Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2008. 10. sz.
 
 
 

N. HORVÁTH BÉLA

 

„...szeress a szeretetért, költs
a költészetért...”
 

A fatal József Attila poetikai kísérletei 

 

Az avantgárd nyelvi, poétikai kísérletei után a Vágó Márta-szerelem ideje egy új költészeteszmény meghonosítását is jelentette József Attila költészetében, a tiszta költészet ideáját. A Mallarmé, Valéry nevéhez köthető irányzat eltávolítja a versből a „költészetellenes” elemeket. Így a retorikát, a szentenciát, az erkölcsi tanulságokat, a filozófiai leírásokat és mindenekelőtt a politikát.1 József Attila párizsi tartózkodása alatt ismerkedhetett meg a tiszta költészet eszméjével, a Vágó Mártával folytatott levelezésében már öntudatosan hivatkozik az „aljas” politika és költészet egymást kizáró voltára. „És más nem is segít, csak a makulátlan idealista filozófia-metafizika a szellemiekben és a tiszta erkölcsiség a lelkiekben. [...]gondolkozz a gondolatért, s szeress a szeretetért, költs a költészetért - és egy emberélettel közelebb van a jóság és a szolidaritás teljessége mindenki számára.” - írja 1928. okt. 10-i levelében2. Márta a szociális érzékenységet vetette a tiszta költészet ellen, mert a szociologikummal, politikummal vitázik egy tíz nappal később írott levél: „Látom, hogy már én is kell ily bölcs, mindenre citálható verseket írjak, mert téged nem elégít ki a tiszta költészet gyönyörűsége.”3 A Társadalmi Lexikon számára készített 1928-as önjellemzését József Attila ebben a kontextusban határozza meg: „Költői jellemzője: Tiszta és tökéletes forma.” A megállapítást azonban árnyalja a következő mondat: „Ezen belül az emberiség sokszor fönséges, sokszor derűs heroizmusa, melynek szimbólumát csak a munkásosztályban, egyénenként pedig az osztálytalan intellektuelekben látja.”4 1929-es önvallomásában világképét racionalizmusával, fenomenalizmusával, a tiszta költészet eszményével mutatja be: „Hiszek[...] a tiszta költészetben, mert ő teremtette meg azt a derűs közösséget, amely a társadalom antagonizmusa fölött derűs erő, valóságos egész és mennyei egészség.”5 Németh Andor az általa is egyetlen és termékeny ideaként számon tartott költészeteszményt erősíti meg ebből az időszakból: „A számtalan költői iskola egy tételen egyezett meg: a költészet a szellem öncélú funkciója, ellentéte a közlésnek. [...] Valamennyiünk ideája a komprimált vers volt, amelyben nem a költői van felhígítva, hanem melynek az élvezőben kell feloldódnia. Mert minden eleme tiszta poézis, még a betűk rendje és egymásutánja is.”6 A Nincsen apám, se anyám kötetről írott recenziójában pedig a „komprimált vers” értelmezési módjára világít rá: „Minden szó magát jelenti, szó szerint s erkölcsileg egyenértékű, mint minden dolgok szívelése, igazi concordia; másodszor minden poetikus, vagyis belevonja asszociációs körébe a hozzá tartozó konkrétumokat s konkrét jelenetté tömörít egyébként csak reflexióval vagy pátosszal megrögzíthető lelki folyamatokat.”7
    A tiszta költészet legnevezetesebb példája a Medáliák, noha e vers kapcsán is él az a felfogás, amely a szürrealizmus eszközrendszerét, képiségét látja ebben a szabályosan formált versben8, kiterjesztve a szürrealizmust mint alkotásmódot József Attila későbbi korszakaira is. Tverdota György az avantgárd és a barthás népi korszak közé eső verseket értelmezi a tiszta költészet megvalósulásaként9.
    A tiszta költészet ideája a legtökéletesebben a Vágó Mártához írott szerelmes versekben érvényesül. Annál is inkább, mivel a szerelem múltával a költő majd megpróbálkozik a „politikai tiszta költészet” gyakorlatával is, kevesebb eredménnyel. Ha nem is igaz ezekre a vallomásos, olykor rajongó versekre a Valery-féle mondás, miszerint az igazi vers nem szól semmiről, igen gyakran elvesztik a műbeni tárgyiasságok valós utalásaikat, referencialitásukat, s épülnek be egy más vonatkozású rendszerbe, a nyelv testiségébe, tárgyiasságaiba.
