Magyar Könyvszemle   116. évf. 2000. 4.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

[417BÁNFI SZILVIA
A csíksomlyói ferences gyűjteményben lappangó ismeretlen,
16. századi debreceni nyomtatvány-töredékek

A 16. századi magyarországi nyomtatványok széles körű számbavételét követően napjainkban újabb, eddig ismeretlen, teljes mű felbukkanásának valószínűsége csekély. Éppen ezért igen fontos feladat a korabeli kötésekben megbújó nyomtatvány-töredékek felkutatása és számbavétele. Esetenként a makulatúrák kiáztatásakor olyan, eddig nem ismert nyomtatványokról hírt adó töredékek kerülhetnek elő, amelyek jelentősen bővíthetik az adott korszakról megszerzett tudásunkat. A közelmúltban ilyen nagy jelentőségű, eddig nem ismert nyomtatványok töredékei tűntek föl a csíksomlyói ferences szerzetesek középkori eredetű, az erdélyi magyar kultúra felbecsülhetetlen értékű könyvgyűjteményében, amelyek a reformáció fellegváraként számon tartott Debrecenben, az 1563 és 1580-as évek első harmada között láttak napvilágot. E nyomtatvány-töredékek számos új adattal gazdagítják a 16. századi egyháztörténeti, irodalomtörténeti, történettudományi, művelődéstörténeti és nyomdászattörténeti ismereteinket.

Nicolaus Clenardus népszerű görög nyelvkönyve 1566-ban, Párizsban[1] két nyomdász kiadásában is megjelent. A csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban őrzött egykori csíksomlyói ferences gyűjtemény állományában az Andreas Wechel-féle kiadás található.[2] Muckenhaupt Erzsébet irányításával a múzeum munkatársai e mű kötéstáblájának megbontásakor 14 különböző nyomtatvány töredékét áztatták ki.

A tartalmi és tipográfiai vizsgálatok alapján megállapítható volt, hogy a Váradon 1565-ben kiadott Melius-féle „Szent Iob könyvenek … igazan valo forditasa-t[3] leszámítva, valamennyi a debreceni nyomdában Török Mihály, Komlós András és Hoffhalter Rudolf közreműködésével készült. A kiáztatott 14 nyomtatvány fele már ismert mű volt: Melius Juhász Péter: Magiar Praedikatioc …,[4] [418A szent Iob könyvenek … Melius-féle fordítása,[5] Articuli ex verbo Dei et lege natvrae[6] címen a református egyház a saját hittételeinek megfogalmazása érdekében 1567-ben, Debrecenben tartott zsinat 74 cikkelye; Szikszai Hellopeoeus Bálint: Az egri kereztien ania zent eghaznak[7] írt katekizmusa; Károlyi Péter: Az halalrol fel tamadasrol es az örök eletröl haznos, szükseges köniveczke[8] című elmélkedése; Félegyházi Tamás: Az keresztieni igaz hitnek reszeiröl valo tanitas … 1579-es[9] és 1580-as[10] kiadásai.

A maradék hét, többségében ismeretlen töredék közül négy Komlós András, míg három nyomtatvány Hoffhalter Rudolf officínájában készült.

A nyomtatvány-töredékek pontos datálásához, a kiadás helyének megállapításához röviden összefoglaljuk Komlós András és Hoffhalter Rudolf debreceni nyomdásztevékenységét.

Komlós András (1569–1575)

Komlós András az 1569-es esztendő második negyedében, április vége és június eleje között[11] kezdte meg a nyomtatást a Török Mihály halálával megüresedett debreceni tipográfiában. Ebben az időszakban élesedett ki az ellentét a református és az unitárius nézetek között. Debrecen vezető lelkészének, Melius Juhász Péternek ekkor már saját helvét irányú egyháza védelmében volt igen nagy szüksége tanult nyomdászra, aki a Török halálával elárvult sajtót is a hitvita szolgálatába tudta állítani. Bár Komlós András új betűsorozatokkal, díszekkel, iniciálé sorozatokkal gazdagította a műhely fölszerelését,[12] mégis egész debreceni nyomdásztevékenysége alatt a magával hozott tipográfiai készlettel együtt használta az egykor Huszár Gáltól hátrahagyott, utóbb Hoffhalter Raphael által felújított, majd így Török Mihálytól örökölt betűtípusokat.[13]

1569-es kiadványaiban még kizárólag a [292]A kiemelőtípust használta, ezt követően csak a magával hozott [204]A kiemelőtípust alkalmazta a címek, fejezetcímek és a szedett iniciálék kiszedésére.

[419A 118 mm-es antikva szövegtípussal 1575-ig nyomtatott, halálát követően özvegye még 1577-ben használta, de Hoffhalter Rudolf megjelenésekor e betűsor többet nem szerepelt a debreceni nyomtatványokban. Az impresszum nélküli, illetve töredékesen fönnmaradt művek megjelenési évének pontos meghatározását segíti az ebben a betűtípusban bekövetkezett változásoknak ismerete, amelyet ennek szedésekor Komlós András Huszár Gáltól és Hoffhalter Raphaeltől eltérő módon alkalmazott. Az 1569-ben és az 1570-es esztendő első felében ő is a Török Mihály által bevezetett gyakorlatot követve a 118A betűsor eredeti verzális „Z” betűjét egy suta, láthatóan tákolt, fordított „S”-re emlékeztető, 4,0 × 2,6 mm méretű betűvel pótolta. Valamikor az 1570-es év második felétől e fordított állású, betű helyett már egy új, de ugyancsak nem az eredeti típusba tartozó, 4,2 × 3,5 mm-es, a lecseréltnél nagyobb, nem fordított állású, nagy „Z” betűt használt.[14]

Ugyancsak a pontos datálást segíti a 118 mm-es szövegtípusban előforduló másik jellegzetesség, amelyet Komlós 1574–1575-ös kiadványainak többségében fedeztünk föl. Ez pedig a nagy „E” betűk között előforduló kétféle hibás változat. Mind a két esetben a betű-öntvény sérüléséről van szó. Nevezetesen a sérülés következtében a felső vízszintes szár két helyen megszakad, s így a nyomtatáskor három pont (3 pontos) látható. A másik esetben a függőleges szár felső és a felső vízszintes szár balra eső részén keletkezett törések következtében ennek az öntvénynek a nyomtatásakor egy pont és rövid szakasz (2 pontos) képe látszik az „E” betű felső szárán.

Komlós a 96 mm-es kurzív típust, amely ugyancsak a Török-féle nyomdai készlet része volt, szintén egész debreceni tevékenysége alatt alkalmazta.

[420Figyelemre méltó a magával hozott ismeretlen eredetű betűsorozatai használatának időbeli gyakorlata. A [204]A kiemelőtípus 1570–1575 között szerepel kiadványaiban. Az éles, tiszta 86 mm-es antikva szövegtípusa 1569-ben már föltűnik,[15] majd a következő év augusztusáig megjelentetett nyomtatványait[16] kizárólag e betűsorral szedi, de ezt követően többet nem fordulnak elő Komlós ma ismert munkáiban. A 84 mm-es, erősen kopott, két különböző betűsorozatból összeállított antikva típusainak alkalmazása egyedül az ő személyéhez és az 1574-es esztendőhöz köthető.[17]

Ugyancsak figyelmet érdemel a Komlós egész tipográfiai működése alatt megjelentetett nyomtatványok színvonalának vizsgálatakor tapasztaltak. Nyomdásztevékenységének első időszakában – 1569–1571 között – megjelentetett kiadványai igényes kiállításúak. A betűk éles rajzolatúak, a nyomtatás egyenletes, tiszta. Az impresszum nélkül, 1571-től 1573-ig készült munkákat ez az igényesség már nem jellemzi. A színvonal látványos rosszabbodása tevékenységének utolsó periódusában következik be. Az 1574–1575-ben nyomtatott művek betűi kopottak, sérültek. Festékezésük egyenetlen, a nyomtatás maszatos. Az ekkor megjelenő nyomtatványok színvonala messze elmaradt az első munkáinál tapasztaltaktól, sőt nem érték el az özvegye vezetése idején nyomtatottakét sem. Amiből arra következtethetünk, hogy a nyomdászmesterségben járatos Komlós az 1574–1575-ös időszakban személyesen már nem vett részt a nyomdai munkálatokban.

A fenti összefoglaló alapján rátérünk a csíkszeredai áztatás eddig ismeretlen hét töredéke közül a Komlós műhelyhez köthető négy nyomtatvány ismertetésére.

Ad RMNy 277

Károlyi Péter: Az eg igaz Istenreol es az Iesvs Christusnak eoreok istensegereol es fivsagarol valo praedicatiok, az szent irasbol szedettek Caroli Peter varadi paztor altal. Debreczembe 1570 Komlos.

[A4 – Z4] Aa4 – Bb4 – [Cc4 – Ee4] = [112] fol. – 4RMK I. 76

Károlyi Péternek, az unitárius felfogással szemben a református álláspontot bizonyító hat hitvitázó prédikációját ma már csak hivatkozásokból ismerjük. A 19. század második felében az akkor még hozzáférhető sárospataki példány[18] fő részéről [421kéziratos másolat készült. Ma e kézirat a debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának gyűjteményében (R 534 jelzet alatt) található. A töredék és a kézirat szövegének összehasonlítása alapján megállapítható volt, hogy Károlyi Jézus Krisztus istenfiúságát bizonyító munkájából az ötödik prédikáció második, illetőleg a hatodik prédikáció első részét tartalmazó Aa és Bb jelű teljes füzet került most elő.

