|
BENYOVSZKY
KRISZTIÁN
Csodás derű
Bárczi Zsófia novelláit olvasva
Bár jár némi kockázattal, próbáljunk
meg mégis három rövid részlet alapján alkotni képet magunknak Bárczi Zsófia
A keselyű hava (2004) című novelláskötetének műfaji, tematikai és
stilisztikai arculatáról. Három novella kezdő mondatait fogom idézni, rövid
kommentárokkal kísérve.
"Jolán nénémet
éppen három napja temették el, amikor elnyűhetetlen rózsás kötényében,
kezében egy tálca tepertős pogácsával váratlanul megjelent a kertkapuban."
Maradhatunk-e közömbösek egy ilyen nyitás után? Meghökkentő, remekül eltalált
felütés, igazi húzómondat. Felvillan a csoda lehetősége, s ezzel együtt
mégsem a félelem, hanem valami intim derű érződik itt, s veti előre árnyékát.
Izgatottan olvassuk tovább (miközben lesve szemezünk a címmel - Jolán
néném és a világvége - ??): "Egy darabig ügyetlenkedett a rég javításra
szoruló rozsdás riglivel, földízű átkokat sziszegett elsárgult fogai közt,
de aztán csak sikerült átvergődnie a léces kapun, hogy kényelmes, döcögő
járásával elinduljon a ház felé." Sejtéseink igazolódnak: noha egy nemrég
oszlásnak indult hulla megjelenéséről van szó, mégsem a kísértetiesség
lengi körül alakját. Esetlen motozása a "riglivel" a helyzet lappangó komikumát
erősíti. Az első bekezdés eképpen záródik: "A házban a lesújtott rokonság
épp Jolán néném földi javai felett marakodott, mikor a kissé sápadt, áttetsző,
ám még haló porában is vérmes természetű asszony rájuk nyitotta az ajtót."
Ez a mondat már dinamizál, elvárásokat kelt, megteremti azt a bizsergető
feszültséget, ami nélkülözhetetlen összetevője minden jó történetnek; feltünedeznek
egy lehetséges konfliktushelyzet kontúrjai (mit sem sejtő, marakodó rokonok
kontra "haló porában is vérmes természetű asszony"). Vagy nézzük a következőt,
a címadó novellát: "Irma asszony rózsakertje fölött napok óta egy keselyűforma
árnyék lebegett." Hasonlómód meredek felütés, kérdések sorát szülő, feszültségtől
vibráló kijelentés; rosszat sejtető jelek, valami készülődik. Mégis: mellette
ott a viruló rózsakert és Irma asszony falusi-kisvárosi békéje. "A vakító
májusi fényben fürdő virágok ragyogó színei sorra kifakultak, a máskor
illatos szirmok most dohos temetőszagot leheltek." Az éppencsak formálódó
idill szertefoszlik, megcsapja a halál lehellete; a fenyegető végzet egyre
konkrétabb formát ölt: "Irma asszonynak vészesen közelgett a nyolcvanadik
születésnapja." A harmadik részlet szintén idilli hangulatával ragadja
meg az olvasót, a cím azonban (A tökéletes műalkotás eredete) eltérő
asszociációkat kelt: "Esténként, mikor a lobogó tűz narancsszínűre festette
a péterkályha falát, és a konyhában karácsonyi dióskalács illata lengedezett,
a zománcos fazék, a félfülű levesestál, a rézmozsár, a lyukas lábas és
a sánta egérke összegyűltek, hogy történeteket meséljenek egymásnak a hajdan
volt időkről." A gyerekkor meséinek ismerős világát idéző, meghitt, mesélésre
termett atmoszféra; kiváncsiság ébred bennünk (ugyan miféle történeteket
is mesélhetnek egymásnak a konyha lakói?), de nosztalgikus sóvárgás is
("hajdan volt idők"). A folytatásban felvillan a humor, a derű: "Ilyenkor
még a szú is halkabban percegett a háromlábú konyhakredenc hátsó falában.
