|
KISS LÁSZLÓ
A virágárus lány
és más csodák
Rück Laci egy kellemesen
meleg vasárnapon még egyszer, utoljára látogatást tett a vidéki városban,
ahol ifjúkorának jelentős részét eltölteni volt kénytelen. Éjszaka
lakodalomban múlatta az időt, messzire innen, s bár a kétórás alvás a
buszon valamelyest visszaadta az erejét, álmosan rótta a
mellékutcákat. Körülötte lassan ébredt
a város. Virágárusok nyitották bódéikat, a borbély- üzletek üvegajtóiról
lekerült a redőny, a sarki éjjel-nappaliban álmos szemű bakfisok kék
rekeszeket tologattak. A piaci lárma a hajnali buszok morgásával
keveredett. A közeli kiskávéház ajtaja tárva-nyitva állt, az éjjel
leülepedett dohszagot lassanként a kávé és a lisztporos zsemle friss
illata váltotta fel. Rück Laci elsétált a
neves irodalmi szerkesztőség és a csukott szemű irodaépületek előtt, a
pékség sárga kapujánál jobbra fordult, majd egy autókkal teli sikátoron
végighaladva kiért az alpostához, és elindult a körút irányába.
A sör végleg
leülepedett gyomrában, és a hastáji feszítő érzés is megszűnt. Feje lassan
kitisztult, fiatalnak és egészségesnek érezte magát. Terve az volt, hogy
felhívja egy régen látott barátját, közösen elköltenek egy ebédet
valamelyik sarki bisztróban, felhajtanak egy kávét, némi irodalom, és az
elmaradhatatlan jókívánságok. Az utolsó vonattal még eléri a
csatlakozást. A körúti újságos előtt
megtorpant. A telefonfülke nem ott állt, ahol egykor megszokta, a kioszk
oldalánál, az árnyékos tölgy tövében, hanem a túloldalon, az egymást
ferdén keresztező sínpárok mellett, egészen a járda szélén.
Nyilván
áthelyezték, gondolta, és sietős léptekkel átvágott a körúton.
A sínpárokhoz
érve lelassította lépteit. A fülke előtt egy cigányasszony a gyerekét
ráncigálta. Rück Laci orrát kesernyés illat csapta meg.
Hátrafordult. Noha nem érezte
mesterkéltnek a mozdulatot, melynek nyomán ismét szeme elé került a körúti
cipőáruház széles homlokzata, elszégyellte magát. Az áruház menti keskeny
utcán, ahol a trolibusz közlekedik, a kéttenyérnyi tölgylevelek közt
átszűrődve egy bántóan éles napsugár villant meg. Az üzletközpont körút
felőli ajtajánál egy vékony derekú virágáruslány állt, az a fajta, aki
vendéglőkben, bárokban kínálgatja alkalmi portékáját. Áttetsző selyemruhát
viselt, dereka köré vörös kendő volt csavarva, a kezében lévő kosárban
három szál virág kókadozott. Szemében, amennyire Rück Laci ilyen
távolságból meg tudta állapítani, kialvatlanság tükröződött.
Együtt
elaludni, vagy együtt felébredni jobb egy nővel - egyik sem: közte, jutott
eszébe egykori főiskolás társainak kocsmai szellemessége, és önkéntelenül
is elmosolyodott. Ekkor érezte újra a
kesernyés illatot. A sínpár és a civakodó cigányok, az áruház és a bántóan
éles fénycsík, a trolibusz herregése. Amikor Rück Laci
életében először járt ebben a városban - szülei hozták -, még nem
tudhatta, hány évet tölt el majd itt, nem tudhatta, kivel hozza össze a
véletlen, milyen örömök és megpróbáltatások várnak rá. És azt sem tudhatta
- először tette meg a vidéki város és a szülőhelye közti utat -, hogy már
bent járnak, a körúton, hiába figyelmeztette anyja, hogy nyissa ki jó
alaposan a szemét, innentől új élet következik, gondot kell viselnie
magára. A könyvet, amit olvasott - Krúdy Gyula N.N. című regénye volt -
csak az áruház előtti kereszteződésben, a piros lámpánál ejtette az ölébe.
Anyja szigorúan balra mutatott, ahol az egyetem épülete emelkedett, de ha
jobbra néz, láthat egy étkezdét is, ahol majd meleget ebédelhet. Rück Laci
az olvasásból föltekintve Arany Ágnest pillantotta meg, akit a
gimnáziumból jól ismert, két évig titokban szerelmes volt belé, de csak
azért, mert a monogramjával kezdődött az ábécé, aztán egy este azon kapta
magát, hogy az íróasztal sárga fényénél fiktív leveleket írogat. Arany
Ágnes az áruház előtti padon ült, hatalmas mellein fehér blúz feszült, és
a hajába kapott a szél, amiről Rück Laci azt hitte, csak a regényekben
létezik. Aznap délután, miután szülei magára hagyták, a hamburgeres előtt
összetalálkozott Végh Tibivel is, aki általános iskolai osztálytársa volt,
és aki sörözés közben eldicsekedett neki, hogy már tegnap beiratkozott, és
hogy mennyi mindent fog tanulni, többek között szemiotikát és
komparatisztikát is. Rück Laci albérlete, melyet apja szerzett egy kocsmai
ismeretség útján, a külvárosban volt, egyedül neki fenntartva. Miközben
hazafelé villamosozott, elbóbiskolt, s csak a végállomáson nyitotta ki a
szemét. Három megállónyi távolságot kellett visszafelé gyalogolnia.
Ahogy az idős
asszony újra- és újra rásózott a purdéra, aki artikulálatlan bömbölésben
tört ki, Rück Lacit megint megrohanta az illat, ugyanaz a fémes, furcsa
fanyar illat, amit az első itt töltött estén, a három megállónyi gyaloglás
során egyszer már érzett. Most hozzáadódott minden, ami azután
következett: a tülekedés a kora reggeli villamosokon, a vizsgák előtti
szorongás, a szappan szaga az albérletben, a kilincselés a tanulmányi
osztályon, a késő esti berobogás a zsúfolt pályaudvarra. És Arany Ágnes
haja, ahogy a kellemesen meleg délutánon, az első délutánon, amit Rück
Laci a vidéki városban töltött, az áruház előtt meglebbenti a szél.
A virágárus,
áttetsző ruhás lány hosszú hajába simított, mintha búcsút intene, de csak
egy arra haladó gépkocsit állított meg. Nyilván ismerős,
gondolta Rück Laci, és mélyen elszomorodott. Ahogy lelépett a balra
kanyarodó sínről, hogy a közelgő villamosra felpattanva a vasútállomás
felé vegye az irányt, egyszeriben megszállta valami nyugtalanító érzés,
olyasféle, mint amilyen évekkel ezelőtt, az első éjszaka, ágyában
álmatlanul forgolódva, a három megállónyi séta után is, és amilyet majd
később, amikor Arany Ágnes először és utoljára kikísérte az állomásra,
újból tapasztalt, hogy semmi köze ehhez a városhoz, hogy az égvilágon
semmi, de semmi nem köti ide.
|
|