A töredék jellemzője tipográfiai szempontból, hogy Komlós azt a felújított, húsz sor mérete alapján 118 mm-es antikva szövegtípust alkalmazta, amelyet a magára maradt Török Mihály használt, Hoffhalter Raphael távozása után, a debreceni kiadványokban. Az eredeti verzális „Z”-t itt már a nagyobbik, nem fordított állású „Z”-vel pótolta. A töredékben még megtaláljuk a [204]A és a 96K betűsorozatokat.

A nyomtatványt Komlós nagyobb méretű iniciálésorozatának[19] A és E betűs tagjai díszítik. Mindezek alapján úgy véljük, hogy Károlyi műve az 1570-es év második felében készülhetett. (1. ábra)

RMNy S 277A

Szegedi Lőrinc: [A Szentlélek egyenlő Isten, Úr és Jehova.]

[Debrecen 1570 Komlós András.]

[A – C] – D1 = [13 + ?] fol. – 4°

Református vitairat. – A töredéken olvasható szöveg szerint a mű bibliai hivatkozásokkal alátámasztva érvel a Szentháromságtan mellett, így törekedik cáfolni az antitrinitárius állításokat. Az eddig ismeretlen, feltehetően 14 levél terjedelmű nyomtatványból csak a D füzet első levele maradt fönn. Szerzője az a Szegedi Lőrinc, aki 1567-től a békési református gyülekezet lelkésze, utóbb Körös-Maros közti területek esperese volt. Az 1569-es váradi hitvita után János Zsigmond támogatásával megerősödő unitárius tanok elleni küzdelmében Melius egyik fontos szövetségese. E munkáját feltehetően az unitárius Basilius István sikeres hittérítő tevékenységének megakadályozására, az általa terjesztett antitrinitárius nézetek cáfolatául írta. Ugyanis a reformátusok minden igyekezetük ellenére – Melius nagy valószínűség szerint személyesen részt vett az 1570 júniusában Békésen, majd ősszel Simándon tartott hitvitákon[20] – sem tudták megakadályozni, hogy az unitáriusok sorra megalakítsák saját gyülekezeteiket az Alföld Maros–Körös közti településein. Belényesen egyenesen Basilius István vezetésével, aki 1570. június 16-án Meliusnak és Czeglédi Györgynek címzett levelében fölszólította őket: „Mivel pedig én hamarabb küldtem el nektek a téziseket és szeretettel buzdítottalak titeket, hogy azokat vagy élőszóban cáfoljátok meg ama egyház előtt, melynek most Belényesen vagyok szolgája, vagy írásban bizonyítsátok be azok hamisságát, …”.[21] Balázs Mihály föltevése szerint Basilius az 1570-es esztendő tavaszától kezdve a Parcium és a Körös-vidék papjait


[422
1. ábra Károlyi Péter: Az eg igaz Istenreol

„tézisekkel kezdte bombázni”,[22] amelyre a reformátusok részéről válasz, erre unitárius oldalról viszonválasz érkezhetett. Júliusban Békésen, Szegedi Lőrinc működésének helyszínén, egy héttel később Belényesen Basilius István fönnhatósága alatt tartottak hitvitákat. Szegedi Lőrinc most előkerült református vitairata valószínűleg a tézisek és az azokra adott cáfolatok kapcsán a békési, illetve a belényesi hitviták sodrában született meg.

A kiélezett dogmatikai harcban hatásos eszközként használhatták fel a Melius által „felügyelt” debreceni nyomdát is. Így Melius és Károlyi Péter mellett Szegedi Lőrinc ugyancsak segítségül vette a sajtót kálvinista nézetei védelmében. Ismert a Komlós-féle debreceni tipográfiával való kapcsolata, hiszen 1575-ben itt jelentette meg Theophania című latinból fordított iskoladrámáját.[23] E töredék tanúsága viszont, hogy Szegedinek Komlós debreceni működése kezdeti időszakában is volt kapcsolata a cívis városban működő officínával. A D jelű első levél rektóján olvasható idézet bizonyítja:

„Miképpen kelljen pediglen minden hű keresztyénnek az ellenkező pártnak Szervétánusoknak kovászától magukat oltalmazni megírtuk, és mint egy táblában írván hagytuk …”,

[423tehát az antitrinitáriusok elleni küzdelem jegyében, a kor szokásának megfelelően pontokba szedett vitatézise már a most ismertetett töredék megjelenése előtt napvilágot látott a Komlós-féle műhelyben.

Tipográfiai szempontból e nyomtatvány Károlyi: Az eg igaz Istenroel … (RMNy 277) művével mutat erős hasonlóságot. A töredék 118 mm-es antikva szövegtípusában ugyancsak a későbbi „Z” verzális szerepel. A betűk körvonalai tiszták, élesek. A tartalmi és tipográfiai jellemzők alapján Szegedi Lőrinc református vitairata az 1570-es év második felében készülhetett. (2. ábra)

RMNy S 278A

[Melius Juhász Péter: Az Fiú is Jehovah.]

[Debrecen 1570 Komlós András.]

[A4 – H4] I4 [K4 ?] = [40?] fol. – 4°

Református vitairat. – A körülbelül 40 leveles, református ellenvetéseket tartalmazó kiadvány létezését Kanyaró Ferenc[24] Melius 1571-ben kiadott vitairatára hivatkozva[25] feltételezte. Nagy Barna,[26] példány hiányában, Melius életművének összeállítása és tanulmányozása kapcsán elvetette, hogy az idézett mű magyar nyelven íródott volna. Úgy vélte Melius mondatai a csengeri zsinat hitvallásával együtt kiadott Principia[27] című latin nyelvű műre vonatkozhattak. Az ő számozása szerint Melius 25 pontban itt tette közzé a Szentháromságról vallott unitárius nézetek cáfolatát, valamint a 6, 14, 23. tételekben név szerint is említi Basiliust, ez Nagy állítása szerint kétségtelenné teszi, hogy erre a műre vonatkozhat a Melius idézet.

A kötéstáblából kiáztatott töredék Kanyaró feltevését igazolja. A most előkerült I jelű füzet négy levelén a 25 pontból, amelyben a református álláspontnak megfelelően bebizonyítja, „hogy a Fiú Isten és Jehovah legyen” a 18-tól a 23-ik pontig megfogalmazott ellenvetések olvashatók magyar nyelven. Debrecen református szuperintendense ebben a művében összegezte (25 pontban) a kálvinista Szentháromságtan tételeit. Így e munkája nem csak kifejezetten Basilius István ellen szólt, hanem az antitrinitárius nézetek fő képviselői, Dávid Ferenc, Giorgio Blandrata és követőik ellen is. Melius a református felfogás alapján vallja a Fiú azonosságát az Atyával, vele azonos hatalmát és mindenhatóságát:

„Mert egy Atyával úgy vagyon élete, Istensége, Jehovasága, mindenhatósága magában, az az, az ő fiúságába, mint az Atyjának az ő atyaságába, valamint az Atyáé, az mind az Fiúé. Másik mert, Isten fia, fiát Atyja az Isten, az egyenlő Isten Atyjához. Ezért minden úgy cselekedik azon Istenség Jehova hatalmával, erejével, bölcsességével mint az Atyja …”.[28] Továbbá bizonyítja a Szentlélek azonosságát és közösségét az Atyával és a Fiúval: „A Szentlélekről is azt mondja, hogy ő a Jehova Adonaj, aki csudákat tett, teremtett, a zsidókat kihozta, aki minden jót cselekedik mindenbe. A Szentlélek ajándéka, munkája a hit, szeretet, öröm, az élet.”[29]


[4242. ábra: Szegedi Lőrinc: A Szentlélek egyenlő Isten, Úr és Jehova

[425A mű szerkezeti felépítése a következő: Melius a számozott ellenvetések[30] alatt az általa gunyorosan megfogalmazott antitrinitárius tételeket az azt követő, külön sorban, nagybetűkkel középre szedett FELELET alatt részletesen cáfolja. A kérdés-felelet formájában kifejtett dogmatikai nézeteit bibliai idézetekkel, valamint természeti példákkal igyekszik igazolni. De végső érvként a reá jellemző kemény megfogalmazásoktól sem tartózkodik ellenfelei állításának megtörésekor:

„Hát te dongó légy, fövényen épült nád, szeles tudományú Antikrisztus, ne tedd a Krisztust táskás koldussá, mert nem szegényebb Atyjánál, sem nem koldus módra kér magának, mint ti barátmódra koldultok.”[31]

Tipográfiai szempontból fontos, hogy Komlós e nyomtatványban csak a magával hozott, új betűtípusokat használta. Fejezetcímként és szedett iniciáléként a [204]A kiemelőtípust, míg szövegtípusként a 86 mm-es antikva betűsort alkalmazta. A Török-féle készlet betűivel nem találkozunk itt. A fentebb már említett 1571-es Melius idézet szerint a Szentháromságtan református tételeit 25 pontban összegző vitairatát 1570 őszén, Simándon adta át Basilius Istvánnak. Továbbá, tekintettel arra, hogy Komlós a 86A betűtípusát 1569-től az 1570-es év júliusáig használta, úgy véljük, hogy Melius munkája ez utóbbi időpont táján hagyhatta el sajtóját. (3. ábra)

RMNy S 337C

[Fons vitae. Az életnek kútfeje.]

[Debrecen cr. 1574 Komlós András.]

