Egy reggel Pácsó, az álat arra ébredt, hogy unja az életét. Unta, pedig mindene meg vót, vót szép háza, asszonya, három szép gyereke, sőt azt is megtehette, hogy hobbija vót a munkája, kiserdei gyorsulási versenyeken indult. Még jól emlékezett arra a napra, amikor öregannya elé állt, és így szót: 
     - Öreganyám, elmegyek én szerencsét próbálni. Itthagyom a kiserdőt. 
     - Ó, te naplopó, biztosan csak új pókerotomatát szereltek fel a városban, oszt oda vágyol, mondta Pácsó öregannya, mert bizony Pácsó egész nap nem csinált mást, mint űt a kocsmában és játszott. Tudom én, hogy már ki vagy títva a Fenyőből, a Tölgy presszóból, a Nyárfásból, a Jegenye büféből, a Tökösből, a Mákosból és a Rétesből is, és azt is tudom, hogy ha elfogy a pénzed, akkor az én kis összegyűjtögetett füvemet lopkodod, s eladod a Kenderesben. Ó te naplopó, na hová az apád faszába szeretné világgá menni? 
     - Keresnék egy benzinkutat, mondta félénken Pácsó. 
     - Na oda mehetsz isten hírével, csak ki ne rabold. 
     Igen, még jól emlékezett Pácsó arra a gyötrelmes útra, amíg elért a benzinkútig. Hét nap és hét éjszaka kúszott, mászott, mire odaért. Visszafele két percig tartott az út. Azóta Pácsó az összes gyorsulási versenyt megnyerte, hiába állt ki ellene a kígyó, a béka, a sün, a róka, sőt egyszer még egy menekült afgán agár is próbálkozott, de nem, Pácsót nem lehetett legyőzni. Annyi pénzt keresett Pácsó, hogy a feleségének és három gyerekének is saját házat vett, kedélybeteg öregannyának pedig, kárpótlásul az ellopott fűért, élete végéig kokó-járulékot vásárolt. 
     Szóval egy reggel arra ébredt Pácsó, hogy unja az életét. Mit tehetett hát, elment a Kocsmába. 
     - Jó, hogy jössz Pácsó - mondta az Éjszakai Pillangó, aki fáradtan pihent a bárpulton. 
     - Egész nap ezt a buzi reklámot nyomatják. 
     Magyarok! Álatok! Véreim! Keressük azt az álatot, aki legméltóképpen fejezi ki országunk imázsát! Azt az álatot aki legmagyarabb! 
     - Imázskozzatok értem, mondta Pácsó a kiserdő népének, felturbózta magát, és elszáguldott a városba. 
     Szikár elvtárs lógó bajusszal üldögélt az Országimázs Központ Központi Bizottságában. Kornyadoztak a többi tagok is, sőt még Csöcsike, Szikár elvtárs titkárnője is azt vette észre, hogy egyébként mindig ágaskodó mellbimbói, most mint a szürke marhák délidőben a Hortobágyon, úgy terültek szét orbitális mellein. Semmi izgalom. 
     - Ennyi unalmas álat lakja ezt az országot.. - morgolódott Szikár elvtárs. Most mi a faszt mutatunk meg a szlovénoknak. Könnyű nekik. Azoknak ott van a muraközi. 
     - Ekkor száguldott be Pácsó, az álat. 
     - Pácsó vagyok, az álat, mondta Pácsó. Puha vagyok, mint egy féreg, hajlékony és nyálas. A rólam alkotott általános véleménnyel szemben gyors vagyok, mint az ország GDP-növekedése, vagy Szikár elvtárs és barátainak vagyongyarapodása. 
     - E’ mán teccett Szikár elvtársnak, kunkorodott a bajsza mint a pacsai kacsa fasza, Csöcsikének is ágaskodtak a mellbimbói. 
     - Pácsó az álat lett az ország jelképe. 
     - Itt az ideje, hogy Káel Csaba operafilmet készítsen rólad, mondta egy nap Szikár elvtárs Pácsónak. Majd Csöcsike felkészít rá. Hogy, hogynem, most esett meg az első eset, hogy Csöcsike egyedül maradt Pácsóval. 
     - Nyalj ki, mondta, de Pácsónak kicsi volt a szája, és nem volt nyelve. 
     - Akkor leszoplak, próbálkozott tovább Csöcsike, de Pácsónak nem volt fasza sem. 
     - Milyen magyar álat vagy te, mondta megvetően Csöcsike, menj a kurva anyádba, te hajlékony, nyálas féreg! 
     - Szomorúan állt meg a benzinkútnál Pácsó, a kegyvesztett álat. 
     - Se nyalni, se szopni nem tudsz, te álat, mutattak a tévébe, mondta a benzinkutas, és még te nevezed magadat magyarnak. A neved is milyen? Pác-só. Közönséges kolbászadalék. Na menj a kurva anyádba! 
     Pácsó nem ismert rá a kiserdőre, amikor hazaért. Az Éjszakai Pillangóból ráncos lárva lett. Felesége összeállt egy gyíkkal, fiai megvetően néztek rá, öregannya meg éppen a drogambulancián volt. Egyedül maradt Pácsó az álat. Istene elhagyta. Hazája megvetette. Családja kitagadta. 
     Mit tehetett hát visszabújt a házába. Felszeletelte magát. És élete végéig számolta az évgyűrűit.