Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2009. 8. sz.
 
 
 
 

 

VÁRNAGY MÁRTA

 

Harangszó, névvel 


Kibújtam a nevedből ma,
(libbent egyet a búcsúzásnál,
harangos lett az alja).
Levetettem,
ahogyan az elhasznált ruhát.
Ezt mondanád.
Pedig nem erről szólt ez a nap.
Amikor előttem volt
az új anyakönyvi kivonat,
néztem,
és hagytam,
szivárogjon a bőrömön át
minden betű,
s erőt adott nekem
a mássalhangzók mögül
az a meg az á.
Mint az újszülött sírás.
Úgy is éreztem magam egész nap,
mintha újjászülettem volna.
Erre szántam a keddet,
mégis csodálkoztam a végén,
milyen sok helyen volt
leírva a neved,
s utána a né...
Márciusban járt le
az olvasójegyem,
még
azt is átírattam.
Látni akartam a nevem.
A látványtól mámoros voltam. 

Délutánra elfáradtam a sok születésben.

Otthon
– ráadásul –
halomban
várt
a sok
mosatlan,
a lábasok üresen,
s az íróasztalon
a tegnap félbehagyott
munkák.
Gyorsan összecsaptam az uzsonnát.
Később megjött a lányom,
s míg hallgattam a gyermekem hangját,
észrevettem, hogy fázom.
Valahogy rosszkedvű lettem,
de nem találtam az okát.
Órahosszat győzködtem magam,
míg elindultam a sarki boltba,
mert nem volt otthon kenyér.
Sötét volt kinn az utcán,
s nem adott meleget a kabát,
fújt a szél...,
és akkor
még
egyszer
utoljára
haragudtam
rád,
hogy miattad van.
A szenvedés.
Pedig ezt a leválást
nem halogathattam tovább.
S, hogy valójában a neved mögé bújtam 

– ami nem volt sem hát, sem kabát –,
és onnan kiabáltam,
a nevem nem ér,
ha nekem nem tetsző
dolog történt.
Tudtam, minden megtörtént,
ami történt.
Meg nem másíthatom.
Soha többé.
Amíg mentem a kenyérért,
éreztem,
a lelkem
ruhátlan,
s azt is, amit napközben nem,
azt, hogy január van.

Bent a boltban a pultnál,
a kenyér mellé
tettem
a szeletelt sonkát
és egy halom
süteményt.
Úgy, mint eddig,
mint mindig, ha bántottál.
Vásárolni akartam most is
diós szeletet, krémest és lepényt.
A pénztárnál hosszú sor állt.
Visszaballagtam
– talán ezért –,
és a pultra
pakoltam
a sok süteményt.
Hazafelé azon
gondolkodtam,
vajon miért?
Mert azt a toldalékot 

kitörölték?
Mondtam én
sokszor, ha nem lennél
rossz, milyen erős
lennék!

Ki az az én?
Hol az az én?
Ezen az estén
ez járt a fejemben,
míg egyenként
összeszedegettem
a nevem
betűit,
és
azon igyekeztem,
holnapra
álljon össze bennem
a kép,
hogy aki reggel felkél ,
rendbe teszi az íróasztalát,
s a konyhát,
gyermeket simogat,
remél,
ki más lehetne,
egyedül
én.