Athéni
séta
Thészeusz
Ahogy
végigsétálok a városon,
Egyre inkább tudom, éhes vagyok!
S hogy nincs igazság, de hát miféle
Igazság is létezhetne? Túl a bazársoron
Egy szendvicsárus? Esetlen
Mozdulatai mit se változtak.
Bármit kérhetek, megszokhattam.
Ugyanazon a helyen, reggel hattól este nyolcig.
Ismerem a pillanatot,
Mely őrzi a halszelet testességét,
A messzi kikötőszagot,
A rugalmas, de csatát vesztett gerincet,
A szálkák apró nyomait a rózsaszín húsban,
Ahogy a barázdált tenyér felületén a törékeny
Áru egy másodpercre megpihen,
Hogy aztán hirtelen forrósága ködöt
Leheljen a bolt vékony ablakára! Nézd
A kinti fűcsomót, melynek nedves
Fészkében ébren alusznak az őszi rovarok.
Eltart néhány percig, míg a pőre
Hal a kenyér közé kerül.
Rágyújtasz,
a kávé finom gőzölgése
Oly ismerős, akárha egész életedben
Ezt a nyakas pultot támasztottad volna.
Ezt a bádogból gyúrt, rozsdás ócskaságot.
Holnap evezz tovább,
Indulj, minden napodat töltsd
Más városban, sose fogyjon el a csésze
Aljáról a könnyű zacc, a drága méreg!
Végtére is élsz! Újabb háborúk ideje ez.
Variáció
egy Crnjanski-témára
Éjszaka.
Partja nincs.
Csak a fenti lámpasor.
Gyertyák az utcai ravatalon.
Éj mossa a járda köveit.
Elárultad, mit oly nagyon
Szerettünk, mit egymásnál is jobban?
Az ősz szagát, a csatornákat, a mosdatlan
Csavargót, ki eggyé vált a messzi Holddal?
Tán örömteli arccal és sok-sok virággal
Ülsz egy gazdag házban?
Ne hidd! Legalább te
Ne szeresd a színházat,
A könyvet, a művelt társaságot!
Az esőben egér rág.
Rozsdás szög csikorog.
Hol vagy Te most?
Id.
Lucas Cranach: Vénusznak panaszkodó Cupidó (1530)
Arca
se rezzen! Tekintete
Mily mezítelen! Halálos
Tüskéi hegyén jajgat a jámbor!
Száz tükör, de el nem éred!
Panaszra bár nyílna
Ajkad: tudd, mégis a Kert
Ajándéka ez. Titok és hit.
Asztalán egy kosár alma.
Pihen az esteledő ég is.
Az öröklét homálya.
Kétsoros
Míg
szél fú vad vizek felett,
Tűnődve kezem sebedre rakom.