Csak a kredenc siránkozott hosszan elnyújtott hangon: -De kérem! Maga egyszerűen
tönkretesz engem! Érzem, még a halálomat okozza! Kibírhatatlan ez az állandó
fészkelődése. Az embernek megfájdul a feje!"
S hogy mi
következik ezek után? Gonoszmód itt be is fejezem ezt a kedvcsináló kivonatolást,
magához a novellákhoz utalva a kíváncsi befogadót. De azért egy mondatot
még. A Jolánka néni előidézte események ezt követően Örkény ismert egyperceséhez,
A végzethez hasonló fordulatot vesznek, s csak az ördög tudja, honnan
veszi a bátorságot és furfangot Irma néni ahhoz, hogy szembeszálljon a
Gonosszal; a konyhában elhangzó történetek pedig legalább annyira érdekesek
mint a kis közösség vidám, zsörtölődő és szerény tagjai.
Folytassuk
a "mintavételt" azzal, hogy fellapozzuk a tartalomjegyzéket, s átfutjuk
a címeket. Bárczi Zsófia címadási szokásaira jellemző, hogy olykor valamely
magasztos fogalmat egy oda nem illő hétköznapi kifejezéssel kapcsol össze,
s e fura szomszédságnak köszönhetően az előbbi ironikus holdudvart kap.
A transzcendens jelentésvonatkozású szavak keltette elvárások megbicsaklanak
a "parlagi" kifejezések hatására, s ezáltal a nem evilági, a földi élet
horizontján túli dolgok is familiarizálódnak: pl. Az örökkévalóság kék
köténye, Jolán néném és a világvége. Máskor a nevetségesség határát
súroló közhelyes címeket ad egy-egy történetnek, ami megintcsak azok idézőjeles
természetét teszi hangsúlyossá, és az előbbihez hasonló ironikus effektust
eredményez: Az élet értelme, Történet az igaz szerelemről. Ez a
hatás más esetekben a cím és a szöveg összevetését követően válik érzékelhetővé.
Például a Heidegger ismert értekezésének címére rájátszó novella (A
tökéletes műalkotás eredete) egy konyhai eszközök társaságában elhangzó
példázatos mese előadásával (a mesélő egy bájosan fontoskodó rézmozsár...)
ellenpontozza a megidézett német bölcselő művészetontológiai fejtegetéseinek
bonyolultságát. A lélek titkos tájaiban pedig egy okoskodó, de mégis
szerethető egérke buddhista életelveinek álsága és esendősége lepleződik
le, számos humoros félreértést vonva maga után. A harmadik csoportba tartozhatnak
azok a novellacímek, amelyek az idegenség, az egzotikum koloritját kölcsönzik
a szövegeknek: Flan, Tocino de cielo, Nikolai Marin Fe. Enigmatikusnak
hat A kókó is.
Az értelmezés
e két tapogatózó köre után immár általánosabb érvényű kijelentésekre is
ragadtathatjuk magunkat. Bárczi Zsófia novelláinak visszatérő motívuma
a csoda. (A szó todorovi értelemben ez olyan esemény, mely ellentmond a
természeti törvényeknek, a földi élet szabályainak, s ezért természetfelettinek
vagy földöntúlinak minősül.) Visszajáró halottak, az embereket kísértő
ördög ismételt színrelépése, a varázsmesék világát idéző tájak és élőlények,
csodálatos tulajdonságokkal bíró tárgyak megjelenése. A Legenda
esetében már a műfajt jelölő cím is a csoda irányába kelt elvárásokat.
Mindezekkel összefüggésben említendő meg a titok cselekményformáló szerepe,
ami az elhallgatás és a sejtetés elbeszélő eljárásainak jutatt fontos szerepet.