    A Vágó Mártához írt versek többféle hangon szólnak. A szerelmi témájú művek közül kitűnik sajátos vallomásosságával a Gyereksírás Az eggyé válás, az összeolvadás szerelmi érzése egy pszichoanalitikus fogantatású kép projekciója: az anyával szimbiózisban élő ikergyermekeké. A vers több élményt, emléket idéz a múltból. Ezt az én személyessége, a beszéd narratív jellege is erősíti, különösen a 3. versszak fixírozott, dokumentatív, erős tárgyiasságú képeiben: a száradó kisin-gek, szendergő két gyerek, s a „halkan járnak vad szomszédaink”. Az anya-gyermek viszony képe - mégha a másik „ikertestvér” kapcsán fogalmazódik is meg - a kései versek tematikus, motivisztikus rajzolata fele mutat. Mindenek előtt az orális szimbólum, az anyamell (A hetedik, Kései sirató) tárgyvesztés értelmű ábrázolásával, s az éles fogú (Világosítsd föl) és az elfolyó tej után kapkodó csecsemő (Iszonyat) képzetével. Ez a - valamilyen traumatikus élmény által10 projektált - vallomás abban is az érett költészetet idézi, ahogy szembesítődik a vágy és a valóság. A „magamban vénít az idő” a felismerés képe, a felnőttség tudomásulvétele. A múlt, a csecsemőkor ilyen idealizált világa és a jelen tudatosságának konfliktusa a megdöbbentően érett, szép képben nyer formát - és ismét az érett költészet motívumvilágát idézi, a tehetetlen, szenvedő apró lény bánatával (Tiszazug, Határ): „Hanyatt esett bogár búja ráz / kezem-lábam ríva hadonász”. A kép a metaforizációnak azt a módját is jelzi, amit a nyitó versszakban az én és a (sírva elfolyó) anyatej enallagéval erősített egymásba játszatása felvillantott. A hanyatt esett bogár kiszolgáltatottságába, tehetetlenségébe, bújába belevetítődő én olyan erősen átalakítja a képet, hogy személyesíti és áthasonítja a metaforikus jelben jelzett létállapotot.
    A szerelmi költészet meghatározó vonulatát azok a versek jelentik, amelyek a szerelem nyelvén szólaltatják meg a verbalitásban, metaforikában rögzítődött ősi tapasztalatot. Oly módon, hogy át is formálják ezt a nyelvet. A Tedd a kezed különössége, hogy lemond a szerelmi beszéd konvencionalitásáról abban az értelemben, hogy nélkülözi a képszerűséget, a szerelmi vallomás egyébként tradicionális, mert szükségszerű kódjait. A „Tedd a kezed”, „Úgy őrizz”, „Úgy szeress” közvetlen, direkt megszólítás, a megszólítás tartalma viszont nagyon is átvitt értelmű, az átlényegült szerelemről, s annak viszonzásáról szól. A dalszerű, ritka formájú (egy ütemű 4-es sorok, azaz a széttördelt felező nyolcas) vers architektúrája az ismétlődésre épül. Nemcsak a széttört, kétsoros periódusok jelzik ezt, hanem a második mondatok szintaktikus váza is, amikor is a „mintha” és a „volna” által megszabott feltételes rendbe belehelyeződik a „kezem”, az „életem” és a „szívem”. Noha a sorrend nem mutat fontossági logikát, maguk a megnevezettek a létre (a mozgásra, az érzésre, az életre) utalnak.
    A Tedd a kezed struktúrája is a szerelmi metaforika, szerelmi nyelv térszerű megfogalmazódása. A szakaszok első sorában a te megszólításaiban a különálló személy látszik cselekedeteiben, amelyek viszont az énre irányulnak. A szakaszok második részében a birtokos személyragok („kezed-kezem”, „életem-életed”, „szívem-szíved”) oly módon jelzik csak a különállást, hogy az összekapcsoló főnév azonos. (Ahogyan a szerelmi rítus, a szeretkezés is az egyesülésben való elveszítődő különállás mozgására épül.) Ám ennek az arhitektonikus szerelmi nyelvnek meghatározott pontján, a szakaszok zárlatán a „volna” áll. Azaz a leképeződő egyesülést a nyelv grammatikája feltétes módba helyezi.11
    A Tedd a kezed Vágó Márta kedves verse volt. A születésnapi ajándékként íródott Gyöngy kapcsán12 írja ezt, arról a versről szólva, ami a nyelv révén tárgyiasítja a férfi ajándékát, a kedves nőnek szánt drágakövet. A vers egy nyilvánvaló struktúrális metafora-kontrasztra épül; a gyöngy és a göröngy színben, értékben, szóhangulatban megmutatkozó ellentétére. A talán Vörösmartytól13 származó szókapcsolat a paranomázia14 révén válik hordozójává a szöveg szemantikai építkezésének is. A göröngy szóban ugyanis csaknem benne van a gyöngy is, azaz a szó szétválik, széthasad, méghozzá ellenkező minőségeket hordozó lexémákra, de össze is tartozik. Amint a verszárlatban a szintakti-kailag és motivisztikusan szerveződő szöveg ezt le is képezi: a vers két jelentésképző motívuma (a göröngy és a csillag) egymás mellett jelenik meg, sorsuk a pusztulás. A göröngy „elporlik”, a csillag „lehullik”, „s egy gyöngy lesz az ég megint, / egybefogva sziveink.”
