|
BABUS
ANTAL
A mű védelme megkerült
"függeléke"
és egyéb, kiadatlan
Németh László-
levelek
Kiadatlan prózai
töredék
Benedek Andrást, a Nemzeti Színház dramaturgját,
több Németh László-dráma színrevitelének bábáját - 1962 végén, vagy 1963
elején - Osváth Béla közben- járására meghívták a miskolci értelmiségi
klubba, hogy adjon elő Németh László színműveiről.l
Osváth, félig-meddig Németh László hódmezővásárhelyi tanártársa, lelkes
színházi szakember és dramaturg, akkoriban a Kortársnak is kritikai
rovatvezetője - mellesleg Németh László nagy rajongója - fölbiztatta Benedeket,
hogy miskolci előadását dolgozza ki tanulmánnyá, s folyóiratában ő majd
gondoskodik megjelenéséről. Király István, a Kortárs akkori főszerkesztője
azonban hosszúnak találta a másfél íves tanulmányt, s megkérte a szerzőt,
tömörítse egy ívesre. Benedek az esetet elmondta Németh Lászlónak is, s
ő nyomban azzal vigasztalta dramaturg-barátját, hogy a főszerkesztői óhaj
nem a tanulmány írójának, hanem alanyának szól: másfél ívet nem szán neki
a folyóirat, s még abban sem bízik, hogy egy ív megjelenhet. Benedek tömörítette
cikkét, majd nemcsak a Kortárshoz, hanem baráti figyelmességből
az íróhoz is eljuttatta, jelölje meg, amit sérelmesnek talál, amivel nem
ért egyet. A Kortárstól egyáltalán nem, ellenben Németh Lászlótól
kétrészes választ kapott. Az első rész egy 1963. április 30-án Sajkódon
kelt levél volt:
"Amit jósoltam,
bevált: a Kortárs az elfogadott tanulmányt végül mégis visszautasította.
Ezt remélem Te is tárgyának s nem a megírás színvonalának tulajdonítod,
s felserkent esszéírói kedved nem szegi. Bár lenne színházi irodalmunkban
csak két-három ember is, aki ilyen esszét tud s akar írni. Én tulajdonképp
örülök, hogy nem jelent meg: ötgyerekes családapa vagy. A Levelet
nem akartam addig elküldeni, amíg tanulmányod végleges megfogalmazásában
befolyásolhat. [...] Neked írt válaszon túl - egyvalami általános apológiaféle
is akart lenni; úgy olvasd. Az utolsó fejezet bármikor leválasztható róla
- hisz csak az a szál fűzi hozzá, hogy "cellámból" indultál ki... Legyen
együttműködésünk s kölcsönös megbecsülésünk emléke e két írás, a Tied s
az enyém - egy még mostohább korban."2
A második
rész, a fentebb említett "Levél", Németh László eszmefuttatása saját
drámaírói törekvéseiről. Németh László ezt az esszé-tanulmányt egy idő
után vissza- kérte, s 1968-ban a Magvető Kiadó Kiadatlan tanulmányok
című kötetében - kissé átdolgozott formában3
- jelentette meg, A mű védelme címmel. Ez
a szöveg azonban nemcsak átdolgozott, hanem csonka is, mert a "függeléket"
- nem tudni, hogy a szerkesztő, vagy az író kívánságára - elhagyták. A
"rózsaszín" életműsorozat 1975-ös Megmentett gondolatok-ja a Kiadatlan
tanulmányok megnyirbált szövegét közölte újra. Benedek András fentebbi
emlékezésében éppen azon bánkódik, hogy nem másolta le a "Levelet",
s így elveszett a "leválasztott utolsó fejezet", amely pedig jól jellemezte
íróját. Idézem Benedek Andrást: "A tanulmányom bevezetésében szereplő »cella«
Németh sajkódi otthonának leírása volt, a puritán berendezésű alkotóműhely,
ahol remeteként él, akár számos drámahőse. Ez a berendezés vallomás önmagáról
és hőseiről: "a külsö igénytelenség hirdetése erkölcsi magatartás és világnézet"
- írtam. Leírásomat Németh zokon vette..." Ezután Benedek András emlékezetből
igen pontosan feleleveníti Németh László szavait, majd ekként folytatja:
"Leginkább az indulata lepett meg, s később is gyakran eltűnődtem: vajon
lehetetlen a ,megértés két értelmes ember között? Hiába tartanak egymás
felé, útjuk valahol mégis elválik, mint a térmértanban a kitérő egyeneseké?
