Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2006. 10. sz.
 
 
Stretta


Kísértetkastélyba lépek, feljajdul egy cselló, és ütemes zokogás rázza a hegedűket. Palotád belső terében körbevesznek talpnyaló és intrikus udvaroncaid, bizalmas csevegésed magabiztos szólamaiból kihallom jól palástolt zavarodat, merev arcvonásaid rácsai mögé zárva látom a parancsokat osztogató, sebezhető gyereket, a trón magasának magányát egy kisszerű, falusi iskolában. Várom, hogy elhaljon a hegedűk hangja, és a hatalom busongó basszusán Fülöp király áriájába kezdj. Magányos összeesküvésem, hogy leleplezlek, mint hetyke faluszépét, Adina, aki rámbizonyítottad, mint egy felségárulást, hogyan csetlek-botlok körülötted Nemorinoként, süketen a románcom mögött, mellkasom gumiszobájában zengő, forró Strettára, a tébolyult mondatra, amit csak vékony fal választ el a valóságtól: „óh, édes párom, drága nőm”.