[A12 – B1–4] B6–7 [B8–12 – C12 – D12 – E1–5] E6–8 [E9–12 ?] = [60 + ?] fol. – 12°

Protestáns jellegű elmélkedések és imádságok. – A 16. század közkedvelt olvasmánya volt ez a könyv, amelyet a reformáció korai szakaszában ismeretlen németalföldi szerző állított össze. Az imára való késztetést elősegítő, elmélkedések és imádságok gyűjteménye igen népszerű volt Magyarországon is, hiszen a század második feléből Az életnek kútfeje címen több magyar nyelvű kiadása maradt fönn.[32] Ezek egyike az a címlap nélküli, csonka példány, amelyet a debeceni Református Kollégium Nagykönyvtárában őriznek,[33] s a betűtípusa alapján Borsa Gedeon[34] a Komlós műhely 1574-es kiadványaként határozott meg.


[426
3. ábra Melius Juhász Péter: Az Fiú és Jehovah

E mű most fölbukkant töredéke a szövegtípusa alapján ugyancsak Komlós András officínájához köthető, mivel ugyanazzal a 84 mm-es antikva betűtípussal szedték, mint a fent említett debreceni példányt. S tudjuk, hogy a 84A szövegtípus Komlós 1574-es kiadványaiban fordul elő. A két nyomtatvány összehasonlításából megállapítható, hogy a csíkszeredai töredék B füzetnek 5–7. levelén olvasható részletek a debreceni példánynál a C füzet 5–7. levelén találhatók. Ennek oka pedig az, hogy a debreceni példány első ívét – feltehetően a tapasztalat hiányából[35] – két füzetben szedték ki: A8 és B4. A következő C füzet – amely helyesen a B füzet lett volna – füzetbeosztása már a többi rész beosztásával azonos: 12 levélből állt. A csíkszeredai töredék esetében valamennyi füzet 12 levél lehetett, amiből arra következtethetünk, hogy ekkorra a kellő tapasztalat birtokában nem okozott gondot a 12° alakú kiadvány íveinek beosztása, vagyis e példányt nyomtathatták utóbb. A kiáztatott töredék további levelei füzetjelzést nem tartalmaznak, Az életnek kútfeje, teljes terjedelmében fönnmaradt, 1589-es debreceni kiadása[36] alapján megkíséreltük ezek eredeti helyét meghatározni. Ez [427a nyomtatvány is 12° formátumban jelent meg, de más betűtípussal. A kétféle nyomtatvány egyes levelein található sorok száma alapján, úgy véljük, az áztatásból most előkerült, jelöletlen leveleket az E füzet 6–8. leveleire nyomtathatták.

Összegzésül megállapítható, hogy a Fons vitae megjelenése Komlós András sikeres kiadói vállalkozása volt, hiszen a most fölbukkant csíkszeredai töredék tanúsága szerint ugyanazon évben még egy kiadása létezett. (4. ábra)


4. ábra Fons vitae. Az életnek kútfeje

A Komlós tipográfia fentebb ismertetett nyomtatványainak töredéke többségében az 1570-es esztendőben készült. A kálvini tanokat magáénak valló és ehhez a végsőkig ragaszkodó Melius által az unitáriusok ellen vezetett dogmatikai harc legkiélezettebb időszakában. A most előkerült töredékek arról tanúskodnak, hogy a debreceni nyomda jelentős szerepet játszott a reformátusok és az antitrinitáriusok hitvitáiban, s János Zsigmond 1570. február 15-én kelt rendelete[37] sem tudta megakadályozni ezt a vállalkozást. Feltehetően Komlós András nyomdája az 1569–1570 közötti forrongó időszakban a ma ismertnél több kis terjedelmű kiadványt jelentethetett meg, s nyilván e nyomtatványokat közre adó szerzők száma többszöröse lehetett a ma ismerteknek. A nyomtatott vitairatokkal [428küzdő hitvitának Báthori István 1571. szeptember 17-i cenzúrarendelete vetett véget.

Betegsége, majd halála miatt Komlós András nevével 1575-ben találkozunk utoljára debreceni nyomtatványon. Özvegye örökölte a tipográfiát. A következő évben nem, de 1577-ben az impresszum tanúsága szerint több művet[38] jelentetett meg saját neve alatt. Ezek kiállításukban messze fölülmúlták a korábbi, különösen az 1574–1575 közötti Komlós-féle kiadványok színvonalát, s a nyomdászat mesterségében járatos személy jelenlétét igazolják. Ez a személy Hoffhalter Rudolf volt.

Hoffhalter Rudolf (1576–1586)

A szakirodalomban[39] már régebben ismert volt az ifjabb Hoffhalter 1576-os debreceni jelenléte. Molnár József helyesírási vizsgálatai alapján úgy gondolta, hogy a Lévai névtelen műveként számon tartott Párizs és Görög Ilona széphistóriájának[40] nyomdásza valójában Hoffhalter Rudolf volt, s kiadványát a hamis impresszumhelyként[41] föltüntetett Kolozsvár helyett valójában Debrecenben jelentette meg. A vízjel[42] és tipográfiai vizsgálataink igazolják Molnár József megállapítását. A nyomtatvány ugyanis azzal a húsz sor méretű 119 mm-es antikva szövegtípussal készült, amelyet először Hoffhalter Raphael alkalmazott 1565-ben Debrecenben,[43] utóbb váradi és gyulafehérvári kiadványaiban is használt. Rudolf fia örökölte apja egykori nyomdai felszerelését, amelynek része volt a 119 mm-es antikva betűsor is. 1573-ban Bánffy Miklós oltalma alatt, a dunántúli Alsólendván kezdte meg a nyomtatást. A reformáció horvát nyelvű terjesztését segítő nyomdásztevékenysége miatt azonban hamar kiváltotta Miksa császár erélyes fellépését, amelynek következtében nem maradhatott ott. 1574 elején [429Zrínyi György birtokára, Nedelicre menekítette officínáját. Hamarosan innen is távoznia kellett. Jakó Zsigmond szerint rövid időre menedéket talált a közeli Laibachban (ma Ljubljana), ahol Manlius 1575-ben induló nyomdájánál segédkezhetett.[44] Manliusszal való kapcsolatát igazolja annak kiadványaiban utóbb előforduló egykoron Bécsből származó Hoffhalter-féle nyomdakészletnek néhány dísze és egyes betűsorozata.[45] Hoffhalter Rudolf még 1575 folyamán elhagyta a Dráva–Mura vidékét, visszatért Erdélybe. Az újra induló szebeni nyomdában próbálhatta létalapját megteremteni. Ekkor kerülhetett a még Hoffhalter Raphael által Bécsből elmenekített tipográfiai készlet nagy része a város által akkor alapított szebeni officína tulajdonába, amely a 17. század első harmadáig a nyomda használatában volt.[46] Szebeni vállalkozása nem a reményei szerint alakulhattak. Az újra induló nyomda nem őt alkalmazta. Ugyanakkor apai öröksége, vagyonát képező nyomdakészlete csaknem egészében Szebenben maradt. Ő maga visszatért gyermekkora színterére, Debrecenbe. Fametszetes családi címere mellett a 119 mm-es antikva betűtípus felújított változatát vitte csupán magával. A közel tízévi használat során sűrűn alkalmazott betűsor elkopott. Hoffhalter Rudolf 1575-öt megelőzően újraöntötte szövegtípusát. Ugyanis a 119 mm-es antikva betűtípus felújított változatának egy sorozata feltűnik az 1575-ben ismét meginduló szebeni nyomdában,[47] amíg a másik sorozat az 1576-ban Debrecenbe visszatérő Hoffhalter Rudolf kiadványában szerepel. Mindkét változatban volt eltérés az egykori eredeti szövegtípushoz képest. A Debrecenbe került változatból hiányzott a magyar nyelvben gyakori ö és ü hang jelölésére alkalmazott, az eredeti típusban meglévő oe és ue betű. Hoffhalter Rudolf ennek pótlására az ô, õ és öntvényeket használta, illetve ezek egyes darabjait reszeléssel alakította át ö és ü hang jelölésére alkalmassá. 1577 augusztusát megelőzően az özveggyel kötött házasság révén[48] hozzájutott Komlós András nyomdájának felszereléséhez. Ez lehetővé tette számára, hogy további változtatásokat hajtson végre az újraöntött szövegtípusban. Nevezetesen, Komlós András nyomdai készletébe tartozó 118 mm-es antikva[49] betűtípusból pótolta a hiányzó verzális Oe, kurrens [430oe és ue, valamint a gy hang jelölésére a g öntvényeket. Az 1577-es kiegészítéseket követően kialakult a 119 mm-es antikva szövegtípus debreceni változata, amely több töredékben is jól fölismerhető.

Hoffhalter Rudolf által irányított nyomda sajátosságainak összefoglalása után rátérünk a csíkszeredai áztatás töredékei közül az általa nyomtatott három mű ismertetésére.

RMNy S 409A[50]

[Tasnádi Péter: Az 1577-es szikszói csata krónikája] Hist[oria] vasta[tionis] per Turcas p…[Chris]tianis orbis imp … Novemb: hoc est, In v… Zikßouiae, Et cladis o(?)..ttes Christianos ad…scriptio. Per Pet[rum Tasnádi].

Anno Domini [M.D.LXX.VII.]

[Debrecen 1578? Hoffhalter Rudolf.]

A4 +? = [4+?] fol. – 4°. – Init.

Tudósító históriás ének. – Ilosvai Selymes Péter: Nagy Sándor históriájának nótájára, az abban a korban igen népszerű 4 × 11 szótagú, bokorrímes strófában íródott. Ez a nyomtatvány önálló címlap nélkül jelent meg, amelynek erősen hiányos „A” jelű füzete maradt fönn. Az első levél rektóján szereplő iniciálé és a betűtípusok tanúsága szerint a valószínűleg kis terjedelmű nyomtatvány Hoffhalter Rudolf működésének ideje alatt a debreceni officínában készült. Egykori szerzője az 1577. évi Szent Márton napi vásárra törő török támadást és feltehetően a sikeres magyar visszavágást énekelte meg.

