Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2009. 3. sz.
 
 
 
 

BÁLINT ÁGNES

 

Akik elkerülték egymást

  Szondi Lipót és Németh László
elmaradt találkozása

 

 

Absztrakt 

Szondi Lipót és Németh László sohasem találkoztak személyesen, noha egy generációhoz tartoztak, és mindketten orvosok voltak. Az újító törekvések, a kutatómunka szenvedélye és az emberfeletti munkabírás is közös volt bennük. Számos ponton összetalálkozhatott volna a két életút és életmű, de erre a találkozásra mégsem nem került sor. Dolgozatomban arra keresem a választ, hogy miért kerülték el egymást olyan sorsszerűen, illetve mi lett volna, ha Németh László beállt volna Szondi munkatársai közé. 

 

1. Külön utakon

Amikor egy gondolkodó szellemi elődeit számba vesszük, arra a kérdésre keressük a választ, hogy ki milyen hatást gyakorolt rá. A mérleg egyik serpenyőjére tesszük az életművet, a másikra az előfutárok gondolatait. A különbség az életmű eredetiségét mutatja.
      A fenti eljárás, még ha ilyen mérleg nem is létezik, igen hasznosnak bizonyulhat annak feltárásában, hogy a vizsgált gondolkodó merre tájékozódott szellemi útkeresései során. Amikor annak jártam utána, hogy Szondi Lipót milyen hatást gyakorolt Németh László gondolkodására, semmilyen adatot sem sikerült találnom. A gyűjteményes kötetek névmutatói alapján arra az eredményre jutottam, hogy Németh László, egész életművét beleértve, csak egyetlen egyszer írta le Szondi Lipót nevét!1 
      Személyesen nem ismerték egymást. Gondolkodásuk néhány rokon vonása alapján, amelyekről a későbbiekben részletesen is beszélni fogok, mindezt nagyon meglepőnek találtam. Nagy személyiségek esetén érdekes megnézni azt is, hogy kik nem hatottak rá. Különösen azt, hogy kik azok a neves, jelentős kortárs személyiségek, akikkel akár mindennap összefuthatott volna az utcán2, vagy találkozhatott volna egy-egy szakmai konferencián, de valahogy mindvégig külön utakon jártak, és elkerülték egymást. Vajon nem sorsformálók-e ezek a véletlenek is? A teljesség igénye nélkül vegyük sorra, kik azok, akikkel Németh László nem találkozott, annak ellenére, hogy korának meghatározó személyiségei voltak. Nem elsősorban a személyes találkozásokra gondolok (ezeket sohasem lehet teljesen kizárni), hanem arra, hogy kik azok a kortárs szellemóriások, akiket – kognitív terminussal élve – hárított. Németh László nem ismerte Prohászka Ottokárt, sem Ravasz Lászlót, sem Lukács Györgyöt, sem Polányi Mihályt, Kassákról, József Attiláról, Szerb Antalról és Karinthy Frigyesről szinte alig vett tudomást, és úgy tűnik, Freud avatott ismerője3 mit sem tudott a pszichoanalízis magyarországi képviselőiről és fejleményeiről. A véletlenen túl mindezt magyarázhatja Németh László neveltetése, a nemzedéki vagy társadalmi különbségek, egyéb hatások. A sor azonban tovább folytatható, és egy-két esetben igen elgondolkodtató.
      Nem ismerte tehát Szondi Lipótot sem. Szondi nyolc évvel volt idősebb nála,4 mindketten ugyanarra az orvosi karra jártak, nagyjából azonos tanárok5 keze alatt azonos képzést kaptak.6 A háborús évek Németh László nyolc évnyi „lemaradását” négy évre apasztották, így a húszas évek közepén mindketten kezdő orvosnak számítottak.
      Közös vonás kettőjük képzésében a sietősség, az alaposság hiánya is. Szondi a háború kitörése miatt a szokásosnál korábban tehette le szigorlatait (minél több végzett orvosra volt ugyanis szükség a fronton), Németh László pedig a háború után többszörösére duzzadt létszámú hallgatóság tagjaként7
gyakran foghatta meg a dolgok könnyebbik végét. A gyakorlati helyek túlzsúfoltsága miatt az elemi gyakorlati ismeretek elsajátítása is nagy nehézségekbe ütközött. Erről önéletrajzában így ír: „Korányi legbonyolultabb magyarázatát is megértettem, de egy intravénás oltás olyan bonyolult műveletnek tűnt föl előttem, amelyre én tán sosem leszek képes.”8 A tömeges képzés eredményeképpen az orvosok létszáma, amely 1921-ben 4489 volt, 1930-ra majdnem kétszeresére, 8196- ra nőtt.9
      Az egyetemen tehát éppen elkerülték egymást, gyakorló orvosként pedig még jobban megnőtt közöttük a távolság. Szondi a húszas évek elején az értelmi fogyatékosok tudományos vizsgálatának szentelte magát, miközben, 1927-ben docensi kinevezést kapott a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán.10 Később ugyanitt főiskolai tanárrá lépett elő. Érdeklődése már harmadéves orvostanhallgató korától az elmegyógyászathoz vonzotta, ugyanakkor az endokrinológia is komolyan foglalkoztatta. Letette mind az ideg-elmegyógyászi, mind pedig a belgyógyászi szakvizsgát. Mindkét területen nagyhírű tekintéllyé nőtte ki magát. Az elmegyógyászatban tesztjével kétségtelenül egyedülállót alkotott, az endokrinológiai tudását pedig híres belgyógyászati magánrendelésén kamatoztatta.

