[4951. Címlap (A1r)
Magyar Könyvszemle 116. évf. 2000. 4.szám Vissza a tartalomjegyzékhez
A XVI–XVII. századi régi magyar irodalom egyik számottevő, mennyiségében is jelentős rétege a polemikus teológiai irodalom. Ismeretes, hogy ezekben a munkákban – ma már alig követhetően – összekeverednek a teológiai érvek és a személyes kihívásként értelmezett, egyéni sértődöttséget tükröző részletek. Ezekkel a többségükben irodalmi stíluskategóriákkal megközelíthetetlen, esetenként nyelvileg is nehezen értelmezhető, gyorsan készült, alkalomhoz kötött írásokkal a kilétüket és a nyomtatványok megjelenését elhallgató vagy rejtjelező szerzők egyidejűleg támadtak és védekeztek, cáfoltak és törekedtek mások meggyőzésére. E kiadványok legfontosabb, jól ismert jellemzői a csiszolatlanság, az ingerült hangvétel, a saját teológiai elképzelések előtérbe helyezése, s a mindezen túllátni nem akarás.
Az elmúlt közel másfél évszázadban tudományos munkák sora foglalkozott a hitvitairodalommal, ezen belül egy-egy szerző munkáival vagy egy időszak, például a XVII. század második felének teológiai vitáival.[1] A téma – ennek ellenére – időről időre, még könyvészeti vonatkozásban is, újra és újra kimeríthetetlennek bizonyul. Szabó Károly Régi Magyar Könyvtára első kötetének megjelenése (1879) után például Révész Kálmán már 1881-ben panaszkodott a XVII. század közepén zajlott hitviták irodalmának hiányosságairól.[2] Amikor Samu János 1901-ben a XVII. század második fele vitáit irodalomtörténeti szempontból vizsgálta, megkerülte a könyvészeti problémát, s összefoglalóan a következőket állapította meg: „Ezzel elsoroltuk a XVII. század második felében lefolyt hitviták szereplőit és műveit. A fölsorolt műveken kivül van ugyan több vitázó munka is, de ezek csak általánosságban támadtak vagy védekeztek s igy inkább theologiai szempontból fontosak.”[3] Zoványi Jenő 1925-ben Sámbár Mátyás és Kis István hitvitázó műveivel s az ezekre adott feleletekkel foglalkozott. Az időrendben tárgyalt könyvészeti ismertetések sorozatában a példányról ismert kiadványok tartalmi és egyéb sajátosságai mellett Zoványi számba vette a példányról nem ismert munkákat és azok általa kikövetkeztetett jellegzetességeit is.[4]
[494A közelmúltban – újabb példányok hiányában – nehézkesen haladt előre a hitviták könyvészeti adatainak pontosítása és irodalmi szempontokat figyelembe vevő feltárása. A továbbiakban egy példányról korábban ismeretlen nyomtatványt mutatunk be. A kiadvány címlapján a következő olvasható: Summas valasz-/ tetel./ Amaz tsalóka könyvecskére: ki-/ nek tzégére hogy már./ Harom idves-/ seges kerdes./ Irattatott egy Xeno-cosmus/ szerzetén levö Fráter/ által.