A puritán életprogram leírását én hódoló elismerésnek szántam, s ő sérelemnek.
[...] Mindent egybevetve, a cella leírását mégis kihagytam a tanulmány
végső megfogalmazásából, amely vagy nyolc év múlva jelent meg a Színház
hasábjain Vívódó lelkek címen."4
Benedek András
1963. május 10-én válaszolt Németh Lászlónak:
"Köszönöm
leveled, amely érzésem szerint érdemén felül foglalkozik tanulmányommal,
amelynek azóta magam is számos fogyatékosságát látom, de egy halhatatlan
érdemét: hogy téged erre az apológiára serkentett!
[. ..] a Kortárs
mind a mai napig nem utasította el a tanulmány közlését (éppen csak
nem közli, én pedig nem érdeklődöm utána), s így az elutasítás tényéről
formálisan a te leveledből értesültem. [...] félig-meddig én is örülök,
hogy a cikk nem jelent meg. Nem az öt gyerek miatt, mert az ember s a család
valamiképp mindenhogy megél, s annál nagyobb tisztesség amúgy sem érhetne,
mintha egy nekem ennyire kedves - tán mind közt a legkedvesebb - ügyben
pellengéreznek ki. Inkább, mert az írás még nem méltó tárgyához, s tán
egy más alkalommal, bővebb terjedelemben, szellemileg is gazdagabbá tudna
tenni."5
A megnyesett
A mű védelme hányatott sorsát makacsul végigkísérte egy filológiai
pontatlanság: mindkét közlésekor tévesen 1962-t tüntették fel keletkezési
évszámként. Bár a Kiadatlan tanulmányok megjelenésekor Németh László
még élt, tehát elvben ellenőrizhette a szöveget, bizonyára utánjárás nélkül,
emlékezetére támaszkodva hagyta jóvá a téves évszámot. Az író és a dramaturg
fentebb idézett levélváltásából ugyanis egyértelműen kiderül, hogy A
mű védelme egy évvel később, 1963-ban íródott. E leveleken kívül még
egy második érv is 1963 mellett szól. Az 1980-as Utolsó széttekintés
című kötetben elöször napvilágot látott Szerzetesi regula egy
személyre - 1963. című esszében olvasható: "Benedek András drámáimról
szóló tanulmányát a sajkódi "cellám" leírásával kezdi, én válaszleve- lemben
mintegy függelékként igazítottam őt helyre: a cella nem az én hátamból
kinőtt csigaházam, nem amit kerestem, hanem amit kaptam - amint az egyedüllétem
sem remeteség, egy személyre szabott szerzetesrend inkább, amelynek egyszer
még megismerhetik a reguláit".6 Németh
László nyilván azért tudott 1963-ban csaknem szó szerint idézni a "függelékből",
mert még frissen élt benne a szöveg.
Nemcsak a
könyveknek, a kéziratoknak is megvan a maguk sorsa. A mű védelme
utolsó fejezete nem veszett el, Király István, a közlését visszautasító
Kortárs egykori főszerkesztője őrizte meg, s került hagyatékával
több elöször itt publikálandó Németh László-levéllel együtt - a Magyar
Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattára és Régi Könyvek Gyűjteményébe.
(A továbbiakban: MTAKK) Jelzete: Ms 2244/318.
