Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2003. 10.szám
 
BABUS ANTAL
 
A mű védelme megkerült "függeléke"
és egyéb, kiadatlan Németh László-
levelek
 

Kiadatlan prózai töredék

Benedek Andrást, a Nemzeti Színház dramaturgját, több Németh László-dráma színrevitelének bábáját - 1962 végén, vagy 1963 elején - Osváth Béla közben- járására meghívták a miskolci értelmiségi klubba, hogy adjon elő Németh László színműveiről.l Osváth, félig-meddig Németh László hódmezővásárhelyi tanártársa, lelkes színházi szakember és dramaturg, akkoriban a Kortársnak is kritikai rovatvezetője - mellesleg Németh László nagy rajongója - fölbiztatta Benedeket, hogy miskolci előadását dolgozza ki tanulmánnyá, s folyóiratában ő majd gondoskodik megjelenéséről. Király István, a Kortárs akkori főszerkesztője azonban hosszúnak találta a másfél íves tanulmányt, s megkérte a szerzőt, tömörítse egy ívesre. Benedek az esetet elmondta Németh Lászlónak is, s ő nyomban azzal vigasztalta dramaturg-barátját, hogy a főszerkesztői óhaj nem a tanulmány írójának, hanem alanyának szól: másfél ívet nem szán neki a folyóirat, s még abban sem bízik, hogy egy ív megjelenhet. Benedek tömörítette cikkét, majd nemcsak a Kortárshoz, hanem baráti figyelmességből az íróhoz is eljuttatta, jelölje meg, amit sérelmesnek talál, amivel nem ért egyet. A Kortárstól egyáltalán nem, ellenben Németh Lászlótól kétrészes választ kapott. Az első rész egy 1963. április 30-án Sajkódon kelt levél volt:
     "Amit jósoltam, bevált: a Kortárs az elfogadott tanulmányt végül mégis visszautasította. Ezt remélem Te is tárgyának s nem a megírás színvonalának tulajdonítod, s felserkent esszéírói kedved nem szegi. Bár lenne színházi irodalmunkban csak két-három ember is, aki ilyen esszét tud s akar írni. Én tulajdonképp örülök, hogy nem jelent meg: ötgyerekes családapa vagy. A Levelet nem akartam addig elküldeni, amíg tanulmányod végleges megfogalmazásában befolyásolhat. [...] Neked írt válaszon túl - egyvalami általános apológiaféle is akart lenni; úgy olvasd. Az utolsó fejezet bármikor leválasztható róla - hisz csak az a szál fűzi hozzá, hogy "cellámból" indultál ki... Legyen együttműködésünk s kölcsönös megbecsülésünk emléke e két írás, a Tied s az enyém - egy még mostohább korban."2
     A második rész, a fentebb említett "Levél", Németh László eszmefuttatása saját drámaírói törekvéseiről. Németh László ezt az esszé-tanulmányt egy idő után vissza- kérte, s 1968-ban a Magvető Kiadó Kiadatlan tanulmányok című kötetében - kissé átdolgozott formában3 -  jelentette meg, A mű védelme címmel. Ez a szöveg azonban nemcsak átdolgozott, hanem csonka is, mert a "függeléket" - nem tudni, hogy a szerkesztő, vagy az író kívánságára - elhagyták. A "rózsaszín" életműsorozat 1975-ös Megmentett gondolatok-ja a Kiadatlan tanulmányok megnyirbált szövegét közölte újra. Benedek András fentebbi emlékezésében éppen azon bánkódik, hogy nem másolta le a "Levelet", s így elveszett a "leválasztott utolsó fejezet", amely pedig jól jellemezte íróját. Idézem Benedek Andrást: "A tanulmányom bevezetésében szereplő »cella« Németh sajkódi otthonának leírása volt, a puritán berendezésű alkotóműhely, ahol remeteként él, akár számos drámahőse. Ez a berendezés vallomás önmagáról és hőseiről: "a külsö igénytelenség hirdetése erkölcsi magatartás és