    A címben jelzett gyöngy tehát az együvé válás színtere, a testi pusztulásban való egyesülésé és a szív által jelzett lelki összetartozásé. A szerelem rendjét, a végpont fele való kiteljesedést a vers figurálisan is jelzi. Az első két versszak különállóan mutatja a két entitást, a csillagot és a göröngyöt. (A „Gyöngy a csillag” metaforája képezi a paronomáziára épülő jelentéskontraszt alapját.) A két entitás tulajdonságaiban eltér, de sorsa hasonló. A gyöngy egy metaforaláncban (gyöngy-szőllő-vízcsepp) nyeri el tulajdonságait, amelyek valóban áldefiníciók14. A tulajdonságai a ragyogás, az áttetsző hűvösség, a barázdáltság, s ezek ellentmondanak a göröngy jelzettségeinek. A göröngy amorf, csámpás, halvány és a bús földet díszíti. Tehát némiképp a női-férfi attribútumok állnak párba: a kecsesség és a darabosság, az eszményi és a földi, a lelkiség és a testiség. Az égbolton ragyogó csillag anorganikus, míg a földön fekvő göröngy organikus („a barázdák fölfűzik”). Azaz a vers ezen része oly módon válik szimbolikus jelentéstartalmak hordozójává, hogy sem képi, szintaktikai, sem grammatikai rendje nem szimbolikus.
    Az entitások közeledésének, kapcsolódásának ismét csak térszerű rajzát adja a harmadik versszak. A teret a „kezem” „kezed”, másrészt a „fejemen” és a „szíveden” építi fel, amibe belehelyeződik a „gyenge csillag” és a „vaskos göröngy”. S a vers ezen a ponton természetszerűen lép át a nemi szimbolikába, hisz az ugyanazon testrész (kéz) jelzője nemi konnotációjú és metaforikájú. A csillag-göröngy korábbi metaforikus oppozícióját a feminim és maszkulin jelző építi tovább. Másrészt a beszéd által meghatározott nemhez (nő-férfi) egy-egy tradicionális szimbólum is társul: a szív és a fej. A Gyöngy szerelem szemantikája (metaforikus, grammatikai és architektónikus kiteljesedésében) egy átszűrt szerelmi vallomást szólaltat meg, némiképp talányos verszárlattal. A vers-narratíva ugyan egyértelműen jelzi a különállók egyesülésének folyamatát és az egyesülés tényét, az újraegyesülő égben („gyöngy lesz az ég megint”) egybefonódó szívek poétikailag szokványos képe azonban meglehetősen enigmatikus szemantikai térbe kerül15.
    A Márta-szerelem emblematikus verse a Klárisok. A körülötte kibontakozott disputa, a Klárisok-vita16 is mutatta a vers sokrétegű-ségét és az értelmezések sokszólamúságát. A Klárisok kapcsolódik a Márta-szerelem korábbi darabjaihoz, térbeli strukturális építkezésével, anti-referencialitásával és nominalitásával. Tverdota György a József Attila-i tiszta költészet eszmény nyelvi, szintaktikai megvalósulásának, a nominalitásnak azon módozatát látja benne, amit a költő Klemm Antal finnugor mondattanából szűrt le.17 A Klárisok valóban a megnevezés, a nomialitás verse, hisz nincs benne ige, a névszók építik fel a szöveget. A szöveg leír egy női alakot és párhuzamosan elmond egy történetet: a női-férfi viszonyról. A történet elmondásához kapcsolódott a vita, ami elsősorban a történet tragikusságát18, illetve a gazdag lány-szegény legény mitologikus, folklorisztikus toposzát és trópikus ellentétét érintette.19 A vitát is inspiráló szövegrész az „aranyöv” és a „kenderkötél” jelentés- és főleg motívumkontrasztja. A kenderkötélhez tapadó kulturális jelentésből, az akasztás, az önakasztás alluziójából generálódott az az értelmezés, amely az öv és a kötél formális, alaki hasonlósága mellett az arany és kender, a gazdagság-szegénység oppozícióját tekinti a vers alap jelentésének. A vers azonban nem igazolja ezt a tragikus, balladai konfliktust, hisz a verszárlat is inkább csak elégikus, a néma lombok hullása, ősz-halál metaforikus képzetével. A „kenderkötél a nyakamon” egy groteszk metaforasor része, amelynek referencialitása épp annyira valós, mint a többi metaforának. Igaz, ez az egyetlen a beszélőre vonatkozó közvetlen utalás, s direkt metaforikus kapcsolat van az aranyöv és a kenderkötél között, ez a megfelelés azonban nem a társadalmi, szociológiai jelentéskörhöz kapcsolódik, hanem a szerelem szemantikájához. A Klárisok groteszk képei a nőre, a női testtájakra vonatkoznak, asszociációkként, a beszélő látványaiként. Az ékszer és a szép, fiatal női test változik át a látványban rúttá, a beszélő cselekedeteként. Persze, korábbi versek, a Gyöngysor, a Szerelmes kiszólás motívuma is a rontás, a bosszú s majd a rontás nyelvisége uralja a Gyömrői-verseket is. Ebben a versben is ez történik. A nő nyakán levő egyszerű gyöngysor előbb a békafejeket idézi, majd továbbmegy és még rútabb, a szépségtől még távolabb eső látványt asszociál. Az ok a vers alig rejtett szexuálszimbolikájában keresendő, a kielégületlen szerelemvágyban. A metaforasor nemcsak leírja, hanem meg is alkotja a testet. A kláris és a kenderkötél a nyakhoz kapcsolódik, a nő-férfi relációban. A vers ezen szakaszának többi leírása a nőre vonatkozik, a derekára és a „rózsa a holdudvaron” enigmatikus képével jelzett testtájra. Szabolcsi Miklós20 a női mell képzetét látja a képben, de ugyanilyen érvénnyel felvethető a női genitália képzete is, amint arra Hansági Ágnes utal.21 S a vers „logikájába”, szövegszerkezetébe ez a - kínt okozó, mert nem nyújtja a vágy kielégülését - testtáj illik. Azaz visszafele, lefelé és befelé íródik le a női test, mintegy értelmezve, miért is okoz fulladást, halált a szép, felékszerezett, kívánatos, női nyak.