(A szövegközlés
során mindenhol egységesen a Sajkód alakot használom, egyébként, ha nem
nyilvánvaló gépelési hibáról van szó, megtartottam Németh László helyesírását.)
A mű védelme
(Levél Benedek Andráshoz)
Függelék
Befejezésül egy látszólag személyes
természetű kiigazítás. Tanulmányod első cikkelyében - Cella címen - leírod
a téli sajkódi lakásom, úgy ahogy utolsó lentlétedről az emlékezetedben
maradt. Aki otthonosabb nálad, könnyen kiigazít: a ház nádfedelű ugyan,
de nem kunyhó, előszobájának nem foglalja el felét a szekrény, a szoba
nem 2 x 3 méter, hanem nagyobb, a villanyfőző, ha épp elővettem, más asztalon
van, mint a kéziratok. Aki jobb időben lép föl az őszibarackfák közül a
tízlépésnyi tornácra s napfénynél néz szét a szoba boltjáig nyomuló könyveken,
a nem túl összkomfortos ember azt szokta mondani: milyen jó egy emberre
szabott ház. No, de nem otthonom - remélhetőleg a véglegest - akarom én
megvédeni, azt nem vállalom, hogy a remeteélet, a Cella az én természetes
életformám, lelkem lágy hátára úgy nő rá, mint a csigáéra a csigaház.
Az tagadhatatlan,
hogy büszkeségem, ahogy telnek az évek, egyre jobban emlékeztet az aszkézisra.
Olyan selyemhernyó akarok lenni, mondtam már fiatalon, aki sok selymet
ereszt s kevés eperlevelet eszik. A családi asztalhoz, de az élet asztalához
is egy kicsit úgy ültem, mint Attila a lakomáján, s előjogom volt, hogy
fatányérból egyek. Eleinte az is inkább önérzet volt, hogy más igényével,
főleg ha az gyermeki vagy asszonyi igény volt, nem szegtem szembe a magamét;
később lett belőle szokás. Hosszú éveken át intelem, majd kérés volt az
igénytelenségem s keveredett bele némi szociális együttérzés is. A sokszázezer
kisnyugdíjon tengődő öreg tán jobb is hogy sose tudja meg a mostani becsvágyam:
magamra ne költsek többet, mint ami nekik jut. Ez az én Gandhi-gatyám,
mondom magamban (Gandhi is a páriák iránti együttérzésből lett félmeztelen
fakír), azzal súlyosbítva, hogy az emberek jövedelmemre gondolva, fukarnak,
különcnek vagy képmutatónak tartanak miatta. Van tehát bennem valami az
aszkétából; ha nagyobb érdekek úgy kívánják, beérem a cellával is, mint
ahogy egy egyszemélyes fellegvárba hőseim is vissza-visszavonulnak belé,
de magad is könnyen rájöhetsz, hogy amivel be tudom érni, nem az, amit
kívánok is.
Hogy került
körém ekkora család? Mért akartam kortársaimból a legalkalmatlanabb időben
lovagrendet szervezni? Mért egy-egy rámhangolt iskolai osztály zsibongásában
éreztem legjobban magam? Mért szól minden munkám, mint más is észrevette,
egy-egy kis közösség-szervezésről? Mért ajánltam föl még alig egy hónapja
is (erőmnél többre, helyzetemmel össze nem férőre vállalkozva), hogy sorra
lakom az ország nagyvárosait (s mint Móricz a Magvető szerkesztőjeként
az akkori jobbakat), iskolák, könyvtárak, kultúrotthonok, színházak látogatójaként,
én is vándorutammal fűzöm egybe kultúrám munkásait. Mindez nem a remetére
vall; akkor már inkább a szerzetesre, nem a kolostorok hallgatag, zárkózott,
hanem a nagy középkor földet törő, néptanító szerzeteseire, aminthogy még
sajkódi életem szabályait is (egyszer tán kezedbe jut) nem mint a remeteség,
hanem egy egyszemélyből álló szerzetesrend reguláit próbálom, s nemcsak
magamnak, kidolgozni. A sajkódi ház, melyet leírsz, éppúgy tudod, mint
én, nem választásom, hanem kényszerűségem helye. Vidékre a hypertonia kergetett,
a Tihanyi félszigetet lányomék választották, ha rajtam áll, nem is a Dunántúl
telepszem meg; a múlt telet Pesten egy csinos és méregdrága lakásban töltöttem
s ott töltöm ezt is, ha szeretet s féltés mást nem rendel, amint a nádkunyhó
helyett te is egy házban találsz, ha a kályha ott működik. A cella tehát,
melyet leírásod alapján egyesek rokonszenvesnek, mások különcségnek vagy
feltűnösködésnek tarthatnak, nemcsak lelkemnek nem háza, de akaratomnak
sem választása. Ha valamié, hát a virtusé, pedagógusságomé: mit nyafogtok
ti emberek, a betonpadlón is lehet szépen élni; az ember, ha kell, tudjon
spórája lenni önmagának.