      Vikár György arról számol be önéletrajzi visszaemlékezésében,11 hogy a jobb módú szülők körében divat volt a serdülő gyermekeket Szondi doktorhoz vinni, hogy a híres orvos megvizsgálja, nincs-e valami rendellenesség a hormonális rendszerükben. Szondi ilyen alkalmakkor igen alapos vizsgálódást végzett, majd pedig részletesen tájékoztatta a szülőket. Szondi a negyvenes évek közepéig folytathatta magánpraxisát, mert hírneve révén még a magas rangú tisztek is hozzá vitték a hormonzavarban szenvedő gyermekeiket.12 Tudományos munkája, amit fennmaradó idejében (valójában ideje döntő részében) végzett, a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolához, illetve annak Kórtani és Gyógytani Laboratóriumához kötötte.13
      Németh László karrierje más irányt vett. Az egyetem után a János Kórház cselédorvosaként ugyan a belgyógyászat vonzotta leginkább, de a megélhetés és a családalapítás gondjai azt diktálták, hogy fogorvosi képesítést szerezve (ezt néhány hónap alatt el lehetett végezni) magánrendelőt nyisson.
      Nagyon kicsi volt tehát az esélye annak, hogy a tudományos pályán nagy léptekkel előrehaladó, és mellesleg kitűnő gyakorló belgyógyász találkozzon a nála nyolc évvel fiatalabb kollégával, akit a (szakmában különben lenézett) fogorvosok mindennapi rutinja után inkább az írói és kritikusi szenvedély ragadott el. Németh László néhány kivételtől eltekintve nemigen böngészte az orvostársadalom gyakran belterjes szakmai és tudományos közleményeit, így nem ismerte Szondi Lipót első publikációit sem. Melyek azok a Szondi-írások, amelyekhez Németh László hozzáférhetett volna a húszas években, szellemi útkeresései során?
      Szondi elsősorban a Gyógyászat, az Orvosi Hetilap és a Magyar Gyógypedagógia című szaklapokban publikált, összesen mintegy húsz alkalommal. A Korányi-előadásokért olyannyira lelkesedő, és az endokrinológiában komoly jártasságot szerzett Németh Lászlót bizonyára érdekelte volna Szondi Milyen kölcsönhatásban van a vérmirigyrendszer a központi idegrendszerrel? (Budapesti Orvosi Újság, 40. 1924/25), vagy A növés zavarai és a belső secretio (Gyógyászat, 65. 1925) című írása. De semmi jel nem mutat arra, hogy Németh László ismerte volna ezeket a közleményeket, vagy Szondinak az 1926-ban megjelent könyvét, amelyben összefoglalja addigi eredményeit (A növés zavarai és a belső secretio. Bp., Novák Rudolf szakkönyvkereskedés). Ezt a tanulmányt a Budapesti Királyi Orvosegyesület Saenger Ede-díjjal tüntette ki.14

      Szondinak ezek a publikációi szakmai előadás formájában is elhangzottak például a Magyar Elmeorvosok Értekezletein – Németh László azonban (ekkoriban még orvostanhallgatóként) nem látogatott ilyen összejöveteleket. Vajon mennyi esélyük lett volna a (legalább szellemi) találkozásra? Nyilvánvaló, hogy sem Szondi, sem pedig Németh László nem ismerhette összes kollégáját, sőt összes orvos töredékét sem. Leginkább a szakmai fórumok (konferenciák, folyóiratok) tették volna lehetővé azt, hogy egymás eredményivel megismerkedjenek – ezeket azonban, mint láttuk, Németh László írói és egyéb elfoglaltságai miatt meglehetősen elhanyagolta.
      Úgy tűnik tehát, hogy Németh László sem személyesen, sem munkáiból nem ismerte Szondi Lipótot, legalábbis a harmincas évek közepéig nem. Szondi sem ismerhette Németh Lászlót, az ifjú fogorvost, majd iskolaorvost, legfeljebb az egyre ismertebb írót. Szondi életritmusa és munkaszenvedélye sem volt alkalmas arra, hogy társasági életet éljen. A kutatásnak élt, és legfeljebb a családjára és közeli tanítványaira áldozott némi időt.
      Ez a sorsszerű nem-találkozás Németh László további útjára többféle következménnyel járt. Először is, mint kihagyott lehetőség: egy orvosi-kutatói életúttal és életművel lett szegényebb a magyar tudomány. Németh László – mivel nem ragadta el Szondi kisugárzása – az irodalmi életben kereste érvényesülését, szellemét a bölcsészettudományokban csiszolta tovább, és ma az egyik legjelentősebb huszadik századi magyar íróként tartjuk számon.
   

