esztergom, 1880. LIII. sz. 109. – Fraknói: Erdődi Bakócz …, i. m. (2. jegyzet) 188.

[iv] Ismerteti Szendrei Janka: Graduale Strigoniense (s. XV/XVI.) Bp. 1993. /Musicalia Danubiana 12/1./ 9–11.

[v] Szendrei: i. m. (4. jegyzet) 10–11, 13.

0[vi] Üresen maradtak az iniciálék helyei. A II. kötetben Szt. Adalbert tervezett iniciáléja (f. 60v) pontosan akkora nagyságú, két hangjegysor szövegsorokkal, mint Szűz Mária ünnepeinek, és a többi általánosan tisztelt szentnek a tervezett iniciáléja, csak széles keretdíszt terveztek a lapra. – A Szt. Adalbert patrocinium zenei indoklását l. Szendrei: i. m. (4. jegyzet) 13.

0[vii] Hoffmann Edith: Régi magyar bibliofilek (Hasonmás kiadás és újabb adatok.) Szerk. Wehli Tünde. Bp. 1992. 180–181.

0[viii] Hoffmann: i. m. (7. jegyzet) 181–182.

0[ix] Uo. 143, 147–152, 179, 180.

[x] Uo. 180. – Uő: Középkori könyvkultúránk néhány fontos emlékéről.= MKsz (32.) 1925. 48. Vö. Berkovits Ilona: Főszékesegyházi Könyvtár. In: Magyarország műemléki topográfiája. I. Szerk. Genthon István. Bp. 1948. 312.

[xi] Hoffmann: i. m. (7. jegyzet) 180.

[xii] Hoffmann: i. m. (7. jegyzet) 181.

[xiii] Berkovits: Főszékesegyházi Könyvtár…, i. h. (10. jegyzet) 314. – A Berkovits által idézett, datálási alapnak vett 1519–1525 közötti címereslevelek kikerültek a Bakócz-monogramista köréből. Vö. Mikó Árpád: II. Lajos király címereslevelei. In: Habsburg Mária. Mohács özvegye. A királyné és udvara 1521–1531. Szerk. Réthelyi Orsolya, F. Romhányi Beatrix, Spekner Enikő, Végh András. Bp. 2005. 76–79. – Berkovits Ilona az 1519. márc. 23-i püspöki megerősítés időpontjától számítja Erdődi Simon zágrábi püspökségét. Erdődi Simon püspöki kinevezésének időpontja 1518. máj. 23. Fügedi Erik: A XV. századi magyar püspökök.= Történelmi Szemle (8.) 1965. 487.

[xiv] Balogh Jolán: Giulio Clovio Magyarországon.= Művészettörténeti Értesítő (32.) 1983. 129–142.

[xv] Török Gyöngyi részletesen jelezte az egyes festők munkáit a kódexben. L. Szendrei: i. m. (4. jegyzet) 15–16. Vö. Mikó Árpád: Graduale I. kötete. In: Pannonia regia. Művészet a Dunántúlon. Szerk. Mikó Árpád, Takács Imre. Bp. 1994. IX–13. 430–431.

[xvi] Vö. Mikó: II. Lajos király címereslevelei …, i. h. (13. jegyzet) 74–76.

[xvii] Szendrei Janka szerint valószínüleg azért, mert a családi címerhasználatot más esetekben is ingadozónak tartotta. Szendrei: i. m. (4. jegyzet) 9.

[xviii] Berkovits: Főszékesegyházi Könyvtár …, i. h. (10. jegyzet) 314.

[xix] Berkovits Ilona: Magyar kódexek a XI–XVI. században. Bp. 1965. 84–85. Vö. Mikó: II. Lajos király címereslevelei , i. h. (13. jegyzet) 76.

[xx] Csapodi Csaba: Bakócz Tamás, a humanista. Bp. 1983. /Reneszánsz füzetek 57./ 60–61.

[xxi] L. 14. jegyzet.

[xxii] Szendrei: i. m. (4. jegyzet)13–14.

[xxiii] Szendrei Janka ezt a problémát a graduale kötésével kapcsolatban érintette, mivel azt Rozsondai Marianne 1500 körülinek (előttinek) tartja. „Kérdés, hogy a miniátor munkája mikor követte a scriptorokét, notátorokét. Nem valószínű azonban, hogy az első miniátor bekötött kódexben dolgozott volna.” Szendrei: i. m. (4. jegyzet) 12. Vö. Uo. 11.

