Magyar Könyvszemle   115. évf. 1999. 2.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

SZEMLE

Magyar Katolikus Lexikon I–IV. A–Hom Főszerk. Diós István, szerk. Viczián János. Bp. 1993–1998. Szent István Társulat.

A Szent István Társulat Könyvkiadó hatalmas és tiszteletre méltó vállalkozásában a nyolcvanas évek elején kezdődtek el a Magyar Katolikus Lexikon munkálatai, amelynek ezidáig 4 kötete jelent meg. A kezdeményezők bátorságát jelzi, hogy a munkálatok még javában a pártállami viszonyok között indultak meg, amikor még nem csak az anyagi háttér jelenthetett komoly gondot, hanem a puha diktatúrában is gyakran jelenlévő politikai-világnézeti problémák és konfliktusok lehetőségei is.

A kiadó bátorságát mutatja az is, hogy a Magyar Nagylexikon szerkesztésének viszontagságai és hosszú évtizedekre való elhúzódása sem rettentette el a kezdeményezéstől. A katolikus és általában a magyar szellemi élet igényei erősebb ösztönzőknek bizonyultak a feladat elé terebélyesedő akadályoknál. A század első harmadának végén jelent meg P. Bangha Béla szerkesztésében az utolsó hazai kiadású Katolikus Lexikon, amely akkor nagy szolgálatot tett, de méretei (mindössze négy kötetből állt), és az azóta eltelt hat évtized változásai, de magának a kézikönyvnek a könyvészeti ritkasága is indokolttá tette az új lexikon kiadását. Nem is beszélve a II. Vatikáni Zsinat által elindított alapvető változásokról, amelyekről magyar lexikonokból alig kaphatunk tájékoztatást.

A Lexikon szerkesztőinek előszava szerint a mű „egy katolikus szellemű művelődéstörténeti összefoglalás igényével készült. Elsősorban a katolikus hívek egyházukkal és hitükkel kapcsolatos tájékozódását kívánja segíteni, de természetesen minden jóakaratú, igazságot kereső és tudni vágyó ember számára szeretne adattár és kézikönyv lenni.”

Csak örülni lehet, hogy a Kiadó az Előszóban jelzett lehetőségek közül nem egy német teológiai és egyházi lexikon anyagának lefordítását és átvételét választotta, hanem egy eredeti magyar katolikus lexikon készítése mellett döntött, vállalva annak valamennyi nehézségét is. Nem lett volna jó – bár volt már hasonlóra példa a közelmúlt hazai lexikonkiadásának történetében –, ha a Magyar Katolikus Lexikont jórészt egy idegen kultúrkör hagyományai és szemlélete töltötte volna ki, és a hazai vonatkozások csak valamilyen függelékszerepet kaptak volna a kézikönyvben. A választott megoldás illik az Egyház hagyományos nemzetekfölötti szemléletéhez, amely egészen más mint akár az internacionalizmus, akár a globalizmus és kozmopolitizmus kultúra-értelmezése.

Igaz, hogy éppen a „magyar anyag” megírása az, amely több nehézséggel jár, mint a világegyházra vonatkozó cikkek elkészítése. Míg az utóbbiakra nézve hatalmas forrás- és dokumentum-tömeg áll rendelkezésre, a magyar vonatkozású katolikus egyháztörténeti könyvészetek, repertóriumok, sajtóbibliográfiák jó, ha mutatóba előfordulnak. Ugyancsak nagyon hiányosak a rendtörténeti névtárak és egyéb források is. E hiányok előidézésében nem kis szerepe volt az elmúlt négy évtizednek, de nem csak ennek.

Ennyi gátló tényező ellenére – az első négy kötet tanúsága szerint – a Magyar Katolikus Lexikon szerzői és szerkesztői színvonalas kézikönyvet [265 tudtak létrehozni. A lexikon nagy érdeme az adatgazdagsága, az értékelő jelzők mellőzése és hazánk egyházi szempontból való részletes feltérképezése. Egyes kisebb hibák kipécézése helyett mindössze néhány – a szerkesztési elvekkel kapcsolatos – megjegyzést szeretnék tenni.

A kötetek gazdagsága dicséretes erénye a lexikonnak. Úgy gondolom azonban, hogy e gazdagságot nem veszélyeztetné bizonyos esetekben a határok szigorúbb meghúzása sem. Nem egészen világos ugyanis, hogy miért szerepelnek a Katolikus Lexikonban ilyenféle szócikkek mint pl. „apácabokor”, „apácakonty”, „apácaliliom” nevű növények, amikor – az elnevezésükön kívül – semmilyen vallási vagy egyháztörténeti vonatkozásuk nincs. Szintén nem ebbe a lexikonba való szócikkeknek gondolom még pl. a következőket: „ár”, „vételár”, „armális”, „nemes”, „báró”, „csalogatás” (= a vadászatnál a vad fegyver közelébe való csalása), „csekk”, „hajlék” stb.

Elgondolkoztatók lehetnek a lexikonban szereplő írók megválogatásának szempontjai is. Nyilván a katolikus írók felvétele indokolt e kézikönyvbe, csakhogy nem olyan könnyű egyértelműen eldönteni, hogy ki tartozik ide. A pap-költőknél, szerzetes íróknál egyértelmű a dolog, teljesen indokolt Baróti Szabó Dávid, Czuczor Gergely, Dugonics András esetében a kötetben való szerepeltetésük. De akkor miért hiányzik Dayka Gábor neve? Szaicz Leó meglehetősen intoleráns és mai értékelésünk szerint nem is túlságosan keresztényi szeretettől áthatott feljelentésére ugyan Dayka kilépett a papság kötelékéből, de nem az Egyházéból! Talán jobb lenne, ha tévedésből vagy véletlenül maradt volna ki a neve, mintsem a fenti okok miatt. Ugyanakkor a szerkesztés modern szemléletére vall, hogy Bessenyei György neve megtalálható a lexikonban. Ő ugyanis – amint ez legújabban kiderült – nem csak egyszerűen és formálisan katolizált, hanem saját maga is katolikusnak nevezte magát, sőt írásainak szelleme is ezt igazolja.

Bizonyos egyenetlenség jelentkezik az írókról szóló szócikkek után található bibliográfiáknál. Egyeseknél – mint pl. Czuczornál – csak a „Szinnyei”-re és az Irodalomtörténeti bibliográfiára történik hivatkozás, ami nem lenne baj, bár csak 1970 előtti adatok találhatók ez utóbbiban. Más írók után azonban – pl. Bessenyeinél, Dugonicsnál – viszont részletesebb bibliográfiai felsorolás is van.

A Magyar Katolikus Lexikon eddig megjelent kötetei azt bizonyítják, hogy a Szent István Társulat vállalkozása nem csak bátornak, hanem sikeresnek is nevezhető. A kötetek sokrétű, gazdag anyagát illusztrációk, részben színes táblák egészítik ki, és a második kötettől a papír minősége is sokat javult. Remélhetőleg a sorozat belátható időn belül szerencsés befejezést is nyer, és olyan területen nyújt széleskörű információt hívőknek és nem hívőknek egyaránt, amit a meglévő hazai kézikönyvek nem tartalmaznak. A Magyar Katolikus Lexikon-sorozat folytatása és sikeres befejezése ezért nem csak vallási vagy felekezeti, hanem általános kulturális és tudományos érdek.

Kókay György