világnézet" - írtam. Leírásomat Németh zokon vette..." Ezután Benedek András emlékezetből igen pontosan feleleveníti Németh László szavait, majd ekként folytatja: "Leginkább az indulata lepett meg, s később is gyakran eltűnődtem: vajon lehetetlen a ,megértés két értelmes ember között? Hiába tartanak egymás felé, útjuk valahol mégis elválik, mint a térmértanban a kitérő egyeneseké? A puritán életprogram leírását én hódoló elismerésnek szántam, s ő sérelemnek. [...] Mindent egybevetve, a cella leírását mégis kihagytam a tanulmány végső megfogalmazásából, amely vagy nyolc év múlva jelent meg a Színház hasábjain Vívódó lelkek címen."4
     Benedek András 1963. május 10-én válaszolt Németh Lászlónak:
     "Köszönöm leveled, amely érzésem szerint érdemén felül foglalkozik tanulmányommal, amelynek azóta magam is számos fogyatékosságát látom, de egy halhatatlan érdemét: hogy téged erre az apológiára serkentett!
     [. ..] a Kortárs mind a mai napig nem utasította el a tanulmány közlését (éppen csak nem közli, én pedig nem érdeklődöm utána), s így az elutasítás tényéről formálisan a te leveledből értesültem. [...] félig-meddig én is örülök, hogy a cikk nem jelent meg. Nem az öt gyerek miatt, mert az ember s a család valamiképp mindenhogy megél, s annál nagyobb tisztesség amúgy sem érhetne, mintha egy nekem ennyire kedves - tán mind közt a legkedvesebb - ügyben pellengéreznek ki. Inkább, mert az írás még nem méltó tárgyához, s tán egy más alkalommal, bővebb terjedelemben, szellemileg is gazdagabbá tudna tenni."5
     A megnyesett A mű védelme hányatott sorsát makacsul végigkísérte egy filológiai pontatlanság: mindkét közlésekor tévesen 1962-t tüntették fel keletkezési évszámként. Bár a Kiadatlan tanulmányok megjelenésekor Németh László még élt, tehát elvben ellenőrizhette a szöveget, bizonyára utánjárás nélkül, emlékezetére támaszkodva hagyta jóvá a téves évszámot. Az író és a dramaturg fentebb idézett levélváltásából ugyanis egyértelműen kiderül, hogy A mű védelme egy évvel később, 1963-ban íródott. E leveleken kívül még egy második érv is 1963 mellett szól. Az 1980-as Utolsó széttekintés című kötetben elöször napvilágot látott Szerzetesi regula egy személyre - 1963. című esszében olvasható: "Benedek András drámáimról szóló tanulmányát a sajkódi "cellám" leírásával kezdi, én válaszleve- lemben mintegy függelékként igazítottam őt helyre: a cella nem az én hátamból kinőtt csigaházam, nem amit kerestem, hanem amit kaptam - amint az egyedüllétem sem remeteség, egy személyre szabott szerzetesrend inkább, amelynek egyszer még megismerhetik a reguláit".6 Németh László nyilván azért tudott 1963-ban csaknem szó szerint idézni a "függelékből", mert még frissen élt benne a szöveg.
     Nemcsak a könyveknek, a kéziratoknak is megvan a maguk sorsa. A mű védelme utolsó fejezete nem veszett el, Király István, a közlését visszautasító Kortárs egykori főszerkesztője őrizte meg, s került hagyatékával több elöször itt publikálandó Németh László-levéllel együtt - a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattára és Régi Könyvek Gyűjteményébe. (A továbbiakban: MTAKK) Jelzete: Ms 2244/318.
     (A szövegközlés során mindenhol egységesen a Sajkód alakot használom, egyébként, ha nem nyilvánvaló gépelési hibáról van szó, megtartottam Németh László helyesírását.)
 

