Új Forrás - 1999. 10.sz.
VASI FERENC ZOLTÁN
 
Kifehérült szájjal
 
Apa, apácska, 
fáj! 
Cseresznyefánk ágaiba 
beléakadt 
egy viharmadár... 
Jaj, 
elemel érte 
Téged a Földről 
a tekintetes Napsugár 
- és kifehérül 
a viharmadár 
s felhőként siklik tovább. 
Most már 
az otthonod 
túlnan találod - 
lelked 
           ha üzen, 
hát a holdvilágon 
át- 
repülök a 
hiányon; 
az arcokban 
az arcokat 
csodálom, 
kőben a kőt, 
nyalábokban a fényt 
s Te? - talán 
szívdobbanás-mélyekben 
habos zablájú énekemet.
 


 
 
 
Vers arról, ami érinthetetlen
                     Szent György otthon, Tarján
                       1999. április 9.
 
Mondd, milyen csöndből
sarjadnak a torz virágok,
és milyen letépett szemhéjak
mögül figyeli őket az álom.

A száj mindig szóra szomjazik,
de a gyökér néma.
S víz van-e, hogy a hallgatást
öntözze, a felgyűlt port lemossa.
És ki mozdítja kezét, ha mozdítja;
érint-e, ha érint, és kit -
s ha néha felröppen is a hajnal,
örömként tekint le a Napra?
Az árnyék, az árnyak,
a tompa színek -
milyen? titkot rajzolnak homlokomra;
ki csak kérdezek, és nem értek,
és a szív selymét is alig érintem,
mert nem merem -           érzem.
                                  bár