Mért tartom
ezt arra érdemesnek, hogy leírjam? Egyik, hogy én a remeteséget nem is
a belátásommal, inkább az ösztönömmel, elvetem. Az ember, ha testével kénytelen
is kivonulni, lelkét bárhogy megbántják, nem választhatja el (ha vallásos:
Istenért sem) az emberek javától. Buddha, miután megvilágosult, egy ideig
el volt telve a tudásával. De aztán még Ő, a Nemragaszkodó is belátta,
hogy a tudás a megosztást kívánja. A másik ok, hogy én nemcsak egy művet,
de egy bűnt is hagyok erre a nemzetre, azt, amely munkám e gyümölcsét elvette
tőle. E bűn fényénél nemcsak ellenségei arcába láthat, de a magáéba is.
Ezt a sötét aranyat nem szabad
zsugorítni. Ezért igazítlak ki: amit
leírsz, nem az, amit kerestem, barátom, hanem, amit kaptam.
Kiadatlan levelek
1959 őszén, hosszas unszolás, rábeszélés
és többszöri visszautasítás után, Németh László engedett, s Király István
társaságában hajlandó volt elutazni a Szovjetunióba.7
Az útitárs kiválasztása telitalálat volt az MSZMP részéről. Király föltétlenül
megbízható párttag volt, ragyogó felkészültségű tudós, s kamaszkora óta
az író nagy tisztelője, az 1950-es években, a Csillag szerkesztőjeként,
több Németh László-mű olvasók elé segítője. Családi háttere szintén erre
az útra predesztinálta. Második felesége, Landler Mária a Szovjetunióban
született, anyanyelvi szinten beszél oroszul, s egyáltalán nem mellesleg,
az 1919-es Tanácsköztársaság egykori népbiztosának, Landler Jenő öccsének,
Landler Ernőnek a lánya.8 Mivel Németh
Lászlót is elkísérte felesége, az úton a két család közelebbről is megismerkedett
egymással. Landler Mária vonakodott az utazástól, mert tőle magától tudjuk,
hogy mielőtt még személyesen megismerte volna, látatlanban "utálta" Németh
Lászlót. Király ugyanis, hogy feleségét megismertesse a gyökereivel, az
őt formáló írásokkal, Szabó Dezső Az elsodort faluját, és Németh
László szárszói beszédét adta a kezébe. Landler Mária nem vágyott egy ilyen
"antiszemita" ember társaságára, de végül engedett férje rábeszélésének
- és sejthetőleg a párt szelíd nyomásának. Az íróról alkotott véleménye
azonban hamarosan megváltozott: "Mire leszálltunk Moszkvában, én már imádtam
Németh Lászlót. Csodálatos, drága ember volt."10
Mialatt Németh
László és Király a Szovjetunióban tartózkodott, alakult újjá az 1957-ben
betiltott Magyar Írók Szövetsége. Az elutazás előtt éppen Király próbálta
meggyőzni a két "sztrájkoló" írót, Németh Lászlót és Illyés Gyulát, hogy
vállaljanak szerepet az újjáalakuló szövetségben. Az Élet és Irodalom
korabeli híradása szerint Németh László, Király, a többévtizedes szovjetunióbeli
emigráció után éppen azokban a napokban Magyarországra visszatérő Hidas
Antal, s a szintén Moszkvá- ban tartózkodó Oravecz Paula táviratban köszöntötte
az újjáéledő írószövetséget. Ezt a táviratot eddig nem ismertük. Király
hagyatékában azonban fennmaradt egy orosz nyelvű meghívó, amely 1959. szeptember
21-ére Németh Lászlóval, Királlyal és Oravecz Paulával való találkozóra
hívja az érdeklődőket. Németh László e meghívó hátlapjára ceruzával írta
rá a távirat szövegét.