A mű védelme

(Levél Benedek Andráshoz)
Függelék

Befejezésül egy látszólag személyes természetű kiigazítás. Tanulmányod első cikkelyében - Cella címen - leírod a téli sajkódi lakásom, úgy ahogy utolsó lentlétedről az emlékezetedben maradt. Aki otthonosabb nálad, könnyen kiigazít: a ház nádfedelű ugyan, de nem kunyhó, előszobájának nem foglalja el felét a szekrény, a szoba nem 2 x 3 méter, hanem nagyobb, a villanyfőző, ha épp elővettem, más asztalon van, mint a kéziratok. Aki jobb időben lép föl az őszibarackfák közül a tízlépésnyi tornácra s napfénynél néz szét a szoba boltjáig nyomuló könyveken, a nem túl összkomfortos ember azt szokta mondani: milyen jó egy emberre szabott ház. No, de nem otthonom - remélhetőleg a véglegest - akarom én megvédeni, azt nem vállalom, hogy a remeteélet, a Cella az én természetes életformám, lelkem lágy hátára úgy nő rá, mint a csigáéra a csigaház.
     Az tagadhatatlan, hogy büszkeségem, ahogy telnek az évek, egyre jobban emlékeztet az aszkézisra. Olyan selyemhernyó akarok lenni, mondtam már fiatalon, aki sok selymet ereszt s kevés eperlevelet eszik. A családi asztalhoz, de az élet asztalához is egy kicsit úgy ültem, mint Attila a lakomáján, s előjogom volt, hogy fatányérból egyek. Eleinte az is inkább önérzet volt, hogy más igényével, főleg ha az gyermeki vagy asszonyi igény volt, nem szegtem szembe a magamét; később lett belőle szokás. Hosszú éveken át intelem, majd kérés volt az igénytelenségem s keveredett bele némi szociális együttérzés is. A sokszázezer kisnyugdíjon tengődő öreg tán jobb is hogy sose tudja meg a mostani becsvágyam: magamra ne költsek többet, mint ami nekik jut. Ez az én Gandhi-gatyám, mondom magamban (Gandhi is a páriák iránti együttérzésből lett félmeztelen fakír), azzal súlyosbítva, hogy az emberek jövedelmemre gondolva, fukarnak, különcnek vagy képmutatónak tartanak miatta. Van tehát bennem valami az aszkétából; ha nagyobb érdekek úgy kívánják, beérem a cellával is, mint ahogy egy egyszemélyes fellegvárba hőseim is vissza-visszavonulnak belé, de magad is könnyen rájöhetsz, hogy amivel be tudom érni, nem az, amit kívánok is.
     Hogy került körém ekkora család? Mért akartam kortársaimból a legalkalmatlanabb időben lovagrendet szervezni? Mért egy-egy rámhangolt iskolai osztály zsibongásában éreztem legjobban magam? Mért szól minden munkám, mint más is észrevette, egy-egy kis közösség-szervezésről? Mért ajánltam föl még alig egy hónapja is (erőmnél többre, helyzetemmel össze nem férőre vállalkozva), hogy sorra lakom az ország nagyvárosait (s mint Móricz a Magvető szerkesztőjeként az akkori jobbakat), iskolák, könyvtárak, kultúrotthonok, színházak látogatójaként, én is vándorutammal fűzöm egybe kultúrám munkásait. Mindez nem a remetére vall; akkor már inkább a szerzetesre, nem a kolostorok hallgatag, zárkózott, hanem a nagy középkor földet törő, néptanító szerzeteseire, aminthogy még sajkódi életem szabályait is (egyszer tán kezedbe jut) nem mint a remeteség, hanem egy egyszemélyből álló szerzetesrend reguláit próbálom, s nemcsak magamnak, kidolgozni. A sajkódi ház, melyet leírsz, éppúgy tudod, mint én, nem választásom, hanem kényszerűségem helye. Vidékre a hypertonia kergetett, a Tihanyi félszigetet lányomék választották, ha rajtam áll, nem is a Dunántúl telepszem meg; a múlt telet Pesten egy csinos és méregdrága lakásban töltöttem s ott töltöm ezt is, ha szeretet s féltés mást nem rendel, amint a nádkunyhó helyett te is egy házban találsz, ha a kályha ott működik. A cella tehát, melyet leírásod alapján egyesek rokonszenvesnek, mások különcségnek vagy feltűnösködésnek tarthatnak, nemcsak lelkemnek nem háza, de akaratomnak sem választása. Ha valamié, hát a virtusé, pedagógusságomé: mit nyafogtok ti emberek, a betonpadlón is lehet szépen élni; az ember, ha kell, tudjon spórája lenni önmagának.
     Mért tartom ezt arra érdemesnek, hogy leírjam? Egyik, hogy én a remeteséget nem is a belátásommal, inkább az ösztönömmel, elvetem. Az ember, ha testével kénytelen is kivonulni, lelkét bárhogy megbántják, nem választhatja el (ha vallásos: Istenért sem) az emberek javától. Buddha, miután megvilágosult, egy ideig el volt telve a tudásával. De aztán még Ő, a Nemragaszkodó is belátta, hogy a tudás a megosztást kívánja. A másik ok, hogy én nemcsak egy művet, de egy bűnt is hagyok erre a nemzetre, azt, amely munkám e gyümölcsét elvette tőle. E bűn fényénél nemcsak ellenségei arcába láthat, de a magáéba is. Ezt a sötét aranyat nem szabad
zsugorítni. Ezért igazítlak ki: amit leírsz, nem az, amit kerestem, barátom, hanem, amit kaptam.
 

