|
LENGYEL
ANDRÁS
Az "Ihlet és nemzet",
József Attila nemzet-fogalmáról
1. Az értekező József Attila egyik leghíresebb
s talán legtöbbet idézett tézise kétségkívül az, amelyik a nemzetet közös
ihletként határozza meg ("A nemzet: közös ihlet", JATC 111:166., 170.).
Ezt olyanok is kedvtelve idézgetik, akik szerint az értekező József Attila
nyelve (s következésképpen: gondolkodása is) erősen németes, vagyis idegenszerű,
s mint ilyen, nem szeren- csés, mélyen alatta marad költészetének (vö.
pl. Csoóri S.1990. 7.) Az 1928 és 30 közötti, sok vonatkozásban alapozó
jellegű írások nemzet-fogalma mindeddig mégsem kapott érdemi, tudományos
elemzést, jóllehet köztudott: a nemzet-problematika valamiképpen költőnk
egész későbbi pályáját végigkíséri, s ez a kérdéskör olykor nyíltan, kimondva,
olykor csak implicit formá- ban jelen van gondolkokodásában, sőt költészetében
is. Ez a kutatástörténeti helyzet, úgy vélem, bár megmagyarázható, a további
mélyebb értelmezés sérelme nélkül már nemigen tart- ható. Az igazán mély
és átfogó értelmezés a nemzet-fogalom átvilágítása nélkül elképzelhetetlen.
Az alábbiakban ezért a nemzet-fogalom kialakulását, huszas évek végi alapformáját
veszem szemügyre, érintve mindazokat a problémákat, amelyek valamiképpen
összefüggenek e kérdéskörrel.
2. József
Attila értekező szövegeinek Horváth Iván-féle kritikai kiadása (JATC 1ll)
a 7. számútól a 31. számúig terjedő szövegeket Ihlet és nemzet főcím
alatt adja. Ez a megoldás azt sugallja, hogy itt egy Ihlet és nemzet
című munka részleteit kapjuk, ám figyelmesen olvasva azonnal nyilvánvaló,
e szövegek "státusza" különböző: a sok, különböző hosszúságú töredék mellett
egy-két vázlat s tézisszerű emlékeztető följegyzés is megtalálható itt.
Ha pedig e szövegeket - fölhasználva Tverdota György e cikkekhez írott
magyarázatainak tanulságát is módsze- resebben is megvizsgáljuk, az is
kiderül, itt nem egy munka fönnmaradt fragmentumairól van szó, hanem egy
önkorrekciós, önmagát továbbépítő szisztematikus gondolkodási folyamat
dokumentumairól, melyben az egyes szövegek több gondol- kodási fázist
dokumentálnak. A szövegek ilyen, egymáshoz viszonyított elmozdulásáról
Tverdotának egy sor fontos észre- vétele is van. Sajnos, ezek a fölismerések
- más lévén a Magyarázatok célja - belevesznek a gazdag anyagú interpretáció
részleteibe, s így sehol sem mondódik ki, e 25 szöveg közül mely darabok
alkotnak egy-egy gondolkodási fázist, azaz tartoznak szorosan össze, s
melyek sorolhatók már egy másik, későbbi fázisba: egy újabb mű kikövetkeztethető
rendjébe. A gondol- kodási folyamat ilyen, finomabb distinkciókat is lehetővé
tevő tagolása, meg kell mondjam, nem is egyszerű; itt nem is vállalkozhatom
elvégzésére. Szempontunkból, a nemzet-fogalom mibenlétének tisztázásához
szerencsére az is elegendő, ha két összefüggést világossá teszünk. 1. Az
a gondolkodási folyamat, amelyet az Ihlet és nemzet főcím alá foglalt
fragmentumok dokumentálnak, Croce intuicionista esztétikájának kritikai
továbbgondolásától egy fenomenológiai jellegű, Husserl, Jaspers és Heidegger
bizonyos szempontjait és megfontolásait is fölhasználó művészet-metafizika
megalkotásának irányába halad. 2. A szorosabb értelemben vett Ihlet
és nemzet, amelyben a nemzet-problematika megjelenik, s amelynek már
maga József Attila adta az Ihlet és nemzet címet, már ehhez a fenomenológiai
jellegű második fázishoz tartozik: annak szülötte. Azaz: annak a fázisnak
a terméke, amelyben az immateriális szellemiségekkel való gondolati operálást
a fokozatos materializálódás váltja föl, s így a tiszta szellemiségek mintegy
"testet"- József Attila kifeje- zésével: "hordozót" - kapnak, ám az Irodalom
és szocializmus materialista fordulata még nem következett be.