[xxiv] Ezt a szempontot egyedül Mikó Árpád vetette föl: ” Nem téve különbséget az írás és a festés megrendelése között.” Mikó: Graduale I. kötete …, i. h. (15. jegyzet) 431. De a továbbiakban nem foglalkozott a kérdéssel. Vö. Szendrei: i. m. (4. jegyzet) 12.

[xxv] Szendrei: i. m. (4. jegyzet) 13.

[xxvi] Mikó: Graduale I. kötete …, i. h. (15. jegyzet) 432. – Mikó Árpád: All’antica művek és alkotóik Budán és Zágrábban Mátyás király és a Jagellók idején (1480–1516). In: Hrvatska/Mađarska stoljetne književne i likovo-umjetničke veze. Horvátország/magyarország. Évszázados irodalmi és képzőművészeti kapcsolatok. Szerk. Jadranka Damjanov. Zagreb, 1995. 320–321.

[xxvii] Esztergom, Főszékesegyházi Könyvtár Ms I. 1a. f. 142r.

[xxviii] Erdődi János Ferrara, 1502, Bologna 1503. Vö. Körmendy Kinga: Studentes extra regnum. Esztergomi kanonokok egyetemjárása és könyvhasználata 1183–1543. Bp. 2007. /Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae III/9./ Adattár n. 148. – Erdődi Simon 1508–1509. Padova. Veress Endre: Matricula et acta Hungarorum in universitatibus Italiae studentium III. Olasz egyetemeken járt magyarországi tanulók anyakönyve és iratai 1221–1864. Bp. 1941. 175–176. – Erdődi Simon bécsi tanulmányai az újabb forráskiadvány alapján nem igazolhatóak. Veress Schraufra hivatkozik (Veress: i. m. (28. jegyzet) 176.), akinél valóban Simon de Erdewd szerepel 1505-ben. L. A bécsi egyetem magyar nemzetének anyakönyve 1453–1630. Szerk. Schrauf Károly. Bp. 1902. /Magyarországi tanulók külföldön IV./ 159. Azonban az egyetem hivatalos főanyakönyvében Simon Tompa de Herdewd szerepel. L. Die Matrikel der Universität Wien. II. Hrsg. Franz von Gall. Graz–Wien–Köln, 1967. 1505/I. H 39. tehát családneve Tompa volt, és csak a származási helye Erdőd. Tüskés Anna kiadványában hivatkozik mindegyik forrásra, a mutatóban Tompa családnév, Erdőd helynév alatt fel is veszi, de elfogadja Veress 1941-ben még indokolt, de ma már tarthatatlan azonosítását. Vö. Tüskés Anna: Magyarországi diákok a bécsi egyetemen 1365–1526. Bp. 2008. n. 6221.

[xxix] Szendrei J. véleménye az írásról az, hogy a szöveg és a kotta írása elkezdődhetett 1500 előtt. ill. azonos indokkal helyezhető a 15. század utolsó, a 16. század első évtizedére. Szendrei: i. m. (4. jegyzet) 12. – Mikó Árpád véleménye az, hogy a miniatúrákat nem lehet 1500 körülre datálni. „A kötés archaikus voltát nem érzem kényszerítő erejűnek.” Mikó: Graduale I. kötete…, i. h. (15. jegyzet) 432. – Ha nagyon következetesen kizárjuk Bakócz megrendelői szerepét a kéziratban, akkor azt kell feltételeznünk, hogy az írás és a zenei lejegyzés datálása alapján 1500/1510 táján, a liturgikus használat szempontjából kész gradualét Bakócz „örökölte.” A káptalant a graduale díszkódex jellege miatt nehezen lehet elképzelni, mint megrendelőt, és milyen módon került volna ebben az esetben a kódex Bakóczhoz? Az érsek és a káptalan viszonya ebben az évtizedben és a következőben, a díszítés elfogadott idejében is ellenséges volt. A székesegyház Boldogságos Szűz (Kanizsai) kápolnájának javadalma miatt perben állt érsekével a káptalan a római kúriában. Ez is egyik oka lehetett annak, hogy a gradualét végül Bakócz nem az eredeti rendeltetési helyére juttatta. Vö. Körmendy Kinga: A jogtudó magyar értelmiség és a Curia Romana a 16. század elején. Az esztergomi Boldogságos Szűz Mária kápolna és a káptalan uniójának annata-pere. In: Tanulmányok a magyarországi egyházjog középkori történetéből. Szerk. Erdő Péter. Bp. 2002. /Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Unversitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae III/3./ 211–223.