Kiadatlan levelek

1959 őszén, hosszas unszolás, rábeszélés és többszöri visszautasítás után, Németh László engedett, s Király István társaságában hajlandó volt elutazni a Szovjetunióba.7 Az útitárs kiválasztása telitalálat volt az MSZMP részéről. Király föltétlenül megbízható párttag volt, ragyogó felkészültségű tudós, s kamaszkora óta az író nagy tisztelője, az 1950-es években, a Csillag szerkesztőjeként, több Németh László-mű olvasók elé segítője. Családi háttere szintén erre az útra predesztinálta. Második felesége, Landler Mária a Szovjetunióban született, anyanyelvi szinten beszél oroszul, s egyáltalán nem mellesleg, az 1919-es Tanácsköztársaság egykori népbiztosának, Landler Jenő öccsének, Landler Ernőnek a lánya.8 Mivel Németh Lászlót is elkísérte felesége, az úton a két család közelebbről is megismerkedett egymással. Landler Mária vonakodott az utazástól, mert tőle magától tudjuk, hogy mielőtt még személyesen megismerte volna, látatlanban "utálta" Németh Lászlót. Király ugyanis, hogy feleségét megismertesse a gyökereivel, az őt formáló írásokkal, Szabó Dezső Az elsodort faluját, és Németh László szárszói beszédét adta a kezébe. Landler Mária nem vágyott egy ilyen "antiszemita" ember társaságára, de végül engedett férje rábeszélésének - és sejthetőleg a párt szelíd nyomásának. Az íróról alkotott véleménye azonban hamarosan megváltozott: "Mire leszálltunk Moszkvában, én már imádtam Németh Lászlót. Csodálatos, drága ember volt."10
     Mialatt Németh László és Király a Szovjetunióban tartózkodott, alakult újjá az 1957-ben betiltott Magyar Írók Szövetsége. Az elutazás előtt éppen Király próbálta meggyőzni a két "sztrájkoló" írót, Németh Lászlót és Illyés Gyulát, hogy vállaljanak szerepet az újjáalakuló szövetségben. Az Élet és Irodalom korabeli híradása szerint Németh László, Király, a többévtizedes szovjetunióbeli emigráció után éppen azokban a napokban Magyarországra visszatérő Hidas Antal, s a szintén Moszkvá- ban tartózkodó Oravecz Paula táviratban köszöntötte az újjáéledő írószövetséget. Ezt a táviratot eddig nem ismertük. Király hagyatékában azonban fennmaradt egy orosz nyelvű meghívó, amely 1959. szeptember 21-ére Németh Lászlóval, Királlyal és Oravecz Paulával való találkozóra hívja az érdeklődőket. Németh László e meghívó hátlapjára ceruzával írta rá a távirat szövegét.
     Németh Lászlónak még Moszkvában szembe kellett néznie a nyers valósággal: durván rászedték, ráadásul a Népszabadságban, a párt hivatalos lapjában még alpári hangon meg is támadták. Bár nem voltak illúziói, csalódott. Arra azonban nem volt felkészülve, hogy hazaérkezése után tovább folytatódik a tortúra. Valóságos sajtókampányt szerveztek az út köré, cikkekért, interjúért zaklatták a fizikailag nagyon kimerült, beteg írót. Cikkébe durván belejavítottak, megpróbálták meghamisítani, csak felsőbb nyomásra engedték meg neki, hogy valamelyest igazítson a saját szövegén! Németh László Sajkódon keresett menedéket a zaklatások elől, balatoni magányában próbálta rendezni magában az utazás tapasztalatait. Nem sokkal a hazaérkezés után, 1959. november 3-án, Sajkódról a következő, életérzését hűen tükröző és összefoglaló levelet küldte Királynak:
      "Sőtér11 itt volt s említette, hogy akciót akarsz kezdeni a Magyar műhely kiadása érdekében. Köszönöm a szándékban megnyilvánuló jóakaratot, de mégis lebeszéllek róla" s főleg, hogy a szovjet úttal foglalkozó három írás12 hozzácsatolását ajánld fel a könyv, hogy úgy mondjam, csúszósabbá tételére.
     Mint Sőtérnek mondtam már, a három cikk hozzácsatolásának akkor volna meg a jogosultsága, ha az 56 nyara óta megjelent többi újságcikkem is belekerülne a kötetbe, mint eleinte tervezték is. Ez a kívánság azonban beláthatatlan huzavonához vezetne. De magukat a szovjet úttal kapcsolatos cikkeket is csak abban a formában engedhetném megjelenni, amelyben valóban megírtam őket; márpedig a Lit.[eraturnaja] Gaz.[eta] cikkében13 súlyos lektori torzítások vannak, a nyilatkozat pedig (bár tartalmát vállalom) olyan súlyos újságírói brutalitások emlékeként nyert végső formát, hogy nemcsak újra kiadni nem kívánom, de mind ez ideig elolvasni sem mertem.
     Különben sem hiszem, hogy a Magyar műhelynek ilyen vezeklésszerű függelékre lenne szüksége. Hisz a megjelenést, ha kívánom, épp azért kívánom, hogy kiderüljön: 56-os gondolkozásom éppúgy, mint amit ezen az úton mondtam: mennyire gondolkozásomból következik, s nem óvatosság vagy pálfordulás következménye, mint ahogy a Népszabadság cikke gúnyosan érezteti.
