stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.


közlemények

Adalékok Dobai Székely Sámuel forrásgyűjtő tevékenységéhez. Joannes Rezik eperjesi iskolamester Lugubre theatrum Eperjesiense sub regimine Leopoldi imperatoris et regis Hungariae erectum anno 1687. die 5. Martii[1] című, Antonio Caraffa hírhedt eperjesi működéséről[2] szóló művéről – ha nem is bőséggel, ha nem is gyakorta – több ízben megemlékezett a szakirodalom.[3] E kézirat sorsával kapcsolatban ismeretes, hogy a szerző halála után annak könyveivel együtt Matthaeides Sámuel, az eperjesi kollégium tanára vette meg. Az ő leányát, Matthaeides Esztert Dobai Székely Sámuel kapitány – korábban maga is Matthaeides-tanítvány – vette feleségül. Így került az eredeti kézirat az ő tulajdonába.[4]

Dobai Székely Sámuel eleve rendelkezhetett történettudományi érdeklődéssel, s a későbbiekben is jelentős, ám kevésbé látványos szerepet játszott a magyar histográfiában.[5] A Rezik-kézirathoz csatlakozó jegyzetei és pótlásai nyomán számos érdekes adat derül ki a 18. századi történeti forrásgyűjtési szokásokra vonatkozóan, amelyek közül leginkább az információszerzés mikéntjére vonatkozók tarthatnak számot érdeklődésre. Ezeknek két ága különíthető el az eperjesi kapitány tevékenységében jegyzetei és pótlásai alapján: a szemtanúk kikérdezése és a további írásos források felkutatása.

Dobai Székely Sámuelben az ’oral history’ egyik korai hazai művelőjét[6] tisztelhetjük: az eperjesi vértanúk utódait kikérdezve számos adatot regisztrált, elsősorban Sigmund Zimmermannra vonatkozóan. Jegyzeteit sok esetben személyes hangvétel, s már-már költői megfogalmazás jellemzi: erre is adnak példát a személyes ismerős Zimmermann-utód közlése nyomán rögzített némileg balladisztikus mondatok.[7] Dobai Székely jegyzeteiben anekdotikus történetek is helyet kaptak – például Andreas Keczer lószőrrel bevont székéről,[8] s megörökítésre méltónak találtatott az a már-már hihetetlen történetet is, amelynek tanúsága szerint a később kegyelemben részesült Joannes Róth az eperjesi események után – fia, Adam közlése alapján legalábbis – kigyógyult köszvényéből, s ezt követően szívesen és gyakran vadászott.[9]

Dobai Székely igyekezett reflektálni a hallottakra, olvasottakra: a tárgyi jegyzetek közé gyakorta ékelte személyes meglátásait, reflexióit. Ezek közül azok érdemelnek különös figyelmet, amelyekben azt fogalmazza meg, melyek azok az emlékhelyek, épületek, amelyeken még ő maga is látott az eseményekkel kapcsolatos nyomokat. Így a Rezik-kéziratban említett egyik eperjesi műalkotásról feljegyezte, hogy nem azonosak a városháza falán láthatóval, majd részletes leírást adott a képről.[10]

Dobai Székely jegyzeteihez és pótlásaihoz tudományos érdeklődésének és adatgyűjtői módszerességének köszönhetően – természetesen – írásos forrásokat is használt. Valószínűleg ehhez az anyaghoz kapcsolódóan szerezte be Dobay Zsigmond diáriumát, amely az ő másolatában maradt fenn.[11] A Rezik-szövegben Eperjes 1682-es elfoglalásával kapcsolatban konkrétan is hivatkozott Jonas Bubenka lőcsei tanár diáriumára,[12] az első négy kivégzett[13] ítéletének másolatát pedig Joseph Müller Judiciumából[14] írta vagy írattatta ki. Forrásgyűjtő tevékenységének gyakorlati megvalósítását ugyanis több esetben megbízással végeztette. Ezt igazolják azok a másolatok is, amelyeknek bizonyíthatóan közük volt Dobai Székelyhez: valószínűleg többet közülük az ő kérésére készítettek el.[15]

