Ikon

Magába roskadtan ül, ölében
Ujját szopva édesdeden
Alszik egy gyerek. Éppen
Úgy, mint azokon a képeken;
De puffadt arca a legcsekélyebb értelem
Nélkül mered a távlattalan semmibe.
Önmagát látja benne istene?

A műanyagpohár aritmiás csörrenése sem
Vonja magára az anya figyelmét,
Csak ül, mozdulatlanságba zárva
A mozgólépcső alatt. Begyógyszerezték
A kisdeddel együtt? Ki és mikor rakta ide?
Mosdatlan teste akkor sem ad életjeleket,
Ha a tér kiszámíthatatlan ritkulása
Egy időre véget vet a lábak
Erőszakos áradatának.

Körülötte az érinthetetlenek
Pontosan kimért, láthatatlan félköre.
Senki ember véletlenül sem lépi át.
Annyi ereje sincs, hogy résnyire
Nyissa szemét. Nem látja, nem is nézi; látni se
Bírja puha kelttészta bőrű fiát.