     A szovjet útnak megvolt az az értelme, hogy sikerült írói pályám végleges lezárása előtt, a hivatalos ráfogások és nem hivatalos tévhitek falán áttörnöm, s ha vázlatos és eltorzított cikkekben is, de jeleznem, hogy gondolkozom valójában. [...]
     Még egy kérésem volna, nem hozzád, hanem Marikához... Kelinnek14 én megígértem, hogy ha magamhoz térek, küldök valamit a folyóiratukba. Ugyanakkor Marika jelezte, hogy a követség nov. 7-ei fogadására meghívót kapok. A kettőt együtt szeretném elintézni egy Kelinhez intézett levélben. Sajnos, még a nevét sem tudom, sőt a Kelin helyesírásában sem vagyok biztos; ezért szeretném Marikát megkérni, hogy borítékozza a mellékelt levelet s úgy adja át neki."15
     A Kelinnek szóló levél lappangott, nem került be Németh László levelezés-kötetébe, de fönnmaradt Király hagyatékában. Közlésével teljesebb lesz a Király Istvánnak írott "fő" levél is.
     A szovjetunióbeli közös utazás után Németh László Király István anyósával, Biermann Sárával is megismerkedett. "Sári mama" - Landler Ernőnek (1877-1938), a Kommunisták Magyarországi Pártj a alapító tagjának, a Tanácsköztársaság idején a budapesti Vörös Őrség parancsnokának (más források szerint parancsnok helyettesének) az Országos Vörös Őrség parancsnokának, belügyi népbiztos- helyettesnek az özvegye volt. A Tanácsköztársaság bukása után Landler Ernő a lenini fogoly cserével került a Szovjetunióba, ahol külügyi szolgálatra osztották be. A nemi szabadosságáról elhíresült A. M. Kollontaj mellett dolgozott előbb Svédor- szágban, majd Norvégiában. 1934-től 1937-ig a párizsi szovjet külkereskedelmi képviselet jogi tanácsosa volt. 1938-ban letartóztatták, a sztálini törvénytelenségek áldozata lett, 1956-ban rehabilitálták.
     1918-tól maga Biermann Sára is részt vett a munkásmozgalomban. A Tanácsköztársaság bukása után őt is bebörtönözték, majd fogolycsere révén követte férjét a Szovjetunióba. 1941-től kezdődően lányával együtt éveket töltött Moszkvától távol, száműzetésben. 1947-ben tértek vissza Magyarországra.
     Biermann Sára és Németh László megismerkedéséről, találkozásaikról keveset tudunk. 1960 januárjának elején Németh László bocsánatot kért tőle indulatosságáért.16 Az író újév táján járt Királyéknál, s az egyébként csaknem antialkoholista Németh László némi szeszes ital hatására panaszrohamban tört ki. Talán a szovjet útján ért sérelmeit hánytorgatta föl a Szovjetunió iránt minden családi tragédia ellenére elkötelezett körben?
     Nem tudjuk. Tudjuk viszont két forrásból is, hogy Németh László megszerette "Sári mamát". Tudjuk az írótól17 és tudjuk Landler Máriától, aki elbeszélte, hogy Németh László a kórházba is kijárt nagybeteg édesanyjához.18 Az itt közlendő levél valószínűleg a kórházban fekvő Biermann Sárának szól. A megbecsülés jele volt az is, hogy Németh László és felesége 1961-ben részt vettek Biermann Sára temetésén.19
     A leghosszabb, legtartalmasabb, s egyúttal a legszebb levél az idős, élete végén számvetésre készülő Németh László tollából való. 1970-ben jelent meg Király István monumentális Ady-monográfiája első része két hatalmas kötetben. Király, amiként 1953-ban első jelentősebb munkáját, a Mikszáth-monográfiát20, ezt is elküldte a nagyra becsült írónak. Mivel Ady Németh Lászlónak fiatalkori bálványa volt, s egész életén át foglalkoztatta a költő életműve, nem sokkal tragikus betegsége előtt, fogyó erővel is, nagy érdeklődéssel olvasta Király munkáját. (Szeptember 5-én kelt levelében agyáról, mint "pusztuló gépről" írt, s négy hónapra rá érte a tragikus agyérgörcs.) Rendkívül tapintatosan, de mégsem lapos udvariasságoktól hemzsegő levélben mondott róla véleményt. A teológus Ady címmel tanulmányt író, Ady vallásos verseit a költő életműve csúcsának tartó Németh László persze nem fogadhatta el Király deszakralizált, forradalmasított Ady-képét, de őszintén kalapot emelt fiatalabb kortársának a magyar értekezés írás történetében páratlan teljesítménye előtt. Király szinte postafordultával válaszolt: "Kevés elismerés esett még ilyen jól életemben, mint ez. Pusztán azért, mert Tőled jött. Az ember bizonyos vonatkozásban mindig diák marad, s jólesik, ha attól kap elismerő szót, aki ifjúsága egyik legnagyobb szellemi élményét jelentette, akinek hatását emberségében, erkölcsében szeretné mindig ott hordani, akire felnéz, s kit őszintén szeret."21
     A leveleket időrendben közlöm.