2. A történelmietlen kérdés

A történelemtudomány joggal fanyalog az olyanfajta kérdések hallatán, hogy „Mi lett volna, ha...?”. A pozitivista hagyományok a ma élő kutatókat is arra intik, hogy a tényeket tiszteljék, mégpedig súlyuknak megfelelően. Dolgozatomban témafelvetésemmel egyszer már felrúgtam ezt az elvet – hadd tegyem tehát fel azt a történelmietlen kérdést is, hogy mi lett volna, ha Németh László, útkeresései során, találkozik Szondi Lipóttal.
      Szondi Lipót eredeti, intuitív gondolkodó volt, ami rendkívül imponált volna az ifjú Németh Lászlónak. „Sugárzott belőle a zsenialitás”15
– emlékezik Szondira egyik neves tanítványa, Benedek István. Ugyancsak vonzó lett volna számára az érdeklődésnek az a széles horizontja, amelyen Szondi olyan biztonsággal mozgott. Az érzelmi, pszichoszexuális fejlődésben rendkívül megkésett16 Németh László inflatív törekvéseinek jól megfelelt volna az a gazdag ismeretanyag és mindaz a kutatásra, felfedezésre váró ismeret-kásahegy, amelyet Szondi kínált munkatársainak, és írt elő saját maga számára. Benedek István saját Szondi-tanítványi mivoltáról így emlékezik: „A szociológia is érdekelt, az alkattan meg az örökléstan is, ezt meg is kellett tanulni Szondi mellett, miként az endokrinológiát is.17
      Ugyanezt akár Németh László is elmondhatta volna magáról, ha megérinti az a szellemiség, ami Szondi körül koncentrálódott. Az endokrinológia már a Korányi-előadások idején megragadta, és az alkattannal is orvostanhallgatóként találkozott. A kettő kreatív ötvözése az ő fejében született meg. „Talán még harmad- vagy negyedéves koromból való az »alkati grafikon«, melyen sorba állítottam a mirigyeket – balról jobbra: a thymustól, a leggyermekibbtől – az ivarmirigyig, a legfelnőttebbig, s megnéztem: melyik milyen erős abban az emberben. A vízszintes volt a normális, a vízszintes fölött, alatt föl-le kanyargó vonal: a többleteket és hiányokat, a hyper- és hypofunkciókat mutató. Az természetesen nem volt olyan biztos, hogy az egyes mirigyekre tolt tulajdonságokat valóban az az egy mirigy okozta; de itt nem is erről volt szó, hanem bizonyos tulajdonságcsoportokról (vagy ha úgy tetszik, istenekről), melyeknek az összefüggésére egy-egy mirigy betegségei tettek figyelmessé. Mint iskolaorvos sokáig használtam ezt a vonalat, s nagy szórakozásomra szolgált, hogy a gyermekről érdeklődő szülőnek, akinek gyermekeire egyáltalán nem emlékszem, e vonal alapján olyan leírást adhattam, amin azok a legnagyobb mértékben meglepődtek."18
      Fiatal orvosként Németh László egy alkattani könyv olvasásán újra fellelkesülve a téma iránt, egy terjedelmes dolgozatot nyújtott át főorvosának Új szempontok a status praesens felvételében19
címmel. Ebben nemcsak azt sürgette, hogy az alkattani szempontok is nyerjenek létjogosultságot a status praesens felvételekor, hanem – ez mindenkor jellemző Németh Lászlóra –, szinte utópisztikus módon az egész orvostudomány átformálását látta (és várta) az alkattantól. „A tüneti és az etiológiás terápia helyét az alkatinak kell elfoglalnia –írta. – A sterilisatio magna helyett aequilibratio magna. Az alkat egyensúlyba hozása.[...] A legtöbb betegség gyógyítása alkati úton képzelhető el.”20
      Az alkattani szemlélet Németh László egész életútját végigkísérte. Mint láttuk, az alkattant eredeti módon ötvözte endokrinológiai ismereteivel, és sajátos Németh László-i tipológiát alkotott. Ennek segítségével igyekezett megérteni saját megkésett fejlődését is, majd pedig iskolaorvosként a rábízott gyermekekre alkalmazta. Regényhősei egytől egyig azzal a problémával küszködnek, hogy alkatuktól teljesen idegen a nekik felkínált társadalmi szerep. Németh László tehát szenvedélyesen, nyitottan és kreatív módon vette birtokba azokat az ismereteket, amelyeket Szondi is megkövetelt tanítványaitól.
     