Az Abaúj vármegyéhez tartozó Szikszó a Felvidéket az ország központi részeivel összekötő kereskedelmi út mentén feküdt. A XVI. század közepére a Hernád-völgy alsó szakaszának és a Cserehát délkeleti részének gazdasági központjává vált. Ennek 1554-et követően a török hódoltsági terület északi terjeszkedése vetett véget. Fülek török kézre kerülése után állandósultak a gazdag mezőváros ellen haszonszerzésből indított török portyázások, amelyek rendre ősszel, a betakarítások, valamint az azt követő vásárok időszakában következtek be. Hiába fizetett Szikszó adót a török portának, több támadást kellett elszenvednie a megszállóktól. Irodalomtörténeti kuriózum, hogy az 1577-es krónikás ének töredékének fölbukkanásával immár mindhárom Szikszót sújtó török támadást megörökítő egykorú irodalmi alkotást ismerjük.[51]

[431A korabeli források és feldolgozások[52] szerint az akkori füleki bég, Ferhád[53] vezette nagyszámú török sereg meglepetésszerűen, a délelőtti prédikáció ideje alatt tört rá a védtelen mezővárosra. Szikszón november 10-én, vasárnap kezdődött a másnapi Szent Márton (nov. 11.) napi országos vásár. A mezővárosi kézművesek gazdag árukínálata és az állattartásukról híres abaúji falvak nagy felhozatala, vagyis a bőséges portéka és a jelentős számú sokadalom csábítóan hathatott a törökökre. Ferhád katonái a vásárt kifosztották, a várost földúlták. Az emberek fejvesztve menekültek, s csak keveseknek sikerült a templomban védelmet találni. Az egész napos küzdelem során a török harcosok ugyan a templomkerítésen túljutottak, azonban magát a templomot nem tudták elfoglalni. A bent lévők sikeresen ellenálltak a támadásnak, sőt még érzékeny veszteséget is okoztak támadóiknak. Több török harcost is lelőttek.[54] A harc és a rablás az esti órákig folyt. A támadók jelentős mennyiségű áruval és 1000 rabszíjra fűzött fogollyal távoztak a földúlt városból. Bár Szikszó távolabb feküdt a magyar végvári rendszertől, az őt ért orvtámadásnak mégis hamar híre ment. A szendrői várból Claudius a Roussel és Rákóczi Zsigmond megindította csapatait, míg Kassáról Geszthy Ferenc és Prépostváry Bálint katonái érkeztek a szikszóiak segítségére. Erőiket egyesítve rajtaütöttek a Fülekre visszaigyekvő Ferhád seregén. A Sajó gázlójánál[55] lesben álltak és másfél napi várakozást követően, a kiküldött martalékkal sikeresen lesre csalták a zsákmánnyal megrakott törököket. A magyar csapatok minimális veszteséget szenvedve fényes győzelmet arattak a túlerőben lévő, ám meglepett ellenfélen. Az ütközet az esti órákig, egy erős fényű üstökös megjelenéséig tartott. E természeti jelenség föltűnése a törököket félelemmel töltötte el, [432amely szintén a magyar győzelmet erősítette.[56] Nemcsak kiszabadították a rabságba hurcolt honfitársaikat, de még az elrabolt kétszáz szekérnyi árut is vissza tudták szerezni, ugyanakkor érzékeny veszteséget okoztak ellenfelüknek. Mintegy 500 török halott maradt a csatatéren, s jelentős számú hadifoglyot ejtettek a magyarok, köztük a sebesült Hüszejn alajbéget,[57] kezükre került továbbá 600 ló is.[58] A zsákmányolt javakat szétosztották az egri, diósgyőri és ónodi iskolák és prédikátorok között, de juttattak belőle a török fogságban sínylődő katonatársaiknak is.

A végvári vitézeknek a hódítók felett aratott győzelme igen nagy visszhangot váltott ki. Ezt igazolja a krónikás ének maga.

A töredéken a krónikás ének szerzőjének csak a keresztneve első három betűje olvasható: „… scriptio per Pet …,” s ugyanakkor a versfők nem mutatnak értelmezhető adatot. Mai ismereteink szerint a 16. században alkotó Péter keresztnevű históriás énekszerzőt, akinek művét a debreceni officína megjelentette, négyet tart számon a magyar irodalomtörténet. Nevezetesen Huszti Pétert, Ilosvai Selymes Pétert, Kákonyi Pétert és Tasnádi Pétert. Közülük nagy valószínűséggel a krónikás ének szerzője az a Tasnádi Péter lehetett, aki az 1575–76-os wittenbergi[59] tanulmányait követően biztosan Szikszón tartózkodott. Itt fordította Horatius: Eheu fugaces kezdetű ódáját, amely Debrecenben kétszer is megjelent históriás énekhez kapcsolt függelékként.[60] 1582-ben már az Eger melletti Makláron volt prédikátor.[61] Véleményünk szerint ő rendelkezhetett azokkal az ismeretekkel, amelyeket egykoron maga is az eredeti helyszínen átélhetett, illetve a Szikszót ért támadást megélt szemtanúk röviddel az eseményeket követően neki közvetlenül részletesen elmesélhettek. S mint tanult, versfaragó embernek nyilván nem okozhatott gondot a magyar végvári vitézek dicsőségét, a portyázó török seregek fölött aratott győzelmet verses strófába foglalni, a „csuda dolgot …” a nagyvilág tudomására hozni. Művével annak műfajából adódóan valószínűleg hamar elkészülhetett,[62] s a mű gyors megszületését azonnali megjelentetés követhette.

Tipográfiai szempontból vizsgálva a töredéket megállapítható, hogy a krónikás ének a 119 mm-es szövegtípus debreceni változatával készült. A töredék első levelének rektóján Komlós András nyomdakészletéből származó 19 × 19 mm-es C betűs iniciálé szerepel.[63]

[433Bár Hoffhalter Rudolfnak nem ismerünk 1578-ban kiadott nyomtatványát, a Csíkszeredán kiáztatott szikszói krónika töredéke nagy valószínűség szerint mégis ebben az évben jelenhetett meg, későbbi megjelentetése esetén ugyanis már aktualitásából egyre többet veszített volna. (5. ábra)

RMNy S 430A

[1] [Kalendárium az 1580. esztendőre.] – [2] Az 1580. Eztendöre valo iöuendöles, meli Bisextilis azaz ßököllö lezen, az Astronomusok itileti ßerint, az holdnak fogiatkozasanak ereiuel egietemben. Petrvs Slovacivs M. az Crackai fö Astrologussa altal.

[Debrecen 1579 Hoffhalter Rudolf.]

[A12 – C12] D1 [D212 – F12 + ?] = [48 + ? fol.] – 12°. – ill., init.

Naptár és prognosztikon. – A legalább 48 leveles nyomtatvány a ma ismert legkorábbi debreceni kalendárium és prognosztikon. Gulyás Pál[64] feltételezte, hogy már Komlós András is jelentetett meg kalendáriumokat, ám műhelyéből e kiadványtípusnak egy példánya sem maradt fönn. A szakirodalom által ez ideig számon tartott legkorábbi 16. századi debreceni kalendárium az 1592-ben kiadott ó-naptár új-naptárral és prognosztikon volt.[65]

Piotr Słowacki krakkói csillagász és egyetemi tanár naptárai és az új esztendőre készített jövendölései Magyarországon is igen közkedveltek voltak. A szakirodalom által eddig ismert legkorábbi magyar nyelvű munkája a bártfai Gutgesell tipográfia által 1577-ben kiadott, az 1578. esztendőre szóló naptára és prognosztikonja (RMNy 372) volt. A nagyszombati nyomda Pécsi Lukács fordításában és szerkesztésében 1579 és 1588 között jelentette meg munkáit. Eddigi ismereteink szerint, 1579-ben Bécsben,[66] Bártfán[67] és Nagyszombatban[68] látott napvilágot a következő esztendőre szóló kalendáriuma és prognosztikonja. Ma már egyikből sem ismerünk példányt. Arról, hogy Słowacki 1580. évre készített kalendáriumát és prognosztikonját a debreceni tipográfia is megjelentette, csak a most fölbukkant töredék alapján szerezhettünk tudomást. A most ismertté vált naptár-töredéknek hiányzik a címlapja, valamint a rendszerint ezután következő oldalakra nyomtatott naptárjegyek magyarázó része. A hiányosan fönnmaradt levelek – [A5b] február második felének naptárrésze, [A6b] március elejének naptárrésze (csonka), [A7b] március végének naptárrésze (csonka), [B1a] június elejének bejegyzések része, [B1b] június második felének naptárrésze, [B2b–B3a] július eleje naptárrész és bejegyzések rész (csonka), [B2b–B3a] július második felének naptárrésze és bejegyzések része, [B4b–B5a] augusztus eleje naptárrész és bejegyzések rész (csonka), [B5b–B6a] augusztus második felének naptárrésze és bejegyzések rész (csonka), [B6b–B7a] szeptember eleje naptárrész és be-


[434
5. ábra Tasnádi Péter: Az 1577-es szikszói csata krónikája

[435jegyzések rész (csonka), [B8b–B9a] október eleje naptárrész és bejegyzések rész (csonka), [B10a] október második felének bejegyzések rész, [B10b] november eleje naptárrész, [B11b] november második felének naptárrésze (csonka), [B12b] december eleje naptárrész (csonka) maradt meg –, valamint az 1579-es évre szóló, nagyszombati kalendárium[69] példányának vizsgálata alapján a naptár szerkezete a következő lehetett: nagy valószínűséggel az A jelű füzet második levelének rektóján kezdődött maga a naptárrész. Megadva az adott hónap nevét, alatta számsorrendben a napok felsorolása következett. Egy-egy hónap két részletben, két levélpárra került. Az első rész egytől a 17-ik napokat foglalta magába, míg a második rész 18-tól az adott hónap végéig terjedt. Az adott hónap mindig az előző levél rektóján kezdődött, s a mellette lévő levél verzójára (A3a) nyomtatták a kalendárium tulajdonosának későbbi bejegyzései számára módot adó, keretbe foglalt üres részt.