E második,
fenomenológiai karakterű fázis kulcsszövege a 21. számú töredék. Ennek
nincs címe, csak két fejezetcíme (Első tétel, Második tétel), de
éppen ezekből - tudniillik a címtelenségből s a tételekre tagolásból -
látszik, hogy itt nem eleve publikálásra szánt cikkről, hanem valamiféle
előzetes, elveket lefektető műhelyjegyzetről van szó. Nem tudjuk,
e jegyzet hány tételből állt volna, s lett volna-e harmadik s további tétele,
vagy csupán két tétel rögzítése volt a cél. A fönnmaradt két folió terjedelmű
töredék, melyből lehet, hogy csupán néhány sor hiányzik, de lehet, hogy
oldalak - több szempontból is fontos szöveg.
a./ A szöveghez
módszertani jellegű szerzői jegyzet is tartozik, amelyik - mivel magára
a szövegre reflektál - meg- könnyíti a szerzői pozíció tisztázását. Ez
a jegyzet a fenome- nológiához való kapcsolódásnak, s ugyanakkor a fenomenológia
meghaladásának, meghaladási kísérletének explicit bizonyítéka. Maga a pár
soros jegyzet csak ennyi: "Szemléleten természe- tesen intuíció értendő.
Lényegszemléletnek neveznünk szükség- telen, hiszen mindig és mindenkor
lényegeket szemlélünk. E szemlélet Husserl phaenomenologiájának ideatio
fogalmától sem különbözik másban, minthogy ez utóbbi ésszel feldolgozott
szemléletet, tehát a tudomány számára hozzá nem férhető egyedi lényegek
szemlélete helyén a tárgynak a tárgyak egyediségétől megfosztott, azaz
nem valóságos, hanem eszmei szemléletét jelenti" (JATC 1/1:79.). E jegyzet,
rövidsége ellenére, sok tanulsággal szolgál; itt és most emeljük csak ki
azt, hogy József Attila itt egyrészt megidézi a fenomenológiát, hiszen
olyan kulcsfogalmakat használ, mint lényegszemlélet, phaenomeno- logia,
ideatio s magát Husserlt is nevén nevezi, másrészt éppen bizonyos mértékű
különbségekre hívja föl a figyelmet. Szemlé- let-fogalmáról azt állítja,
hogy "szükségtelen" lényegszemléletnek nevezni, s arra is utal, hogy az
általa használt szemlélet terminus, ha nem is sokban, de valamiben "különbö-
zik" Husserl ideatio fogalmától. Kérdés azonban, honnan, milyen pozícióból
bírálja fölül Husserlt? Ha a jegyzetet a főszöveggel egybevetve olvas-
suk, az Első tétel egyik passzusa erről is fölvilágosítást ad. Az
Első tételben ugyanis, egyebek közt, ez is olvasható: "Minthogy
pedig minden ember külön-külön létező, éppen szemlélő szenve- dőlegessége
alapján emeli ki önmagát a többi létezők közül azáltal, hogy szemlélete
számára önmaga belső, alapadó valóság" (JATC 1/1: 79.). Itt a kulcsösszefüggés,
amely fölismerteti a szerzői pozíciót: "önmaga" mint "alapadó valóság".