Németh Lászlónak
még Moszkvában szembe kellett néznie a nyers valósággal: durván rászedték,
ráadásul a Népszabadságban, a párt hivatalos lapjában még alpári
hangon meg is támadták. Bár nem voltak illúziói, csalódott. Arra azonban
nem volt felkészülve, hogy hazaérkezése után tovább folytatódik a tortúra.
Valóságos sajtókampányt szerveztek az út köré, cikkekért, interjúért zaklatták
a fizikailag nagyon kimerült, beteg írót. Cikkébe durván belejavítottak,
megpróbálták meghamisítani, csak felsőbb nyomásra engedték meg neki, hogy
valamelyest igazítson a saját szövegén! Németh László Sajkódon keresett
menedéket a zaklatások elől, balatoni magányában próbálta rendezni magában
az utazás tapasztalatait. Nem sokkal a hazaérkezés után, 1959. november
3-án, Sajkódról a következő, életérzését hűen tükröző és összefoglaló levelet
küldte Királynak:
"Sőtér11
itt volt s említette, hogy akciót akarsz kezdeni a Magyar műhely kiadása
érdekében. Köszönöm a szándékban megnyilvánuló jóakaratot, de mégis lebeszéllek
róla" s főleg, hogy a szovjet úttal foglalkozó három írás12
hozzácsatolását ajánld fel a könyv, hogy úgy mondjam, csúszósabbá
tételére.
Mint Sőtérnek
mondtam már, a három cikk hozzácsatolásának akkor volna meg a jogosultsága,
ha az 56 nyara óta megjelent többi újságcikkem is belekerülne a kötetbe,
mint eleinte tervezték is. Ez a kívánság azonban beláthatatlan huzavonához
vezetne. De magukat a szovjet úttal kapcsolatos cikkeket is csak abban
a formában engedhetném megjelenni, amelyben valóban megírtam őket; márpedig
a Lit.[eraturnaja] Gaz.[eta] cikkében13 súlyos
lektori torzítások vannak, a nyilatkozat pedig (bár tartalmát vállalom)
olyan súlyos újságírói brutalitások emlékeként nyert végső formát, hogy
nemcsak újra kiadni nem kívánom, de mind ez ideig elolvasni sem mertem.
Különben sem
hiszem, hogy a Magyar műhelynek ilyen vezeklésszerű függelékre lenne
szüksége. Hisz a megjelenést, ha kívánom, épp azért kívánom, hogy kiderüljön:
56-os gondolkozásom éppúgy, mint amit ezen az úton mondtam: mennyire gondolkozásomból
következik, s nem óvatosság vagy pálfordulás következménye, mint ahogy
a Népszabadság cikke gúnyosan érezteti.
A szovjet
útnak megvolt az az értelme, hogy sikerült írói pályám végleges lezárása
előtt, a hivatalos ráfogások és nem hivatalos tévhitek falán áttörnöm,
s ha vázlatos és eltorzított cikkekben is, de jeleznem, hogy gondolkozom
valójában. [...]