Mivel a forrásgyűjtő öröksége révén eleve rendelkezhetett az eredeti kézirattal, joggal feltételezhetjük, hogy a másolt példányokat külföldre utazó, vagy egyéb számára hasznos forrásokkal rendelkező ismerősének küldte el kiegészítésre. Így történhetett ez a debreceni református kollégium tanárainak esetében is, akiktől Dobai Székely az eperjesi vértörvényszék előzményeiről, Caraffa debreceni ténykedéséről igényelhetett adatot.[16] Ezt igazolja az egyik másolati Rezik-kézirat pótlása is.[17] A rövid jegyzet hátterében terjedelmes levelezés állt, amelynek egyes állomásait azok az írások jelzik, amelyeket a Debreceni Református Kollégium tanáraival folytatott az eperjesi kapitány. Megjegyzendő, hogy a források közül jelenleg a Dobai Székelyhez írt válaszlevelek állnak rendelkezésünkre. A levelezés másik felének feldolgozása további kutatási feladatot jelent.

A debreceni professzorokkal való kapcsolat – jóllehet, ez alkalmi jelleggel valószínűleg korábban is létezett[18] – feltehetően Dobai Székely tudatos, átgondolt forrásgyűjtői szándékának volt köszönhető. A kapcsolatfelvétel első lépéseként várostörténeti dokumentumokkal kedveskedhetett Debrecennek, amelyre Domokos Lajos akkori főjegyző[19] 1761. augusztus 14-én kelt hivatalos válaszából következtethetünk.[20] Dobai Székely valószínűleg ezt követően postafordultával kifejezte igényét a Caraffa-anyagra, s erre válaszolt levélben a korábban könyvtárosként is tevékenykedő Hatvani István 1762. január 22-én:

„A mi Albanusunk Actairól Notarius Urammal kell szollanom. Külömbenn ezt senki jobban le nem irta, mint Barta Boldisár akkori ide valo notarius azon könyvébenn mellyet igy neveze: Debretzen Városa Kronikája.”[21]

Az „Albanusunk aktái” kifejezés a Caraffa-anyagra – és a Rezik-anyaggal való kapcsolatra – utal. Ez ugyancsak a Rezik-szöveg Dobai Székely-jegyzeteiből derül ki, amelyben a „magyar Alba hercegnek” neveztete Caraffát. [22]

Hatvani válasza után természetesen az eperjesi kapitány elkérhette a Bartha-szöveget. Erre (is) vonatkozik a következő Hatvani-levél 1762. április 24-ről:

„A bibliothecankbul külgyük Barta Boldisart. Ennél több ott sints. De a kegyelmed Baratsagaért, contra morem nostrum imé communicallyuk. T. Sinai Uramra biztam, külgye el. (…) Nem tudom láttae kegyelmed Declarationem adflicti Status Civitatis Debrecinensis, mellyet Posalaki János Notarius tett fel és recudaltatott vala in folio ez elött 10 esztendövel. Ezt látván a T. Tanáts ambar a diaetara adodottis vala be, mikor elöször edaltatott: de parancsolta ö Felsége confiscaltatni. Ezt kellene Barta Boldisárhoz olvasni.” [23]

A Hatvani-levél nyomán feltételezhetjük, hogy a Pósalaki- és a Bartha-mű párhuzamos olvasása, olvastatása a Debreceni Református Kollégium történelemoktatásának gyakorlatában ténylegesen megvalósult.[24] A levél figyelemreméltó momentuma a Sinaira vonatkozó utalás is, hiszen valószínűleg ez volt az alapja Dobai Székely és a kollégiumi történelemprofesszor évekig tartó szakmaibaráti együttműködésének. Sinai 1762. április 23-án kelt, Hatvanira utaló adatokat tartalmazó levele ugyanis egyértelműen a kapcsolatfelvétel kezdetére és annak lehetséges távlataira utal.[25]

A Caraffa-ügy valószínűleg azzal ért véget, hogy a debreceniek, jóllehet az ő aktáikat ki nem adták, felajánlották a Rezik-szöveg kiegészítését, melyekkel kapcsolatos intézkedést a főbíró, Domokos Márton 1764. január 21-én kelt küldeményében jelzett Dobai Székely Sámuelnek.[26] Ezt erősíti Sinai Miklós datálatlan levele is.[27]