3. Gyermekvizsgálatok

Volt egy olyan pont kettőjük pályáján, amikor a sors mégis közbeszólhatott volna, és megszervezhette volna a találkozásukat. Az alkattani érdeklődés, mint láttuk, mindkét fiatal orvost áthatotta. Szondi 1929-ben publikált egy könyvet, a következő címmel: Az iskolás gyermek testi méretei 6–13 éves korig. Iskola- és gyermekorvosok számára.21 A könyv egy igen alapos, sokrétű vizsgálómunka eredménye. Benedek István így emlékezik rá: „(Szondi) elkészítette a tizennégy éven aluli gyermekek antropológiai-statisztikai vizsgálatát: pontos táblázatok sorozatát a fejlődés évenként mutatkozó alkati indexeiről. Ezzel párhuzamos a tesztométer konstruálása, ami lehetővé teszi a nemi mirigyek fejlődésének egyszerű észlelését."22
      Karl Bürgi-Meyer23 a könyv megírása idején folytatott vizsgálatokról így tudósít: „Szondi gyengeelméjű gyerekeket kezdett vizsgálni a »biológiai szélsőséges variánsok« szempontjából. A gyengeelméjű és a zseniális emberek biológiája Szondi felfogásában ugyanaz volt, tulajdonképpen a szélsőséges variánsok biológiája szomatopatológiai és pszichopatológiai látleletek sokaságával. Az intelligenciahányadosokat kiegészítendő, Szondi kidolgozott egy biológiai eltérési hányadost egy csoport, ill. egy személyiség szélsőséges tulajdonságai középértékének kiszámítására. Összehasonlítási célokból szisztematikus testmérettanulmányokat is folytatott iskolás gyerekeken. Ezek a nagyszabású vizsgálatok késztették arra, hogy a pszichometria és a statisztika kérdéseivel foglalkozzon, amit az idevágó publikációk tanúsítanak.”24 Szondinak tehát mintegy kontrollcsoportként volt szüksége az egészséges gyermekek adataira. A könyv bevezetőjében Szondi azt a célt fogalmazza meg, hogy elsősorban az iskolaorvosok kezébe szeretne adni magyar standardokat, amelyek segítségével könnyen megállapíthatják egy gyermek fejlettségi szintjét. Előtte ugyanis csak külföldi standardok voltak elérhetők az iskolaorvosok számára.
      Semmi jel nem mutat arra, hogy Németh László, aki mellesleg iskolaorvosként is dolgozott,25
ismerte volna ezt a Szondi-könyvet. Vagy mégis? Az alábbi sorok mintha név nélkül Szondi munkájára utalnának: „Tudományos vizsgálatot köztünk idáig jóformán csak a szakorvosok végeztek, s ők beteg szíveket, tüdőket, szemeket és mandulákat kerestek a gyermektömegben. Az egész gyermek, az individuum, testi és lelki jegyeivel csak kivételesen érdekelte őket, még leginkább az idegszakorvosokat. Pedig az iskolaorvost munkánk kivételes lehetősége: a huzamos, állandó, sokoldalú szemlélődés egy teljes gyermekállományban épp erre buzdíthatja.”26 Úgy tűnik, hogy Németh László nem ismerte – legalábbis részleteiben a Szondi-féle vizsgálat eredményeit, mert Szondi írásának megjelenése után nyolc évvel, 1937-ben maga is publikált egy egészen hasonló vizsgálatot A Medve-utcai polgári címmel.27
      Iskolaorvosként lehetősége nyílt a rendelkezésére álló „gyerekanyag” felhasználása a felmérései elkészítéséhez. A vizsgálatokhoz engedélyt kapott a főorvosától és az iskolától is. Kezdetben akadt néhány munkatársa is, akikkel együtt tervezték, és részben együtt hajtották végre a nagyszabású vizsgálatot.
      A tervezés lelkes fázisában Németh László a következőket írta a naplójába: „1934. október. Szerdáról szerdára egy kis baráti kör gyűl össze a P. Sz-ban; az újfajta »életrajz« kérdőpontjait állítjuk össze. Antropológiai méretek, alkati leírás, élettani vizsgálatok eredménye, lélektani kép: most kilenc éve adtam be főorvosomnak az Új szempontok-at, s kilenc év múltán ugyanazt csinálom, amit akkor akartam. S most talán munkatársak, pénz, anyag, laboratórium is meglesz hozzá. Ami egyszer igazán fontos volt az embernek, úgy látszik, nem veszhet el egészen belőle.”28
Novemberben így panaszkodott: „Az életrajzok vázlata lassan készül, s én türelmetlenségemben, kellő eszközök híján is, úgy nézem már a gyermekeket, mintha az életrajz státusát kellene felvennem; jegyzeteket, rajzokat készítek róluk, az egyes esetekből igyekszem kicsalni az általános szempontokat. Most látom csak, milyen hatalmas művet lehetne írni az Emberi változatokról, De variationibus corporis humani. Új, alapvető munka vár itt valakire, olyan, mint Vesaliusé volt valaha a bonctan terén. [...] A vér, testváladékok, röntgenkép egyelőre el vannak zárva előlem.”29 Decemberben azt jegyezte be naplójába, hogy munkatársai túlságosan ragaszkodnak a testméretek vizsgálatához. Nehezen vette tudomásul, hogy gigantikus tervével nem sikerült maradéktalanul fellelkesítenie kollégáit, akik a maguk racionális módján megelégedtek volna az egyszerűbb, kezelhetőbb, bár így is roppant méretű adatbázis (mint Szondi könyvében láttuk) felvételével.
      Úgy gondolta, hogy minden egyes gyerekről egy teljes „életrajzot” vezetnek majd: „Az élettörténet a gyermek egész előéletére kíváncsi, alkatát és nemcsak a betegségre utaló jeleket írja le, életét és nem kórlefolyását figyeli. Az élettörténet sokkal szélesebb alapú, mint a kórtörténet. Itt-ott egy kórtörténet ugrik ki belőle, de általában nem válogat egészséges és beteg tünetek közt, az egész gyermekéletet kíséri klinikusok kórtörténeteinek a figyelmességével és alaposságával. A kórtörténet, mint a hadijelentések, napról napra tart beszámolót – ez illik a betegség izgatott, kritikus természetéhez –, az élettörténet beéri a havi, kéthavi vagy még ritkább jelentéssel, bár a szünetekben is hősén tartja a szemét. A mi iskolaorvosi törzslapunk tulajdonképp egy kezdetleges orvosi élettörténet már. Annak kellett lennie, mert az iskolaorvosi munkához igazodott. A gyakorló iskolaorvosnak elég a törzslap, a kutató iskolaorvosnak azonban olyan törzslapra van szüksége, melyen a fejlődés finomabb menetét is érzékeltetheti."30
      A vizsgálat a családtörténeten, szociális viszonyokon át a testi és pszichés állapot alapos felmérésén alapult. Lássuk például az antropometriai és az alkati mérések rendszerét (amit Szondi is megtett már): „Az antropometriai méréseknél egyelőre elfogadtuk a Martin-féle méreteket (testsúly, magasság, törzshossz, felső végtag, felkar, alkar, kéz, alsó végtag, comb, alszár, lábhossz, váll, csípő, mellszélesség, mellmélység, mell-, csípő-, laza, feszített kar-, comb-, ikra-, fejkörfogat, fejmagasság, fejhosszúság és fejszélesség), de valószínű, hogy közülük néhányat később elhagyunk, s másokat vezetünk be. [...] Az alkati leírás három részből áll. Az általános leírásban hozzávetésül Kretschmer nómenklatúráját fogadjuk el, amennyire az gyermekekre alkalmazható; de csak mint mélyebb összbenyomásunk kifejezését támogató segédeszközt. A szervrendszerek leírása az alkati jelentőségükből csinál sorrendet (vér, mirigyek, bőr, zsírelosztás, csontrendszer, idegrendszer, izomzat, vérkeringés, nyirokcsomók stb.). A testtájak részletes, inkább antropológiai leírása a fej kimerítő jellemzése után (fejforma, arcforma homlokkal, arcalakulás, járomcsont, szem, orr, ajak és szájrés, fogak, harapás, szájpadlás) a nyakon, mellkason, gerincoszlopon, hason át megy a végtagokra, le a kézig és a daktiloszkópiai lenyomatig.”31