Aki ismeri a Lét és idő önmaga és önmaga-lét terminusait, annak nem nehéz
észrevenni itt Heidegger alapfogalmának nyomait. (Csak zárójelben jegyzem
meg, máshol, más oldalról már valószínűsítettem Heidegger hatását [vö.
Lengyel 2001 ], ez a mozzanat most megintcsak a Lét és idő hatását,
"felülíró" erejét igazolja.) Ha tehát tudjuk, hogy olyan terminusok, mint
pl. az önlét s az exisztencia ezt követően kerülnek be József
Attila érvelésébe (vö. Lengyel 2000, Lengyel 2001), az értekező pozíciója,
kivált pedig gondolkodói útjának iránya mindjárt világosabb lesz.
b/ A 21. számú
töredék, ezen túl, egy másik szempontból is tanulságos. Az Első tétel
első mondata, melyet maga a szerző kurzivált, azaz emelte ki jelentőségét,
már közvetlenül elvezet témánkhoz. Ez a mondat vezeti be ugyanis a nemzet
fogalmát. "Az ember - mondja itt József Attila -, megfelelően tiszta szelle-
miségeinek, amelyeknek valóságos egysége, három tényleges tevékenység akarati
hordozója s ezek: az egyén, a nemzet és a társadalom" (JATC 1/l: 79.).
A három "tiszta szellemiség", amelyről itt szó van, mint más, korábbi szövegek-
ből tudjuk, az intuíció, az ihlet és a spekuláció;
az ember ezeknek "valóságos egysége". Új vonás, hogy e három tiszta szellemiségnek
ez az egysége immár valóságos, s hogy ez a valóságos egység, azaz
az ember, "három tényleges tevékenység akarati hordozója". A nemzet e "három
tényleges tevékenység" egyike (az egyén és a társadalom mellett). Ezzel,
bár az érvelés őrzi croceiánus eredetének nyomait, a "tiszta szellemiségek"
szférájából "a tényleges tevékenységek" szférájába helyeződik át. S a nemzet
jelentését e kontextusban kell keresnünk.
A nemzet mibenlétének
meghatározásakor József Attila abból indul ki, hogy "[a]z embert, mint
egyént, amely a többi egyének között sajátos tartalmú különösség, [...] szemlélő
szenvedő- legessége le is zárja. De az ember nemcsak szenvedőleges létező,
nemcsak szemlél, hanem ki is eszel és alkot is, megért és mű- vészkedik"
(JATC 1i1: 80). Az érvelés innen a megértés társa- dalmiságához vezet (ezt
itt és most fölösleges volna végig nyomonkísérni), majd ebből egy olyan
következtetést von le, ami már közvetlenül a nemzet-meghatározás közelébe
visz: "...fölismertük - mondja József Attila -, hogy a társadalom nem is
az emberek közös gondolkozása, hanem az embernek egyszerű észtevékenysége.
Másfelől pedig a nemzet nem az adott nyelvet beszélők összessége, ez a
nemzet hordozója volna, a népessége a nép, hanem nyilvánvalóan az embernek
az a cselekvősége, amellyel a nyelvet létrehozta" (JATC 1/1: 80). Nem kétséges,
többszörös lényeges distinkció mutatható itt ki. Egyrészt: ez a nemzet-fogalom
élesen elhatárolódik minden szociológikumtól; ez a nemzet nem valamiféle
társadalom- történeti kategória, hanem egy fenomenológiai redukció ered-
ménye. Másrészt a nemzet immár nem pusztán a tiszta szellemi- ségek egyike,
hanem cselekvőség; az embernek, mint a tiszta szellemiségek valóságos egységének
tevékenysége. Méghozzá - s ez egy újabb lényeges distinkció - nem észtevékenysége,
hanem nyelvalkotó tevékenysége. "Ez a tevékenység - mondja is ki tételesen
a szöveg - nem lehet az ész tevékenysége, mert valóságalkotó", s a nyelv
nem is "az ész által előre felállított tételek" eredménye (JATC 1/1: 80-81).