„Sokadalmak” címszó alatt a későbbi bejegyzések számára üresen hagyott oldalak legalsó részén kinyomtatták az adott hónapban tartandó fontosabb vásárok helyének nevét.[70]

A naptárat nem díszítette hónapkép. A korabeli szokásoknak megfelelően viszont közölt ún. naptári rigmusokat, amelyek az adott hónapot verses formában jellemezték. Sajnos ebből csak nagyon töredékes sorok maradtak fönn.[71]

A prognosztikon folyamatos füzetszámozással, de önálló címlappal követte a naptárrészt. A feltehetően a C füzet harmadik levelére nyomtatott címlapon látható a Hoffhalter-féle Jézus föltámadását szimbolizáló bárányos címer,[72] amely alatt olvasható:

„Az esztendő kiváltképpen a Iupiter a segítő Szaturnusszal egyetemben, bírja: a Vénusz pedig a Holdra nézve mindenkinek szolgál.”

A bolygók állása megfelel az 1580. esztendőnek.

A prognosztikon önálló címlapját „A Nagyságos Úrnak, Magoczi Gáspárnak: Torna, Heves és Borsod vármegye fő ispánjának…” szóló ajánlás követte, amelyben az ismeretlen fordító[73] hitet tesz az asztronómia mellett:

[436„A tudományok közül Nagyságos uram, melyeket az Isten jó akaratából a gyarló embereknek adott, (noha sok gonosz szidalmazói vadnak,) de mindazonáltal az Asztronómia nem alább való, sőt azt mondom, hogy fű … minden keresztyének értik hogy ha haszna egyéb nem volna hanem csak ez időnek folyását ez által tudnunk is, a kegyelmes Istennek böcsülhetettlen ajándéka volna.”

Ez után következett a holdfogyatkozás hatásainak taglalása. A prognosztikon fejezetcímei az 1579-es nagyszombati példány beosztását figyelembe véve az alábbiak:

Ez esztendőnek kezdetiről és f[olyá]sáról, az astronómusok szeri[nt] – A földben termő állatok[nak] termésérűl – A követségekről – A gyulladásról – A három tudománynak állapotáról és először a keresztyénekről. – A zsidók állapotárúl – A törökökről[74] – A nagyo[bb országokról] – A Lith[vánia]… – A Mazovia… – Lengyelországról – A Krakkóról – [….]huaniaról – [Volhi]nia és Russziáról – A bű Magyar[országról] – A Cseh ország[ról] – Ausztria[ról] … – Az ércekről – A jövő télnek egyéb részérűl – Az tavasznak természetéről – [A nyárnak kezdetéről] … – Az ősznek kezdetiről – A télnek közdetiről – Ez esztendőnek úráról …

Tipográfiai szempontból vizsgálva a nyomtatvány-töredéket, megállapítható, hogy a cím, fejezetcím szedésére a Komlós-féle [204]A kiemelőtípus mellett saját 119A betűtípusát használta. A 94 mm-es antikva betűtípust szövegtípusként alkalmazta, amellyel együtt időnként a 82–83 mm-es kurzív típus is előfordul. A kalendáriumot a Debrecent jelképező fametszete mellett a Komlós nyomdából származó 19 × 19 mm-es iniciálésorozat[75] A betűje díszíti. (6. ábra)

RMNy S 507A

Enyedi György: [Gismunda és Gisquardus históriája.]

[Debrecen 1579–1586 ? Hoffhalter Rudolf]

[A4 – B4] C4 [D4 – E4 ?] = [20 ?] fol. – 4°

Verses szerelmi témájú história. – Giovanni Boccacciónak az 1348-as pestis járvány után íródott tragikus témájú szerelmi novellája (negyedik nap első története) a humanista fordításoknak is köszönhetően igen népszerű volt Európa szerte. Tancredus király lánya, Gismunda és Gisquardus szomorú története önálló földolgozásokban, prózai és verses formában terjedt el. Leonardo Aretino latin nyelvű prózai fordítását Phillippus Beroaldus szedte versbe, amely Magyarországon is ismertté és közkedveltté vált. E mű szolgált alapul Enyedi György magyar fordításának, amelyet a versfők tanúsága szerint 1574-ben, Bécsben készített.

Mai ismereteink szerint a 16. században műve több nyomdában is megjelent: 1577-ben Debrecenben,[76] 1582-ben Kolozsvárott,[77] 1592-ben Monyorókeréken.[78] Az utóbbi kiadványból példány ma már nem található.


[437
6. ábra Az 1580. Eztendőre valo iöuendöles

[438Káldos János[79] a széphistória fönnmaradt kéziratos és nyomtatott szövegváltozatainak filológiai elemzése kapcsán megállapította, hogy Enyedi művének 1576 előtt több szövegvariánsa létezett. Elképzelhetőnek tartotta az 1577-es debreceni kiadást megelőző kolozsvári kiadás létezését.

A most előkerült töredék megerősíti Káldos János nézetét abban, hogy valóban több szövegvariánsa létezhetett Enyedi széphistóriájának. De nemcsak Kolozsváron, hanem Debrecenben is. Az eddig ismert legkorábbi, 1577-es kiadást követően Hoffhalter Rudolf nyomdája ismételten megjelentette Gismunda és Gisquardus tragikus történetét. A töredék szövegének elemzése alapján megállapítható volt, hogy a széphistória újabb debreceni kiadása lényegesen eltér a korábbi, a rövidebb és erősen romlott szöveget közlő 1577-es kiadásétól. Inkább az 1582-es kolozsvári kiadás szövegével mutat hasonlóságot.

A széphistória második debreceni kiadására jellemző, hogy szövege az eredeti műtől csekély mértékben térhet el. Így az első debreceni kiadáshoz képest a hosszabb szövegcsoporthoz tartozó, az eredeti mű szövegéhez hű, javított, új megjelenésének tekinthető. A most ismertté vált szövegtöredék mennyisége nem ad lehetőséget annak eldöntésére, hogy a második, javított kiadás az 1582-es kolozsvári előtt, vagy az után jelent-e meg? (7. ábra)


7. ábra Enyedi György: Gismunda és Gisquardus históriája

[439A széphistória három kiadása szövegének egybevetése

Az 1577-es debreceni kiadás A 2. debreceni kiadás (töredék) Az 1582-es kolozsvári kiadás
621 De atyám inkább csudálok te rajtad, De inkább ezt csudálom, hogy forgatod, 637 De inkább ezt csudálom, hogy forgatod
Fejedelem lévén hogy ezt forgatod, Fejedelem lévén elméd fárasztod, Fejedelem lévén elméd fárasztod,
Hogy szeretőm királyi nemből nem látod, Hogy szeretőm királyi nemből nem látod, Hogy szeretőm király nemből nem látod,
Ezért dolgom javallni sem akarod. Ezért dolgom javallni sem akarod. Ezért dolgom javallni sem akarod.
625 Vénségedhez ítéleted nem méltó, Ítéleted nem méltó vénségedhez, 641 Ítíleted nem méltó vénségedhöz,
Ilyen hívedet aláznod nem méltó, Nem is férnél, jó móddal, atyám ehhez, Nem is férnél, atyám, jó móddal ehhez
Dicséretre hallod mindentől méltó, Gyalázatot hogy keress ily hívedhez, Gyalázatot hogy keress ily hívedhez,
Csak magáért ki ki megbecsülendő. Hidd meg, nem fér régi dicsíretedhez. Hidd meg, nem fér régi dicsíretedhöz.
629 Udvarodban mindeneket becsülök Udvarodban tisztelek mindeneket, 645 Udvarodban tisztelek mindeneket,
Úrfiakat, hercegeket tisztelek, Úrfiakat, sok gazdag hercegöket, Úrfiakat, sok kazdag hercegeket,
Ebből senkit azért meg nem alázok, Nem gyalázom meg ebből személyeteket, Nem gyalázom meg ebből személyeket,
Minden rendnek tisztességet kévánok. Tisztelettel látok minden rendeket. Tisztelettel látok minden rendeket.
634 Ezek közül kik nyomják palotádat, De ezek közt, kik palotádat nyomják, 649 De ezek közt, kik palotádat nyomják,
Gazdagsággal mutogatják magokat Kazdagsággal magokat mutogatják, Kazdagsággal magokat mutogatják,
Elszemlélte szívem állapotjokat, Elszemlélte szemem ők állapotját, Elszemlélte szemem ők állapotját,
Gisquardusnal hasonlóbbat nem talált. Gisquardusnál hasonlóbbat nem talált. Gisquardusnál hasonlóbbat nem talált.
638 Nem volt ítéletem az gazdagságért, Nem volt ítéletem az kazdagságért, 653 Nem volt ítéletem az kazdagságért,
Soha senkit nem tiszteltem bálványiért, Soha senkit nem tisztelten bálvanyiért, Soha senkit nem tiszteltem aranyért,
Ezt szerettem oly drága erkölcseiért, Ezt szerettem oly drága erkölcséért, Ezt szerettem ily drága erkölcséért,
Azoknál nincs, kik fáradtak kedvemért. Azoknak nincs, kik fáradtak kedvemért. Azoknál nincs, kik fáradtak kedvemért.
642 Panaszodat penig hogy ebből mondod, Panaszodat hogy penig ebből mondod, 657 Panaszodat hogy penig ebből mondod,
Éktelenül ezt én szememre hányod, Éktelenül ezt szemeimre hányod, Éktelenül ezt szemeimre hányod,
Szegénységért szeretőm szidalmazod, Szegínységért szeretőm szidalmazod, Szegénységért szeretőm szidalmazod,
Nemességét nemzetéről tagadod. …………………………………………. Nemességét nemzetiért tagadod.