[xxx] Kúriai tevékenységére, javadalmaira l. Fraknói Vilmos: Magyarország egyházi és politikai összeköttetései a Szentszékkel. II. Bp. 1902. 306–320.

[xxxi] Horváth Richárd: Bakócz IV. Tamás. In: Esztergomi érsekek. Szerk. Beke Margit. Bp. 2003. 228.

[xxxii] A kegyúri jogokat Bakócz gyakorolta, kormányzóként intézte a zágrábi püspökség ügyeit 1510-től 1521-ig, haláláig. Fraknói: Erdődi Bakócz…, i. m. (2. jegyzet) 175. Vö. 10. jegyzet. – Végrendeletében úgy intézkedett, ha családja kihalna, a családtagok tőle örökölt és megnevezett birtokai a zágrábi püspökség és káptalan, valamint a Bakócz-kápolna tulajdona legyen. Fraknói: Erdődi Bakócz…, i. m. (2. jegyzet) 177.

[xxxiii] Kollányi Ferenc: Esztergomi kanonokok 1000–1900. Esztergom, 1900. 122.

[xxxiv] Vö. Mikó: Graduale I. kötete…, i. h. (15. jegyzet) 432. – „… honnét jött a Bakócz-monogramista, hová vezetnek művészetének gyökerei …” ezt a kérdést 2005-ben fogalmazta meg Mikó Árpád. Tényként megállapította: „A Bakócz-monogramista művei közvetlenül az után jelennek meg, hogy a bíboros-érsek hazatért Itáliából.” Mikó: II. Lajos király címereslevelei…,i. h. (13. jegyzet) 76.

[xxxv] Sugár István: Az egri püspökök története. Bp. 1984. 226. – Bakócz rokonainak az egri és az esztergomi káptalanban adományozott javadalmakat. Fraknói: Erdődi Bakócz …, i. m. (2. jegyzet) 175.

[xxxvi] Fraknói: Erdődi Bakócz …, i. m. (2. jegyzet) 153–162.

[xxxvii] Esztergom érseki tartományához tartozó püspökségek: Eger, Győr, Nyitra, Pécs, Vác, Veszprém.

[xxxviii] L. 29. jegyzet.

[xxxix] A reménybeli possessor kifejezést Szendrei Janka használja Berkovits Ilona véleményének ismertetésében. Szendrei: i. m. (4. jegyzet) 10.

[xl] Nehezen képzelhető, hogy György topuszkói apát zágrábi missaléjának és a Bakócz-graduale díszítésének megrendelője két különböző személy. Vö. „A festő – pontosabban a műhely – azonos, annak bizonyítása viszont, hogy a megrendelő különböző, meglehetős nehézségekbe ütközik.” Mikó: Graduale I. kötete…, i. h. (15. jegyzet) 432.

[xli] Bakócz a Habsburg-Jagelló házassági szerződés megkötése után (1515) vissza kívánt térni Rómába. Nem elképzelhetetlen, hogy eközben Esztergomba szánta Erdődi Simont akár vikáriusnak, akár nagyprépostnak. Vö. Fraknói: Erdődi Bakócz …, i. m. (2. jegyzet) 160.

[xlii] Az unokaöccsök mintegy helynökei voltak, erre lehet következtetni Bakócz Erdődi Péterhez írt leveléből. 1518. jun. 22. Fraknói: Erdődi Bakócz…, i. m. (2. jegyzet) 175. 3. lábjegyzet.

[xliii] Bakócz megkövetelte, hogy a támogatott és javadalomhoz juttatott unokaöccsök egyházi állásuknak megfeleljenek. Viselkedésüket erős hangon kifogásolta Erdődi Péterhez írt levelében. L. Fraknói: Erdődi Bakócz …, i. m. (2. jegyzet) 175. – Erdődi János kancelláriai pályájának értékelése Bónis Gy.: A jogtudó értelmiség a Mohács előtti Magyarországon. Bp. 1971. 319–320.