Még egy kérésem
volna, nem hozzád, hanem Marikához... Kelinnek14 én
megígértem, hogy ha magamhoz térek, küldök valamit a folyóiratukba. Ugyanakkor
Marika jelezte, hogy a követség nov. 7-ei fogadására meghívót kapok. A
kettőt együtt szeretném elintézni egy Kelinhez intézett levélben. Sajnos,
még a nevét sem tudom, sőt a Kelin helyesírásában sem vagyok biztos; ezért
szeretném Marikát megkérni, hogy borítékozza a mellékelt levelet s úgy
adja át neki."15
A Kelinnek
szóló levél lappangott, nem került be Németh László levelezés-kötetébe,
de fönnmaradt Király hagyatékában. Közlésével teljesebb lesz a Király Istvánnak
írott "fő" levél is.
A szovjetunióbeli
közös utazás után Németh László Király István anyósával, Biermann Sárával
is megismerkedett. "Sári mama" - Landler Ernőnek (1877-1938), a Kommunisták
Magyarországi Pártj a alapító tagjának, a Tanácsköztársaság idején a budapesti
Vörös Őrség parancsnokának (más források szerint parancsnok helyettesének)
az Országos Vörös Őrség parancsnokának, belügyi népbiztos- helyettesnek
az özvegye volt. A Tanácsköztársaság bukása után Landler Ernő a lenini
fogoly cserével került a Szovjetunióba, ahol külügyi szolgálatra osztották
be. A nemi szabadosságáról elhíresült A. M. Kollontaj mellett dolgozott
előbb Svédor- szágban, majd Norvégiában. 1934-től 1937-ig a párizsi szovjet
külkereskedelmi képviselet jogi tanácsosa volt. 1938-ban letartóztatták,
a sztálini törvénytelenségek áldozata lett, 1956-ban rehabilitálták.
1918-tól maga
Biermann Sára is részt vett a munkásmozgalomban. A Tanácsköztársaság bukása
után őt is bebörtönözték, majd fogolycsere révén követte férjét a Szovjetunióba.
1941-től kezdődően lányával együtt éveket töltött Moszkvától távol, száműzetésben.
1947-ben tértek vissza Magyarországra.
Biermann Sára
és Németh László megismerkedéséről, találkozásaikról keveset tudunk. 1960
januárjának elején Németh László bocsánatot kért tőle indulatosságáért.16
Az író újév táján járt Királyéknál, s az egyébként csaknem antialkoholista
Németh László némi szeszes ital hatására panaszrohamban tört ki. Talán
a szovjet útján ért sérelmeit hánytorgatta föl a Szovjetunió iránt minden
családi tragédia ellenére elkötelezett körben?
Nem tudjuk.
Tudjuk viszont két forrásból is, hogy Németh László megszerette "Sári mamát".
Tudjuk az írótól17 és tudjuk Landler Máriától,
aki elbeszélte, hogy Németh László a kórházba is kijárt nagybeteg édesanyjához.18
Az itt közlendő levél valószínűleg a kórházban fekvő Biermann Sárának szól.
A megbecsülés jele volt az is, hogy Németh László és felesége 1961-ben
részt vettek Biermann Sára temetésén.19
A leghosszabb,
legtartalmasabb, s egyúttal a legszebb levél az idős, élete végén számvetésre
készülő Németh László tollából való. 1970-ben jelent meg Király István
monumentális Ady-monográfiája első része két hatalmas kötetben. Király,
amiként 1953-ban első jelentősebb munkáját, a Mikszáth-monográfiát20,
ezt is elküldte a nagyra becsült írónak. Mivel Ady Németh Lászlónak fiatalkori
bálványa volt, s egész életén át foglalkoztatta a költő életműve, nem sokkal
tragikus betegsége előtt, fogyó erővel is, nagy érdeklődéssel olvasta Király
munkáját. (Szeptember 5-én kelt levelében agyáról, mint "pusztuló gépről"
írt, s négy hónapra rá érte a tragikus agyérgörcs.) Rendkívül tapintatosan,
de mégsem lapos udvariasságoktól hemzsegő levélben mondott róla véleményt.