A tipográfiai jegyek alapján sem lehet pontos képet kapni a kiadás időpontjáról. Ugyanis a töredék azzal a 94 mm-es antikva szövegtípussal készült, amelyet 1579–1586 között alkalmazott a Hoffhalter nyomda. Enyedi széphistóriájának töredéke az egykorú kötéstábla makulatúrájában együtt fordult elő Piotr Słowacki 1580-as kalendáriumával. A könyvkötői gyakorlatban a kalendáriumokat a lejártukat követő esztendőben már hasznosították makulatúraként. Eszerint Słowacki 1579-ben Debrecenben megjelentetett, 1580-as évre szóló kalendáriumának és prognosztikonjának megmaradt példányait 1581-től felhasználhatták leendő kötéstábla számára. Ennek alapján feltételezzük, hogy Enyedi György: Gismunda és Gisquardus című széphistóriája második kiadásának feltételezett időpontja az 1581-es esztendő környékére tehető.

A töredéken füzetjelzés nem szerepel. Az egy lapra szedett sorok és a verssorok száma alapján kikövetkeztethető, hogy Gismunda és Gisquardus szomorú történetének C jelű négy levelét áztatták ki Csíkszeredán. Továbbá, mivel a második debreceni kiadás az eredeti, teljes művet adta közre – 1240 verssor – ezért az egy lapra szedett verssorok száma alapján megállapítható, hogy a nyomtatvány terjedelme 20 fólió lehetett.

***

[440Végezetül magyarázatot kísérelünk adni arra a kérdésre, hogy miképpen és hozzávetőleg mikor kerülhettek a párizsi kiadású görög nyelvkönyv kötéstáblájába a debreceni tipográfiában az 1563–1580-as évek első fele között készült nyomtatvány-töredékek.

Mai ismereteink szerint csak a csíksomlyói ferences gyűjtemény rendelkezik a Kárpát-medencében Nicolaus Clenardus 1566-os, Andreas Wechel által Párizsban kiadott művének egy példányával. Ugyanis jelenlegi tudásunk szerint megállapítható, hogy a népszerű görög nyelvkönyv 1566-os, Párizsban megjelent kötetének sem a Wechel-, sem a Borel-féle kiadásából nem található példány más magyar gyűjteményben, vagyis a nyelvkönyvnek ez a kiadása a magyar nyelvterületen ritkaságnak számít. Éppen ezért úgy gondoljuk, hogy a debreceni nyomtatvány-töredékek csak akkor kerülhettek a távoli kiadású nyomtatvány kötéstáblájába, amikor azt első tulajdonosa Debrecenben beköttette. Az első tulajdonos pedig olyan magyar személy lehetett, aki 1566-ban, vagy azt követően nem sokkal megfordult a francia egyetemi városban. Olyan külföldön tanuló magyar diákra gondolhatunk, akinek a görög nyelv elsajátításához szüksége volt Clenardus nyelvtankönyvére. Ugyanakkor ennek a személynek szoros kapcsolatban kellett lennie Debrecen városával.

Véleményünk szerint a görög nyelvkönyv első magyar tulajdonosa Paksi [Paxius] Cornaeus Mihály (? – Szepsi, 1585. márc. 2.) református lelkész lehetett. Életéről és tevékenységéről a kevés számú forrás[80] miatt nincs teljes képünk. Tudjuk viszont biztosan, hogy tolnai és kolozsvári tanulmányait[81] követően 1566. március 20-án beiratkozott a wittenbergi egyetemre.[82] Külföldi tanulmányainak költségét 600 forinttal az a Bihar megyei Thelegdy Miklós[83] támogatta, akinek fiait más nemes ifjakkal együtt nevelőként elkísérte neves külhoni egyetemi városokba. Egy ilyen utazás során Párizsba[84] is ellátogattak. Ekkor juthatott hozzá a számára fontos, görög tanulmányait segítő Clenardus kötethez. 1568-ban a heidelbergi[85] egyetem diákja lett, ahol tanulótársa volt az a Thúri Mátyás, aki utóbb a debreceni iskola rektora lett. A szakirodalomból ismert [441kettőjük kapcsolata Debrecen vallási vezetőivel. Mélius és társai számára döntő fontosságú volt, hogy a helvét irányú külföldi támogatóik is tudomást szerezzenek a magyarországi reformátusok és unitáriusok között zajló hitvitákról. Ezért nemcsak a hitviták teljes szövegét, hanem saját és ellenfeleik írásait is megküldték Bezának Genfbe, Bullingernek Zürichbe. E munkáknak a címzettekhez való eljuttatásában az akkor éppen külföldön tanuló Paksi Mihály, illetve Thúri Mátyás is közreműködött.[86]

Paksi Mihály több mint tízévi külföldi tanulmányút után tért haza, s lett a sárospataki iskolának előbb lektora, utóbb rektora, majd 1579-től Eger, 1583/84-ben Szepsi református lelkésze. Debrecennel kapcsolata feltevésünk szerint hazatérte után is megmaradt. Minden valószínűség szerint ismerhette a debreceni nyomda akkori tulajdonosát, Hoffhalter Rudolfot, akinek tipográfiája könyvkötői megrendeléseket is vállalhatott. Így kerülhetett sor 1581 után, de még Paksi Mihály életében, 1585-ben bekövetkezett halála előtt az addigra már erősen elhasznált görög nyelvkönyvének a Hoffhalter-féle nyomdában történő bekötésére.

16. századi egykorú kötések megbontásakor tapasztalható, hogy a makulatúrák gyakran egy, esetleg egy-két nyomtatványból származó, akár éppen a bekötött műből megmaradt rontott leveleket tartalmazzák. Példa erre Beregszászi Péter: Apologia[87] című művének a debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárában őrzött példánya, amelynek egykorú kötése megbontásakor a bekötött mű Q jelű füzetének rontott levelei kerültek elő több példányban. Valamint egy cca. 10 cm széles csík a Szent Job könyvének … Melius-féle fordításából, amely Hoffhalter Raphael által 1566-ban Váradon jelent meg. Bár ismerünk néhány 16. századi nyomdát,[88] amelynek több, különböző nyomtatvány-töredéke került elő az egykorú kötés megbontásakor, mégis ezek egyike sem volt mennyiségében oly jelentős, mint a csíksomlyói ferences gyűjteményben fölbukkant debreceni nyomda által kibocsátott nyomtatványtöredékek száma. A most megbontott kötet makulatúrájából előkerült, föntebb ismertetett nagyszámú töredék ritkaságnak számít. A 14 kiáztatott nyomtatvány megjelenésének dátuma között közel húsz év telt el. Ez bizonyítja, hogy a papírmalommal nem rendelkező, elsősorban külföldi behozatalra szoruló debreceni nyomdászok milyen nagy becsben tartották a rontott, illetve készletükben fölöslegként megmaradt, aktualitásukat vesztett nyomtatott papíríveket. A töredékek mindegyike kapcsolódik valamilyen összefüggésben a Hoffhalterekhez. A Csíkszeredán előkerült töredékek között Hoffhalter Raphael korai debreceni nyomtatványai – köztük a váradi kiadású Melius-féle Szent Job könyvének … fordítása itt is – együtt fordulnak elő fiának, Rudolfnak az 1580-as években kiadott munkáival, amely megerősíti [442nézetünket, hogy a nyomtatás mellett tipográfiájuk könyvkötéssel is foglalkozhatott. Feltevésünket igazolhatja a Hoffhalter Rudolf nyomdájából kikerült, eredeti kötésekkel ellátott nyomtatványoknak szakszerű kötéstörténeti vizsgálata, melyet az értékes nyomtatvány-töredékeket meglelő kötéstörténésztől, Muckenhaupt Erzsébettől remélünk.

Ugyancsak további kutatásokat igényel annak tisztázása, hogy Paksi Mihály tulajdonából miképpen kerülhetett Erdélybe, a csíksomlyói ferencesek birtokába a kötésében immár debreceni nyomtatvány-töredékeket rejtő Clenardus-féle görög nyelvkönyv.

SZILVIA BÁNFI
Des fragments d’imprimés inconnus de Debrecen du XVIe siècle, latents dans la collection franciscaine de Csíksomlyó

L’étude rend compte des fragments d’imprimés retrouvés tout récemment dans la collection franciscaine de Csíksomlyó, qui paraissaient entre 1563 et le premier tiers des années 1580. La moitié des quatorze fragments trouvés dans la reliure démontée d’un volume de la collection prouve l’existence des imprimés jusqu’ici inconnus. Ces fragments enrichissent par de nombreuses données nouvelles nos connaissances se rapportant à l’histoire de l’Église, de la littérature et de l’imprimeries hongroises.

La plupart des ouvrages retrouvés, provenant de l’atelier d’András Komlós, vit le jour en 1570. Ce fut la période quand la lutte dogmatique atteint son apogée entre les unitariens et les calvinistes. Outre la prédication de dispute de Péter Károlyi, connu aujourd’hui seulement par des renvois, c’est l’objection calviniste de Péter Meliusz Juhász, rédigée en hongrois en 25 points, discutant d’un point de vue calviniste la conception unitaire de la Sainte Trinité, qui est d’une grande importance, de même que l’écrit polémique calviniste de Lőrinc Szegedi s’occupant du même sujet. Les fragments récemment retrouvés prouvent que l’imprimerie de Debrecen remplit un rôle important dans les disputes religieuses des calvinistes et des unitariens, et l’arrêt de censure du prince János Zsigmond ne pouvait pas empêcher cette entreprise.

