Az 1848-as forradalom vívmányai közül a legjelentősebb kétségtelenül az úrbéri terhek eltörlését kimondó törvény volt, amely 9 millió jobbágyot tett személyében szabad emberré s az úrbéri vagy úrbért pótló szerződések alapján használt földek tulajdonosává, a földesurak kártérítését pedig az állam feladatává tette. Ez Magyarországon a feudalizmus sok évszázados uralmának a megszüntetését jelentette.
     A jobbágyfelszabadító törvény megszületését hosszú küzdelem előzte meg a 18. század végétől 1848-ig. Még az utolsó rendi országgyűlésen is úgy tűnt, hogy a reformok ellenzői meg tudják akadályozni a kötelező örökváltság törvénybe iktatását. 1848 tavaszán azonban a forradalmak hatására az országgyűlés nagy sietséggel egy nap alatt, március 18-án megalkotta s elfogadta a törvény szövegét. Még aznap határoztak a jobbágyfelszabadítás gyors, ünnepélyes kihirdetéséről is.
     A törvény azonban számos részletkérdést megválaszolatlanul hagyott. Deák Ferenc elismerte, hogy "Kossuth és a diéta egy századot lépett előre", de a törvényhozók rögtönzését helytelenítette. Nem szólt a törvény a maradvány-, irtvány- és szőlőföldekről, az úgynevezett regáléjogokról, a közösen használt erdők és legelők elkülönözéséről. Még az úrbéres jobbágy és az úrbéres föld fogalmát is utólag határozták meg.
     A megválaszolatlan kérdések okot adtak a volt jobbágyok és a földesurak ellentétének kiéleződésére. A jobbágyok nagy örömmel fogadták a törvény kihirdetését. Követeléseik jogosságának igazolását látták benne. Ragaszkodtak minden olyan földhöz, amelyet korábban használtak. Jogot formáltak a telken kívüli földekre is, s nem hitték, hogy egyes feudális jogok (italmérés, vadászat, szőlődézsma stb.) továbbra is érvényben maradnak, s az erdőkből kitilthatják őket az uradalom tisztségviselői.
     A forradalom és szabadságharc leverése után még hosszú ideig kellett pereskedni a törvény végrehajtásáért. Az uralkodó 1853-ban úrbéri nyílt parancsban szabályozta a végrehajtás módját. 1856-ban úrbéri bíróságok felállításáról hoztak határozatot. Ezután országszerte tömeges méretekben kezdődtek vagy folytatódtak az úrbéri perek. Hatalmas iratanyag halmozódott fel. Ezek az iratok a települések történetének alapvető dokumentumai. A pereket lezáró egyezségek vagy bírói ítéletek átfogó képet adnak egy-egy falu gazdasági és társadalmi viszonyairól.
     Bánhidán barátságos egyezséggel ért véget a per viszonylag korán, 1864-ben. Az itt közölt egyezményben az Esterházy grófok és a falu képviselői mindenekelőtt az úrbéri és úrbéren kívüli földek nagyságát állapították meg előzetes felmérések alapján. Az úgynevezett maradványföldeket a jobbágyközségnek kellett megváltani. Mivel pénzük kevés volt, a terület egynegyed részét váltságdíjként visszaadták az uradalomnak. A katolikus egyház, az egyházi személyek és a község illetményét is megállapították. A falu gazdasági életében jelentős szerepe volt a legelőnek. Bánhidán az átlagosnál nagyobb legelőterületet (telkenként 14 holdat) kaptak a volt jobbágyok. A falu határának nagy része erdő volt, a bánhidaiak mégsem kaptak erdőt, mert helyette szántóföldet kértek. A szőlőhegy örökváltsága két évvel korábban megtörtént. Azt pénzért váltották meg. Természetesen a volt jobbágyok járandóságának kiadása utána megmaradt földek, erdők és egyéb területek, valamint a kocsma, a mészárszék, a malmok és a birkamajor a földesurak tulajdonában maradtak. Összegezve megállapíthatjuk, hogy a jobbágyfelszabadítás eredményeképpen a falu 7600 holdas határából a volt jobbágyok 2820 holdat kaptak. Ez az összes terület 37 százaléka. Jelentős eremdény, de a földkérdést véglegesen nem oldották meg.
 
 
 
 
 
 
 

Hibaigazítás

Előző számunkból, sajnálatosan, hibás példányok is megjelen- tek. A szerkesztőségünkhöz utánvéttel visszaküldött példányokat kicseréljük. (A szerk.)