Sőt, e nyelvet létrehozó cselekvőség különössége is, e koncepcióban, az
észtevékenységtől való módszeres elhatárolódásban mutatkozik meg: "Más
szóval, noha vannak a nyelvalkotó szellemiségnek törvényei, azokat önmaga
alkotja, az ész által immár kikutathatóan, és azok történetiek,
vagyis a folymatosságban újabbakat állít helyettük és nem is nyugszanak
abban a mozdulatlan örökkévalóságban, amelyben az ész törvényei" (JATC
1/1: 81). A végkövetkeztetést azonban a nyelvalkotó szellemiség és a költészet
összekapcsolása alapozza meg. "Minthogy pedig ez a nyelvalkotó szellemiség
teremti a költészetet, amely az ész időn kívüli fogalmi általánosával
szemben az egyedi alaknak lényegtelen jegyekkel nem bíró történeti keletkezője,
úgy tisztán áll előttünk, hogy a nemzet az ember ihleti tevékenysége"
(JATC 1/1: 81).
3. A 21. számú
töredék Második tétele más oldalról közelíti meg a problémát. A
tétel, amellyel e szövegrész indul s amely itt is kurziválva van, ez: "A
nemzeti közösség ellentétektől mentesen tiszta, valóságosan és egész közösség,
szemben a társadalmi közösség antagonizmusával" (JATC 1/1: 81). Sajnos,
a tétel kifejtése és indoklása csonka, így maga az érvelés sem teljesen
nyomon követhető, pontosabban: egy ponton ez az érvelés megszakad. S a
csonkaságon túl maga a terminus - "nemzeti közösség" sem könnyen értelmezhető.
Aki csak ezt a tételt, önmagában, olvassa, könnyen valamiféle hagyományos,
szociológiai jellegű "nemzeti közösségre" gondol, jóllehet - a "közösség"
szó használata ellenére - változatlanul egy fenomenológiai redukcióval
megalkotott fogalomról, ideatioról van szó. Hogy mi is tehát tulajdonképpen
a nemzeti közösség, azt leginkább még az Első tétel egy közbevetett
magyarázata közelíti meg. Eszerint, vélhetjük, a nemzeti közösség "a nemzet
hordozója", amely "az adott nyelvet beszélők összessége", s amelynek "népessége
a nép" (vö. JATC 1/1: 81). Ez a megfeleltetés azonban nem teljesen problémátlan;
a nemzet, vagyis "az emberek ihleti tevékenysége" ugyanis nem jellemezheti
"az adott nyelvet beszélők összességét", csak azokat, akik a nyelvet nem
használják, hanem alkotják. A használt szó és a keletkező szó
megkülönböztetése ugyanis, mint Tverdota György már rég fölhívta rá
a figyelmet, az ekkori József Attila egyik lényeges distinkciója. Az ihleti
tevékenység: nyelvalkotó tevékenység. Az egy adott nyelvet beszélők, illetve
alkotók köre (száma) tehát egyáltalán nem automatikusan azonosítható; az
utóbbi valószínűleg mennyiségileg kisebb kör, mint az előbbi. Ez a diskrepancia
pedig messzemenő gyakorlati következményekkel jár, hiszen így van, aki
beletartozik, s van, aki nem tartozik bele a "nemzeti közösség"-be.
József Attila
célja azonban ekkor nem a gyakorlati következmények mérlegelése volt, hanem
a nemzeti közösség és a társadalmi közösség mibenlétének logikai elhatárolása,
illetve előbbinek az utóbbihoz való viszonyítása. A társadalmi közösség
csak annyiban érdekes számára, amennyiben a nemzeti közösség eltér tőle.