Parmi les fragments provenant de l’officine de Rudolf Hoffhalter, il y a un chant-chronique de grande importance, jusqu’ici inconnu, qui raconte l’agression turque de 1577 contre Szikszó, en outre un calendrier et prognosticon de 1580, qui modifie le commencement de l’édition de calendrier de Debrecen à une date antérieure, et une deuxième édition corrigée du récit en vers, intitulée Gismunda et Gisquardus de György Enyedi qui précédait vraisemblablement l’édition de 1582 de Kolozsvár.


[1] Index Aureliensis. Catalogus librorum sedecimo saeculo impressorum Baden-Baden. 1991 IA 141.412 Jean Borel kiadásában, IA 141.413 Andreas Wechel kiadásában.

[2] Ltsz. 2057. Clenardus, Nicolaus: Institutiones ac meditationes in greacam lingvam, … Paris, 1566. Andreas Wechel. [108] 414 [2] fol. – 4[3] Régi magyarországi nyomtatványok 1473–1600. Bp. 1971. – Az RMNy 213. nyomdásza az a Hoffhalter Raphael, aki 1565 végén átköltözött Váradra, de személye és korábbi nyomdásztevékenysége meghatározó a debreceni sajtó későbbi működésének megismerése szempontjából.

[4] RMNy 194 X füzet 2–3. lev.

[5] RMNy 213 teljes D füzet.

[6] RMNy 226 D füzet 2–3. lev.

[7] RMNy 346 G füzet 2–3. lev.

[8] RMNy 358 teljes V füzet.

[9] RMNy 430 teljes M füzet.

[10] RMNy 454 Kk füzet 2–3. lev.

[11] Borsa Gedeon: 16. századi magyar nyomtatványok Stuttgartban. = MKsz 1976. 46.

[12] Komlós András által Debrecenbe hozott nyomdakészlet három betűsorozatból – [204]A, 86A, 84A, két iniciálé sorozatból (19 x 19 mm-es és 30 x 30 mm-es) és 6 féle díszből állt. Vö: Soltész Zoltánné: A magyarországi könyvdíszítés a XVI. században. Bp. 1961. XLIII, XLI-XL V/5–6 t.

[13] Bánfi Szilvia: Huszár Gál távozása Debrecenből és nyomdakészletének további sorsa. = MKsz 1986. 14.

[14] Melius: Az egez Szent Irasbol …, (RMNy 279) – ajánlása kelte 1570. március 1. – még a Török-féle suta betűt alkalmazta, de a Csengeri Hitvallásban (RMNy 278) – ajánlásának kelte 1570. augusztus 10. – már az új, 4,2 × 3,5 mm-es, nem fordított állású, nagy „Z” betűt használta.
A suta, fordított állású „Z” betű alkalmazása alapján úgy gondoljuk, hogy Komlós 1570. augusztusa előtt jelentette meg Melius: Az Igazi szent irasbol ki szedett enek … című művének mindkét kiadását (RMNy 280 és 312). A verses vitairat két kiadásának szövege és beosztása megegyezik. Ugyanakkor eltérés a nyomtatványok között, hogy a kolozsvári unitárius kollégiumi példány impresszum nélküli, ajánlása dátuma: 1570. április 7., s az ajánlás címzettje csak Magócsi Gáspár. Varjas Béla (BHA 5: kísérő tanulmány 21.) ennek a példánynak a megjelenését Báthori István fejedelem 1571. szeptember 17-i cenzúra rendelete utánra, az 1571–1573 közötti időszakra tette. Azonban, mivel Komlósnak a többi impresszum nélküli kiadványa egyikében sem szerepel a fordított állású, korábbi „Z” betű, sőt 1574-től nevének föltüntetésével megjelentetett kiadványaiban sem találkozunk vele, úgy gondoljuk, hogy Melius műve mindkét kiadásának megjelentetése a nagyobb méretű, későbbi, de nem fordított állású „Z” állandó használatát, 1570. augusztusát megelőzően történt.
Ugyanakkor meg kell említenünk, hogy Komlós feltehetően utolsó kaidványának (RMNy 359) a címében és egy fejezetcímében, összesen két alkalommal ismét föltűnik a suta, kisebb méretű „Z” betű, de nem fordul elő magában a szöveges részben. Ott a nagyobb, új „Z” szerepel csak. Ennek magyarázata szerintünk Komlós személyes távolmaradása lehetett, akit ekkor már talán betegsége akadályozhatta a nyomdai munkában való közvetlen részvételben. Ugyanis egész nyomdásztevékenysége alatt a két féle „Z” betű együtt addig soha nem fordult elő.

[15] RMNy 264 G2 levél és a teljes )( jelű füzet.

[16] RMNy 279, 280, 312, 278.

[17] RMNy 303 (Patkóban máltai keresztet ábrázoló lengyel eredetű – feltehetően krakkói – vízjel a debreceni tipográfiában 1574-től volt használatban. Siniarska-Czaplicka, Jadwiga: Filigrany papierni położonych na obszarze rzeczypospolitej polskije od poczatku XVI do połowy XVIII wieku. Wrocław–Warszawa–Kraków, 1969. LV/296, 299.), 337B, 339, 343.

[18] Kulturális értékeink II. világháborús vesztesége az egykori sárospataki Református Kollégium értékes könyvgyűjteménye, amelyben őrizték Károlyi Péternek e művét is. Displaced books from Sárospatak Calvinist College Library (Hungary) in the collections of Nizny Novgorod Regional Research Library. Catalogue. Comp. by E. Zhuravleva, N. Zubkov, E. Korkmazova. Moszkva, 1997. című kiadványban Károlyi Péter művének sárospataki példánya már nem található. A mű egy másik példánya az egykori budapesti Kornfeld gyűjteményben is megvolt, amely ugyancsak Nizsnij Novgorodba került. Jelzete: ? 16 731.1)

[19] Vö. Soltészné: i. m. (1961). XLIII/1, XLIII/3.

[20] Studia et Acta Ecclesiastica (a továbbiakban SEA). II. Bp. 1967. 172.

[21] Balázs Mihály: A Válaszuti komédia hátteréhez. In: Klaniczay-emlékkönyv. Bp. 1994. 190, 199.

[22] Balázs Mihály: Teológia és irodalom. Bp. 1998. 36.

[23] RMNy 359

[24] Kanyaró Ferenc: Melius ismeretlen elveszett művei. = MKsz 1906. 308.

[25] RMNy 301 B3 levél.

[26] RMNy App. 29, Nagy Barna In: SEA. II. 1967. 272–274.

[27] RMNy 278

[28] I3a

[29] I3b

[30] Például: I4b „Huszonharmadik pókhálója Belzebubnak” fejezetcím alatt az alábbi olvasható: „Az Jehova, az Istenfia, aki eljött, elküldetett, az emberség, a David magva. Hier 22. 23. Hát nem az örökké való született Fiú.”

[31] I4b

[32] RMNy 308B, 337B, 373, 453, 623

[33] RMNy 337B

[34] Borsa Gedeon: Legújabban előkerült XVI. századi magyarországi, illetve magyar nyelvű nyomtatványok. = OSzK Évkönyv 1968–1969. 211.

[35] Komlós András az Evangéliumok és epistolák (RMNy 337A) és a Fons vitae (RMNy 337B) című kiadványokat jelentette meg 12° formátumban. A többi nyomtatványa kizárólag 4° alakú kiadvány volt.

[36] RMNy 623

[37] Csáky Mihály kancellár János Zsigmond parancsára levélben értesítette Meliust, hogy „hagyjanak fel a gyűlölködéssel és ne nyomtassanak újból az egyház bírálata és jóváhagyása, vagy a felség engedélye nélkül”. Kanyaró: i. h. (1906.) 298.

[38] RMNy 381, 382

[39] Molnár József: A könyvnyomtatás hatása a magyar irodalmi nyelv kialakulására. = MKsz 1961. 427. – Soltészné: i. m. (1961.) 142. – Benda Kálmán–Irinyi Károly: A négyszáz éves debreceni nyomda. Bp. 1961. 45–46.

[40] RMNy 367

[41] Hoffhalter Rudolf édesapjától elsajátította a nyomdászmesterséget. Hoffhalter Raphaelhez hasonlóan ő is tanult mesterségéből kívánt megélni. Szebenből történő távozása után talán próbálkozhatott a Heltai Gáspár halálával éppen megüresedett kolozsvári nyomdával, ám Heltai Gáspárné irányításával a tipográfia jól elboldogult. Itt nem juthatott megélhetési lehetőséghez. Ezért választhatta a számára ismerős Debrecent. Tudott Komlós 1575-ös nyomtatványainak gyenge kivitele, amely személyes jelenlétének hiányát bizonyítja. Hoffhalter Rudolf titkolózásának oka, nevének elhallgatása és Kolozsvár szerepeltetése az impresszumban véleményünk szerint azzal magyarázható, hogy a Lévai névtelen széphistóriájának megjelentetésekor Komlós András még életben lehetett.

[42] 1574-től a Komlós tipográfia kiadványaiban előforduló, lengyel eredetű – patkóban máltai keresztet ábrázoló – vízjel is igazolja a nyomtatvány debreceni megjelenését. Vö.: 17. jegyzet.

[43] Bánfi: i. h. (1986.) 13.