A rendelkezésre álló könyvészeti adatok és a nyomtatvány összevetése után nem okozott nehézséget megállapítani, hogy a sajtó alól a szerző megnevezése nélkül, a nyomtatás körülményeire utaló adatok elhallgatásával kikerült munka a felsőmagyarországi hitvita (1661–1669) egyik dokumentuma. A katolikus, evangélikus és református részről éveken át tartó vitatkozást Sámbár Mátyás Harom idvösseges kerdes címen, először 1661-ben, Nagyszombatban megjelent munkája váltotta ki. A Sámbár mű későbbi, 1672-ben megjelent kiadása címlapján a „harmadszor meg-jobbitva ki-bocsáttatott” kifejezés szerepel. A könyvészeti irodalom ennek alapján jogosan feltételezte, hogy – bár protestáns részről már 1661 óta készültek feleletet adni Sámbár könyvére – a Három üdvösséges kérdés második, feltehetően 1663-ban megjelent, jelenleg példányról nem ismert kiadására fogalmazta meg a sárospataki református iskolamester, Pósaházi János az első magyarországi magyar nyelvű feleletet, a Summás választételt.[5]
A példányról eddig ismeretlen hitvita azonos a Szabó Károlynál RMK I 1047 számon téves címmel leírt nyomtatvánnyal. Ezt megerősítették Pósaházi János későbbi visszahivatkozásai, amelyeket már a korábbi kutatás is jól ismert.[6] A Szabó Károlynál szereplő cím („Sámbárnak az három kérdéseire való felelet”) Sándor István Magyar Könyvesházára utal vissza.[7] Szabó ismerte ugyan, hogy Pósaházi a Görtsös bot című munkájában saját korábbi írására a Summás választétel címen hivatkozik, ennek ellenére, nem tudni miért, a Sándor István féle címet választotta. Pedig amikor a Summás választételre Sámbár Mátyás viszonválasza megjelent, Pósaházi újabb felelettel jelentkezett, és ennek címében is a „Summás választétel” kifejezés szerepelt.[8] Szabó Károly után Révész Kálmán már 1881-ben kárhoztatta az RMK I 1047 Szabó féle címadását. Révész nagyon helyesen a Summás választétel címet vélte igaznak Pósaházi két későbbi munkájának (RMK I 1050 és RMK I 1073) hivatkozásai alapján. Révész egyúttal az ismeretlen helyen 1666-ban megjelent Summás választétel terjedelmére vonatkoztatta a Görtsös bot 88. lapján szereplő utalást: mivel – írja Révész – „141-ik lapja idéztetik […] nem épen [!] vékony könyv volt”.[9] Ebben azonban tévedett. A helyesen a Görtsös bot 86. lapján idézett, a Summás választétel 141. lapjára vonatkozó utalás ugyanis Pósaházi A három kerdesre-valo summás válasz-tételnek […] nagyob meg erössödése […] című, példányról is ismert munkájára vonatkozik.[10] 1918-ban Horváth Lajos Sámbár életét és munkáit összegző monográfiájában foglalkozott Pósaházi Summás választételével. Példányt ő sem látott, címként a Szabó Károly féle címet használta. A címben a szerző álneveként szereplő Xeno-Cosmust Pósaházi önhivatkozásaiból azonosította magával Pósaházi Jánossal.[11] Zoványi Jenő – ugyancsak példány nélkül – megpróbálta tovább bővíteni az ismereteket és feltételezte, hogy a Summás választételnek 1666-ban több kiadása jelent meg.[12]
[4951. Címlap (A1r)
[4962. A címlap hátoldala és az aánlás első oldala (A1v–A2r)
[4973. Két oldal a Summás választételből (A5v–A6r)
[4984. Az utolsó nyomtatott lap (C2r)
[499A példány ismeretében ma már megállapítható, hogy Pósaházi egészen pontosan hivatkozott Summás választételére. Például A három kerdesre-valo summás válasz-tételnek […] nagyob meg erössödése […] című munkájában – többek között – a következő sorok olvashatók: „[…] a Summás Válasz-tételnek Authora, Xeno-Cosmus szerzetén lévö Fraternek irta magát. […] A Xeno-Cosmus […] Világban bujdosott, mint edgy ideig valo vendéget […] tészen”.[13]
A kinyomtatás éveként Szabó, Révész, Horváth és Zoványi egybehangzóan a felsőmagyarországi hitvita eseményrendje szerint pontosan kikövetkeztethető 1666-os évet jelöli meg.[14] A nyomtatvány tartalma ezt nem kérdőjelezi meg, s az adat ma is hitelt érdemel. A Summás választételben nem szerepel konkrét utalás a megjelenési évre. A nyomtatvány első szakasza végén szó esik azonban a munka megírását kiváltó Három üdvösséges kérdés megjelenéséről: „Elsöben a Nagy-Györi Collegium dugá ki ennek tzegérét: annak utanna 1663-ben [!] Sambár Mátyás Jesuita kezdé itt a mi földünkben árulni”.[15] 1663 a Sámbár-mű példány szerint máig ismeretlen második kiadásának éve lehet. A „mi földünkben árulni” kifejezés pedig megerősíteni látszik Zoványi feltételezését a Három üdvösséges kérdés második kiadásának kassai megjelenéséről.[16]
A Summás választétel kinyomtatásának körülményeit vizsgálva Takács Béla – Zoványira hivatkozva – nem módosított a megjelenési éven. Takács foglalkozott a példány szerint általa sem ismert nyomtatvány megjelenési helyének és nyomdájának a feltételezésével is: Pósaházi sárospataki iskolamestersége alapján előbb 1958-ban, majd 1978-ban a Summás választételt Rozsnyai János sárospataki nyomdájából kikerült nyomtatványnak vélte.[17] Ennek – a példány alaposabb megvizsgálása nélkül is – kevés a valószínűsége. Az 1666-ban nyomtatott, példány szerint ismert sárospataki nyomtatványok[18] impresszummal jelentek meg. A református Sárospatakon a Summás választétel teljes impresszumának mellőzése fölösleges lett volna.