      Ami az adatokból kiolvasható összefüggéseket illeti, Németh Lászlót elsősorban a serdülés kérdése foglalkoztatta; azt vizsgálta, hogy a különféle, többnyire általa felállított alkati típusok milyen előzményekből fejlődnek ki. A fejlődésben lévő, még kialakulatlan alkat a serdülés során nyeri el differentia specificáit. Nem állt meg az adatok statisztikai feldolgozásánál, mint Szondi, hanem felvetette az alkattan és – az általa antropológiának nevezett – fajelmélet összebékítésének lehetőségét. Jól látta, hogy az öröklődéselmélet vonatkozó kérdései sem megkerülhetők egy egységes embertani szemlélet kialakításához. Németh László megelőlegezte a betegség családi öröklésének gondolatát (ami Szondinál kezdettől fogva jelen van), de következtetései levonásakor csak a szomatikus betegségek prognosztizálhatóságát tartotta szem előtt, és vizsgálódásait nem terjesztette ki a mentális betegségekre. A szűkebb értelemben vett orvosi szempontok vezérelték, amelyeket pedagógiai szempontokkal egészített ki. Nem rajzolt családfát, mint Szondi, és nem állt rendelkezésére olyan felszerelt laboratórium, amelyikben röntgen- és egyéb vizsgálatokat végezhetett volna.
      Szondi hasonló premisszákból egészen hasonló következtetésekre jutott, ám a későbbi munkáiban nagyobb hangsúlyt helyezett az öröklődésre. Vizsgálataiban előtérbe kerültek a családfakutatások, és elsősorban a mentális betegségek érdekelték. Az orvosi szempontokat elmeorvosi és gyógypedagógiai szempontok egészítették ki.
     