[44] Jakó Zsigmond: A Hoffhalterek váradi és gyulafehérvári nyomdája. In: Művelődéstörténeti Tanulmányok. Bukarest, 1979. 64.

[45] Soltészné: i. m. (1961.) 111. Hoffhalter Raphael ószövetségi jeleneteket ábrázoló iniciálésorozatának egyes tagjai Manlius 1578. évi ljubljanai Biblia-kiadásában szerepelnek. – Zsigmondy Árpádné: Johannes Manlius és nyomdakészlete (1575–1605). = OSzK Évkönyve 1982–1983. 313.

[46] Borsa Gedeon: Hoffhalter problémák. = MKsz 1970: 372.

[47] Borsa Gedeon: Euripidész magyar fordításának 16. századi kiadása. = MKsz 1998. 45.

[48] Feleségül vette Komlós András özvegyét. Első, már a neve alatt megjelenő debreceni kiadványának, Aritmetica című számtan könyvének (RMNy 378) előszavában 1577. augusztus 13-i keltezéssel magát ajánlja „minden keresztyén olvasónak”.

[49] A 118 mm-es antikva szövegtípust egykoron Huszár Gál vásárolta Bécsben Hoffhalter Raphaeltől. Huszár 1562-ben történt távozásakor e betűsorozatot Debrecenben hagyta. Hoffhalter Raphael viszont Bécsből történt menekülését követően az 1564-es esztendőben itt újította föl. Komlós András nyomdakészletének része volt. Özvegye 1577-es kiadványaiban ezt használta. Éppen Hoffhalter Rudolf működése alatt tűnt el végleg a 118A szövegtípus a debreceni nyomtatványokból. A 119A betűtípus pótlására felhasznált x, × és g betűöntvények bizonyítják, hogy a 118A szövegtípus is biztosan az ő tulajdonába került.

[50] A töredék szövege és részletesebb ismertetése Bánfi Szilvia: Az 1577-es szikszói csatát megéneklő ismeretlen krónikás ének. = ItK 1999. 711–726.

[51] 1558-ban a törökök felperzselték és kifosztották Szikszót. A zsákmánnyal visszavonuló török csapatot Sajókaza mellett, a Sajó gázlójánál utolérték a Bebek György és Telekessy Imre vezette üldöző magyar seregek, s vereséget mértek rájuk. Székely István világkrónikájában (Krakkó, 1559) így örökítette meg a magyarok sikerét: „Veliczán (Velidzsán) bég, a fileki tisztartó (szandzsákbég) megvereték éktelenül Kazánál és Galgócnál Bebek Györgytől és Telekesi Imrétől, a Ferdinánd cászár kapitányától, ki négyezer magával válogatott vitézekkel Szikszó vidékin az erdőhátat elrablották vala, Mindszent havának tizennegyedik napján.” RMNy 156, 237b.
Az 1588-as, harmadik szikszói csata előzménye, hogy a város megtagadta az adó fizetését a budai pasának. Válaszul a magyarországi török helyőrségek hatalmas portyázó sereget gyűjtöttek össze. Október 8-án és az azt követő éjszakán lezajlott ütközetben a többszörös török túlerő ellenére a magyar és német seregek győzedelmeskedtek. Tardi György az olaszliszkai iskola rektora „Ezer öt szaz niolczvan nioc eztendöben, Karaczon hauanak első heteben, Lizkan szörzek ezöket be versökben, …” (Régi magyar költők tára. XVI. századbeli magyar költők művei. XI. Bp. 1999. 356.) örökítette meg históriás énekében a törökök felett aratott újabb katonai sikert.

[52] Szamosközy István: Történeti maradványai 1566–1603. I. 196–197. – Szepsi Laczkó Máté krónikája 1521–1624. In: Erdélyi történelmi adatok. III. Szerk. és kiad. Mikó Imre. Kolozsvár, 1858. 21. – Istvánffy Miklós: Magyarország története. 1490–1606. Debrecen, 1870. 651. – Takáts Sándor: Régi magyar kapitányok és generálisok. Bp. [1928]. 345–347. – Takáts Sándor: Rajzolatok a török világból. I. Bp. 1915. 367–369. – Kárpáthy-Kravjánszky Mór: Rudolf uralkodásának első tíz éve (1576–1586). Bp. 1933. 229.

[53] Ferhád béget 1577. július 25-től nevezték ki a füleki szandzsák élére, 1578. december 9-én Pozsegába helyezték át. Dávid Géza szíves szóbeli közlése alapján.

[54] Takáts: i. m. [1928.] 346.; Az 1577-es szikszói csata krónikás éneke 49. strófa.

[55] Magát a rajtaütés helyszínét a források eltérően közlik. Sajószentpétert említi Szamosközy: 196., míg Vadnát nevezi meg Szepsi Laczkó Máté krónikája (21.), továbbá a bécsi Hadilevéltárban őrzött – Takáts Sándor által ismertetett (i. m. [1928]. 347.) – 1577. december 1-jén Rueber generális által írt jelentés is.

[56] Szamosközy: i. m. 196.

[57] Istvánffy: i. m. (1870.) 651. – Hüszejn (Istvánffynál Husszain névalakban fordul elő) volt ekkor a füleki szandzsákban szolgáló javadalombirtokosok parancsnoka.

[58] Takáts: i. m. [1928.] 347.

[59] Thury Etele: Iskolatörténeti adattár II. Pápa, 1908. 22, 57.

[60] RMNy 593, 610

[61] Az Egri Érsekség Gazdasági Levéltárából közli Voit Pál. In: Magyarország műemléki topográfiája. IX. Heves megye műemlékei, III. Szerk. Dercsényi Dezső és Voit Pál. Bp. 1978. 391.

[62] Tudjuk, hogy az 1588. október 8-i szikszói csatát megörökítő krónikás ének szerzője, Tardi György művével már december közepére elkészült.

[63] Soltészné: i. m. (1961.) XLIII. 11–17. iniciálésorozat tagja.

[64] Gulyás Pál: A könyvnyomtatás Magyarországon a XV. és XVI. században. Bp. 1931. 154.

[65] RMNy 680

[66] RMNy 427

[67] RMNy 425

[68] RMNy 442

[69] RMNy 441

[70] B4a „Sarlos Boldog Szakmart Vyhelben varsant, Margit Megiesen, Kereßtuton, Magdalna, Szikßon, Szalkan, Jakab, Egren, Giulan, ßekelbidon, Anna Tokaiban, Enied.”

[71] B3a csonka levelen a július köszöntésére versbe szedett hiányosan megmaradt verstöredék: „…ieknak restek, sarloknak giorsak örül- … …Niarba takary telle, gioytz ete… valot.” illetve a [B5a] levél töredékén az augusztus dicsérésére költött verstöredék: „Veß magot az …. zteniet iölte ….”.

[72] Soltészné: i. m. (1961.) XXXIX/1 Debrecen címere.

[73] [C5a?] „krakkói jámbor tudós asztronomus írt magyar nyelvre fordítván, Nagyságodnak neve alatt akartam kibocsátano: mert énnekem nagyságodban nagy reménységem és bizodalmam vagyon. Annak okáért Nagysága: kérem, mint kegyelmes uramat, hogy ezt az kicsiny ajándékot, Nagysága vegye jó néven, és ha [ez]t több beszéddel ez préfatioban Nagyságodat megbántanám, hogy nem mint illenék Nagyságod megbocsájtson, és engemet szegény szolgáját N. ne utáljon”.

[74] D1a

[75] Soltészné: i. m. (1961.) XLIII/11–17.

[76] RMNy 380

[77] RMNy 514

[78] RMNy 694

[79] Káldos János: Enyedi György széphistóriájának szöveghagyománya. In: Enyedi György: Historia elegentissima. Bp. 1994. 34.

[80] A debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának Sinai gyűjteményében található J. Simler zürichi professzorral váltott – 1572. ápr. 12-i, dec. 4-i és 1573. ápr. 5-i keltezésű – három levele. Ezekben beszámol neves európai egyetemi városokba tett külföldi utazásairól, valamint, hogy genfi (Beza) és zürichi (Bullinger) teológusokkal és egyetemi tanárokkal tartott kapcsolatot.

[81] RMNy 209 Bonfini művében található a kolozsvári diákok, köztük Michael Paxius Mátyás királyt dicsőítő verse is.

[82] (Frankl) Fraknói Vilmos: A hazai és külföldi iskolázás a XVI. században. Bp. 1873. 308.

[83] Nagy Iván: Magyarország családai. XIV. Pest, 1865. 142. A Thelegdy család Bihar megyében tekintélyes birtokkal rendelkező, régi nemesi család volt. Az apa, Thelegdy Miklós (VII.), felesége Lossonczy Fruzsina. Házasságukból két fiú született. Miklós (VIII.), aki a tudományokat pártolta. Beza 1575-ben kiadott művét neki ajánlotta. A másik fiú, János (IX.), bátyja 1583-as halála előtt hunyt el.

[84] Párizsi látogatásának pontos dátuma bizonytalan. 1566-ot említi Horányi Elek: Memoria Hungarorum. III. Pozsony, 1777. 1., míg Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. X. Bp. 1905. 124. az 1568. évet jelöli meg.

[85] Fraknói: i. m. (1873.) 250.

[86] Zoványi Jenő: A magyarországi protestantizmus 1565–1600-ig. II. Bp. 1977. 28–29.

[87] RMNy 572

[88] Borsa Gedeon: Kötéstáblából előkerült ismeretlen, XVI. századi bártfai nyomtatványok. In: Könyvtörténeti írások. I. Bp. 1996. 271–274. – Borsa Gedeon: Nyomtatványok Manlius kötéstábláiban. = OSzK Évkönyv 1972. 165–203.