Fölfogása szerint a társadalomnak, mint észtevé- kenységnek az antagonizmusa
"az ész ellentmondásaiban" gyökeredzik. S "[a] társadalom észtevékenység
lévén antagonizmusa az egyszerű ítélet vizsgálatánál kitűnik. Alany és
állítmány az ítéletben szétkülönüléseikkel alkotnak egységet" (JATC 1/l:
81). A társadalmi közösség antagonizmusának ilyen erőteljes redukciója
újólag megerősíti (ami egyébként értelemszerű), hogy itt nem a szociológiai
megközelítés területén járunk, hanem - változatlanul - a fenomenológiai
elvonásban. Ez, értelemszerűen, a társadalmi közösségtől elhatárolt nemzeti
közösségre is áll. A nemzeti közösség ugyanis itt az "ítéletben szétkülönülő"
"alany és állítmánnyal" szemben rögzítődik, hiszen "a nemzeti közösség,
akár a nyelven át, akár a költemény alapján vizsgáljuk, éppen az ész dialektikájának
megszűnése" (JATC 1/1"81-82). A "műben" pedig "annak részei is elvesztik
önállóságukat" (JATC 1/1: 82).
A szöveg e
ponton, a lap aljára érve, megszakad; a nemzeti közösség és a műalkotást
eredményező ihleti tevékenység logikai összefüggése így némileg homályban
marad. Annyi azonban magából a második, kurzivált tételből is kitetszik,
hogy e koncepcióban a nemzeti közösség a társadalmi közösség antagonizmusának
meghaladása, hiszen "ellentétektől mentesen tiszta, valóságosan és egész
közösség".
4. A 28. számú,
ugyancsak cím nélküli szöveg, amely egy nagyobb munka utolsó - ötödik -
fejezete, a föléje írott fejezetcím (Ihlet és nemzet) tanúsága szerint
ugyancsak a nemzet fogalmának tisztázására törekszik. Sajnos, az eredeti
teljes szöveg nagyobbik részét, 19 gépelt oldalból 17-et - s éppen a problémát
fölvezető első négy fejezetet - nem ismerjük; rendelkezésünkre csupán a
gondolatmenet 2 lapnyi záró része áll. A nemzet-fogalomnak azonban így
is megvilágosodik egy újabb dimenziója.
József Attila
itt ismételten három szellemiség (fogalom, intuíció, ihlet) megkülönböztetésére
épít. Ezeknek valamennyi (máshol is részletezett) ismérveit itt fölösleges
lenne számbavennünk, de egy, itt újonnan jelentkező nézőpont következményeire
érdemes fölfigyelnünk. Eszerint ugyanis "[a] fogalom [...] mint szellemiség
az egész emberiségé" (JATC 1/l: 132), az intuíció ellenben "nem közölhető,
és így csupán a legszorosabban vett egyénnek a szellemisége" (JATC 1/l:
133). "Marad tehát mint egy másik közös szellemiség az ihlet. Így leszögezhetjük
és pontos és tiszta filozófiai tartalommal telíthetjük meg a nemzet fogalmát,
mert a nemzet eszerint: közös ihlet" (JATC 111: 133). Ez a következtetésként
levont tézis - "a nemzet [...] közös ihlet" - az eddigiek ismeretében úgyis
megfogalmazható, hogy a nemzet, mint cselekvőség a nyelvet (s a műalkotást)
megalkotó egyének közös tevékenysége. Közös cselekvőség. S ez az ihlet,
ellentétben a fogalommal, nem az egész emberiségé, hanem egy meghatározott
nyelv- és műalkotó közösségé: "valamely költemény ihletét nem fordíthatjuk
le, mert az ragaszkodik kiválasztott változtathatatlan alakjához. Amikor
verset fordítunk, új, saját nemzetünk ihletével adunk formát" (JATC 1/1:
133-134).