Németh László, Hidas Antal, Király István, Oravecz Paula
- a Magyar Írók Szövetségének
A Moszkvában tartózkodó magyar írók szeretettel üdvözlik a megalakuló Írószövetséget.
     Hidas Antal, Király István, Németh László, Oravecz Paula
     Jelzete: MTAKK Ms 2244/322.
Németh László - [V. N.] Kelinnek
Sajkód, 1959. nov. 3-án
Kedves Kelin Elvtárs!

     A fárasztó út, a végén szerzett orbánc, lányom súlyos betegsége, az utolsó pesti hét izgalmai olyan állapotba hoztak, hogy idelenn nemcsak írni nem tudok, de jóformán mozdulni sem: órákat ülök a székemben s még a reggelim, vacsorám elkészítésére is nehezen szedem össze magamat.
     Ezt az érdektelen, személyes dolgot csak azért írom meg, hogy a cikk elmaradásáért kimentsem magam. Most nem tudok semmit sem küldeni, de az első cikket, ha egyszer összeszedem rá magam, ígérem, hogy folyóiratuknak fogom adni.
     Egyben még egy szívességre szeretném megkérni. A feleségem Királyéknél azt hallotta, hogy a november 7-i követségi fogadásra én is meghívást kapok. Ha így van, kérem mentsen ki ott is s engedje meg, hogy most az élményekben gazdag szovjet út után, mint távollévő fejezzem ki tiszteletem a nép iránt, amely a forra- dalmat végrehajtotta s a szocializmust saját testén ily eredményesen próbálta ki.
     Remélem, hogy ha erre jár, fölkeres, vagy ha nem jut el ide, karácsonytájt Pesten, egy este vendégeim lesznek.
     Őszinte barátsággal:
     Németh László
     Jelzete: MTAKK Ms 2244/321.
 

Németh László- Landler Ernőné Biermann Sárának
H. é. n.
     Kedves Sári Mama!

     Sajnálom, hogy újabb rokonok miatt, nem valósulhatott meg a beteglátogatás. Így csak ezt a cserép virágot küldjük magunk helyett. Amikorra elhervad, remélem, a beteg (ha nem is makk-, de) egészséges lesz.
     Kézcsókkal: Ella és Laci

     Jelzete: MTAKK 2244/320.
 

Németh László - Király Istvánnak
Sajkód, 1970. szept. 5-én
Kedves Pista!