    Ez a finom erotika erőteljesebben uralja a második szakaszt. Ez egységesebb is, hisz a bosszús indulat helyett a melankolikus, elégikus hang uralja a szöveg egészét, s nincsenek disszonáns képek, utalások. Ez a szövegrész is a képekre és szövegtérbeli játékukra épül. Amíg azonban az első szakaszban a te-én („nyakadon”-„nyakamon”) jelzi a tér határát, s némiképp kijelölve a betölthető jelentéstartományt, ebben a részben csak a te jelenik meg ebben a funkcióban. A két versszak paralell, a szöveg bizonyos pontjain változik, új tartalom, új jel fűzi tovább az alapképletet, a „Szoknyás lábad mozgása / harangnyelvek...” jelentésrétegében kifejlő szerelemvágyat. A láb ábrázolata most is sajátos képzeteket kelt. Egyfelől a folklorisztikus színezetű „két jegenye hajlását”, azaz közös testi mozgását, másrészt a harangnyelv formája által is előidézett fallikus képzetet. Ám a szoknya harangformájából kilógó láb és a harang-harangnyelv képzete teljesen paralell, amikor is szerelmi vágy átírja a női testtájat férfira és vissza.
    A Klárisok messzemenően épít a trópusok viselkedésére, cserélhetőségére egy nominális struktúra keretében. Úgyszintén épít a hagyományos metaforikus beszéd jelentésképző szerepére. A folyóvíz folklorisztikus és saját korábbi verseiben is hagyományozódó jelentéskörét a ; % fiatal költő ebben a versben tovább építi. A vers második szakaszában a mozgást hangzás kíséri, a hangtalan ingás és a hangos kongás folyamatával. A „szoknyás lábak mozgása” ugyanis egy folyamatban íródik le: előbb csak a hajladozásban majd a lehullásban. Amikor is a lehullás nem feltétlen a szokásos trópus, szokásos metaforikus jelzéseként a pusztulásnak. Legfeljebb a „kis halálnak”.22 A vágyról, kielégítetlenség-ről és vágyott kielégülésről szól a Klárisok. Ugyanúgy, ahogy a Flóra második darabjában a szellő és a víz. Ott a megszólított kedves elpirul, ha megérti a szót. Az is a szerelmi metaforika nyelvén szőtt vallomás, de egy hagyományosabb, vallomásosabb beszédmódban előidézve az elpirulást. A Klárisok a névszókra és a trópusok összjátékára bízza a beszéd megértését oly módon, hogy kivonja a szerelmi szimbolika, beszéd hagyományos kellékeit: pedig testről, vágyról, játékról, beteljesülésről beszél.
    A József Attila-i tiszta költészet kultusz-verse a Medáliák. Szabolcsi Miklós az összegzés verseinek tekinti: „Egyetlen kompozícióban egyesít ebben a korban emléket és vágyat, különféle én-képeket, egyetlen ciklusban szedi szét és teszi össze a gyermekkort, a jelent és jövőt.23 A Medáliák kultikus szerepének erősödését minden bizonnyal a referencialitásokról való leválaszthatósága is szolgálta, másrészt az a sajátossága, amely nemcsak a referenciális értelmezésnek való ellenállásából fakad, hanem úgy általában: nehezebben adja meg magát az „értelemkeresés műveleteinek.”24 A Medáliák ugyanakkor a kettősség verse, hisz jónéhány helye pontosan kimutatható életrajzi töredéket, emléket rejt25, míg a vers nagyobb része az avantgárd szabad asszociációs logikája szerint épülő képsorozat. Másrészt a vers sokszólamúsága abból is adódik, hogy a különböző időszakban keletkezett darabok - az első medáliák még a tengerparti nyaraláskor, 1927 augusztusában íródtak - a Nincsen apám, se anyám kötet idején rendeződnek ciklussá, nagyon is eltérő formáltságú, szándékú verseket rendelve így egymás mellé, s egy cikluscím alá. A Medáliák 12 medáliát, medaliont, emlékképet, képet fog össze, 23 versszakban. A költő a szöveg elrendezése idején 23 éves, amint arra 11. medália kettős, „huszonhárom király -huszonhárom kölyök” motívuma is utal.