Megvizsgálva a példányt Takács Bélával ellentétben úgy tűnik, hogy a Summás választétel nyomdahelye nem lehetett Sárospatak. A kiadványban használt betűtípus, a díszek nagyobb része és a nyomdai kiállítás arra utal, hogy ez a hitvita Kassán készült. Megjegyzendő, hogy a címlap alsó részén elhelyezett, fát ábrázoló fametszet néhány debreceni nyomtatványban is megtalálható.[19]
A Summás választétel nyomdai sajátosságait Galli Katalin és Pavercsik Ilona XVII. századi kassai nyomdászatot áttekintő tanulmányának mellékletei segítségével vettük vizsgálat alá.[20] A Summás választételben használt cirkalmas kurzív betű jól összevethető a kassai Schultz nyomdában 1617–1639 között használt kurzív betűvel, annak egyik változataként fogható fel.[21] A nyomtatvány végén, záródísz funkcióban megjelenő leveles-tulipános nyomdai dísz használata is ismert a kassai nyomtatványokból. Galli Katalin és Pavercsik Ilona a Városi nyomda felszerelésének részeként [5001663-ból említi.[22] Ugyanezt a díszt 1668-ban Kassán Türsch Dávid használta a Keresztyén Catechismus című, teljes impresszumú nyomtatvány címlapjának díszítésére,[23] s egy másik, 1667-ben Kassán megjelent hitvitában záródíszként tűnik fel.[24]
A Summás választétel további jellegzetessége az egyetlen alkalommal, az ajánlás elején (A2r) található keretezés nélküli, levéldíszes fehér K iniciálé. Jóllehet ezt az iniciálét a kassai nyomdák felszerelésének összeállításakor nem vették számba, az mégsem lehet más, mint a Schultz nyomdában 1618–1631 között használt, fehér alapon stilizált növényi mintás, fehér betűképű iniciálé-sorozat egyik tagja.[25] A kassai Schultz nyomda felszerelésében találkozunk továbbá a két lénia között kör alakban kirakott, stilizált virágot eredményező szirmokból álló nyomdai cifrával, ami a Summás választétel címlapjának hátoldalán, alul és fölül keretbe foglalja a két újszövetségi idézetet.[26]
A felsorolt nyomdai sajátosságok, valamint több teljes[27] vagy részleges[28] impresszumú, vegyesen katolikus, illetve protestáns megrendelésre készült kassai nyomtatvány alapján bizonyosnak látszik, hogy a Summás választétel 1666-ban Kassán a Johann David Türsch által vezetett (1665–1668) Városi nyomdában került ki a sajtó alól. Ezt alátámasztani látszik az a körülmény is, hogy a Kassán 1666 körül katolikus és protestáns részről megjelentetett hitvitákat – a Summás választételhez hasonlóan – hiányos vagy impresszum nélküli megjelenés jellemzi.[29]
Az egyetlen példányban fellelhető Pósaházi munka könyvészeti leírása a következő:
[Pósaházi János]: Summas valasz-tetel. Amaz tsalóka könyvecskére: kinek tzégére hogy már. Harom idvesseges kerdes. Irattatott egy Xeno-cosmus szerzetén levö Fráter által. [Kassa 1666 Türsch Dávid].