A teológus Ady címmel tanulmányt író, Ady vallásos verseit a költő
életműve csúcsának tartó Németh László persze nem fogadhatta el Király
deszakralizált, forradalmasított Ady-képét, de őszintén kalapot emelt fiatalabb
kortársának a magyar értekezés írás történetében páratlan teljesítménye
előtt. Király szinte postafordultával válaszolt: "Kevés elismerés esett
még ilyen jól életemben, mint ez. Pusztán azért, mert Tőled jött. Az ember
bizonyos vonatkozásban mindig diák marad, s jólesik, ha attól kap elismerő
szót, aki ifjúsága egyik legnagyobb szellemi élményét jelentette, akinek
hatását emberségében, erkölcsében szeretné mindig ott hordani, akire felnéz,
s kit őszintén szeret."21
A leveleket
időrendben közlöm.
Németh László, Hidas Antal,
Király István, Oravecz Paula
- a Magyar Írók Szövetségének
A Moszkvában tartózkodó magyar
írók szeretettel üdvözlik a megalakuló Írószövetséget.
Hidas Antal, Király
István, Németh László, Oravecz Paula
Jelzete: MTAKK
Ms 2244/322.
Németh László - [V. N.] Kelinnek
Sajkód, 1959. nov. 3-án
Kedves Kelin Elvtárs!
A fárasztó
út, a végén szerzett orbánc, lányom súlyos betegsége, az utolsó pesti hét
izgalmai olyan állapotba hoztak, hogy idelenn nemcsak írni nem tudok, de
jóformán mozdulni sem: órákat ülök a székemben s még a reggelim, vacsorám
elkészítésére is nehezen szedem össze magamat.
Ezt az érdektelen,
személyes dolgot csak azért írom meg, hogy a cikk elmaradásáért kimentsem
magam. Most nem tudok semmit sem küldeni, de az első cikket, ha egyszer
összeszedem rá magam, ígérem, hogy folyóiratuknak fogom adni.
Egyben még
egy szívességre szeretném megkérni. A feleségem Királyéknél azt hallotta,
hogy a november 7-i követségi fogadásra én is meghívást kapok. Ha így van,
kérem mentsen ki ott is s engedje meg, hogy most az élményekben gazdag
szovjet út után, mint távollévő fejezzem ki tiszteletem a nép iránt, amely
a forra- dalmat végrehajtotta s a szocializmust saját testén ily eredményesen
próbálta ki.
Remélem, hogy
ha erre jár, fölkeres, vagy ha nem jut el ide, karácsonytájt Pesten, egy
este vendégeim lesznek.
Őszinte barátsággal:
Németh László
Jelzete: MTAKK
Ms 2244/321.
Németh László- Landler Ernőné
Biermann Sárának
H. é. n.
Kedves Sári Mama!
Sajnálom, hogy
újabb rokonok miatt, nem valósulhatott meg a beteglátogatás. Így csak ezt
a cserép virágot küldjük magunk helyett. Amikorra elhervad, remélem, a
beteg (ha nem is makk-, de) egészséges lesz.
Kézcsókkal:
Ella és Laci
Jelzete: MTAKK
2244/320.
Németh László - Király Istvánnak
Sajkód, 1970. szept. 5-én
Kedves Pista!
Elég rég kaptam meg könyvedet. Azt gondolhattad,
neki sem mertem eddig vágni. Az igazság, hogy az én apró rátáimmal, de
mást se olvastam azóta. Elsősorban ezt kell megköszönnöm neked: az érdeklődve
olvasás adományát, amelyből az utóbbi évben nem igen volt részem. Tudtam,
hogy könyved terjedelemre nagy, de hogy tartalmilag is ilyen nagy, nem
gyanítottam.