    A Medáliák sokféle értelmezésnek utat nyitó szöveg. Németh Andor - aki a Nincsen apám, se anyám kötet recenziójában állt pártjára a versciklusnak, ellentmondva a kortárs kritika értetlen, elutasító álláspontjának - 1938-ban így ír a verssorozat sokrétegűségéről: „Lejtésük, fesztelenségük a népdaloké. Elvarázsolt tartalmuk a varázsigéké. Formájukban japán versekre emlékeztetnek, látszólag éppen olyan egyszerűek. Technikájuk viszont a kubista festményeké, mert nem üres ábrándozások, hanem a valóság visszfényei.”26 Amíg Németh Andor a tiszta költészet és annak József Attila-i változatairól, a ráolvasást, a varázsverset is a megnevezés esztétikájába olvasztó eljárásról ír, Bori Imre a szürrealizmust, szürrealisztikusságot tartja meghatározónak. „Az oly változatos tartalmú medáliákat szürrealista jellegű »esztétikumuk« tartja együtt: az »egymásra csúsztatott, messziről egymás mellé került képek«, a fények és szürreális burkuk relációinak épsége, a képzelet merész és érzékeny munkája, a »képi erő« »paranoiája«.27 Szabolcsi Miklós kiszélesíti a versforma genezisét, a szürrealizmus mellett Juhász Gyula, Kosztolányi impresszionizmusát, Villont, Apollinaire-t is a hagyományozók köré sorolva, némiképp vitatva a „lehiggadt szürrealizmust”: „A medáliák lazán-szoros versszakaiban a művész szabad asszociációinak sora feszeng, tömörül. Gyermekkort, tudatelőttit, álmokat és kollektkív tudattalant felhozó asszociációk ezek, mégis lineáris rendbe, szinte epikus terv szerint rendeződnek. A forma fegyelme mindig erősebb, mint a feltoluló asszociációk. A szürrealista képtechnikát ugyanakkor erős értelmi kontroll ellensúlyozza, a képek olykor szinte dekorációs díszítőelemként hatnak.”28 A Medáliák képei valóban olykor díszes rajzok, medalionok, máskor paszteles haikuk, de az értelem nem koordinálja a ciklus struktúráját, sőt az egyes medáliák képasszociációs viszonyait sem. A tárgyias, életrajzi elemeket rögzítő valóságviszonylatok is feloldódnak a különböző erőterű és szinezetű asszociatív képekben.
   A Medáliák versciklusának heterogenitása a szöveg ritmikai for-máltságában is kitűnik. Nagyobbrészt a jambikus verselés érvényesül, a 11. darab azonban tisztán magyaros ütemezésű. S a ciklus egésze a laza ragrímeivel, az egyik legősibb és legegyszerűbb rímrendszert követi, olyan poetika elvet képezve le, amelyet valószínűleg semmilyen avantgárd esztétika nem fogadna be. József Attila a sokféleséggel kísérletezik. Ez kitűnik abból is, ahogy a különböző tárgyiasságú szövegrészeket egymás mellé helyezi. Ez érzékelhető a 2. medáliában. Különböző élességű, referencialitású képek kerülnek össze már az első versszakban is. Mint a későbbi versek életképeiben, apró, miniatűr mozgások („porszem mászik gyenge harmaton”) és létezők alkotnak valamiféle közösséget. A „lukas nadrágom kézzel takarom” egy emlék, talán Öcsödről, amit igazolni látszik a kis kanász képe.29 A gyermekkor szegénysége és a „kővé varázsolt tarka malac” képzetével, szellemiségével a mese világa kerül tehát egymás mellé anélkül, hogy szövegkohéziós eszközök ezt jeleznék. A jelzés nélküli váltás látható a versszak beszédmódjaiban is. Az első sor leíró tárgyiassága személyesre vált az én múltbeli képével, majd ez a személyesség, a beszéd énje általánossá válik, a kis kanász képében pedig eltűnik az én és a mesei varázscselekményben időtlenné válik. A medália második, gondolatjellel elválasztott része semmiféle szövegszerű vagy logikai kapcsolat nem mutat a korábbiakkal. Részletek ezek: az ég színváltozásai, egy hanghatás, egy a „jéglap” és a „tejfehér” metaforával érzékeltetett téli (emlék)kép és a „virág” rímhívó szerepéből előálló „világ” rajzolata, („Elvált levélen lebeg a világ”). A sor persze költői telitalálat, s az érett költészetet idézi az olvasóban, az Eszmélet első darabjának hangzását és a Reménytelenül dezorga-nizálódott világképzetét. De az Eszmélet jut az elemző eszébe az első medáliát olvasván a múlt és a jelen, a „most” szembesítő értékalakzatát tekintve. A „jámbor és szegény” elefánt képzete ha a prenatalis kort30 idézi, illetve ha „csak” a világ tökéletességét, a víz, föld, ég összeérésének ősmitológiai rendjét, szembesítődik azzal a kijelentéssel, amely az én hangsúlyozott személyességű tapasztalatát fogalmazza meg: „most lelkem: ember-menyem odavan,”. Az átváltozás az ősrend elvesztését sajnálja - azaz még nem tapad az emberléthez a társadalmi tapasztalat, a „vasvilág” tudata - hisz a lét folytatódik, csak torzult formában: „szörnyű fülekkel legyezem magam.”