4. Mesterkeresőben


A két fiatal orvos tehát a közös érdeklődés kapcsán sem találkozott egymással. Mi más köthette volna össze ezt a két különböző irányt vevő életutat? Szondi a maga inflatív és grandiózus szellemi horizontjával is megbabonázhatta volna tájékozódást és vezetést kereső ifjú Németh Lászlót. Mivel azonban nem ismerték egymást, Németh László másfelé keresett és talált szellemi vezetőket. Ezek közül egyik legjelentősebb személyiség Babits Mihály volt. A költőfejedelem atyai gesztusai és vonzó intellektusa elősegítették Németh László érzelmi és szellemi érését, de ez a kapcsolat hamarosan inkább az Ödipusz-komplexus szimbolikus csataterévé vált.32
      Németh László 1932-ben megalapította egyszemélyes folyóiratát, a Tanút. Ennek az „Új Enciklopédia” szerepét szánta, amely „a szaktudomány elszakadt tárnái közt keresi az összefüggést, s a részismeretből a tudomány összefüggő tanítását akarja előhívni.”33
A Tanú grandiózus vállalkozás volt – egymaga írta, szerkesztette és adta ki tanulmányait a nyelvészet, irodalomtörténet, történelemtudomány, orvostudomány, filozófia és egyéb témakörökben. Műhely volt ez tanítványok nélkül – vagy inkább műhely, ahol Németh László maga volt a mester és az összes tanítvány egy személyben. Árulkodott arról, hogy az ifjú író ilyen szellemi műhelyről álmodott, de mivel nem talált megfelelőt, maga teremtette meg magának. Persze arról is árulkodott, hogy Németh László – bármennyire is szeretett volna egy valódi mestert találni – nehezen mondott volna le önállóságáról, öntörvényűségéről.
      A Tanú négy évfolyamot ért meg.34  Ezalatt Németh László megmutatta, hogy emberfeletti munkára képes. Alighanem ez az időszak volt a legtermékenyebb alkotói korszaka. Ne felejtsük el, hogy ekkor még iskolaorvosként is dolgozott, és éppen ezekben az években végezte vizsgálatait a Medve utcában. Mi a közös a tanulmányírásban és az orvosi kutatásban? Erre maga Németh László adta meg a választ fent idézett naplójában: „Mi mást kerestem én a kritikában, mint a sokezer esztétikai tünetben mutatkozó közös művészi elvet, ugyanazt az »egész embert« az irodalmi kifejezés tükrében, akit most az alkati kifejezés tükrében nézünk majd meg. Ha azokat az életrajzokat csakugyan megcsináljuk.”35 


5. Szondi műhelyében
     

Mi történt ezalatt Szondi Lipót műhelyében? A tanítványok visszaemlékezései mind arról szólnak, hogy a Kórtani és Gyógytani Laboratóriumban lázas kutatómunka folyt. Kozmutza Flóra,36 Szondi egyik leglelkesebb tanítványának József Attiláról írt könyvében37 például ilyen megjegyzéseket találunk: „Aznap estig egy perc szabad időm sem volt. Késő délutánig tartott az előre berendelt gyerekek vizsgálata...”38 „Dr. Szondi Lipót mellett a másik három napon a munkám több és összetettebb volt: sérült (»fogyatékos«) gyermekek vizsgálata (tömegével), gyógypedagógiai pszichológiai leletek írása, a gyógypedagógia legújabb módszereinek, fejlődésének nyomon követése, szakszemináriumok, előadások tartása, megbeszélések és a mindezzel járó, szinte alig felsorolható tennivalók."39
      „A laboratórium egy lázasan dolgozó hangyatársadalom” – írta egyik levelében Szondi Lipót Benedek Istvánnak. Ami az itt folyó munka tartalmi részét illeti, Karl Bürgi-Meyer így fogalmaz: „Szondi laboratóriumi munkásságának első éveiben kidolgozott egy többdimenziós alkatelemzési kvalitatív diagnosztikai rendszert a lelki zavarban szenvedő gyermekek és fiatalok részére. Ez magában foglalta a növekedés, érettség, biológiai reagálási formák, szomatikus és pszichológiai felépítés alkati elemzését és mérését; a kórismék alapos feldolgozását és egy átfogó öröklésbiológiai és geneológiai analízist. Ez az egyes esetekben heteket igénybe vevő alkatvizsgálati diagnosztika orvosi és pszichológiai vizsgálati módszerek sokaságára támaszkodott, mint pl. koponyavizsgálati és röntgenanatómiai koponyaanalízisre, hajszálér-mikrószkópiai vizsgálatokra, vércsoport-meghatározásra, immunológiai és allergikus reakciók formáinak vizsgálatára, hipofízis- és pajzsmirigyvizsgálatokra, a nemi érettség vizsgálatára, szociális és fizikai képességvizsgálatra, átfogó személyiség- és karaktervizsgálatra...”40

      Szondi Lipót karizmatikus személyiségéről sok szó esett már. Kozmutza Flóra így jellemzi mesterét: „Ő volt a példaképe nemzedéknyi tanítványának és munkatársának arra: hogyan lehet dolgozni sokat – szenvedéllyel – és önzetlenül.”41 Benedek István pedig így fogalmaz: „Ő volt a guru, a mester, akinek a lábánál tanultunk.”42 Pedig Szondi nemcsak feszített munkatempót várt el munkatársaitól, hanem már-már teljes odaadást. Kozmutza Flóra megjegyzi, hogy Szondi nem szerette, ha munkatársait telefonhoz hívják (a telefon az ő szobájában volt), mert ilyenkor ő is, és a telefonáló munkatárs is kizökkent a munkából. Harmat Pál egy Benedek István által feljegyzett eset kapcsán mutatja be Szondi munkatársaival szemben felállított elvárásait. „Hajnali öttől kéziratain dolgozott, tíz óra tájban ment be a laboratóriumba. Sándor Klárának visszaadott egy hatalmas táblázatot, mert valamilyen hibát talált benne. Amikor másnap kérte az újat, és munkatársa hebegve védekezett, hogy az előző nap orvosi munkát végzett – kórházi gyermekorvos volt, Szondi egyik legszorgalmasabb igavonója –, Szondi szárazon megkérdezte: »És éjszaka mit szokott csinálni?«”43  


6. A találkozás elmarad


Szondi műhelyének lendülete, személyiségének varázsa minden bizonynyal elragadta volna Németh Lászlót, ha útjuk összetalálkozott volna. Szondi Lipót húszas és harmincas években végzett vizsgálatai és kutatásai is beleillettek volna érdeklődésének irányába. Intellektuális éhségét csillapította, egyúttal újra és újra fel is keltette volna a Szondi vezetése alatt zajló műhelymunka. Kvalitásaival nemcsak befogadni és szolgálni lett volna képes a formálódó Szondi-elméletet, mint a munkatársak többsége, hanem kreatív módon hozzájárulhatott volna annak továbbgondolásához, alakításához is.

