Közgazdasági Szemle, XLII. évf.,1995. l. sz. (95-103. o.)
Rimler Judit a közgazdaságtudomány doktora, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos tanácsadója.
A gazdasági növekedés ütemének csökkenése a munkanélküliségi ráta emelkedésének egyik fontos kiváltója. Ehhez, a ma már szinte közhelyszerű megállapításhoz illik hozzátenni azonban, hogy maga a fejlődés lelassulása is következmény, a gazdaságot érő valamiféle sokk - mondjuk a pénzügyi és/vagy bankrendszer megingásának, hirtelen árváltozásnak vagy az egész gazdasági rendszer összeomlásának az - eredménye. A munkanélküliség változásához vezető okok és következmények láncolatából kutatásunk csak az utolsó szemeket teszi górcső alá, amikor is a munkanélküliségi ráta (MNR), a GDP és a foglalkoztatás (FLG) közötti összefüggések természetéről próbál meg empirikus úton információkhoz jutni. Mivel a nevezett változók közötti kapcsolatok elméleti kérdéseivel (és a hosszú távra jellemző összefüggések becslésének eredményeivel) egy korábbi cikk foglalkozik, (RIMLER [1994]) itt rögtön belevághatunk a közepébe, csak az empirikus vizsgálattal, illetve annak eredményeivel foglalkozhatunk.
Most, amikor a gazdasági visszaesést, a foglalkoztatottság csökkenését és a munkanélküliség gyors emelkedését vagyunk kénytelenek megélni, természetesnek tűnik olyan történelmi periódusok tanulságaihoz visszanyúlni, amelyekre hasonló folyamatok voltak jellemzők. Az 1929es Nagy Válság időszaka két okból is megfelel e követelménynek. Egyfelől azért, mert általános válság volt, sok országot érintett erőteljesen és elég hosszú ideig. Másfelől pedig azért, mert nem volt olyan régen, hogy emléke a múltba veszett volna, mindenekfelett az empirikus vizsgálat szempontjából meghatározó folyamatokat az érintett országok nagy részében már megfigyelték és statisztikákban rögzítették.
A GDP a válságot megelőző évtizedben, az országok többségében, kisebb időleges visszaesésektől eltekintve, növekedett. 1929 volt ennek a felfelé ívelő trendnek a záróéve, illetve a válság kitörésének időpontja. Vizsgálatunkat értelemszerűen ezzel az évvel kezdjük. (Kivétel Franciaország, ahol csak 1930tól állnak rendelkezésre a szükséges adatok.) Az átfogott periódus 1938ig, az utolsó békeévig tart. Az időszakon belül, országonként változó dátummal, a visszaesést fellendülés követi. Elemzésünk tehát nem "tiszta" abban az értelemben, hogy csak visszaeső, csak stagnáló vagy csak fejlődő periódusokat fogna át, hanem egy ciklus le és felfelé menő ágát együtt kezeli. Következésképpen a változók közötti összefüggéseket kifejező paraméterek általánosabbak, nemcsak a visszaesés idejére jellemzőek, de a kilábalására is. Ezért gondoljuk úgy, hogy a matematikaistatisztikai módszerek alkalmazásából adódó kényszer, miszerint egy minimális hosszúságot el kell érnie az idősornak, esetünkben nem vált hátránnyá.
Az elemzésben tíz ország szerepel: a válság által legelőször és leginkább sújtott Egyesült Államok (USA) és kilenc szintén érintett európai ország: Franciaország (FR), Németország (GER), Magyarország (HUN) és az Egyesült Királyság (UK), valamint Belgium (BELG), Dánia (DENM), Hollandia (NETH) Norvégia (NORW) és Svédország (SWED).
Az első öt országra mind a három változó: a GDP, a foglalkoztatottság és a munkanélküliség idősorai rendelkezésre álltak, a második ötre csak a GDPé és a munkanélküliségé. Az első csoportban említett országok adatai, kivéve Magyarországot, LIESNER [1983] adatgyűjteményéből származnak. A magyar GDPindex Bródy András becslése (BRÓDY [1992]). A munkaerőadatok forrása a Magyar Gazdaságkutató Intézet kiadványa [1943].1
A második csoport országainak GDP idősorai Maddison becslései (MADDISON [1989]). A munkanélküliségi ráták pedig Mitchell European Historical Statistics, 1750-1970 című kötetéből származnak.
