Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2009. 3. sz.
 
 
 
 

 

CSEHY ZOLTÁN

 

Cantus arcticus


Ahogy a jégcsap belenő a térbe,
építkezik, majd olvadáskor gyilkol,
esetleg ártatlanul elcsöpög,
és méri az időt – inkább ez a verzió,
ahogy elcsöpög, csepp-csepp-csepp,
ez itt az ártatlan metronóm,
ehhez van szabva a táj ritmusa (lakatlan finn tájat
képzelj, amelybe apró képeket fagyaszt a látás),
mintha mindig ünnep lenne,
az ünnep emlékezete lenne,
egy hosszan kitartott, lelassított ünnep,
csepp            csepp                 csepp
apró részletekig szervezett kitartás,
c               s                e              p          p  
a kalácstól a fügéig (ami itt, Finnországban,
ezen a szélességi körön, lássuk be,
szokatlan), a csörömpölő étkészletig,
attól, ahogy a szelőkés
belevág a húsba
egészen az ezüsttel kikanalazott
döbbenetig,
miközben folyton hallod,
miközben folyton hallani, ahogy
egy nagy, hideg madár
átszuszakolja magát
két kottavonal között.

 

 

 

Sostenuto 


A csillámpala, a görgetegkő,
a hóbagoly szemérme ez.
Nem hittük, mielőtt átmásztunk ide
az omladozó hídon,
hogy itt ennyi ragyogás lehet
(balra roncstelep vagy gyárépület),
és most mind itt fekszik a vízen,
boldogsággal tölt el, hogy
bármikor megölhetem az idillt.
Futás a kiszolgáltatott hajókig,
a rozsda kiszolgált
étvágyáig, trikó nélkül
simulni hozzá a fekete bazalthoz,
és hagyni, hogy kóstolgasson.