    A Medáliák nemcsak a képek, képzetek egymásra vetíthetőségét próbálja a különböző darabokban, s nemcsak a tárgyias és személyes beszéd variabilitását, az egymásba való ötvözés és kivonás lehetőségét igazolja. A kifejezés, a nyelviség próbája a 3. és 4. darab ismétlő rendje. A 3. medália első versszakában minden sor szóismétléssel kezdődik, aminek nincs sem szemantikai sem szintaktikai vonzata, haszna. Hisz nem bővül a szöveg jelentésköre, nem iktatódik be valamilyen rejtett jelentéskapcsolat, nem artikulálódik a szövegstruktúra. Pontosabban: artisztikussá válik azáltal, hogy képződik az ismételt igéből egy szövegtömb és képződik egy másik a megnevezésekből. Noha mindegyik mondatnak nagyon is valóságos a referencialitása, még élményszerűségében is kapcsolható lenne a biográfia öcsödi, szabadszállási időszakához, a szöveg érzékelhetően nem törekszik a referenciális háló és jelentésrendszer megalkotására. A totyogó piócahalász és a bámuló kanász épp oly véletlenül kerül egymás mellé, mint a föld (tó) felett lebegő gém és földön gőzölgő „tehénlepény”. Látványelemek ezek egyfelől, amelyekben a látás is benne van (s talán egy emlék expozíciója31), de főleg az a szándék, amely a mondatformálást, mondatalkotás és a szöveg kapcsolatát vizsgálja. Ugyancsak ismétlődésre épül a 4. medália első része. A „lehet” végtelen alternativitást sugalló feltételessége ismétlődik, a „hogy” kötőszóval alkotva egy egységet. Ezután olyan állítások következnek, olyan megnevezések, amelyek kapcsán helyén való lehet a szürrealizmus álomszerűségét, automatizmusát emlegetni. De talán a Tedd a kezed, a Klárisok szövegformálását is, azok térszerkezetét is, amikor is egy szövegsémába, egy logikus nyelvtani konstrukcióba nem a nyelvtani vagy a formális logika szerint kerülnek be szintaktikai elemek, logikus sort alkotva. Élhetünk a gyanúval, hogy mint a korábbi versek is mutatják, egy költői kísérletről van szó, s nem annyira szabad asszociációról. A szerkesztett szövegek nagyon is tudatos megalkotottságát érzékelhetjük. Még akkor is, ha az ízlelés és a hallás, a varázslás titokzatossága („kés vagy ónos víz alatt”) és a leszakadás mint világállapot a létezés szisztémáját, lényegét építő tevékenységek, állapotok - bár nem fűzhetők fel valamely elrendező vagy értelmező logika mentén.
    A ciklus néhány motívuma, szövegrészlete kapcsán joggal szólnak az elemzők a groteszkről. A Vágó Mártának küldött szeptember 30-i levélben olvasható a Népdalok a’la Ringelnatz Morgenstern szellemes játéka a képtelen kapcsolatokról, amelyek persze nem mindig azok, hisz a „gonosz nadrág”, ha a gatyára „gondolna”, nagyon is logikusan járna el, „esze volna”.32 A Medáliák kétségkívül bővelkedik groteszk képekben, mint a borostyánkőbe fagyott (6. medália) és abból kinéző ügyész látványa, ítélete. Ugyanúgy a 9. medália életrajzi képéhez33 fűzött önirónikus, játékos megjegyzés az ártatlanság elvesztéséről („nem is lesz hervadó liliomom”). A 10. medália szakáll motívuma, - ahogy a szakáll vonódik a vetéseken, az ég fölött, betöltve ezzel a világot, s ez a verset - ugyancsak groteszk utalás a tengerparti nyárra, amikor József Attila szakállt növesztett és egy versre, amiben a szakáll betöltheti a szöveget önmaga köré szervező szerepet. A 11. medáliában a 23 király képébe átjátszódó 23 kölyök képzete, a „jáspiskorona” (a jáspis a 6. medália disznó-képzetében a „csülök” volt) és a „csámpás sityak” alternativitása sem a Medáliák egyébként határozottan érvényesülő szemléletének, a rész egész alternativitásának és ugyanakkor rendszertelenségének poetikai következménye, mint inkább a groteszk világszemlélet érvényesülésének.
