Magyar Könyvszemle   116. évf. 2000. 2.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

KÖZLEMÉNYEK

Régi hírlapok értékeiből… (Dayka Gábor és Bárány Péter elfeledett írásai.) Régi hírlapjaink, úgy látszik, még mindig sok felfedezésre érdemes értéket rejtenek magukban. Ha a szakirodalom egy-egy elejtett utalása alapján nyomozni kezdünk, vagy akár más kutatások közben figyelmesen lapozgatjuk a megsárgult újságoldalakat, neves írók, költők elfeledett műveire bukkanhatunk. Így történt ez a Magyar Merkurius és a Hadi és Más Nevezetes Történetek esetében is, amelyekben Dayka Gábor egy máig újra kiadatlan verse, illetve Bárány Péter egy rendkívül érdekes beszéde rejtőzött. (Földi János egy hosszabb verse és hírlapi tudósításai is megtalálhatóak a Magyar Merkurban, ezeket Borbély Szilárd, Földi költeményeinek kritikai sajtó alá rendezője fogja publikálni.)

I.

Dayka Gábor összes költeményei kritikai kiadásának munkálatai közben kezünkbe vettük Waldapfel József könyvét, amelyben a következő utalást találtuk: „Dayka Gábornak a növendékpapság magyar előadásán megjelent Wartensleben generálist ünneplő ódáját közli a Magyar Merkur”, majd nem sokkal később megismétli a közlést: „a pesti Magyar Merkurban a növendékpapság [211színielőadása alkalmából írt ódája jelent meg.”[1] Korábban, más vonatkozásban említi, hogy a Hadi és Más Nevezetes Történetekben tudósítás jelent meg erről az előadásról.[2] Szabó Miklós ugyancsak szól mind a tudósításról, mind Dayka verséről.[3]

Az előadott mű Simai Kristóf (1742–1833) vígjátéka, a Mesterséges ravaszság volt, amely először 1775-ben, Pesten jelent meg, s több előadást is megért a későbbiekben.[4] A Hadi és Más Nevezetes Történetek említett helyén (1791., IV., 662.) a következőket olvashatjuk Simai Kristóf munkássága ismertetése során: a Mesterséges ravaszságot „nehány esztendőkkel jádzották vólt már ez előtt az Enyedi Reform. Kollégyiomban, Gyöngyösön, Baján, Kalotsán, ’s Nagy-Károlyban; 1785-ben, mind a’ Pesti, mind a’ Budai közönséges játék-néző helyeken; 1789-ben pedig a’ Pesti pap-nevelő Házban is (Seminarium).” Ezen az előadáson üdvözölte Dayka Wartensleben Vilmost (1734–1798), aki porosz grófi családból származott, s hadi érdemei elismeréseként nyert 1791-ben honfiúsítást.[5]

Dayka Gábor ebben az időben a pesti központi szemináriumban tanult, s már ekkor kapcsolatokat keresett az irodalmi élet vezető személyiségeivel, művei jelentek meg.[6] Szóban forgó alkalmi költeménye a Magyar Merkurius 1789. Böjt-elő [február] 25-i, 15. számában látott napvilágot a 122–123. lapokon. (A hírlap ezen évfolyama a magyar sajtóbibliográfia[7] szerint csak a Ráday Gyűjteményben található meg.)

Háladatos Versek, a’ Méltos. Gen. F. M. L. Gróf Wartensleben Úrnak,

midőn a’ TT. Pesti Nevendék-Papságtól jádtzottatott Magyar Vég-játék’ nézésére

meg-jelenni méltóztatott.

Kedvesbb ajándék már nem adathatott
Nékünk az Égből, halhatatlan Vitéz!
      Mint, hogy – Magyar játékot űzvén –
      Meg-jelenél kegyesen közöttünk.
Láthattad, a’ melly víg öröm el-telé
Egészen artzánk’, merre körös körűl
      Állván, be-léptedet követtük
      Mind helyedig nevető szemekkel.
Ó hát ha szívünk’ rejteke látható
Lett volna! – gyakran fel-fel-emelkedő
      Mellyünkben olvassd érezésink’
      Mellyeket itt le-nem-írhat a’ száj – –
Jádtzó helyünknek Dísze! mivel lehet
Hálálni viszsza meg-jelenésedet?
      A’ vett ditsősséget miképpen
      Fogja tserélni-fel a’ Nevendék? –
[212Tekéntetedtől újra fel-ébredett
Kedvünk, Hazánknak nyelvit elébb-viszi,
      ’S látván Magyar-Múzsák’ betsét, már
      Többekre is törekedni készül.
Majd, hogyha Pópénk lészen, ha Sekszperünk
Egygyszer tanúló-Pap-Magyarink között,
      Reád fog-emlékezni, ’s verset
      Majd egyedűl Te neked köszönni. –
      U. D. G.

