Magyar Könyvszemle   114. évf. 1998. 2.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

KÖZLEMÉNYEK

Szatmár vármegye felirata 1793-ból a Magyar Kurír érdekében. Az alábbiakban egy olyan levéltári forrásra szeretném felhívni a figyelmet, amely nemcsak Szacsvay Sándor Magyar Kurírjával kapcsolatos ismereteinket egészíti ki, hanem némi betekintést nyújt a korszak hazai újságolvasó közönségének gondolkodásába is. A közlésre kerülő dokumentum ugyanis arról is tájékoztatást ad, hogy miként fogadták Szatmár vármegyében a szerkesztő, I. Ferenc trónralépését követően bekövetkezett eltávolításának hírét, s hogy miként fejezték ki ragaszkodásukat a szerkesztő nélkül maradt bécsi magyar újság iránt. Mint ismeretes, Szacsvayt a kormányzat egy állítólagos cenzúravétség miatt – a valóságban azonban a korábbi évek időnként éles, társadalomkritikától [150 sem mentes, jozefinista felvilágosultságú újságírói tevékenységéért – távolította el a Magyar Kurír szerkesztésétől.[1]

Az eddigi szakirodalomban ez üggyel kapcsolatban idézték ugyan az erdélyi udvari kancellária 1793. február 1-jén keltezett ide vágó rendelkezését, amelyben az udvari kancellária arról értesítette őket, hogy Szacsvayt a cenzúra állítólagos kijátszása, felsőbb rendeletek megszegése, sőt a könyvnyomtató tiltott cselekedetre való rábírása miatt a Magyar Kurír szerkesztésétől elmozdították. Hozzáfűzték még, hogy mihelyt alkalmas személyt találnak a szerkesztésre, az újság kiadását újra engedélyezik. Intézkedtek az előfizetésekkel kapcsolatban is: úgy rendelkeztek, hogy a már befizetett előfizetési díjat vagy vissza kell küldenie a szerkesztőnek az egyes előfizetők részére, vagy pedig az új szerkesztőnek a folytatandó lapot kell kárpótlásul megküldenie az olvasóknak.

Ugyancsak ismeretes az erdélyi udvari kancellária március 9-én keltezett azon rendelkezése is, amely arról adott hírt, hogy „őfelsége a Magyar Kurír szerkesztését Decsi Sámuelre bízta.” Ebben ismét megkérdezték az olvasókat, hogy kívánják-e a Magyar Kurírt az új szerkesztő alatt is járatni, vagy azt választják, hogy küldjék vissza a befizetett előfizetési díjat.[2]

Az erdélyi udvari kancellária ezen két rendelkezésének előzményére fényt vet az Országos Levéltárban megtalálható két feljegyzés. A gróf Pálffy Károlynak, az udvari kancellária elnökének átiratai, melyek közül az első 1793. jan. 28-ra, a második 1793. február 28-ra van datálva, szövegükben lényegében megegyeznek az erdélyi főhatóság már idézett rendelkezéseivel; az erdélyi udvari kancellária ezeket csaknem szó szerint továbbította az erdélyi főkormányszékhez.[3]

Érdekesebb az ügy folytatása, amelyről eddig nem volt tudomásunk. Az említett helyen található egy magyar nyelvű feljegyzés is, amelyet Szatmár vármegye egybegyűlt rendei intéztek az 1793. március 15-én Szatmárnémetiben megtartott gyűlésükről a helytartótanácshoz. A beadványnak a tartalma mellett magyar nyelvűsége is figyelmet érdemel, hiszen a korszak többi hivatalos aktája túlnyomórészt latin vagy német nyelven íródott. Szövege a következő:

„Felséges Örökös Királyi Herceg.…

Felséges Királyi Magyar Helytartó Tanáts…

Szatsvay Sándor Magyar Kurír név alatt lévő ujságok eránt ezenn Esztendőben Böjt elő Havának 1 ső Napján 3041 dik szám alatt kőlt kegyes Parantsolatját Királyi Hertzegségednek és a Flges K.M. Helytartó Tanátsnak közönségessé tettük. És minthogy megyénkben senki sem találtatott aki azonn pénzét vissza kívánná venni, melyet a Nevezett Ujságra az Esztendőnek eleivel már fel küldött, esedezünk alázatosan Királyi Hertzegséged és a Flges K.M. Helytartó Tanáts előtt, hogy azonn elő fizetőknek Szatsvay helyében rendeltetett Détsy Sámuel ujságival eleget tétettni méltóztassék. Mely alázatos kérésünk mellett kegyelmében kegyességekben és hathatós Pártfogásokban ajánlottak tartozó nagy tisztelettel maradunk.

Szathmár-Némethiben Böjt más havának 15 dik s több utánna következett Napjain 793 ban tartott különös gyűlésből és Törvény Székből.

Királyi Herczegségednek
s a Felséges K.M. Helytartó Tanátsnak
Alázatos, köteles, engedelmes Szólgái
N. Szatmár Vármegyének
különösen Egyben-gyűlt Rendei.”[4] [151

A beadvány szerint tehát az egész megyében senki sem akadt, aki vissza kívánta volna kapni a befizetett előfizetési díjat, vagyis I. Ferenc trónralépése után is ragaszkodtak a magyar újsághoz. Ez részben Szacsvay és lapjának népszerűségét bizonyítja, de arra is vall, hogy ilyen formában is kifejezésre kívánták juttatni szolidaritásukat az elmozdított újságíró és lapja iránt. Bizonyára megérezték a kormányzatnak azt a hátsó szándékát, – aminek ezekben az években több ízben is kifejezést adtak – hogy valójában azt szerették volna, ha érdeklődés hiányában a Magyar Kurír végleg megszűnne.[5]

Szatmár vármegye felirata méltán csatlakoztatható Abaúj vármegye azon – szintén 1793-ból származó – felterjesztéséhez, amelyben Batsányi Jánost, az első magyar nyelvű folyóirat szerkesztőjét vették védelmükbe a szintén koholt „cenzúravétség” vádjával szemben.[6] De míg ez utóbbinak csak a Magyar Museum szerkesztője ellen megindult hajszát sikerült – legalábbis időlegesen – feltartóztatnia, de a folyóirat megszűnését nem tudta megakadályozni, addig Szatmár vármegye közbelépése hozzájárulhatott a Magyar Kurír folytatólagos megjelentetéséhez, igaz, hogy már nem Szacsvay Sándor, hanem Decsy Sámuel szerkesztésében.

Kókay György


[1] L. Kókay György: A magyar hírlap- és folyóiratirodalom kezdetei. Bp. 1970. 378–401.

[2] Jakab Elek: Szacsvay Sándor. = Figyelő 1881. XI. 345–346.

[3] OL Departamentum gremiale ordinarium. Grem. 14-1, 14-8.

[4] Grem. 14-13.

[5] A Magyar Hírmondó megszűnésekor, 1803-ban a kancellária azt kívánta, hogy a lap kiadási jogát senkire se ruházzák át. Így már csak a Magyar Kurír marad meg, és azt remélték, hogy idővel talán ez is megszűnik. (OL Kanc 1802. 11. 167.) L. Goriupp Aliz: A kormányzat sajtópolitikája és a magyar hírlapok a XVIII. század fordulóján. Bp. 1944. 14.

[6] A magyar sajtó története I. 1705–1848. Szerk. Kókay György. Bp. 1979. 216–217.