5. A nemzet-problematika
rövid, tömör öszegzését az 1929 augusztusában publikált nevezetes Ady-vízió
teoretikus "végsza- vában" kapjuk. Ezt, mint a téma legismertebb megfogalmazását,
érdemes teljes egészében idéznünk: "Az ihlet (költészet) az a szellemiség,
amely a szavakat, a nyelvet megteremtette.
A nemzet nem
azonos a nyelvet beszélők összességével, nem mennyiség, nem osztható. Két
ember is alkothat nemzetet, egy is. Ha a nemzet külsőleg nyelvében jut
kifejezésre, úgy belsőleg a nyelvet alkotó, tevékeny szellemiség. A
nemzet közös ihlet" (JATC 1/1: 166). Majd, a tézis fontosságát hangsúlyozandó,
a cikk legvégén még egyszer megismétli: "A nemzet: közös ihlet. A költészet
a nemzet lelkében ható névvarázs" (JATC 1/1: 170).
6. Nem kétséges,
ez az erős logikával végigvitt, de bizonyos belső feszültségektől sem mentes
nemzet-koncepció nem egyezik meg a nálunk hagyományosan uralkodó nemzet-koncepciókkal;
más és szokatlan. Mégsem teljesen társtalan, s pláne nem önkényes; részleges
előzményei kimutathatók, s így láthatóvá válik az a gondolkodástörténeti
folyamat, amelybe a maga fölfogásával József Attila is belekapcsolódott.
Mindenekelőtt
két szerző, egy magyar és egy francia az, aki nemcsak párhuzamként, de
közvetlen inspirációként is azonosítható.
Az egyik szerző,
bármily meglepő is, Babits Mihály. Az ő Magyar költő kilencszáztizenkilencben
című nevezetes esszéje, amely nemcsak a kommün bukása utáni "mosakodás",
hanem elméleti alapokon nyugvó nemzet-koncepció is - a Nyugatban
jelent meg, s József Attila olvasmánya volt. Erre a tényre az Ady-vízió
egyik részlete hívja föl a figyelmet. József Attila, láttuk, azt írta:
"A nemzet nem azonos a nyelvet beszélők összességével, nem mennyiség, nem
osztható. Két ember is alkothat nemzetet, egy is" (JATC 1/1: 166).
Babits pedig - vádolóira célozva - azt kérdezi: "ők a nemzet? (Él-e
a nemzet ott, ahol nem él emlék és kultúra?)" Majd így folytatja: "Ő a
nemzetnek vall: annak az ötnek, hogyha öt van, akiben elég erős volt az
Emlékek lángja, hogy nem borította el a nagy Zivatar! - akiben él még az
Arany, az Ady nemzete. Annak az ötnek, hogyha öt van, kettőnek, ha kettő,
önmagának, ha már’ csak maga van!" (Babits [1919] 1996. 151). A nemzetnek
ilyen, József Attilára is, Babitsra is jellemző erős leszűkítése nem lehet
egymástól független; József Attila (bár szellemiség-fölfogásából is következett)
Babitsot olvasva jutott el erre a megszorító álláspontra. Ezt annál inkább
is valószínűsíthetjük, hiszen nemcsak a jellegzetes számszerűség, de a
Babits-esszé nemzetkoncepciójának lényege is egybevág a József Attiláéval.
"Mi az a nemzet?" - kérdezi Babits. "Néhány milliónyi horda abból a fajtából,
mely a teremtés koronájává teretette magát? Nem: több ennél a nemzet! És
ha skolasztikus szigorúsággal akarunk definiálni: nemcsak quidditas, hanem
qualitás is" (Babits [1919] 1996. 142). Majd, e speciális minőséget
részletezve így ír: "Testileg talán nem vagyunk rokonok: lelki közösség
az. Egy nyelv, mely gondolkodásunkat hasonlóvá tette; ugyanazon mesék,
melyeket hallottunk a gyerekszobában; ugyanazon történet, melyet tanultunk
az iskolában; ugyanazon könyvek, melyeket olvastunk; hasonló városok, amelyekben
éltünk; hasonló tájak, amelyeket láttunk. És ugyanazon csapások, miket
átszenvedtünk, ugyanazon áldatlan körülmé- nyek, amik közt tengődtünk!