A GDP az 1929es kezdőévhez képest kivétel nélkül minden országban csökkent. A visszaesés időpontja, mértéke és tartóssága országonként különbözött. Két egymástól eltérő viselkedés figyelhető meg. Az országok felénél a GDP 1929 után azonnal elkezdett csökkenni, a visszaesés legalább 1934ig eltartott, és ezután lassan emelkedett. A visszaesés ezekben az országokban igen jelentős volt: az Egyesült Államokban a legrosszabb évben elérte a 30 százalékot, Franciaországban a 15 százalékot, és a másik három országban is megközelítette a 10 százalékot; míg a válságból való kiemelkedés lassú, a GDP szintje kilenc év múltán sem haladta meg 10 százaléknál többel a bázisértékeket. Ebből a fejlődési sémából Németország, ahol a kilábalás az ismert okok miatt hamarabb indult meg, némileg kilóg, bár az azonnali visszaesés és a viszonylag lassú növekedés rá is érvényes. A stagnálónak nevezett országok GDPjének alakulását az 1. a) ábra mutatja. A másik országcsoportot fejlődőnek neveztük, jelezvén, hogy az ehhez tartozó országokban a GDP 1938as szintje több mint 10 százalékkal meghaladta az induló értéket. Ezekben az országokban a visszaesés egy évvel később kezdődött, és legfeljebb két évet tartott. A visszaesés átlagos mértéke 5 százalék körüli, és egyik országban sem érte el a 10 százalékot. 1933tól e csoport országaiban a GDP viszonylag gyors növekedésnek indult. [Az egyes országok fejlődési jellemzőit lásd az 1. b) ábrán.]
A munkanélküliség a válságos években minden országban - eltekintve Franciaországtól az egész időszakban és Németország utolsó éveitől - kétjegyű volt. A legrosszabb éveket meghaladta a húsz, és egykét országban még a harminc százalékot is.2 Figyelemre méltó, hogy a munkanélküliségi ráták változása országcsoportonként nem mutat olyan jellegzetes eltéréseket, mint ami a GDP különbözőség alapján elvárható lenne. A munkanélküliségi ráta az összes országban igen gyorsan emelkedett 1929et követően, 1935ig még a legtöbb országban 20 százalék fölött volt és csak ezután csökkent időlegesen, hogy a háborút közvetlenül megelőző évben ismét emelkedjen. [A munkanélküliség országonkénti lefutását a 2. a) és a 2. b) ábrákon kísérhetjük nyomon.]
Öt országra vonatkozóan vannak adataink a foglalkoztatottságra. (Az országokat és az idősorokat a 3. ábra mutatja.) A vizsgált időszak első éveiben meglehetősen hasonló változások játszódtak le a különböző országokban a foglalkozást tekintve. 1932ig a görbék együtt haladnak lefelé, jelezve a foglalkoztatottság általános csökkenését, ami kéthárom év alatt a 15-20 százalékot is elérte. Ezután, Franciaország kivételével, amire egészen 1936ig a csökkenő trend volt a jellemző, mindenütt emelkedett a foglalkoztatottság, Németországban ugrásszerűen, az Egyesült Királyságban egyenletesen, a többi országban pedig kisebbnagyobb visszaesésekkel tarkítva.
A gazdasági fejlődés és/vagy visszaesés hatását a munkanélküliségre a ráta GDP rugalmasságával fejezzük ki. Az MNR/GDP rugalmasságot, ami azt mutatja, hogy egyszázalékos GDPváltozásra a munkanélküliségi ráta hány százalékos és milyen irányú változással reagál, regressziós számítással becsültük.3 A rugalmasságok becsült értékeit az 1. táblázatban közöljük.
A függvények paramétereinek becslése statisztikai szempontból kielégítő pontosságú.4 A rugalmassági paraméterek meglepően szűk sávban helyezkednek el. Nagyságuk a vizsgált tíz ország közül nyolc esetében -4 és -10 között van. Ennél magasabb elaszticitás két országra, Belgiumra és Franciaországra jellemző.
