NYÍRFALVI
KÁROLY
Csillámló
porszemeken túl
Ha visszakapnám a várakozás idejét
hogy mindig marad egy folt a terítőn
hogy tudjam melyik az alja és teteje
hogyan kell elhelyezni hogy ne látsszon...
Fáraszt az emlékezés nem hagy másra figyelni.
Apa lemegy az újságért
vagy leviszi a szemetet
felfelé macska ül a vállán
így takarít a félhomályban a délelőtti fényben.
Apa tehát lemegy a tér kitárul
az újság egy asztalon hever a lépcsőházban
reggeli napsütés játszik a falon.
Ha gyermek volnék egy árnyék kísérne óvón
én pedig csúnyán néznék rá...
Nem értem miért utánoz
miért ugrál és ráng ahogy én
és nyúlik éppúgy kicsiny testem ellenére.
Szemlesütve szembesülök a sárga tények vakító voltával:
sem múlt sem jövő sem jelen de mind egyszerre.
Tekintetem rugalmas zárszerkezet
az emlékezet fényképet rajzol papírra szavakkal
a nap képet fest a boldog mállékony falra.
A macska már nem él és apa sem
éjszakánként járok arra
mikor köröttem szuszog asszony és gyermek.
Nyitott szemmel álmodom a jövőbe vetített múltat.
részlet
aprócska angyal húz át a sötét szobán
megpihen falon, sarkokban, lámpaernyőn
kicsi szíve dobog, kicsit megremeg
bevilágít záruló szemhéjam mögé
utókép mondanám
lágyan biccentek neki
s már fenn visong a fán
nincs szó
mely az ajtót utána beteszi.
Ma nem alszom tovább
majd visszatér, s megbököm,
mint alvó anyját a gyermek,
múljék a közeli rettenet
maradjon még
óvja a sötétet reggelig.
|