II.

A Hadi és Más Nevezetes Történetek 1790 körüli évfolyamaiban nagy számmal találhatóak a kor pezsgő szellemi életét bemutató írások. Ezek között is különös figyelmet érdemel a magyar nyelvű pszichológiai mű írására felhívó pályatétel eredményhirdetéséről szóló tudósítás. A Hadi és Más Nevezetes Történetek szerkesztői 1789 januárjában felhívást tettek közzé magyar nyelven írandó, pszichológiai tárgyú munkák készítésére. Bécsben, 1791. január 22-én délután öt órai kezdettel tartották a díjkiosztó ünnepséget, ahol Báróczi Sándor üdvözlő beszédét követően az első helyezett Bárány Péter (1763–1829), Széchényi Ferenc titkára is köszönő szavakat mondott. Az esemény maga és az arról beszámoló tudósítás jól ismert a szakirodalomban,[8] de Bárány Péter beszédéről érdemben kevés szó esett,[9] s új kiadása máig nincsen. A tudósítás első felét, az események leírását és Báróczi beszédét Váczy János közölte Kazinczy Helmeczy Mihálynak írott, 1813. december 16-i levele jegyzetében, a Bárányéra azonban ott nem volt szükség. [10] Pedig e beszéd rendkívül fontos dokumentuma a kantiánus filozófiai tájékozódás hazai történetének, akárcsak Bárány pályaműve: ezek alapján, mint arra Gyárfás Ágnes is rámutatott, mindenképpen korábbra kell helyeznünk a hazai Kant-recepció kezdeteit, mint ahogy azt a szakirodalom eddig tartotta.[11] Az időbeli elsőség mellett a gondolati plaszticitás is emeli a szöveg jelentőségét: ilyen pontosan és egyértelműen a századfordulón senki nem mutatta fel a kanti filozófiai fordulat lényegét.

Bárány Péter beszéde a Hadi és Más Nevezetes Történetek 1791. január 25-i számában, a IV. 89–95. lapokon olvasható tudósításban található, pontosan a 92–95. lapokon.[12] Közlésünk ezúttal is betűhív, mindössze néhány sajtóhibát javítottunk, ezeket egyenként regisztráljuk (félkövér szedéssel jelölve az eltéréseket).

[213A’ Fő-Strázsamester Úr’ Beszédét, Bárány Péter Úrnak következendő Beszéde váltotta fel:

Túdós Hazafiak!