    A Medáliák szöveghálóját34, motívumrendszerét35 vizsgálva gazdag összefüggésrendszerét kaphatjuk a cikluson belül kapcsolódó szövegelemeknek, motívumoknak, másrészt a más művekkel mutatkozó jelen-tésbeli, stiláris kapcsolódásoknak. A 9. medália anarchizmusa, az „ölni szeretnék, mint mindannyian” pszeudo pszichoanalitikus vallomása is jelez egy verscsoportot, amint a „gőzzel fortyogó bab” motívuma és a „főzelék színű szem” asszociációja is. A 7. medália mosólány képe az önéletrajzi emlék nyoma, amint a „szennyes lé lapulva árad el” képe is, hogy aztán ugyanilyen összefüggést idézve tűnjön fel majd a valóban analitikus fogantatású Szappanosvíz képeiben. A Medáliákban gyakori a nézőpont váltás, amikor a beszélő a leírásokba beiktatja önmagát, képét is, amint az a 3. medália bámuló kis kanász képében vagy a 4. „hazatalálsz még, szedd lábadat” Mint a mezőnre emlékeztető aposztrophéjában látható. A versben szétszórt emlékek, életrajzi töredékek egy magánmitológia romjai, amelyek beépülnek a tiszta költészet eszményeként megteremtődő, a szétszóródó világot leképező, ritkán kapcsolódó, inkább független valóságdarabok, képek anorganikus rendszerébe36. József Attila a Medáliákat nemcsak abban az értelemben tekinthette összegzésnek, hogy a Nincsen apám, se anyám kötet számára ciklusba - de mint az Eszmélet esetében: össze nem tartozó versek fűzéreként, 12 versként - rendezte ilyen poetikájú verseit, hanem egy verseszmény összefoglalásának is. Az Ady-vízióban aztán továbblépve, s eltávolodva a Medáliák verseszményétől, a tiszta költészet és a politikai költészet magas művésziségű szintézisét vallja.

 

1
József Attila Tanulmányok és cikkek II. 1923-1930 s.a.r. HORVÁTH Iván és Tverdota György, Bp.,Osiris, 1995. T.Gy. Magyarázatok, i.m., 37.
2
Vágó Márta, Bp., (2. kiadás) Szépirodalmi, 1978, 157.
3
Vágó Márta, i.m., 166.
4
József Attila Összes Művei IV., szerk. SZABOLCSI Miklós, Bp., Akadémiai, 1967, 19.
5
 „Hiszek[...] A tiszta szellemben, amelynek szabadsága korláttalan, amely a testet is föloldozghatja azáltal, hogy önfegyelemmel mintázódik a történetiség porhanyó plasztikáján.” József Attila Összes Művei IV., i.m., 22.
6
Németh Andor, Medáliák, = Kortársak József Attiláról II., szerk. Bokor László, s.a.r. Tverdota György, Bp., Akadémiai, 1987, 1080.
7
Kortársak József Attiláról I., 135.
8
Bori Imre, „Medáliák”. József Attila második szürrealista korszakának versklárisai.” = B.I., A szürrealizmus ideje, Újvidék, Fórum, 1970, 113.
9
Tverdota György, József Attila, Bp. Korona, 1999, 35.
10
Vágó Márta, a költőre hivatkozva említi, hogy az ikrek képe öcsödi emlék, s az anyakép a mama utáni vágyakozást szólaltatja meg. VÁGÓ Márta, i.m., 110.
11
 Bókay Antal: „... a szerelem melankóliába csúszik át.” i.m., 175. Bókay Antal Líra és modernitás, Bp., Gondolat, 2006.
12
Vágó Márta, i.m., 86.
13
Szabolcsi Miklós Vörösmarty Fóti dal című verséből mutatja ki a „gyöngy”-„göröngy” rímkontrasztot. Szabolcsi Miklós, „Kemény a menny”, Bp., Akadémiai, 1992, 183.
14
Tverdota György részletesen szól a két motívum jelentésképzéséről TGy, „Szublimálom ösztönöm”, Bp., Universitas, 2006, 151-159.
15
Bókay Antal érdekes pszichoanalitikai elemzésében felrajzolja a vers szintaktikai struktúráját, amely a szerelmet mintázza. Erről írja: „A szerelem hatszögének üres belseje maga a narcisztikus üresség, de ez itt, a szerelemben már nem oly ígéretes betölteni való energiacsomó, mint a Tiszta szívvel vagy akár a Bevezető esetében volt.” Bókay Antal, i.m., 169., 170.
16
A vitában résztvevők értelmezési módját interpretálja Hansági Ágnes, Disszkusszió nélküli vita: néma játék című tanulmányában = Tanulmányok József Attiláról, szerk. Kabdebo Lóránt et al., Bp., Anonymus, 2001, 109-121.