Az eredmények szerint tehát, a válságos években a munkanélküliségi ráta a GDP változásával szorosan együtt mozgott, a gazdasági visszaeséskor növekedett, egyszázalékos GDP csökkenés átlagosan - az összes országot véve - 9 százalékos rátanövekedéssel járt együtt, illetve a megélénkülés idején, egyszázalékos GDP növekedés átlagosan 9 százalékkal csökkentette a munkanélküliségi rátát. Ez a legrosszabb évekre jellemző magas, mondjuk 20 százalékos ráta mellett azt jelenti, hogy annak egy százalékpontos csökkentéséhez, azaz 19 százalékos ráta eléréséhez a GDPnek nagyjából és átlagosan fél százalékkal kellett növekedni. Alacsonyabb rátánál persze, mondjuk 10 százaléknál, az egy százalékpontos csökkenéshez, vagyis az egyszámjegyű munkanélküliségi ráta eléréséhez, már duplaannyi, átlagosan egyszázalékos GDP növekedés kellett.
A munkanélküliségi ráta változását a foglalkoztatás függvényében az MNR/FLG rugalmassággal fejezzük ki. Ennek becslése a GDPrugalmassághoz hasonlóan olyan regressziós függvényekkel történt, amelyekben a függő változó a munkanélküliségi ráta (MNR), a független a foglalkoztatás (FLG) és szükség esetén az idő (T). A rugalmasság becslésére öt ország adatai állnak rendelkezésre. A becslés eredményeit a 2. táblázat tartalmazza.
A rugalmassági paraméterek statisztikaibecslési pontossága itt is megfelelő, a függvények illeszkedése jó.
A rugalmassági paraméterek az összes országot véve a GDPnél is szűkebb sávban helyezkednek el. Igaz, hogy alacsonyabb a mintaszám. A munkanélküliségi ráta foglalkoztatásrugalmassága -2 és -12 közötti a válságos években. Átlagos értéke -7, vagyis a foglalkoztatottság egyszázalékos csökkenése átlagosan 7 százalékkal csökkentette a munkanélküliségi rátát a vizsgált országokban becsléseink szerint.
Az FLG/GDP rugalmasság azt mutatja, hogy változik a foglalkoztatottság a fejlődési ciklus mentén.
E rugalmasságot is az előbbiekhez hasonlóan becsültük, a rendelkezésre álló adatok alapján öt országra. Az eredményeket a 3. táblázatban közöljük.
A GDP növekedésével, az eredmények szerint, a foglalkoztatottság nőtt, átlagosan 1-2 százalékkal. Az átlag mögött azonban eltérő egyéni viselkedések figyelhetők meg: az angolszász országokban a rugalmasság egy alatt van, s ez azt jelenti, hogy a foglalkoztatottság fölfelé is, lefelé is lassabban mozdult, mint a GDP. A másik három országra jellemző egy fölötti rugalmasság pedig arra utal, hogy ezekben az országokban a foglalkoztatás a visszaesésre, illetve fellendülésre azonnal és érzékenyen reagált.
A hazai munkanélküliség eddig még szerencsére rövid múltjának értékelésekor és a jövőkép felvázolásakor egyaránt segítségünkre lehetnek a Nagy Válság elemzéséből adódó eredmények. Ami a múltat és a jelent illeti, meggyőződhetünk arról, hogy a mi válságunk nem valamiféle különlegesség. Persze más, mint a mai fejlett országok recessziója, de az 1929es válságban tapasztalt jelenségektől és összefüggésektől nem áll annyira messze. Ezt bizonyítandó, a rövidke mostani magyar idősor5 alapján kiszámoltuk a már ismert rugalmasságokat. Az eredményeket a 4. táblázat foglalja össze.
A munkanélküliségi ráta GDP rugalmasságának becslése statisztikai szempontból megfelelő. A rugalmasság kerekített értéke -7 százalék, ami a Nagy Válságban tapasztalt átlagnál valamivel alacsonyabb, de csak azért, mert ott két igen magas érték felfelé húzta az átlagot. Ezektől eltekintve a mai magyar becslés teljesen beleillik az 1929-1938as képbe. (Vö. az 1. táblázattal a magyar eredményeket.)
A munkanélküliség foglalkoztatásrugalmasságának becslése nem olyan jó, mint a GDPé. Mindazonáltal, a becsült paraméterérték éppúgy beleesik a Nagy Válságra jellemző sávba. A kereken -5 százalékos rugalmasság a német eredménnyel egyezik meg, de közel áll az Egyesült Államokban tapasztalthoz is. (Vö. a 2. táblázattal a 4. táblázat megfelelő eredményét.)