Elég rég kaptam meg könyvedet. Azt gondolhattad, neki sem mertem eddig vágni. Az igazság, hogy az én apró rátáimmal, de mást se olvastam azóta. Elsősorban ezt kell megköszönnöm neked: az érdeklődve olvasás adományát, amelyből az utóbbi évben nem igen volt részem. Tudtam, hogy könyved terjedelemre nagy, de hogy tartalmilag is ilyen nagy, nem gyanítottam.
     Ahogy kicsit tanáros terminusaiddal ezt az orjási (sic!) életet nyomon követed, annak minden részletét, rezdülését számba veszed, az a magyar értekezés írás történetében, azt hiszem, páratlan. Az Adyról írók hibája az volt, hogy mint "egyvalamit" nézték Adyt; az a tíz nehány év, azt hitték, nem kívánja meg a korszakolást. A te könyved megmutatja, milyen nagy távolságok férnek el ebben a néhány esztendőben. Ahogy a Párizs-rajongó Ady, a kiábránduláson át, a peremterületek népével való azonosulásig ér; a magány pokollépcsőit megjárva: küldetéses ember lesz belőle: ez könyved legnagyobb felfedezése. Lehetne kifogásolni, hogy Ady egyes megnyilatkozásait nem az ő élete, hanem a magad meggyőződése szerint méltatod. Én például függetlenül attól, hogy egyetértek-e velük, Ady Istenes-verseit lírája legszebb megnyilatkozásainak tartom: te végső soron mint eltévedésről beszélsz róluk. Másrészt igaz lehet, hogy meggyőződésnek ez az érvényesítése a méltatásban növesztheti két felnőtt szellem birkózásává az esszédet.
     Nem tudok beszámolni részletesen az örömről, amelyet könyved okozott; ez a pusztuló gép - az agyam - legfölebb (sic!) a hála szavait bontja fel, hogy ifjúságom hősét - búcsúzóban - ilyen vitathatatlan nagyságban állítottad elém.

Szeretettel:
Németh László

Jelzete: MTAKK Ms 2242/402.
 

Jegyzetek

1 Benedek András: Író és dramaturg. Emlékek Németh Lászlóról (A két Bolyai, Utazás, Gandhi halála). In: B. A.: Színházi műhelytitkok. Tanulmányok. Bp. 1985. 98. skk.
2 Németh László élete levelekben. Bp. 2000. II. 293.
3 Benedek András megjegyzése. Vö. Németh László élete levelekben. Bp. 2000. II. 309
4 Benedek András: Vívódó lelkek. Németh László dramaturgiája. Színház, 1970. ápr., 4. sz. 29-33.
5 Németh László élete levelekben. Bp. 2000. II. 303-304.
6 In: N. L.: Utolsó széttekintés. Életrajzi írások, esszék,  drámák, műhelyvallomások. Bp. 1980. 57-61.
7 Az utazás részleteiről lásd: Babus Antal: Németh László szovjetunióbeli utazása. Kortárs, 2001. 5. 115-128.
8 Királyról egy "kis csúsztatással" ezért terjeszthették rosszakarói, hogy a Kreml falába nősült. Landler Jenú ugyanis - tehát nem Ernő - tényleg ott nyugszik.
9 A hit logikája. Landler Máriával beszélget Széchenyi Ágnes. II. rész. Négy évszak, II. (régi XI.) évf. 2. szám. Nyár. 22.
10 Uo.
11 Sőtér István író, irodalomtörténész.
12 A Két esemény közt, a Pohárköszöntő és az Itthon című cikkekről van szó.
13 Németh László Két esemény közt című cikkére utal.
14 V. N. Kelin, a magyarországi szovjet nagykövetség attaséja.
15 Németh László élete levelekben. Bp. 2000. I. 667-668. Az író azért kérhette ezt a szívességet, mert Landler Mária ekkoriban a szovjet követségen dolgozott tolmácsként.
16 Németh László élete levelekben. Bp. 2000. I. 700.
17 Németh László élete levelekben. Bp. 2000. I. 885.
18 A hit logikája. Landler Máriával beszélget Széchenyi Ágnes. II. rész. Négy évszak, II. (régi XI.) évf. 2. szám. Nyár. 22.
19 Vö. Németh László élete levelekben. Bp. 2000. I. 851.
20 Vö. Németh László élete levelekben. Bp. 2000. I. 126.
21 Németh László élete levelekben. Bp. 2000. III. 743-744.