A csodás elemekkel operáló történetekben a szereplők kilétét gyakran homály
övezi, tetteik mozgatórugói sem mindig ismertek, s ezért alakjuk bizonyos
fokig rejtélyes és titokzatos marad. S noha idővel, a történet előrehaladtával,
erre-arra fény is derül, számos kérdés marad megválaszolatlan, s árnyékként
lebeg a novellák felett a zárlat után is. Kit ismer fel a halálát megelőző
utolsó pillanatban Fánni nagyanyja az idegen asszonyban? Milyen egyeségre
jutott a magára zárt kriptaajtó mögött Tornallyay Katinka apja a Teremtővel?
Honnan ismerősek Fánninak a csészére festett rokokó alakok? Milyen erő
költözött a szövegbe, hogy képes szétkergetni a világot borító szürke felhőket
(Szürke felhők)? A feszültségteli, meredek és kihegyezett felütések
mellett a nyitott zárlat jellemzi a kötet több novelláját is. Megfigyelhető
továbbá, hogy mind a szereplők sorsát, mind az elbeszélés módját, mind
pedig a kötetkompozíciót tekintve kitüntetett szerepe van különböző képeknek
és szövegnek, illetve azok egymásra hatásának. A novellákban szereplő
képek és szövegek funkciója mágikus jellegű, amennyiben azok nem csupán
ábrázolnak vagy kifejeznek valamit, hanem befolyásolni képesek a határaikon
kívüli világban zajló események alakulását is. A Flan esetében a
képek (két fényképről és egy illuszrációról van szó) szüzséformáló szerepéről
beszélhetünk, a narráció a képleírás formáját ölti. A kötet legrövidebb
írása három egybásba kulcsolódó, egymásra másolódó ekphrasis, azaz a hiányzó
képeket jellemző-helyettesítő kommentár. Az elbeszélő a három kép, s a
képeken látható három női alak közti hasonlóságokat, átfedéseket bontja
ki, s a zárlat - egy irodalmi allúziót is segítségül híva - nyíltan reflektál
is erre a tapasztalatra: "Itt állunk hárman, egymásba mosódva, Kőműves
Kelemenné nővérei, összekötnek minket a kövek örökre, megbonthatatlanul."(8.)
A harmadik kép ezenkívül, Zorayda alakjának megidézésén keresztül, átvezet
a kötet második novellájának (Tocino de cielo) a világába is, tágítva
ezzel a Flan értelmezési horizontját. A rózsák közt álló női alakok
motívuma a kötet két további elbeszélésben is visszatér, A keselyű havában
("Irma asszony rózsakertje fölött napok óta egy keselyűforma árnyék
lebegett."134.) és Jolán néném és a világvége címűben ("Jolán nénémet
éppen három napja temették el, amikor elnyűhetetlen rózsás kötényében,
kezében egy tálca tepertős pogácsával váratlanul megjelent a kertkapuban."119.)
A Tocino de cieloban egy varázslatos képeskönyvről esik szó, melybe
pillantva a három királylány szemei előtt "filmszerűen" megelevenedik a
jövő. Az Amikor Fánnit majdnem elvitte az ördög című novellában
a főhős egy alkalommal belenéz a tükörbe, s a magáé helyett csodálatos
módon egy tragikusan elhunyt fiatal lány (a Legenda szereplője)
képmását pillantja meg, amint az karjával feléje int. Később rábukkan egy
kávéskészletre, s a csészékre festett "hajladozó, kecses rokokó alakok"
(94.) jelentésteli üzenetté válnak a számára. Az Anti bácsiban az
elbeszélő egy megviselt családi fényképnek köszönhetően őrzi meg emlékezetében
életének egy traumatikus eseményét. A szobák falát borító családi fotók
láttán az a nyugtalanító érzés keríti hatalmába, hogy az azokon látható
személyek ténylegesen is jelen vannak a házban. Az örökkévalóság kék
kötényében az olvasás egzisztenciális horderejű tettként jelenik meg;
a földi élet hosszát a befogadás ideje méri ki. Ahogy közeledik a Fanni
által olvasott történet a végéhez, úgy kerül nagyanyja egyre közelebb a
halálhoz. A kötet talán legtalányosabb novellájában, a Szürke felhőkben
is egy szöveg, a Sikertelen Író egyik novellája segíti hozzá a történet
főhősét, Kalaist ahhoz, hogy sikerrel vegye fel a harcot a Földet beborító
apokaliptikus szürkességgel. Ehhez a szöveg önmagában nem volna elegendő,
a felhők csak akkor kezdenek oszlani, miután Kalais az első mondatokat
elolvasta. A novella rejtélyességét tovább fokozza, hogy a szerző, a narratív
metalepszis segítségével, hangsúlyozza a szereplők életvilága és a fiktív
világok felcserélhetőségét; a történet végén összeér az a világ, amelyben
elbeszélnek azzal, amelyikről az elbeszélés szól.