A foglalkoztatás GDP-rugalmasságának becslési pontossága megfelelő. A becsült érték, 0,4 százalék, valamivel a Nagy Válságra jellemző rugalmasságok alsó határa alatt van. Az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban volt hasonló e paraméter a nagysága. (Lásd a 3. táblázatot.) Az alacsony FLG/GDPrugalmasság azt mutatja, hogy a foglalkoztatás relatív visszaesése nálunk, a vizsgált időszakban, az átlagosnál alacsonyabb volt.
Tíz ország válságos évekre jellemző összefüggéseit kifejező rugalmasságokhoz való hasonlóság alapján érvényesnek elfogadva az 1986-1992 időszakra kapott rugalmassági becsléseket, a jövőre vonatkozólag a következő tanulságokat vonhatjuk le, miután hangsúlyozzuk, hogy természetesen semmiféle jóslásba nem bocsátkozhatunk a GDP további alakulása, azaz a visszaesésből való kilábalás tekintetében. Vizsgálataink alapján csupán arra következtethetünk, hogy milyen GDP, illetve foglalkoztatásnövekedés lenne szükséges a munkanélküliségi ráta célul kitűzött csökkenéséhez. A becslések szerint a jelenlegi 12 százalékos ráta egy százalékponttal való mérsékléséhez a GDPnek 1,2, a foglalkoztatottságnak 1,5 százalékkal kellene emelkedni. A bűvös, mert már egy számjegyű, 9 százalékos munkanélküliségi ráta eléréséhez pedig 3 és fél százalékos GDP és 5 százalékos foglalkoztatásnövekedés tartozna, ha hihetünk számításainknak.
BRÓDY ANDRÁS [1992]: Gazdaságunk az ezredfordulón. Közgazdasági Szemle,10. sz. 954-970 o.
LIESNER, T. [1983]: Economic Statistics,1900-1983. Economist, London.
MADDISON, A. [1989): The World Economy in the 20th Century. OECD Development Centre Studies, Párizs.
MAGYAR GAZDASÁGKUTATÓ INTÉZET [1943]: Gazdasági Helyzetjelentés,1942. 51. szám, Budapest.
MITCHELL B. R. [1975]: European Historical Statistics, 1750-1970. Hazell Watson & Viney LTD, Aylesbury, Bucks.
RIMLER JUDIT [1994]: Munkanélküliség és foglalkoztatás a GDP függvényében hosszú távon. Közgazdasági Szemle,10. sz.
ROMER, C. [1986]: Spurions volatility in historical unemployment data. Jouroal of Political Economy. Vol 94, No.1. február.
1 A foglalkoztatottak és a munkanélküliek száma, az összes társadalombiztosító szerv taglétszáma, illetve abból a munkanélküliek; és a munkanélküliségi ráta, ami a munkanélküliek száma a taglétszám százalékában. A társadalombiztosítóknál szereplők száma az összes foglalkoztatottnak körülbelül egynegyede. (1930ban a népszámlálás szerint közel négymillió kereső volt Magyarországon, az 1930as taglétszám pedig 935 ezer.) A foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatok - az előbbiek miatt - a valódiaknak nem lehet tudni, hogy mennyire jó reprezentánsai.
2 A statisztikaiszámbavételi különbségek miatt a Nagy Válságban mért ráták feltételezhetően felfelé torzítottak. Lásd erről ROMER [1986].
3 A regressziós függvényekben MNR a függő változó. A GDP mint elsődleges magyarázó változó mellett, ott ahol a becslés statisztikai megbízhatósági mutatóit bevezetése javította, szerepelt még T, az idő is, ami az összes időarányos, külön nem nevesített, változó hatását hivatott kifejezni. A paramétereket az autokorrelációt kezelni tudó AR1 módszerrel becsültük.
4 A regressziós függvények jól illeszkednek az adatokra, a függő változó alakulásának nagy részét a függetlenek megmagyarázzák. Minden paraméter szignifikánsan különbözik nullától. A multikollinearitás nem lépi át a megengedett szintet.
5 Az idősor tudvalévőleg azért rövid, mert munkanélküliséget csak 1986 óta regisztrálnak Magyarországon. Az adatok forrásai a KSH Évkönyvek, kivéve a munkanélküliségi ráta 1986-1988as adatait, amelyek az Országos Munkaerőpiaci Központ A munkaerőpiaci helyzet alakulása 1989. IV. negyedében és 1989 egészében című kiadványából származnak.