A8 – B8 C2 = [18] fol. – 8o
A tulajdonunkban lévő teljes példány egy előttünk ismeretlen kolligátum egyik tagjaként maradt fenn, és a kötet szétszedése utáni újrakötéskor kapta jelenlegi fekete bőrkötését. A nyomtatvány vízfoltos, a lapok jobb oldali szélét még a kolligátum bekötésekor levágták, emiatt a szöveges rész több helyen (pl. a címlap hátoldalán, a margón elhelyezett hivatkozásoknál) kis mértékben sérült. A lapok a gyakori használattól lekerekedtek. A kötetben található egyetlen, a hátsó kötéstábla belső oldalán egykor meg nem száradt tintával készült írás lenyomata tükör segítségével olvasható: „Usu Patris Vardai Simon inscriptus Anno 1786”. Hogy Várdai Simon használta-e 1786-ban az eredeti kolligátumot vagy csupán a mintegy száz évvel ezelőtti újrakötéskor használták fel azt a merített előzékpapírt, amin nevének lenyomata olvasható, nem lehet tudni.
Az impresszum nélküli címlapon (A1r) a címszöveget nyomdadíszekből készített keret veszi körül, a szöveg nélküli üres részt a már említett, fát ábrázoló dísszel töltötték ki. A címlap verzóján a két újszövetségi idézet (1.Jn.4,1 és Gal. 5,9–11. – utóbbi valójában csak Gal. 5,9–10.) mint mottó hangolja rá az olvasót a hitvita tartalmára. Az A2 jelű levélen a gróf Rhédey Ferencnek címzett ajánlás olvasható. Rhédey máramarosi főispán, Huszt várának ura és rövid ideig erdélyi választott fejedelem volt. Pósaházi célzatosan választotta ki az ajánlás címzettjének „magas” [501személyét, mert – mint írja – Sámbár Mátyás is „Méltoságos Szemelyeknek nevek alatt osztogatta” a könyvét.[30]
A viszonylag rövid terjedelmű munka lapszámozás nélkül, füzetjelzéssel jelent meg. A tartalmat Pósaházi római számokkal jelzett paragrafusokra osztotta, s ezeket „szakasz”-oknak nevezte el. Az öt szakaszra és befejezésként egy „Toldalék”-ra tagolt szöveg logikusan épül fel. Az első szakasz a bevezető, melyben „nemelly elöl jaro dolgokrul”, így a tartalomról, a műfajról és a megírás okairól szerzünk tudomást. A kérdés-felelet formában készített „kis könyvecske” – a szerző szavaival – a „Három idvesseges kerdesrül valo tractát iger” (A2r). A második szakasz (A3v–B2r) tizenhét, a harmadik (B2r–B5v) tíz, a negyedik (B6r–B7r) pedig négy pontban Sámbár Mátyás egy-egy „kérdését” taglalja, azzal vitatkozik. Az ötödik szakaszban (B7r–B8r) további öt pontban összegzi, valamint továbbgondolja az elmondottakat. Summásan itt jegyzi meg legfőbb kritikáját, hogy Sámbár „ebben az egész könyvetskéjében, nem egyebet cselekeszik, hanem Pázmány Péternec régen meg-büszhött crambe-jét teszi elö” (B7v). A Toldalékban (B8r–C2r) Pósaházi elszakad Sámbár munkájától, s további húsz pontba szedve összegzi azokat a katolikus hittételeket, amelyek eltérnek a refomátus tanítástól. Mint írja: „Mivel az eggyügyüek alig tudgyák, különözve mi tölünk a Pápisták mit hidyenek, állassanak vagy tagadgyanak, im vallásoknac fö fö tzikkelyit, (mert az aprolékossabbakat el mulatom) oktatásnac okáért Laistromban szedem” (B8r).
