FICSKU PÁL- PÉTERFY GERGELY 
 
  
Az ellopott kódex titka 
 (részlet) 
 
 
 
Azt a kutya meg a mája! Milyen puhák mostanában ezek a lúdtollak. Ezerszer megmondtam, hogy hegyesebb lúdtollat hozzanak. 
Ej, már ötvenet elkoptattam. Bezzeg ifjúkoromban, hajdanán, amikor a birodalom veszélyben volt! Ifjú krónikásként akkor mártottam először a tollat a cinóber tintába, hogy elkezdjem Mibajod szultán birodalmának hiteles történetét! Akkor voltak ám csak az igazi lúdtollak!  Na, most már jól meghegyeztem, még iszom egy kis dinnyelikőrt, aztán el is kezdhetem a mesélést. Egy szép nyári reggel Mibajod szultán rosszkedvűen ébredt. Sehogy sem volt kedve fölkelni, és a fejére húzta a kispárnáját, hogy ne süssön a szemébe a nap. Majd pedig így zsőrtölődött magában. 
- Ááááh, az ördögbe! Már megint fel kell kelni. Hm, már megint itt csoszog az ajtó előtt az a savanyú képű főtanácsos. Jön felém, mindjárt fel akar kelteni. Nem, nem, nem akarom! Jajaj, jajajaj! Ne vedd le rólam a párnát! Na, add vissza, még nincs is itt a reggel! 
- Szultánkám, felséges uralkodócskám, jó reggelt! Itt a reggeli rózsa-szirmos kakaó és a félhold alakú kiflicske! 
- Hagyjál békén! Aludni akarok! 
- De mibajod, felséges szultánkám? Fel kell kelni, nagy nap ez a mai. Ma van a holdfogyatkozás napja, amikor fel kell nyitni a Nagy Mindenttudó Mibajod Kódexet, hogy megtudjuk, milyen veszély leselkedik az orszá-gunkra, és mit kell tenni, hogy dinnyeföldjeinken még nagyobb dinnyék teremjenek, hogy folyóinkban még nagyobb halak nőjenek, hogy rózsa-fáink minél illatosabbak legyenek. A múltkor is így tudtuk meg, hogy a kilencfülű bányahal el akarja pusztítani a beszélő pisztrángokat. Ha nem tudjuk meg az ellenszert a kódexből, nemcsak a beszélő pisztrángokat, de még a füllentő fecskefarkakat is megette volna! Hogy csinálnánk akkor felségednek füllentő fecskefarklevest ebédre? 
- Jól van, jól van. Főtanácsos, most az egyszer igazad van. Na, lássuk azt a fránya kódexet. De aztán rögtön jövök vissza aludni. Gyerünk. Na, itt a titkos ajtó, add a kulcsot! 
- Itt van, felség, a kincstár kulcsa! 
- De Főtanácsos! A prófétára mondom, a kódex eltűnt! 
És ott állt megdöbbenve a kincstár ajtajában a szultán és főtanácsosa. Nagyon kétségbe voltak esve. 
Hm, de milyen nehéz a krónikásnak, már megint elkopott a tollam! Elő kell vennem egy másikat. Na, hol is tartottam. Igen, megvan! Miközben a müezzin éppen ötödik imáját énekelte a minaretben, a szultán és a főtaná-csos megdöbbenve álltak a titkos kamrában. Döbbenetük lassan rémületté fokozódott. Mi lesz most, hogy eltünt a Nagy Mindentudó Mibajdod Kódex? Hogy tudják meg az országra leselkedő veszélyt, és annak ellenszerét? Ekkor a szultán összehívatta a titkos tanácsot. 
- Titkos tanácsosaim! Mindig azt kérdezitek tőlem, hogy mi bajom, mi bajom (ezért is kaptam a Mibajod szultán nevet). Mindig azt mondjátok, semmi okom a duzzogásra. Most azonban tényleg van bajom. Eltűnt a Nagy Mindenttudó Mibajod Kódex. Riadóztattuk az őrséget, lezárattuk a várost, átkutattuk a kereskedőket és utazókat, de a kódexet sehol sem találtuk. Nos, titkos tanácsosaim, mondjátok meg, mitévők legyünk? 
- De felség, ötszázhuszonnyolc éve se gyilkosság, se rablás, se felségsértés nem történt Marcipániában. Az utolsó esetem az volt, amikor mind a két varázspálcám eltűnt, de végül azt is megtaláltuk a kínai főkonzulnál, aki evőpálcikának használta. 
- Meg is járta szegény a varázspálcáddal, rögtön életre kelt tőle a fecskefészekleves, és kirepült a tányérjából. De mi ez a kopogás a tornatermem ablakán? Huhú, ez Mibajod komám postagalambja, nem küldött már üzenetet hétszázhetvenhét éve. Mindig a galambjaival üzen, na beengedem, nézzük, mi van a szárnya alá tetoválva. 
- Nocsak, az van ide tetoválva, hogy ellopták a kódexet. 
- Ha a kódex eltűnt, akkor nagy bajban lehet Mibajod szultán, és örökbecsű kollégám, Csiribej varázsló. Azt hiszem, felség, azonnal indulnunk kell. 
Ejnye-bejnye, hová tettem a dinnyelikőrt? Ha nem iszom dinnyelikőrt, semmi se jut eszembe! 