Az egész múlt, jelenig gazdagodva, úgy, amint lelkünkbe fölgyülemlett."
(Babits [1919] 1996. 142.) Majd tézisként - fejezetcímbe foglalva - kimondja:
"Nemzet: a kultúra" (Uo.). E Babits-szöveg nemcsak a nemzet kvalitásként
(minőségként) való fölfogásával, részle- tezve megjelenített alapintenciójával
előlegezi meg a József Attila fölfogását, de egyik - Bergsont továbbszármaztató
- nyelvi fordulatával is. József Attila egyik nevezetes teorémájának ősszövege,
arche- textusa itt fedezhető föl. Babits azt írja: "Az egész múlt, jelenig
gazdagodva, úgy, amint lelkünkben fölgyülemlett." József Attila pedig,
tudjuk, ismétlődően, több helyen is "a jelenbe gyülemlő múlt"-ról beszél
(vö. Lengyel 1996. 97-104). Az intertextualitás tehát látványosan tetten
érhető.
Mindezt tudva
fontossá válik számunkra a Babits-esszé költőkoncepciója is. Babits szerint
ugyanis "[újat, hoz a költő, de csak úgy hozhat igazában újat, ha legteljesebben
megélt minden régit, ha minden régi élte benne magát újjá, [...] új az,
amiben minden múlt benne van s még valamivel több. Így valósul meg
a költőben a bergsoni durée". Majd, folytatásként: "A költő nem
a feledés embere: az Emlék és a múltak embere ő: mert csupa emlékből s
múltból nő a lélek, amelyben ő épít. A költő volta- képpen az Élményeihez
Hű Ember [...]. S teste, lelke múltján, messze gyermekévein keresztül,
fajának titkos mélyeibe ér le az Emlékezete, mint gyökér a talajba, ő az,
akiben nem alusznak az Ősök, egy egész genealógiát hord magában, egy nagyszerű
palingenezist!" (Babits [1919] 1996. 159.)
Egzaktan bizonyítani
nem lehet, de úgy vélem, az ihlet és nemzet összekapcsolásához szükséges
inspiráció e költő-föl- fogást megismerve érte József Attilát. Az ötletet,
az alkotás- lélektani ösztönzést Babits mindenesetre tálcán kínálta. S
hogy ez valamiképpen hatott József Attilára, mi sem bizonyítja fényesebben,
minthogy e költő-fölfogás (más inspirációkkal egyesülve) még a kései A
Dunánál egyik vonulatában is fölsejlik (vö. "az őssejtig vagyok minden
ős").
7. Bergson
emlegetése átvezet bennünket egy másik, József Attilát ugyancsak inspiráló
kultúrába. Az a közismert tény, hogy - miként Babits is - József Attila
is nyert ösztönzéseket, méghozzá lényeges ösztönzéseket a francia Bergsontól,
sejtetni engedi, hogy más francia szerzők is inspirálhatták metafizikája
megalkotásakor.
Az a francia
gondolkodó, akinek hatásával itt mindenekelőtt számolnunk kell, úgy vélem,
Ernst Renan. Ő ugyanis máig szólóan a nemzetről való gondolkodás egyik
meghatározó aktora. Nevezetes, Mi a nemzet? című előadását 1882.