      Van még valami, amit Németh László vonzónak talált volna: Szondinak ingyen, lelkesedésből dolgoztak tanítványai. Ahogy Benedek István fogalmazza: „Szondistának lenni akkor még ráfizetés volt, ingyen munka.”44 Kellett volna-e ennél nemesebb cél Németh Lászlónak, ha Szondi munkatársai közé fogadja?
      Kettőjük természete is párhuzamba állítható: mindketten a szemlélődést tartották számukra ideális állapotnak. Benedek István így emlékszik Szondira: „Tudni kell ehhez, hogy Szondi alapjában szemlélődő természet. Legszívesebben buddhista kolostorban élnék és elmélkednék – mondotta olykor; és még legutóbb is úgy nyilatkozott, hogy szeretne visszavonulni egy eldugott parasztházba, ahol csöndes elmélkedésnek adhatná át magát. Sorsa azonban éppenséggel nem ezt írja elő.”45
Németh László sokat idézett naplójában egy helyen ezt írta: „Vannak galenoszi orvosok, akik kísérleteznek és magyaráznak, s vannak hippokratésziek, akik szemlélnek. Nekem, az »esztétikusnak« ez a fajta a rokonszenvesebb.”46
      Sorsszerű azonban, hogy a két ember mégsem találkozott egymással. Szondi nyilván örült volna még egy lelkes, hallatlan munkabírású tanítványnak. Németh László minden akkori szellemi igényét kielégítette volna a Szondi mellett végzett munka. De Németh László nem ismerte Szondi Lipótot, életművében (egyetlen levelét leszámítva) a nevét egyszer sem írta le. A sorsszerűség abban áll, hogy Németh László végül is egy nagyon egyedülálló, öntörvényű utat járt be – pontosabban: mindketten a maguk választotta úton teljesedtek ki.
     

Irodalom
     
Bálint Ágnes (2004): Fejezetek Németh László pszichobiográfiájából. Ph.D. értekezés. PTE BTK Pszichológia Intézet. Kézirat.
Benedek István (1973): Szondi. In: U.ő (1978): A gyógyítás gyógyítása. Orvosi – orvostörténeti tanulmányok. Gondolat, Bp. 249–283.
Benedek István (1986a): A tiltakozás jogalapja. In: U.ő: Hátrább az egerekkel. Magvető, Bp. 433–442.
Benedek István (1986b): Búcsú Szondi Lipóttól. In: U.ő: Hátrább az egerekkel. Magvető, Bp. 480–484.
Bürgi-Meyer, Karl: „A laboratórium egy lázasan dolgozó hangyatársadalom.” In: Gyöngyösiné       Kiss Enikő (1999): Szondi Lipót. Új Mandátum Könyvkiadó, Bp. 141–151.
Bürgi-Meyer, Karl – Gyöngyösiné Kiss Enikő – Buday József (1996): Szondi Lipót összegyűjtött publikációi. Pszichológia, 1996/1.
Eke Károly (1984): Sorsanalízis – Svájci beszélgetés Szondi Lipóttal. In: U.ő (1984): Lélek és test. Medicina, Bp.
Gyöngyösiné Kiss Enikő (1999): Szondi Lipót. Új Mandátum Könyvkiadó, Bp.
Dr. Hahn Géza (1960): A magyar egészségügy története. Medicina, Bp.
Harmat Pál (1994.): Szondi Lipót és a sorsanalízis. In: U.ő: Freud, Ferenczi és a magyarországi pszichoanalízis. Bethlen Gábor Könyvkiadó, Bp., 1994.
Illyés Gyuláné (1987): József Attila utolsó hónapjairól. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp.
Németh Ágnes (2000): Németh László élete levelekben I-III. Osiris, Bp.
Németh László (1925): Új szempontok a status praesens felvételében. In: U.ő (1988): Életmű szilánkokban I. Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 67–96.
Németh László (1933-34): Egy iskolaorvos naplójából. In: U.ő (1981): Válogatott művei III. Drámák. Életrajzi írások. Szépirodalmi, Bp. 933-940.
Németh László (1934a): Ember és szerep. In: U.ő (1977): Homályból homályba I. Magvető–Szépirodalmi, Bp.
Németh László (1934b): Emberi változatok és tudomány. In: U.ő (1992): A minőség forradalma. Kisebbségben I. Püski, Bp. 326–337.
Németh László (1934c): Tanú-évek. In: U.ő (1977): Homályból homályba I. Magvető–Szépirodalmi, Bp.
Németh László (1937): A Medve-utcai polgári. In: U.ő (1992): A minőség forradalma. Kisebbségben. IV. Püski, Bp.
Németh László (1943a): A Medve-utcai polgári elé. In: U.ő (1989): Életmű szilánkokban II. Magvető–Szépirodalmi, Bp.
Németh László (1943b): Magam helyett. In: U.ő (1977): Homályból homályba I. Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp.
Németh László (1973): A kísérletező ember. Tanulmányok. Szépirodalmi, Bp.
Szondi Lipót (1929): Az iskolás gyermek testi méretei 6-13 éves korig. Iskola- és gyermekorvosok számára. Magyar anthropometriai normák. Első sorozat. Novák Rudolf és társa. Bp.
Vikár György (1994): Az emlékezés ösvényein. Balassi Kiadó. Bp.