[xliv] Uo. 162–163. – 1518. őszén, miután csatlakozott a nemzeti (köznemesi) párthoz, ismét tag lett. Uo. 168.

[xlv] Uo. 175. – Ezzel viszont magára vonta Beriszló Péter veszprémi püspök, horvát bán haragját, aki szintén igényt tartott a püspökségre. Ez elmérgesítette a köztük lévő viszonyt, ami nyílt ellenségeskedésbe csapott át. Fraknói: Erdődi Bakócz …, i. m. (2. jegyzet) 164–165.

[xlvi] „…ez a hatalmas mű egyetlen lendülettel kezdődött s maradt befejezetlenül …” Mikó: Graduale I. kötete … , i. h. (15. jegyzet) 431.

[xlvii] Fraknói: Erdődi Bakócz …, i. m. (2. jegyzet) 171, 176–177, 183, 199. – Balogh Jolán: Az esztergomi Bakócz-kápolna. Bp. 1955. 10.– A Bakócz-kápolnára vonatkozó iratokat l. uo. 72–75.

[xlviii] „ A miniálás megrendelőjére vonatkozó valamennyi elméletnek van gyenge pontja.” Mikó: Graduale I. kötete …, i. h. (15. jegyzet) 432. – Ez a megállapítás a továbbiakban is érvényben marad addig, amíg kétséget kizáró bizonyíték nem kerül elő a graduale megrendelőjére, díszíttetőjére. A problémák a díszítéssel és címerhasználattal kezdődnek. Abba is bele kell törődnie a kodikológusnak, ha ezeket a saját tudományterületének módszereivel egyelőre egyértelműen nem tudja megoldani. – „A Bakócz-graduale problémáit továbbra sem érzem megoldottnak.” Mikó: Graduale I. kötete …, i. h. (15. jegyzet) 432.

[xlix] Berkovits Ilona és Csapodi Csaba véleménye szerint 1521 után is folytatódott a díszítés. Hoffmann Edith és Balogh Jolán szerint 1521-ben abbahagyták a díszítést. Az álláspontokat ismerteti Szendrei: i. m. (4. jegyzet) 10–11.

[l] Ha a graduale ekkor a budai díszítőműhelyből Esztergomba került volna, azonnal a székesegyház lett volna a tulajdonosa, és 1543-ban, a vár ostromakor a káptalan mint sajátját vitte volna magával Nagyszombatba.

[li] A kódex nem maradhatott Budán, mert a budai könyvanyag sorsa ismeretes. Csapodi Csaba: A budai királyi palotában 1686-ban talált kódexek és nyomtatott könyvek. Bp. 1984. /A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Közleményei Új sorozat 15./ 5–9.

[lii] Berkovits Ilona Oláh Miklós könyvgyűjtő szenvedélyével indokolta a graduale megszerzését. Feltételezte, hogy Erdődi Simon utódaként Zágrábban jutott hozzá. Berkovits: Főszékesegyházi Könyvtár…, i. h. (10. jegyzet) 314.

[liii] Hermann Egyed: A katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig. München 1973². 210–211. – Oláh Miklós 1526-1542 esztergomi kanonok. komáromi foesperes, oltárigazgató, esztergomi javadalommal élt Brüsszelben. Németalföldrol 1542-ben hazajött, udvari kancellár, 1543 zágrábi püspök, 1548-tól egri püspök, 1553-tól esztergomi érsek. R. Várkonyi Ágnes: Oláh VI. Miklós. In: Esztergomi érsekek. i. h. (31. jegyzet) 256–261 – Ezzel Radó egri proveniencia és Oláh egri possessorságának elmélete is indokolhatatlanná vált. L. Radó Polikárp: Esztergomi könyvtárak liturgikus kéziratai. In: A pannonhalmi főapátság szent Gellért főiskola évkönyve az 1940–1941-iki tanévre. Közzéteszi Kocsis Lénárd. Pannonhalma, 1941. 110.