A kötet három
nagyobb kompozíciós egységre oszlik, mindhárom egy-egy novella címével
egyezik: A lélek titkos tájai, Az örökkévalóság kék köténye,
Ingovány. Ezeket mintegy keretezi a kötetnyitó Flan és a Tocino
de cielo, valamint a kötetzáró Szürke felhők. Elmondható,
hogy A keselyű hava nem puszta gyűjtemény, az egyes novellák nem
közömbesek egymás iránt. A könyv a ciklusokba rendeződő és helyenként egy
lehetséges regény irányába mutató komponáltság jegyeit hordozza magán.
Megfigyelhető ez a motivikus ismétlésekben, az azonos szereplőket és helyeket
felvonultató, analóg életsorsokat ábrázoló történetekben, illetve az egymást
követő novellák közti áthajlásokban (l. Flan és a Tocino de cielo,
illetve az Anti bácsi és a Nikolai Marin Fe) is. Fontos szervesítő
elem a Legenda Katinkájának madárrá változott szelleme, aki szabadon
röpköd át novellából novellába. A regényszerűség mellett szól továbbá az
is, hogy az egyes történetek korábban egy nagyobb terjedelmű szöveg (regény?)
részeiként jelentek meg a Kalligram hasábjain (2001/11-12, 72-88.). Noha
e tömbből több kitűnő novellát is sikerült ki- vagy inkább lefaragnia a
szerzőnek, a folytatását - az időközben már önállósult történetek ellenére
is, akár azok újrakontextualizálásával - mindenképpen üdvözölném.
A Bárczi-történetek
legerősebb oldalának a kiegyensúlyozott szólamvezetést tartom. Az elbeszélő
megüt egy jellegzetes atmoszférát felidéző hangot, elbeszélői modalitást
a novella elején, s ezt végig tartani tudja, anélkül, hogy e szólam falsot
kapna. Egy elsőkötetes szerzőtől ez mindenképp dícsérendő teljesítményt.
(Egy olyan szöveghelyet találtam csupán, ahol egy pillanatra megbicsaklik
ez a hang. Ilyennek érzem a Nikolai Marin Fe negyedik bekezdését,
ahol a háború értelmetlenségéről és embertelenségéről való fejtegetés miatt
megtörik a jól felvezetett kisvárosi történet irama és hangulati töltése,
aminek egy - a kötet többi novellájára egyébként végképp nem jellemző -
szerzői kiszólás sem tesz igazán jót: "És ezt hitte a férjem nagyapja is..."
108.)
A kötet novellái
által megteremtett világ sajátos vonzerejét a tragikum által beárnyékolt
kisvárosi idill és a talányos mesei tájak megkapó ábrázolásában látom,
az olyan, némiképp a századelő, illetve a kortárs prózaírók közül Darvasi
László novellisztikáját (cselekménytereit, figuráit és elbeszélői stílusát)
idéző történetekben, ahol a halál fenyegető árnyéka nem képes teljes diadalt
ülni, ahol a legsötétebb, legkilátástalanabb események tövében is megterem
a derű, megtörténik a csoda. Csodás derű - talán ez lehetne A keselyű hava
című ígéretes folytatást sejtető kötet egyik hívószava. (AB-ART, Pozsony
2004) |
|