Pilinszky-parafrázisok I-III.
Két kedves, fő vizem
 

Két kedves, fő vizem,
londoni al-csatorna,
kép-lap hajó üzen,
akár ha szava volna,

jelsai (Hvar-sziget)
kis kikötőöböl,
a postai, rideg
lapon is tündököl:

álltok a polcomon,
s akár könyvek előtt...!
Látom a jó-rokon,
lebegő, kikötött

lakóhajókat, és a
komoly motoros kompot,
s a boltból fél-karéjra
kosarunkban a kompót,

a só, a bors hazulról,
a konzerv, töltött káposz-
ta, kicsi jó-pákosztul,
a hvari hű Jelsához,

kosarunkban a lengő
illatú muskotály,
a némiképp merengő
fogorvoshoz muszáj

mennünk, a sajtos ostya
"leszedte" hidamat,
de hogy visszaragassza,
neki csak pillanat,

s jelsai kikötőben
olvassuk elhitt könyvek
sorát, meséljük közben,
kik-mik az üldözöttek,

eszmék s gazemberek,
s a világ oly egyértel-
mű, elnyomás felett
s alatt, még hetvenhétben,

s azóta? Elfelejtett
kiáltani demok-
ráciánk, hogy kiteltnek
a földre roskadott.
 
 

Nem volt megelemezve
 

Nem volt megelemezve;
szociológiák
szempontok vitték messze
medve- s verébfiát

annak, ami egy elme,
aki azt mondja, most, hogy
ez van: megelemezve
nem volt valami? Lotty-lotty

volt a sok társadalmi,
beidegzett beszéd-mód,
és ha igaz, ha talmi,
lett belőle a létt-hótt,

a lét-túl-viruló,
oly trójai faló, mely
csak megvalósuló,
de nem igazi lét-hely,

ez lett, a társadalmi
centrikusságból, ez lett,
hogy egy új-birodalmi
eszmerendszert szemezget

önkény-kéz, tüske csak
a tied, szép levél épp,
és a dús-lé bogyóknak
csak nyalhatod a szélét

- képzeletben. Porát, ha...!
Hírét, a magad által
is hazudott (hogy ártva
ne légy a balgasággal),

tiszta, szabad, valódi
tiszta-szabad-valóval...
És kibontakozódni
kezd kép, mely mint az ótvar.

Nem fogható be tettel,
melyhez mid sem ereszt el,
nem fogható be szóval,
melyhez már semmi kedved,

hát inkább elereszted
magad, és kirugod
utolsó zsámolyod,
meglengsz zord köteleddel.

Vitorla nem hoz új földrészt ez-egyszer.
 
 

Nem lehet megemésztve
 

Nem lehet megemésztve!
Épp csak visszaokádva.
De hogy kinek miértje
mi, és hogy csillagábra

kit hogyan s mire ámít,
rövidig vagy sokáig,
ó, bár lehetne mindegy
nekem, hogy kinek intek

búcsút! Egyik se fajtám,
és csak a szél kavartán
lesz majd madaraimmal
tédé-egy a hegyoldal,

és veled sem óhajtok
együtt nyomni ólajtót,
és ha nem csikorog
a zsanér, sok olajtól,

vagy ha szétköltözött
deszkára deszka: szög
hiánya, kóborok,
kutyák szagolgatása
már nem a sors csapása.