Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2004. 3. szám
KISS LÁSZLÓ
 
A virágárus lány és más csodák
 

Rück Laci egy kellemesen meleg vasárnapon még egyszer, utoljára látogatást tett a vidéki városban, ahol ifjúkorának jelentős részét eltölteni volt kénytelen. Éjszaka lakodalomban múlatta az időt, messzire innen, s bár a kétórás alvás a buszon valamelyest visszaadta az erejét, álmosan rótta a mellékutcákat.
     Körülötte lassan ébredt a város. Virágárusok nyitották bódéikat, a borbély- üzletek üvegajtóiról lekerült a redőny, a sarki éjjel-nappaliban álmos szemű bakfisok kék rekeszeket tologattak. A piaci lárma a hajnali buszok morgásával keveredett. A közeli kiskávéház ajtaja tárva-nyitva állt, az éjjel leülepedett dohszagot lassanként a kávé és a lisztporos zsemle friss illata váltotta fel.
     Rück Laci elsétált a neves irodalmi szerkesztőség és a csukott szemű irodaépületek előtt, a pékség sárga kapujánál jobbra fordult, majd egy autókkal teli sikátoron végighaladva kiért az alpostához, és elindult a körút irányába.
     A sör végleg leülepedett gyomrában, és a hastáji feszítő érzés is megszűnt. Feje lassan kitisztult, fiatalnak és egészségesnek érezte magát. Terve az volt, hogy felhívja egy régen látott barátját, közösen elköltenek egy ebédet valamelyik sarki bisztróban, felhajtanak egy kávét, némi irodalom, és az elmaradhatatlan jókívánságok. Az utolsó vonattal még eléri a csatlakozást.
     A körúti újságos előtt megtorpant. A telefonfülke nem ott állt, ahol egykor megszokta, a kioszk oldalánál, az árnyékos tölgy tövében, hanem a túloldalon, az egymást ferdén keresztező sínpárok mellett, egészen a járda szélén.
     Nyilván áthelyezték, gondolta, és sietős léptekkel átvágott a körúton.
     A sínpárokhoz érve lelassította lépteit. A fülke előtt egy cigányasszony a gyerekét ráncigálta. Rück Laci orrát kesernyés illat csapta meg. Hátrafordult.
     Noha nem érezte mesterkéltnek a mozdulatot, melynek nyomán ismét szeme elé került a körúti cipőáruház széles homlokzata, elszégyellte magát. Az áruház menti keskeny utcán, ahol a trolibusz közlekedik, a kéttenyérnyi tölgylevelek közt átszűrődve egy bántóan éles napsugár villant meg. Az üzletközpont körút felőli ajtajánál egy vékony derekú virágáruslány állt, az a fajta, aki vendéglőkben, bárokban kínálgatja alkalmi portékáját. Áttetsző selyemruhát viselt, dereka köré vörös kendő volt csavarva, a kezében lévő kosárban három szál virág kókadozott. Szemében, amennyire Rück Laci ilyen távolságból meg tudta állapítani, kialvatlanság tükröződött.
     Együtt elaludni, vagy együtt felébredni jobb egy nővel - egyik sem: közte, jutott eszébe egykori főiskolás társainak kocsmai szellemessége, és önkéntelenül is elmosolyodott.
     Ekkor érezte újra a kesernyés illatot. A sínpár és a civakodó cigányok, az áruház és a bántóan éles fénycsík, a trolibusz herregése.
     Amikor Rück Laci életében először járt ebben a városban - szülei hozták -, még nem tudhatta, hány évet tölt el majd itt, nem tudhatta, kivel hozza össze a véletlen, milyen örömök és megpróbáltatások várnak rá. És azt sem tudhatta - először tette meg a vidéki város és a szülőhelye közti utat -, hogy már bent járnak, a körúton, hiába figyelmeztette anyja, hogy nyissa ki jó alaposan a szemét, innentől új élet következik, gondot kell viselnie magára. A könyvet, amit olvasott - Krúdy Gyula N.N. című regénye volt - csak az áruház előtti kereszteződésben, a piros lámpánál ejtette az ölébe. Anyja szigorúan balra mutatott, ahol az egyetem épülete emelkedett, de ha jobbra néz, láthat egy étkezdét is, ahol majd meleget ebédelhet. Rück Laci az olvasásból föltekintve Arany Ágnest pillantotta meg, akit a gimnáziumból jól ismert, két évig titokban szerelmes volt belé, de csak azért, mert a monogramjával kezdődött az ábécé, aztán egy este azon kapta magát, hogy az íróasztal sárga fényénél fiktív leveleket írogat. Arany Ágnes az áruház előtti padon ült, hatalmas mellein fehér blúz feszült, és a hajába kapott a szél, amiről Rück Laci azt hitte, csak a regényekben létezik. Aznap délután, miután szülei magára hagyták, a hamburgeres előtt összetalálkozott Végh Tibivel is, aki általános iskolai osztálytársa volt, és aki sörözés közben eldicsekedett neki, hogy már tegnap beiratkozott, és hogy mennyi mindent fog tanulni, többek között szemiotikát és komparatisztikát is. Rück Laci albérlete, melyet apja szerzett egy kocsmai ismeretség útján, a külvárosban volt, egyedül neki fenntartva. Miközben hazafelé villamosozott, elbóbiskolt, s csak a végállomáson nyitotta ki a szemét. Három megállónyi távolságot kellett visszafelé gyalogolnia.
     Ahogy az idős asszony újra- és újra rásózott a purdéra, aki artikulálatlan bömbölésben tört ki, Rück Lacit megint megrohanta az illat, ugyanaz a fémes, furcsa fanyar illat, amit az első itt töltött estén, a három megállónyi gyaloglás során egyszer már érzett. Most hozzáadódott minden, ami azután következett: a tülekedés a kora reggeli villamosokon, a vizsgák előtti szorongás, a szappan szaga az albérletben, a kilincselés a tanulmányi osztályon, a késő esti berobogás a zsúfolt pályaudvarra. És Arany Ágnes haja, ahogy a kellemesen meleg délutánon, az első délutánon, amit Rück Laci a vidéki városban töltött, az áruház előtt meglebbenti a szél.
     A virágárus, áttetsző ruhás lány hosszú hajába simított, mintha búcsút intene, de csak egy arra haladó gépkocsit állított meg.
     Nyilván ismerős, gondolta Rück Laci, és mélyen elszomorodott.
     Ahogy lelépett a balra kanyarodó sínről, hogy a közelgő villamosra felpattanva a vasútállomás felé vegye az irányt, egyszeriben megszállta valami nyugtalanító érzés, olyasféle, mint amilyen évekkel ezelőtt, az első éjszaka, ágyában álmatlanul forgolódva, a három megállónyi séta után is, és amilyet majd később, amikor Arany Ágnes először és utoljára kikísérte az állomásra, újból tapasztalt, hogy semmi köze ehhez a városhoz, hogy az égvilágon semmi, de semmi nem köti ide.