A Rezik-kézirat – minden bizonnyal másolat formájában – feltehetőleg eljutott Debrecenbe. Visszajuttatása Dobai Székelyhez ugyancsak nem lehetett zökkenőmentes, hiszen Sinai még 1764. március 3-án is mentegetőzött miatta.[28] A tulajdonos feltehetőleg Kazzay Sámuelnél is reklamált, amelyre – nem túl bíztató – választ kapott[29] 1764. május 12-én, így a Rezik-mű csak az 1764. augusztus 15-én kelt, Sinai Miklós által[30] írott levéllel került vissza Dobai Székelyhez.[31] A kézirat debreceniek számára is elkészített másolata a későbbiekben is becsben tartott, illetve vágyott forrásanyag lehetett Debrecenben. Ezt tanúsítja Kazzay Dobai Székelynek írt, 1770. július 26-án kelt levele is.[32]

A Rezik-mű Eperjes és Debrecen közötti útjának követése tehát érdekes histográfiai tanulságokat rejt, hiszen nemcsak egy kézirat, s a kapcsolódó izgalmas történettudományi konzultáció állomásai mutathatók ki e vizsgálatból, hanem egy korszak történetszemléletének arculata is.

Maczák Ibolya

 



[1] Kiadása: Rezik János: Az 1687. évben felállított eperjesi vérpad, vagy az eperjesi vérfürdő. Theatrum Eperiense anno 1687 erectum seu laniena Eperiensis. Ford. Gömöry János, Pogány Gusztáv. Liptovský sv. Mikulás, Tranoscius, 1931. /A Szlovenszkói Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház Történeti Emlékei – Monumenta Evangelicae Augustanae Confessionis Ecclesiae in Slovacia, 1/.

[2] Az eseményekről: Fabiny Tibor: A Rákóczi-szabadságharc valláspolitikai előzményei. In: Ünnepi tanulmányok Szigeti Jenő 70. születésnapjára. Szerk. Daniel Heinz, Fazekas Csaba, Rajki Zoltán. Miskolc, 2006. 89–93.

[3] Ezekre hivatkozik, s részletes irodalmat közöl: Filep Tamás Gusztáv: Az eperjesi teátrum. = Kortárs 2004. 6. sz. 87.

[4] Rezik: i. m. 109; újabban: Fabiny: i. m. 90.

[5] Ezt igazolják a debreceni értelmiségiek – elsősorban a történész Sinai Miklós – Dobai Székelyhez írt levelei. (Erről bővebben: Illik Péter: Tudóslevelezés, történetírás és forráskutatás a 18. századi Magyarországon. In: Summa: tanulmányok Szelestei N. László tiszteletére. Szerk. Maczák Ibolya. Piliscsaba, PPKE BTK, 2006. /Pázmány Irodalmi Műhely – Tanulmányok, 7./ 124–127.) Ezek szövegkiadása: Debreceni értelmiségiek levelei Dobai Székely Sámuelhez. Kiad., bev., Illik Péter. Piliscsaba, 2007. PPKE BTK. 130 l. /Pázmány Irodalmi Műhely, Források, 5./. (A továbbiakban: Debreceni értelmiségiek levelei.)

0[6] Dobai Székely histográfiai tevékenysége összhangban áll a korabeli gyakorlat, így Bél Mátyás (Vö. Bél Mátyás levelezése. S. a. r., bev. Szelestei N. László. Bp. 1993. Balassi, 8.), valamint a „jezsuita iskola” képviselőinek felfogásával – „három forrásból lehet adatot gyűjteni: kiadott könyvekből, kéziratokból (ide sorolva a feliratokat is) és a hagyományból” (Szelestei N. László: A jezsuiták történeti forrásgyűjtésének kezdetei Magyarországon. = MKsz 1987. 161–172.) – jóllehet csak az 1750-es évek közepe után vette fel velük a kapcsolatot. Irodalom- és tudományszervezési törekvések a 18. századi Magyarországon, 1690–1790. Bp. 1989. OSzK. /Az Országos Széchényi Könyvtár Kiadványai – Új sorozat, 4./ 87.