 

Jegyzetek

1
Természetesen nem azt állítom, hogy nem ismerte Szondi Lipót nevét, vagy ne lett volna legalább felszínes ismerete Szondi munkásságáról. Összegyűjtött leveleinek három kötetében (Németh Ágnes, 2000) kétszer szerepel Szondi Lipót neve. A 3129. számú levélben Németh László arról tesz említést, hogy Illyésné egyszer felvette vele a Szondi-tesztet. A 3763. számú levélben pedig a Svájcban élő Kerényi Károly említi Szondi nevét. Ezekből az utalásokból legalább annyi kiderül, hogy Németh László előtt nem volt ismeretlen Szondi Lipót személye. 
2
1926-tól Németh László otthona és fogorvosi magánrendelője az Attila út 8. II. emelet 4. szám (I. ker.) alatti lakásban volt. Szondi magánrendelője a közeli, bár a Duna túlpartján található Anker közben volt (VI. ker.), híres Laboratóriuma pedig a Mosonyi utcában (VIII. ker.). Kettőjük mindennapjai maximum 4 km távolságra teltek, ugyanabban a városban. 
3
Németh László jól ismerte Freud munkáit. Részletesebben ld. Bálint Ágnes (2001): Németh László és a pszichoanalízis. Pszichoterápia, X. évf. 4. szám 
4
Szondi Lipót 1893. március 11-én született, Németh László pedig 1901. április 18-án. 
5
Németh László tanárai többek közt a következők voltak: Farkas Géza (élettan), Verebély (sebészet), Vámosi Zoltán (?), Nékám Lajos (bőrgyógyászat), Bókay János (gyermekgyógyászat), Korányi Sándor (kórélettan), Tellyesniczky (?). Vö.: Németh (1943b, 1977) I. 215–218. o. 
6
Szondi a háború előtt (kb.1911–1915) végezte az egyetemet, Németh László pedig a háborút követően (1920–1924). 
 7
Az ő évfolyamában körülbelül nyolcszázan voltak. Vö. Németh (1943b, 1977). I. 217. o.
 8
Németh (1943b, 1977) I. 289. o.
 9
Vö. Hahn (1960) 112-113.o. 
10
Teljes nevén: Magyar Királyi Állami Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola 
11
Vikár György (1994) 
12
Vö. Harmat (1994) 301. o.
13
1941-ben azonban zsidó származása miatt megfosztották főiskolai tanári címétől. 
14
Vö. Bürgi-Meyer, Karl – Gyöngyösiné Kiss Enikő – Buday József (1996) 104–105. o. 
15
Benedek (1986a) 437. o. 
16
Bálint Ágnes (2004) 
17
Benedek (1986a) 437. o.
18
Németh (1943b, 1977) 219. o. 
19
A dolgozatot 1925-ben írta. Ld. Németh László (1989) 67–96. o.
20
Németh (1989) 90. o. 
21
Magyar anthropometriai normák. Első sorozat. Budapest, Novák Rudolf és társa. 
22
Benedek (1973, 1978) 255. o.
23
Bürgi-Meyer, Karl (1999) In: Gyöngyösiné (1999) 141-151. o.
24
Bürgi-Meyer, Karl (1999) In: Gyöngyösiné (1999) 142. o.
25
Az 1925/26-os tanévben kezdte iskolaorvosi működését a Toldy Főreálban. 
26
Németh László (1973) Kiemelés tőlem.
27
A vizsgálatokat 1934-36-ig végezte. 
28
Németh (1981) 933–940. o. 
29
Uo.
30
Uo.
31
Uo. 
32
Részletesen ld. Bálint (2004) 
33
Németh (1934c, 1977) 514. o.
34
Németh László 1936-ban lezárta folyóiratát. 
35
Németh (1973) 
36
A későbbi Illyés Gyuláné. 
37
Illyés Gyuláné (1987) 
38
Illyés Gyuláné (1987) 12. o. 
39
Illyés Gyuláné (1987) 148. o.
40
Bürgi-Meyer (1999) In: Gyöngyösiné (1999) 143. o.
41
Illyés Gyuláné (1987) 147. o.
42
Benedek (1986a) 437. o. 
43
Harmat (1994) 299. o. 
44
Benedek (1986a) 438. o.
45
Benedek (1973, 1987) 276. o. 
46
Németh László (1933–34) 937. o.