Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2006. 9 sz.
 
 
E hó-boldog virradatban
 

Mentem hóban, mentem szélben.
A fenyőfák meg csak álltak
lent a téren.

Nálad izzott éjszakámat
vittem félve,
nehogy egy perc íze is csodádnak

lehessen az ellenmérge.
Micsoda ős-botlódás volt
benned égve,

eljutni a sose látott
gyöngy húsáig.
Koponyámban sikongásod,

reszketésed is hazáig.
Meg nem álltam.
Egyre csak a pattanásig

feszült ágyad, makulátlan
csókod nyála járt eszemben.
Mentem, mentem, mást nem láttam

csak a melled,
alatta szeméremdombod hihetetlen
ritmusát, mit nekem kellett

vezényelnem.
Az a farkasszív, a két láb
ismeretlen

földi lényt vitt út jegén átj
övendőmbe,
vagy még inkább

rohamlépttel, meg-megdőlve,
egy nő illat-védte szellem,
bár nem gondolt erre ő se,

küzdött a várt gonosz ellen,
hogy legalább e hó-boldog virradatban
a bosszúját megelőzze.