0[7] „Leánya, szintén Zsuzsanna beszélte nekem, hogy Zsigmondnak (ő atyjának) atyja kérve kérte más állapotban lévő feleségét, hogy ha lehet, halassza el csak kis időre a időre is a szülést; megfigyelte ugyanis, hogy az akkori csillagzat alatt születendő gyermeknek erőszakos halállal kell kimúlnia. De hiábavalóak voltak – mondotta – kérései, rossz csillagzat alatt született meg, s nem kerülte el az erőszakos halált (ez utóbbiak adják a mese savát-borsát) [A latin szövegben: „haec ultima sapiunt fabellam].” Rezik: i. m. 135. „Olyan fájdalom ez, melynél nem tudom van-e valahol nagyobb! (…) Mindezt azonban – csodálatos! – Zsuzsanna még sok évvel túlélt, habár haláláig szomorú volt s mosolyát többé nem látta senki.” Uo. 30.

0[8] „Zimmermann Zsigmond valami lengyeltől tigrishez hasonló, apró és mintegy művészileg elrendezett fekete-fehér foltokkal ékes lovat vett, melyet ipának Keczer Andrásnak ajándékozott. Kimúlása után Keczer lenyúzatta bőrét és bevonatta vele székét, mely nagyon kényelmes volt az olyan öreg és köszvényes ember számára, amilyen ő volt. Ebben a saját családi székében fejezték le a köszvényes Keczer Andrást és a többieket. Ezt a kopott széket magam is láttam. (S. Székely).” Uo. 13.

0[9] Uo. 69, 30. sz. jegyzet.

[10] Uo. 84, 34. sz. jegyzet.

[11] Diarium Continens ea, quae in arce Munkács, dum Anno 1686 per Comitem Generalem Antonium Caraffa obsidebatur et per Helenam Zrinyi Conjugem Emerici Tököly et Andream Radics defendebatur, dietim acta sunt, Conscriptum per Sigismundum Dobay de Eadem. A napló az egész 1686. évről, napról napra való hű és pontos leírása Munkács egy évi védelmének. Az eredeti kézirat 1735-ben Dobai Székely Sámuel birtokában volt, Thaly Kálmán ebből bevezetéssel adta ki, a Monumenta Hung. Historica. II. osztály. Irók XXIII. kötetében (Pest, 1868.) a 415–458. lapokon.

[12] Bubenka, Jonas: Diarium, 1643–1705. Kulcsár: i. m. 96; Rezik: i. m. 27.

[13] Sigmund Zimmermann, Andreas Keczer, Caspar Rauscher, Franz Baranyay.

[14] Müller, Joseph: Judicium castrense, seu processus criminalis juxta articulos militares. Bécs, 1740. Rezik: i. m. 113.

[15] A Rezik-kézirat szövegkiadásának alapjául négy kézirat szolgált, 1. Melyet „az eredetiből fáradságos munkával Fábry Gergely, eperjesi rektor írt le Dobai Székely Sámuel részére 1753. évben”; 2. Melyet „Klukai P. egy másolat alapján írt le, és e másolat, valamint az eredeti szerint javított és revideált át 1793. évben (1793. aug. 7-től aug. 23-ig). Hazafi, kinek jelszava: A Megváltó kegyéből élek.” 3. 4. Mely ismeretlen másoló tollából származik.Forrás: Rezik: i. m. 4–5. Kulcsár Péter segédletében összesen negyvenhat kéziratáról közölt címleírást. (Inventarium de operibus litterariis ad res Hungaricas pertinentiis ab initiis usque ad annum 1700: A magyar történeti irodalom lelőhelyjegyzéke a kezdetektől 1700-ig. Szerk. Kulcsár Péter. Bp. 2003. Balassi – OSzK, 439–440.

[16] A debreceni és eperjesi események elemzéséről bővebben: Fabiny Tibor: i. m. 80–99.

[17] „I. A debreceni nyilvános könyvtárban őriztetnek Karaffa gróf hivatalos iratai, mellyeket a Kollegium közhasználatára Hatvany úr gyűjtött egybe. Vannak ugyanott nyomtatottak is: Bartha Boldizsár Debrecen város krónikája címen. Ez a szerző Debrecen városának jegyzője volt.” Rezik: i. m., 110. A vonatkozó jegyzetben: „Ezeket Hatvany úr toldotta ide. Egyet-mást Synai úr is feljegyzett, de a könyvben Karaffáról szó sincs.”