17
Tverdota György, József Attila nyelvesztétikájának forrásai, Irodalomtörténeti Közlemények, 1986/4, 384-388.
18
 Timár György a versben ezt a balladai magot elemzi. A „Klárisok” és a magyarázatai, Jelenkor, 1986/11, 1022-1032. Értelmezésében „a költő akasztásra váró szegénylegény képében jeleik meg”. i.m., 1030.
19
Ezt támasztja alá Tornai József érvelése, aki Oscar Wilde Chansonjából mutatja ki az aranygyűrű és a kenderkötél értékellentétét. TJ, József Attila egyik varázséneke, Irodalomtörténet, 1969/4, 803-810.
20
Szabolcsi Miklós, Érik a fény, i.m., 194.
21
Hansági Ágnes, i.m., 112. Hansági Ágnes a rózsa folklórszerepére utal, s kétségkívül a népi szóhasználatban a „tubarózsát” a női genitália eufemisztikus
megnevezéseként is használták.
22
Bókay Antal, i.m., 188.
23
Szabolcsi Miklós, Kemény a menny, i.m., 246.
24
Tverdota György, i.m., 140.
25
Majoros Valéria a medáliákat az életrajz foglalata felől, mintegy az életútként, annak biografikus képes evoluciós sorozataként írja le. M.V., A „Medáliák”-ról = Költőnk és korunk III., Bp., OPI, 269-291.
26
Kortársak József Attiláról II., i.m., 1080.
27
Bori Imre A szürrealizmus ideje, i.m., 116.
Bori Imre, a Klárisokkal kapcsolatban említi a paranoiás nagy képet, összefüggést látva egy sor verssel. (A tavi torony harangozója, A szeretők hallgatva megállnak mint előzménnyel) és az azonos időszakban született alkotások kétségkívül paralell képalkotásának strukturális tendenciáival.
28
Szabolcsi Miklós, Érik a fény. Bp., Akadémiai, 1977, 124.
29
A Curiculum vitaeben írja József Attila Öcsödről: „Itt éltem hét éves koromig,   már   ekkor   dolgoztam,   mint   általában   a   falusi   szegénygyerekek – disznópásztorkodtam.” József Attila Összes Művei IV., i.m., 34.
30
Majoros Valéria, i.m., 276. Ugyanakkor ő is összefüggésbe hozza a versszakot a József Jolán említette „püngrüc léttel”, valamifajta, a József-gyerekek kreálta magánmitológiával. Inkább valamilyen ősmitologikus képzet rejtőzhet a sorok mögött, amint az Eszmélet prelogikus hajnal képzete is mitológikus színezetű.
31
Pálfi Ágnes a „lírai Én személye szemszögének közelkép perspektívájából” ex-ponálódó képről, mint a látás versben gyakori egyik motívumáról ír. (PÁ, A lélek szemmásai a Medáliákban, Parnasszus 2005/4, 100-115.
    Természetesen mind a négy kép a beszélő látványa, de felvethető, hogy az egyik „szereplőhöz”, a „kis kanászhoz” vagy a „sovány kanászhoz” még hozzátapad a bámul ige is. Azaz a beszéd mintha megidézne egy látványsorozatot, mintha a kanász bámulná a világot, közvetlen környezetét.
32
József Attila levelezése, s.a.r. Stoll Béla, Bp.,Osiris, 2006., 268. Vágó Márta, a Piros hold körül egyik sora kapcsán említi Joachim Ringelnatz és Christian Morgenstern német költőket, mint akiknek stílusa, groteszk nyelvisége „fekszik” József Attilának: „A tiszta költészetet szeretem legjobban, és a groteszk nekem nagyon fekszik...” Vágó Márta, i.m.98.
33
Az emlék a Hotel de la Huchette szobájára és valószínűleg az osztrák Hans Schuscnyra vonatkozik. Szabolcsi Miklós, Érik a fény, Bp., Akadémia, 1977, 583.
34
Szabolcsi Miklós, Kemény a menny, i.m., 255-256. A ciklus részletes elemzése: i.m., 246-273.
35
A szakáll-motívum összefüggéseit Széles Klára mutatja be. SZ.K. „minden szervem óra” Bp., Magvető, 1980, 152-154. Ugyanő elemzi az 5. medália a „csillagok kis fehér kukacok” látványának és a kései versek (így: Kései sirató, [Ős patkány terjeszt kórt]) motívumai összefüggéseit. (i.m., 155-158.) A virág, a fagy motívumát Alföldy Jenő bontja ki: A.J., A rejtjelek feloldása, Polisz, 2005/4, 7-17.
36
Adamik Tamás a Medáliák ciklusszerkezetének vizsgálatával arra utal, hogy József Attila azzal a verseszménnyel kívánt versenyre kelni, amit Arany János a Vojtina ars poeticájában leírt. A.T., József Attila Medáliák című versciklusának szerkezete, Polisz, 2005/4, 18-31.