Kis Festék Ovális Arc
 

15.
amit akarok az a teste, jámbor
kapaszkodása, melege, amit akarok
az mindig az érzés: testének
utolsó határa - mint egy

könnycsepp legyen olyan -
nevem viruló magánya rabolja,
kutassam és ne lássam - legyen
tökéletes vakságomba zártan!


44.
túl könnyű lenne mutatnom
esőt, pályaudvart, kusza
menetrendet, taxikat - mindehhez
csak annyiban volt közöm:

újra őt akarjam, valami képet
is csináltam róla magamban, amin
ügyetlenül ágyra ejtett testtel alszik
az alkoholtól persze hulla

mintha négykézláb másztam
volna vissza hozzá csomagok
nélkül, apropótlan, fáradtan
rogytam ajtaja elé, ha mást

nem mondjuk megérteni dolgokat,
többé miért nem láthatom,
ajtaja már végső határ, hogy
jelek nélkül reggel majd elhagyom -

ne tudja meg végül e
katarzis csúcsán, mit műveltem
magammal ott - az a lépcsőház
sok mindennek akkor helye volt,

maradék ártatlanságom cseles
fogásokkal védtem rossz
sejtelmek között, ahogy azóta is
a hasonló mélypontokon


45.
a függönyt nem húzom be
mostanában, kedvükre szállhatnak
visszhangok az árnyak - arcom
egy másik felszínen lebeg,

ami végetért, de múlni nem
tudott, most itt van velem -
körülvesznek a hajnal-anyák:
magamra emlékezem


46.
szereplésről szó sem lehetett,
tartózkodásról a kapcsolatban
inkább, egy mind kifogásolhatóbb
toalettben - így láttam őt akkor

diszkréten távolodva, talán
mert elfojtott sírásom
dédelgettem a kupé előtt
dohányozva egy pimasznak szánt

pózban - a vonatablakon
kutathatatlan istenérvek: jelekké
állt össze a piszok, áhítattal
olvastam a sorok között

mi minden nem vagyok, oda adtam
magam balgán a keresésnek, de
megszálltak ezek az őszi fények:
én már többet esküszöm nem

becézek, inkább nyelvemet harapom,
micsoda páratlan barom voltam,
hogy próbálkoztam, suttogva valami
szépeket kimondjak, de vége:

levelét már régen összetéptem,
fényképét később, de rendkívül méltatlan
körülmények között, amikről itt
megemlékeznem azt hiszem fölösleges


48.
testem most zárt szirmok
labirintusa, igazi furcsaság:
illatoktól kell, hogy védje
magát a kemény bimbó

a kád vizébe ejtett -
körülöttem minden oka már
a könnynek, de el kell viselnem
most némi ragyogást:

segítsen ruháim földre hullott
selyme, nehogy félúton megrekedjek
ellenségem már messze jár
sebeim tovább fecsegnek...