Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2009. 3. sz.
 
 
 
 

 

CSOÓRI SÁNDOR

 

Egyedül zöldellek kertben

 

 

Idegen vagyok itt,
akár egy akácbokor.
Egyedül zöldellek a kertben.
Lábamnál fehér tengerhomok,
műhattyúk és napsütötte elégiák.

Ha nem szégyellném magamat
magam előtt,
odaszólnék nekik susogva:
beszélgessetek velem és szeressetek,
mert túl messzire sodródtam megint
a hazámtól,
túl messzire a szőlőhegyi kúttól,
amelyben a nagybotú csősz zsebórája
már ötven éve ott ketyeg lent a mélyben
és rimánkodik a villámoknak:
mentsetek ki a mély iszapból,
a napórák közt van az én helyem,
fönt, fönt, ahol a szél jár
és a présházak homlokfala fehér, mészfehér.

 

 

Törtet a jövő 


Törtet a jövő árkokon-bokrokon át;
nagy halak
      hibátlan csontváza között.
Még a városokat is megremegteti.

Ilyenkor jó behúzódni a házba
s levenni egy-egy álmot
            a könyvespolcról,
mintha a Bibliát emelnéd le:
Jézus még kisgyermek, most tanul
               Járni a vizek fölött,
Billeg, imbolyog, megtámasztja
                egy-egy napsugár,
nevet, ahogy érdemes nevetni.
A halászok észre se veszik,
      hogy valami elkezdődött.
Komorak, mint a hegyek.
A lúdbőrös vidékek szívdobogása
       egyre vadabb.
Törtetni kezd a jövő
        árkokon-bokrokon át.