A kötet részben a Sámbár munka fogadtatása, részben Sámbár viszonválasza[31] miatt megérdemli a további vizsgálatot. Pósaházi Summás választétele nélkülözhetetlennek tűnik a folyamatosan megújuló Pázmány kutatásokban is, mivel a tartalom jelentős részben nem más, mint Pósaházi előmunkálata a Kalauzra tervbe vett, és 1669-ben az Igasság Istápja címmel Sárospatakon megjelentetett válaszához.[32]
Borda Lajos
[1] Horváth Lajos: Sámbár Mátyás élete és munkái. Bp. 1918.; Zoványi Jenő: Sámbár Mátyás és Kis Imre hitvitái s az ezekkel egyidejű hitvitázó művek. = Theologiai Szemle (1.) 1925. 264–271.; Samu János: Hitviták a XVII. század második felében. Irodalomtörténeti tanulmány. Bp. 1901.; Révész Kálmán: Könyvészeti adalékok a XVII. század második felében folyt hitviták irodalmához. = Magyar Könyvszemle (6.) 1881. 328–335.
[2] Révész: i. m. (1. jegyzet) 328.
[3] Samu: i. m. (1. jegyzet) 49.
[4] Zoványi: i. m. (1. jegyzet) 264–271.
[5] Szabó Károly: Régi Magyar Könyvtár. I. Bp. 1879. (= RMK I) 411., RMK I 979 megjegyzés rovatában, vö. RMK I 1127.; Zoványi: i. m. (1. jegyzet) 265., 267.
[6] Így például: Pósaházi János: Görtsös bot. (Sárospatak 1668). 72., 83.; vö. még RMK I 1047 és Révész: i. m., (1. jegyzet) 332.
[7] Sándor István: Magyar Könyvesház. Győr 1803. 45. vö. RMK I 1047.
[8] RMK I 1050.
[9] Révész: i. m., (1. jegyzet) 332.
[10] RMK I 1050.
[11] Horváth: i. m., (1. jegyzet) 80–81.
[12] Zoványi: i. m., (1. jegyzet) 267.
[13] RMK I 1050. 37–39., további önhivatkozások ugyanebben a munkában: 40., 42–43., 88., 307–308.
[14] RMK I 1047.; Révész: i. m., (1. jegyzet) 332.; Horváth: i. m., (1. jegyzet) 80.; Zoványi: i. m., (1. jegyzet) 267.
[15] RMK I 1047. A3v.
[16] Zoványi: i. m., (1. jegyzet) 267.
[17] Takács Béla: Comenius sárospataki nyomdája. Sárospatak 1958. 83–84.; Takács Béla: A sárospataki nyomda története. Bp. 1978. 201–202. vö. Kónya Imre: Pósaházi János élete és működése. = Sárospataki Református Lapok (8.) 1912.; Makkai Ernő: Pósaházi János élete és filozófiája. Kolozsvár 1942.
[18] RMK I 1037, 1038, 1039.
[19] Így pl. RMK I 1435: záródísz az utolsó nyomtatott oldalon, RMK II 1659: a Prefatio ad Lectorem végén.
[20] Galli Katalin–Pavercsik Ilona: Fejezetek a kassai könyvnyomtatás történetéből. = Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1981 (1983) 309–377.
[21] Galli–Pavercsik,: i. m., (20. jegyzet) 9K jelzésű betűsorozat, 316.
[22] Galli–Pavercsik: i. m., (20. jegyzet) XXX. 365., 370.
[23] RMK I 1067a – Magyar Könyvszemle 1926. 142. Példány: Budapesti Egyetemi Könyvtár, Kézirattár (= BEKK) RMK I 239b.
[24] RMK I 1057
[25] Galli–Pavercsik: i. m., (20. jegyzet) „f” jelű sorozat, 328., 338.
[26] Galli–Pavercsik: i. m., (20. jegyzet) „S” jellel, 348.
[27] BEKK RMK II 192, 194., RMK I 1066, RMK II 1133, 1134.
[28] RMK I 1002, 1056, 1057.
[29] Vö. a 27. és 28. jegyzetben felsorolt, vonatkozó munkákat.
[30] Vö. RMK I 979.
[31] RMK I 1049.
[32] Pósaházi a Summás választételben Sámbár Mátyáson kívül – többek között – az általa „Kalauz Péter”-nek nevezett (pl. A5v) Pázmánnyal is vitatkozik.
32 Vö. RMK I 1096.1