A’ magyar Lélektudomány[n]ak1 ki-munkálását a’ honnyai szeretet tudtomra-is, több túdós Hazafiaknak tehettségére mérte, kiket én, elméjeknek mind mélységére, mind elevenségére2 mind pedig a’ józanabb Böltselkedésben való tágasbb tudományokra nézve, nálamnál elöbb-valóknak vallok. – Hogy az érdem az én munkámra esett, azt nem annyira foghatóságomnak, mint egy-átaljában Kantnak, e’ jelenlévő Világ, leg első Böltselkedőjének köszönöm. – Ezen bölts, ’s a’ Böltselkedésnek mind ekkoráig habozó tengerében meg-őszűlt Férjfiúnak3 köszönheti a’ Világ hogy ezentúl meg szünnek a’ Böltselkedésben azon alaptalan (fundamentom nélkűl valo) túdós tsatázások, mellyek miatt gyakran egy túdós felekezet a’ másik ellen fel-indúlván, nyughatatlanúl békételenkedő gyűlölségbe merültt; holott egyes erővel jobban segithettek volna ezen egymástól el-szakadozott túdós Tagok a’ Böltselkedésnek elő-menetelén. – Ő szakasztá-meg azon okoskodó Rendet, melly szerént, a’ leg-régibb4 Böltselkedőktől fogva egész’ az újabb Böltselkedőkig, egyik jobb sistémát talált-fel a’ Böltselkedésben a’ másiknál, ’s éppen mikor gondolá a’ Világ, hogy Kartésnak sistémája leg-jobb lenne akkor támada-fel – Leibnitz, ’s a’ véltt leg-job[b]nál5 jobb sistémát hozott-fel. Igy váltá-fel a’ Materialismust a’ Dualismus, ezt az Idealismus ’s a’ t. – Első tekéntetre tetszett minden sistéma a’ világnak, rész szerént, hogy új voltt, részszerént pedig, mert nálánál még jobb nem vala. De a’ józan ész felekezetlen visgálóra vévén a’ dolgot, éllel-ellenkező fel-tételeket talált benne, ’s mind addig nyughatatlankodott, méglen más valami sistémára nem akadott, melly néha még az előbbinél-is hibássabb vala. – Ennek, úgy tartom, nem voltt egyébb oka, hanem hogy az emberi elme, ki-lépvén önnön határjából, a’ Természetnek setét titkaiba avatkozott, mellyekben elégtelen lévén néki önnön világa, kéntelen volt ide ’s tova kapkodni, ’s midőn vélné, hogy el-fogta az Igazat, Igaztalanra talált. – Kantig egy Böltselkedőnek se jutott eszébe, hogy az emberi elmének határját voltta képpen ki-nyomozta volna, holott azt gyakran ki-ki szó közben-is el-talállja. Ez tudn[ii]llik6 nem áll egyébben, hanem, hogy a’ lönyöknek (ens) valósága titok, pedig ki-tanúlhatatlan titok az emberi elmére nézve. – Meg-szűnnek tehát Kantnak sistémájával a’ Böltselkedésben való versengések, ’s viszsza-vonások. – De nagy haszon-is hárámlik belőle az emberi Társaságra nézve. Mert el-vonván az emberi elmét a’ Természetnek által nem látandó titkaitól, azt azoknak tekélletesítésében foglalatoskodtattja, a’ mik érző eszközeink alá esnek. – Valamint tehát ártalmassak voltak az előbbeni sistémák, azért, mert ollyanokban foglalatoskodtatták az emberi elmét, mellyeket ki-tanúlni nem lehet, el-mellőzték pedig azokat, a’ miket az emberi elme eléggé ki-tanúlhatván, üdővel nagyobb tekélletességre hozhatott volna: úgy hasznos Kant’ sistémája, azért, mert e’ szerént az emberi elme el-mellözi az olyan dolgokat, a’ miket ki-tanúlni nem lehet, tsak egyedűl azokban fogla[la]toskodik7, a’ miket ki-tanúlhat, ’s tekélletességre hozhat. – Ezen érdemit látván Lélek-tudományomnak jeles Itélő Bírái, nékem itélték jutalmát, mellyet egy Magyar Hazánk’ boldogsága után munkássan törekedő Hazafi – vagyonnjából reá szántt. Ezen tselekedetével nyomban követte a’ Görögök’, Rómaiak’, ’s e’ mái fénylőbb Nemzeteknek példáját, kiknél akkor virágzottak leg-inkább minden rendű Tudományok8, ’s Mesterségek, midőn a’ Metzénások azoknak töveit leg-inkább öntözték. – Akaratom ellen-is meg kell vallanom, hogy vigabb órám éltemben nem voltt ennél, azért egyedűl, hogy én itéltettem Hazámban leg-elsőbben-is arra méltónak lenni, hogy a’ túdós Hazafiak (el-pirúlva mondom) érdemetlen nyomdokomat sikeresbb igyekezettel követvén, Lakó-társainknak, ’s az egész Hazának boldogságát kettőzött erővel munkállják. – Ezen szándékkal fogadom tehát el a’ ki-tett jutalmat-is; pedig ollyan [214túdós Barátimnak örökké fennmaradando igyekezetek szerént, kik édes Anya-nyelvünknek az úgy nevezett Hadi Történetek’ irásával való hasznos fényesítésére nem tsak éjjeleket nappalokat szentelték fel, hanem önnön szükségeikkel nem gondolván (szabad légyen azt nékem egyszer háladó képpen ki-mondanom, a’ mit ezen érdemes két Hazafi örömest titokban tart) kevés vagyonnjaikat, ’s úgy szólván véres verejtékjeknek9 árát az ollyan Ügyefogyott magyar Iffjaknak tanitására áldozzák, kiket vagy a’ réz-metszésre, vagy más ékes Tudományokra hajlandóknak esmérnek; ’s annak kezéből fogadom azt el kinek szive Hazája’ boldogsága felett tiszta magyar vérrel meg-telvén, az illyen örvendetes lépésekr[e]10 könyvez; ki a’ Magyar Tudományosságban meg-őszűlvén, annak űzésére több Hazámfiainak11, nékem-is példás vezérlőm vala. – Valóban hogy szomjú Hazám óhajtott boldogságához juthasson, nem kivánok néki jobb Hazafiakat Bárótzinál, Görögnél, Kerekesnél, – Kiknek szivességébe, ’s több túdós Hazámfiaiknak barátságába magamat ajánlom.