március 11-én olvasta föl a Sorbonne-on. Ebben a "politikai tapasztalatait"
összegző, "legszemélyesebb hitvallását, politikai végérendeletét" megfogalmazó,
máig sokszor idézett előadásban olvasható a nemzetnek az a meghatározása,
amely most bennünket is érdekelhet. "A nemzet: lélek, szellemi princípium
- mondta itt Renan. - Ezt a lelket, ezt a szellemi princípiumot két
dolog alkotja, amely azonban voltaképpen egy. Az első a múltban gyökeredzik,
a másik a jelenben. Az egyik: emlékek gazdag örökségének közös birtoklása;
a másik: a jelenlegi érzés, a vágy arra; hogy egy közösségben éljünk, annak
szándéka, hogy a jövőben is kamatoztassuk az osztatlanul kapott örökséget"
(idézi Ádám 1996. 698.). Hogy Renan e szövegét József Attila milyen editióból
ismerte, nem tudom megmondani, de párizsi időszakában könnyen hozzájuthatott
egy ilyen nevezetes szöveghez. Ami nagyon valószínű: csakugyan forgatta
e nevezetes munkát. Renan definíciója ("A nemzet: lélek, szellemi princípium")
teljességgel egybevág az övével, s még elvont logikai "képlete" is egyezik
"A nemzet: közös ihlet" tézisével. A közös múlt fontosságának hangsúlyozása
pedig nemcsak József Attila más forrásból származó elméleti megfontolásaival
volt összhangban, de magát József Attilát, a bonyolult identitás- képletű
utal férfit is megszólíthatta. (Tudjuk, Párizsban József Attilát még az
a gondolat is megkísértette, hogy francia költő lesz [vö. Szabolcsi [szerk.]
1982. 70.]).
Ez a személyes
háttér, mint elemzendő téma, azonban már egy külön tanulmány tárgya lehet.
8. Az eddig
mondottakból, úgy vélem, több következtetés is levonható. Az első talán
az lehet (ismerve az értekező József Attilával kapcsolatos - megalapozatlan
- lebecsülést), hogy nem- zetkoncepciójának igen , is voltak, vannak számottevő
párhuza- mai, sőt előzményei. A nemzetről gondolkodva fontos fölismeré-
sekhez, lényeges megkülönböztetésekhez kapcsolódott; okfejté- seiben egyáltalán
nem valaminő képzetlen műkedvelő alkalmi ötleteiről van szó. A másik következtetés,
amit levonandónak vélek, az megközelítésének originalitását hangsúlyozza.
A nem- zetnek az a fenomenológiai jellegű interpretációja, amelyet itt
József Attila produkált, a maga szigorúan érvényesített logikájá- val nemcsak
egy sajátos, új nézőpontot jelent a magyar gondol- kodástörténetben, de
egyúttal olyan összefüggéseket is világossá tesz, amelyeket enélkül ily
tisztán nem érzékelhetnénk.
Irodalom
Ádám Péter 1996 Mi
a nemzet? Elzász-Lotharingiától a nemzeti önren- delkezésig - Renan nemzetfelfogása.
= Magyar Tudomány, 6. sz. 692-701.
Babits Mihály [ 1919)
1996 Magyar költő kilencszáztizenkilencben. Vita és vallomás. = A vádlott:
Babits Mihály. Dokumentumok 1918-19-ből. Szerk. Téglás János. Bp. 140-165.
Csoóri Sándor 1940
Nappali hold 5. = Hitel, 23. sz. 7.
JATC 1/1 József Attila:
Tanulmányok és cikkek 1923-1930. Szövegek. Közzéteszi Horváth Iván
et al. Bp. 1995.
JATC 1/2 József Attila:
Tanulmányok és cikkek 1923-1930. Magyarázatok. Írta Tverdota
György. Bp. 1995.
Lengyel András 1996 A
"jelenné gyülemlő múlt" = L. A.: A modernitás antinómiái. József
Attila-tanulmányok Bp. 97-104.
Lengyel András 2000 József
Attila exisztencia fogalmáról. = Műhely (Győr), l.sz. 50-58.
Lengyel András 2001 József
Attila önlét terminusáról. = Irodalomtörténet, 4. sz. 611-623 .
Szabolcsi Miklós (szerk.)
1982. József Attila Párizsban. Bp. |
|