[liv] Bejegyzés az első kötetben, jelenleg különálló fólión: Hoc Graduale in honorem et gloriam Dei Optimi Maximi donavit Ecclesiae suae Strigoniensi Reverendissimus in Christo pater dominus Nicolaus Olahus Archiepiscopus Strigoniensis Primas Hungariae etc. Anno domini Millesimo quingentesimo quinquagesimo quinto.” Esztergom, Főszékesegyházi Könyvtár Ms I. 1a.

[lv] „Reverendissimus Dominus Nicolaus Olahus Archiepiscopus donavit me Ecclesiae suae Strigoniensi etc.” Esztergom, Főszékesegyházi Könyvtár Ms I. 1b. f. 2r.

[lvi] 1882-ben, az első nagy országos könyvtörténeti kiállításon a kézirat első, címerrel díszített lapját kivéve a kötetből külön, bekeretezve állították ki. Vö. Könyvkiállítási emlék. Kiad. Orsz. Magyar Iparművészeti Múzeum. Bp. 1882. n. 175.

[lvii] Az eredeti fűzés a restaurálás miatt nem rekonstruálható. – „A kötés archaikus volta elgondolkodtató, de nem érzem kényszerítő erejűnek.” Mikó: Graduale I. kötete…, i. h. (15. jegyzet) 432.

[lviii] Rozsondai Marianne: Graduale I. kötete. In: Pannonia regia.…, i. h. (15. jegyzet) 432.

[lix] Mikó Árpád: Illuminált könyvek a kora újkori Magyarországon. In: Mátyás király öröksége. Késő reneszánsz művészet Magyarországon. (16-17. század.) Szerk.: Mikó Árpád, Verő Mária. Bp. 2008. 71.

[lx] Szerintünk a székeskáptalan köttette be, mert még az ajándékozás után, 1557-ben is rajzolt bele Oláh Miklós miniátora (f. 142r). Ez magyarázhatja, hogy „A kötés egyébként egyáltalán nem ’pompás’, kifejezetten egyszerű, használati kötés.” Rozsondai: i. h. (15. jegyzet) 432.

[lxi] Rozsondai Marianne szóbeli közlése szerint elképzelhető ez a megoldás.

[lxii] Mikó: Graduale I. kötete …, i. h. (15. jegyzet) 430. Vö. 23. jegyzet.

[lxiii] Vö. 61. jegyzet.

[lxiv] A római rítusú, színes fametszetekkel díszített pontificale (Velenece, 1543) jelenleg nem található a Főszékesegyházi Könyvtárban. – Oláh festett címere benne volt Perényi Ferenc esztergomi rítusú missaléjában is, amely a győri Székesegyházi Könyvtárba került, jelenleg lappang. Mikó: Illuminált könyvek … , i. h. (59. jegyzet.)71–72. – Az esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár még két nyomtatott, színezett liturgikus könyvet őriz a kortárs főpapok tulajdonából. Mikó: Illuminált könyvek …, i. h. (59. jegyzet) 72. – A nyomtatott könyv korszakában már nem volt érdemes egy ilyen óriási díszkéziratot díszíttetni. Vö. Mikó: Illuminált könyvek …, i. h.. (59. jegyzet) 72.

[lxv] Ennek magyarázatára a zenetörténészek hivatottak.

[lxvi] Csapodi Csaba nem foglalkozott a graduale írásának paleográfiájával. L. 20. jegyzet. Vö. Csapodi Csaba–Csapodiné Gárdonyi Klára: Bibliotheca Hungarica. Kódexek és nyomtatott könyvek Magyarországon 1526 előtt. I. Fennmaradt kötetek. Bp. 1988. /Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Közleményei. Új sorozat 23./ n. 1185.

[lxvii] Szendrei Janka kiadásában, a latin nyelvű címben már hiányzik a hagyományos elnevezés, a további szakirodalomban már szinte azonosíthatatlan a kódex csak a műfaja alapján. Vö. Mikó: Graduale I. kötete …, i. h. (15. jegyzet) 428. – Ennek a gyakorlatnak szenvedői alanyai a kutatási fázisonként új névre keresztelt, így esetenként elveszettnek tartott középkori kézirataink, valamint a kutatók, akik gyakran kutatástörténettel kénytelenek azonosítani az időnként új és régi névvel felváltva hivatkozott kéziratokat.

[lxviii] Ezt a gyakorlatot követi Mikó: II. Lajos király címereslevelei …, i. h. (13. jegyzet) 74–76.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.