Ezen Beszédet két újjonnan dolgozott, ’s hozzánk a’ meg visgáltatás végett már fel is küldött Magyar Grammatikának szemléléséből származott örvendezés; egy jó Magyar Szótárnak készűlhetéséről való tanátskozás; ’s egy kis ozsonna követte, (melly a’ büti naphoz is vólt alkalmaztatva, a’ vallás’ külömbségére nézve.) – Nem a’ tsupa szokás; hanem a’ buzgó hazafiúi örömnek ereje okozta, hogy poharakat emellyen a’ kis Gyűlekezet, a’ két Magyar Hazáért, annak bóldogsága’ fő eszközeinek jó Királyunk, ’s Nádor-Ispányunknak virágzó életekért; Magyar Mecenássainkért; ’s Nemzetünk’ javára dolgozó minden Hazafi Társainkért. – 9 órakor lett vége ezen örvendetes kis Gyűlésnek; melly kitsin kezdetet hogy idővel nagy vég követhessen, szívünkből óhajtjuk.

Emendálások:

1. Lélektudományak

02. elevénségere

03. Ferjfiúnak

04. leg-regibb

05. leg-jobnál

06. tudnüllik

07. foglatoskodik

08. Tudómányok

09. veréjtékjeknek

10. lépésekra

11. Hazamfiainak

Debreczeni Attila


[1] Waldapfel József: Ötven év Buda és Pest irodalmi életéből 1780–1830. Bp. 1935., 49., 64.

[2] Waldapfel J.: i. m. 41.

[3] Szabó Miklós: Kispapok és a magyar irodalom. Bp. 1936. 32.

[4] Újabban kiadta: Alszeghy Zsolt: Magyar drámai emlékek a középkortól Bessenyeiig, Bp. 1914. 351–396. Jegyzeteiben szól a kiadásról és az előadásokról, az 1789-es farsangi bemutatóról azonban nem tud (482.). Varga Imre, Szabó Miklós könyvére hivatkozva, említést tesz erről is (Pálos iskoladrámák, királyi tanintézmények, katolikus papneveldék színjátékai. Régi Magyar Drámai Emlékek XVIII. század 3., kiad. Varga Imre, Bp. 1990. 569.).

[5] Nagy Iván: Magyarország családai címerekkel és nemzedéki táblákkal. Bp. 1857–1865.; hasonmás: 1987. XII. 69.

[6] Vö. minderről Kabdebó Lóránt: Dayka Gábor költői pályája. Miskolc 1968. 6–17.

[7] Magyar sajtóbibliográfia 1705–1849. I/1. Szerk. V. Busa Margit. Bp. 1986. 165.

[8] L. a sajtótörténetből Kókay György monográfiáját: A magyar hírlap- és folyóiratirodalom kezdetei 1780–1795. Bp. 1970. 351–352., valamint a Bárány Péter elveszettnek hitt pályaművét kéziratból kiadó Gyárfás Ágnes kísérőtanulmányát: Az első magyar bölcseleti mű és története. Bp. 1990. főleg 187–189.

[9] Gyárfás Á.: i. m. 189.

[10] KazLev. XI. 509–511. A levélben Kazinczy e tudósítás előkeresését kérte Helmeczytől Báróczi életrajza megírásához. Váczy a vonatkozó szövegrész közlését ezzel zárja: „Erre következik aztán Bárány Péter felelete a 92–95. lapokon”. (511.)

[11] Vö. Horkay László: Kant első magyar követői. In: Irodalom és felvilágosodás. Szerk. Szauder József és Tarnai Andor. Bp. 1974. 201–228.; Gyárfás Á.: i. m. 195–202.

[12] Gyárfás Ágnes megadja ugyan a beszédek pontos helyét, másutt azonban átveszi Szinnyei adatát is, s azt állítja erre nézve, hogy a szöveg fellelhetetlen (i. m. 188., ill. 247.). Szinnyei a Hadi és Más Nevezetes Történetek mellékleteként említi, de nem mondja, hogy az fellelhetetlen. Valójában nem két szövegről van szó, hanem egyről, s az nem a lap mellékleteként jelent meg, hanem a lapban.