[18] Ezt igazolja Szilágyi Sámuel 1755. október 10-én kelt válaszlevele. Debreceni értelmiségiek levelei. 17.

[19] Domokos Lajos 1760-tól főjegyző, 1770-től főbíró.

[20] „(…) Fö Biránk, Domokos Márton Uram Eperjesrül haza jövén meg adta azokat a régi Instrumentumokat, mellyeket az Úr ezen N. városnak ajándékozott, minthogy annak régiségét mutattyák; meg adta azután azt is mellyet Kapitán Uram levelében annectált, és a levelet is elöttünk meg olvastatta, a melly tellyes humanitással és ezen N. várost illetö jeles observatiokkal. Mind ezeket mi különös obligatioval vettük, és nagyon köszönnyük az urnak, Kapitán Urnak mind az antiquitásokat, mind kiváltképpen azt a jó indúlást mellyel hozzánk viseltetik; igen akarnánk, ha viszont nekünk is adattatnék alkalmatosságunk hogy meg mutathatnánk melly nagyra becsüllyük Uri favorát Kapitán Uramnak, (…).” OSzK, Quart. Lat. 784/I. f. 162. Debreceni értelmiségiek levelei. 17.

[21] OSzK, Quart. Lat. 784/II. ff. 43–44. Debreceni értelmiségiek levelei. 19.

[22] „Első császári biztosnak a vértörvényszékre Vallis tábornok volt kiszemelve; aki azonban az itélkezésből önként kivonta magát azzal, hogy utódjául Karaffa Antalt szerezte meg, ezt a vérengző férfiút, született mását Ferdinandnak, a belga zsarnokoskodás által híressé vált Alba hercegnek.” Rezik: i. m. 115; 8. sz. jegyz. Alba herceg brüsszeli mészárlásáról: Zeiler Júlia: Hollandia története. I. Bp. 2000. Útmutató. /Változó Világ 32./ 13–14. Az Albanus szó jelentését Finály Henrik szótára Albaként illetve albán folyóként adja meg, jelen értelmezése tehát nem azonos a Kulcsár Péter által igazolt albán (= Albániából származó) jelentéssel. Vö. Kulcsár Péter: Szótörténeti adatok. In: Summa: tanulmányok Szelestei N. László tiszteletére. (4. jegyzetben i. m.) 194.

[23] OSzK, Quart. Lat. 784/II. ff. 41–42. Debreceni értelmiségiek levelei. 24.

[24] Ezt látszik alátámasztani egy későbbi kéziratgyűjtemény is, amely a Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtárában található (R 125): „Cziriák [Czirják] Ferencz könyve, Debreczenbenn, készült 1816dik esztendőbenn…”. Ebben megtalálható Barta Boldizsár krónikája mellett a „Karaffa járása, kinzása” is, amely „Posalaki János által praesentáltatott”. (Fekete Csaba–Szabó Botond: A Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtárának kéziratkatalógusa: 1850 előtti kéziratok. Bp. 1979. OSzK. /Magyarországi egyházi könyvtárak kéziratkatalógusai 1./ 34.)

[25] „Amelly levelet irt az Ur die 1. Martii Anni currentis Professor Tiszt Hatvani István Uramhoz abbol meg értettem, nem tsak azt hogy az általam kérettetett Zigerius Imre levelét számomra el kűldeni meltoztatott: hanem azt is hogy szeretettel tellyes indulattya annyéra ment erantam az Urnak, hogy igerje dragalatos Collectiojára nézve, hogy a melly documentumokra szükségem lészen belölle azokat kivánnya véllem közleni. Illy nagy favora az Urnak erántam, esmeretlen szolgája eránt, meg vallom váratlan volt, es minden reménségenn fellyül valo. (…) tapasztalt szeretetétt az Urnak ezen irásom által kivánom meg köszönni, es egyszersmind azt is kérni, hogy erántam valo hajlandosága es Barátsága maradjon fel továbbra is. Azt én meg merhetem nagy boldogsagomnak fogom tartani: mert ugy látom indulatunk sokakban azon egy és a melly hazánk es Ekklesiaink viselt dolgaival valo ertekezesben Kegyelmed eleitöl fogva nagy gyönyöruséget érzet, ugyan azouta az én szivem is langolva vagyakodik. (…) Mi erröl a főldröl semmivel is nem kedveskedhetünk most egyebbel, hanem Bartha Boldisar Chronikájával, a melly eránt valo kivánságát utolso leveléböl is ertettük Kapitány Uramnak. Reménlyük hogy meg olvasgatván vissza fogja küldeni a Publicum számára hamar a kinek az az joszága. Nállunk tsak kevés a regi monumentum; mert nem voltak eléggé curiosusak az eleink: mindazon altal ugyan tsak vannak kevesen.” OSzK, Quart. Lat. 784/III. ff. 47–48. Debreceni értelmiségiek levelei. 22.