Ahogy kicsit
tanáros terminusaiddal ezt az orjási (sic!) életet nyomon követed, annak
minden részletét, rezdülését számba veszed, az a magyar értekezés írás
történetében, azt hiszem, páratlan. Az Adyról írók hibája az volt, hogy
mint "egyvalamit" nézték Adyt; az a tíz nehány év, azt hitték, nem kívánja
meg a korszakolást. A te könyved megmutatja, milyen nagy távolságok férnek
el ebben a néhány esztendőben. Ahogy a Párizs-rajongó Ady, a kiábránduláson
át, a peremterületek népével való azonosulásig ér; a magány pokollépcsőit
megjárva: küldetéses ember lesz belőle: ez könyved legnagyobb felfedezése.
Lehetne kifogásolni, hogy Ady egyes megnyilatkozásait nem az ő élete, hanem
a magad meggyőződése szerint méltatod. Én például függetlenül attól, hogy
egyetértek-e velük, Ady Istenes-verseit lírája legszebb megnyilatkozásainak
tartom: te végső soron mint eltévedésről beszélsz róluk. Másrészt igaz
lehet, hogy meggyőződésnek ez az érvényesítése a méltatásban növesztheti
két felnőtt szellem birkózásává az esszédet.
Nem tudok
beszámolni részletesen az örömről, amelyet könyved okozott; ez a pusztuló
gép - az agyam - legfölebb (sic!) a hála szavait bontja fel, hogy ifjúságom
hősét - búcsúzóban - ilyen vitathatatlan nagyságban állítottad elém.
Szeretettel:
Németh László
Jelzete: MTAKK Ms 2242/402.
Jegyzetek
1 Benedek András: Író
és dramaturg. Emlékek Németh Lászlóról (A két Bolyai, Utazás, Gandhi
halála). In: B. A.: Színházi műhelytitkok. Tanulmányok. Bp.
1985. 98. skk.
2 Németh László élete
levelekben. Bp. 2000. II. 293.
3 Benedek András megjegyzése.
Vö. Németh László élete levelekben. Bp. 2000. II. 309
4 Benedek András: Vívódó
lelkek. Németh László dramaturgiája. Színház, 1970. ápr., 4.
sz. 29-33.
5 Németh László élete
levelekben. Bp. 2000. II. 303-304.
6 In: N. L.: Utolsó
széttekintés. Életrajzi írások, esszék, drámák, műhelyvallomások.
Bp. 1980. 57-61.
7 Az utazás részleteiről
lásd: Babus Antal: Németh László szovjetunióbeli utazása. Kortárs,
2001. 5. 115-128.
8 Királyról egy "kis
csúsztatással" ezért terjeszthették rosszakarói, hogy a Kreml falába nősült.
Landler Jenú ugyanis - tehát nem Ernő - tényleg ott nyugszik.
9 A hit logikája.
Landler Máriával beszélget Széchenyi Ágnes. II. rész. Négy évszak,
II. (régi XI.) évf. 2. szám. Nyár. 22.
10 Uo.
11 Sőtér István író,
irodalomtörténész.
12 A Két esemény közt,
a Pohárköszöntő és az Itthon című cikkekről van szó.
13 Németh László Két
esemény közt című cikkére utal.
14 V. N. Kelin, a magyarországi
szovjet nagykövetség attaséja.
15 Németh László élete
levelekben. Bp. 2000. I. 667-668. Az író azért kérhette ezt a szívességet,
mert Landler Mária ekkoriban a szovjet követségen dolgozott tolmácsként.
16 Németh László élete
levelekben. Bp. 2000. I. 700.
17 Németh László élete
levelekben. Bp. 2000. I. 885.
18 A hit logikája.
Landler Máriával beszélget Széchenyi Ágnes. II. rész. Négy évszak,
II. (régi XI.) évf. 2. szám. Nyár. 22.
19 Vö. Németh László
élete levelekben. Bp. 2000. I. 851.
20 Vö. Németh László
élete levelekben. Bp. 2000. I. 126.
21 Németh László élete
levelekben. Bp. 2000. III. 743-744. |
|