[26] „Uri levelét vévén valamely Kőnyvei és írásai nálam és Fiamnál vóltak, mindgyárt őszve szerzettem, és T. Sinay Uram kezéhez kűldőttem, reménylem eddig otthon is vagynak (…).” OSzK, Quart. Lat. 784/I. f. 183.

[27] „Az Ur Tek. Domokos Marton Uram az Innepek elött hozzám által küldött volt 7 Darab könyveket. Azok közzül ket Manuscriptumot le kivánok iratni Rezikii Theatrum et Johannis Komaromii Experientiam. De az a szerentsetlenségem, hogy még egésszen el nem vegezték s nem is conferalhattam. Ezeket hát most még haza nem küldhetem: hanem ket hét mulva Apothekarius Kazay Sámuel Uramnak által adom.” OSzK, Quart. Lat. 784/III. f. 45. Debreceni értelmiségiek levelei. 63–64.

[28] „Accepisti credo hucusque me pariter restituisse fidelissime in manus Domini Provisoris Apothecae, Manuscripta illa, quae apud me nuper remanserant, nimirum Rezikii Theatrum et Johannis Komaromii Diarium. Utile est huius generis scripta propagari et in plurium manibus versari ne pereant damno irreparabili.” OSzK, Quart. Lat. 784/ff. 69–70. Debreceni értelmiségiek levelei. 66.

[29] „Én mind Tiszteletes Szathmári Uramnál, mind pedig Tiszteletes Sinai Uramnál Sürgettem a Tekéntetes Bátyámuram drága cyméliumjait, de az a Tiszteletes ferfiú sok bajait emlegetvén többet a meg küldöt kőnyvnél kezemhez nem küldöt. Amaz pedig. Az én Lelki jó Emberem, ide akará adni mind a Tökölyi Diariumát, Mind pedig a Lanianat, mondván, bizon még nem irhattam le egészlen. Ha nálam maradhatna, szivessen venném. Azért nem Solicitáltam hogy visza adja, mert kiván Tekéntetes Bátyámuram oly Túdós jó Atyának minden kintseivellis szolgálni. El nem vész sem egyik, sem a Másik.” OSzK, Quart. Lat. 784/II. f. 75.

[30] OSzK, Quart. Lat. 784/III. ff. 71–72. Debreceni értelmiségiek levelei. 68.

[31] „Én Tiszt. Szathmári István Uramtol kezemhez vettem az [Thököly] Imre Secretariusa Parjas kőnyvét, az Eperjesi Theatrumot es nemely régi Levelek Apographumát es azokat most mind haza is küldöm. Kedvessen veszi Tiszt. Szathmari István Uram a joakaratott. Én is küldöm a nalam levö két darab irást melyböl szép monumentumokat irattam le (…).”Debreceni értelmiségiek levelei, 72. Sinay Kéziratgyűjteménye 5. kötetében valóban megtalálható. Az adatot közli: Révész Imre: Sinay Miklós magyar történetbuvár emlékezete. = Századok 1868. 223.

[32] „Valék tegnap Tiszteletes Sathmári István Uramnál, beszélgeténk holmi Munkákrúl, és panaszolkodék, hogy nem lathattá, a Tökölyi Diáriumját. Mondék, Még mind az, mind pedig a Laniana Eperiesiensis, nálom vannak, meg örüle, és szinte ezen szempillantásban elvitette ad fideles Mánus.” OSzK, Quart. Lat. 784/II. ff. 79–82. Debreceni értelmiségiek levelei. 111.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.