Különös uralkodó volt Marcipán Király és Mibajod szultán. Mintha testvérek lettek volna. Ez még nem is lett volna baj, hanem a leányaik, Lulu és Lola, a megszólalásig hasonlítottak egymásra. Néha még a papáik is összekeverték őket. 
No, Marcipán király és kísérete lóra kapott tehát, és heves ágyúdörgés közepette átvágtattak Mibajod szultán országába, hogy segítséget nyújtsanak régi barátjuknak. 
- Ej, komám, de jó, hogy megjöttél! Úgy látom az elmúlt évszázadokban alaposan elhíztál a sok marcipántól. 
- Tudod, kedves barátom, mióta legyőztük a csigaevők hordáit, egész nap otthon heverészek, és csak falom a marcipánt. De hát nem ezért jöttünk. Azt mondom, Csiribáj és Csiribej azon nyomban kezdje el a nyomozást. 
- Én azt mondom, rögzítsük a nyomokat. A Scotland Yardnál mi mindig így kezdtük. 
- Ugyan már, Csiribej, miket beszélsz! Nem, szó se lehet róla, előbb a nyomokat kell rögzíteni. Ezt én a Scotland Yardnál tanultam. 
- A nyomokat a tett színhelyén kell keresni. 
- Á, miket beszélsz, a tett színhelyén mindig maradnak nyomok. 
- Nyomok, nyomok, mindjárt benyomok neked egyet Csiribáj. 
- Elég legyen a veszekedésből, lássatok inkább munkához! Itt van a rejtekhely kulcsa. 
- Na, Csiribej, úgy tűnik, mindent összeszedtünk, amit a tetthelyen találtunk. Mindent ebbe a zsákba gyűjtöttünk. 
Először ezeket kell azonosítani, azután az ujjlenyomatok és egyéb nyomok felkutatása következik. Na nézzük, mit is találtunk: 
- Nocsak, nocsak, ez egy épnek tűnő fogsor. Hogy az ördögbe kerül ide egy fogsor? 
- Van fűszál közötte? 
- Persze, hogy van, Csiribáj. Van, de már eléggé fonnyadt. 
- Akkor akié ez a fogsor, már régen fűbe harapott. Ez tehát nem lehet a tettesé. De mit látnak szemeim? Ez bizony egy üvegszem. 
- Nem látom jól, azt hiszem, öregszem. Hanem felhívnám a kolléga úr figyelmét erre a kitűnő állapotban lévő műorra. 
- Mi a manó, Csiribej kollégám? Véletlenül nem földes az a műorr? 
- Meg kell mondanom, hogy kifejezetten sáros. 
- Akkor ez se lehet a tettes, mert akié ez a műorr, már régen alulról szagolja az ibolyát. 
- Akkor esetleg megtudhatnám, mi a véleménye erről a krumplihéjról? 
- Ó, ezt nyilvánvalóan a szakács ejtette el. 
- Hohó, mi a Scotland Yardnál az étkezési szokásokat is tanulmá-nyoztuk, kedves kolléga! Szabadjon felhívnom a figyelmét arra, hogy Mibajod szultán országában kizárólag dinnyét esznek az emberek, krump-liról még hallani se hallottak. A krumpievés itt főbenjáró bűnnek számít. 
- Akkor ezt, mint gyanús bűnjelet, tegyük félre. De hogy kerülhetett ide ez a törött patkó? Ez is több mint gyanús, javaslom, tegyük ezt is be a zsákba. 
- Hanem Csiribáj, ez a pálinkásüveg ugyancsak elgondolkodtatató. 
- Ez biztos Mibajod szultán kiürült dinnyelikőrös üvege. Más nincsen semmi, hiába turkálok a zsákban. Akkor most kolléga, keressünk illetéktelen behatolásra utaló nyomokat. Na, nézd csak a plafonon azt a talpnyomot! Jó nagy! 
- Úgy látszik, valaki itt feldobta a talpát. 
-  Ej, Marcipán komám, milyen kár, hogy nincs fiad, mert ha megtalálná a kódexet, megkapná a lányomat és a fele birodalmamat. 
- Szultán komám, akár hiszed, akár nem, én is pont ezen gondolkodtam. Milyen kár, hogy neked nincsen fiad, mert akkor az vehetné el az én lányomat. Így azonban szörnyű anyagi romlásba döntheti a birodalmat, hogy ez a két barátnő állandóan csak telefonál. Én minden hónap elején reszketek, mekkora számlát hoz ki a díjbeszedő. Nicsak! Jön Csiribej és Csiribáj. Na, fiúk, mit találtatok? 
- Felség, egy krumplihéjat, egy törött patkót, és egy biciklinyomot találtunk, Csiribej barátommal együtt. A történet kezd kirajzolódni. Nyil-vánvaló ugyanis, hogy a tettes lóháton érkzett. Éhségében megevett egy krumplit, ellopta a kódexet, majd mivel a lova patkója a nagy sietségben eltörött, hátára véve a lovat, biciklivel távozott. Legalábbis a Scotland Yardnál mi ezt így tanultuk. 
- Miket beszél itt össze, nagyrabecsült Csiribáj kollégám. Én a Scotland Yardnál tanultam, és az alábbi álláspontra helyezkedek. A tettes minden bizonnyal biciklivel, a hátán lóval - ahogy a közkeletű kifejezés is mondja: hátaslóval - érkezett, de ettől nagyon elfáradt, megéhezett, gyorsan meg-evett egy krumplit, majd megtévesztésül a helyszínen hagyott egy törött patkót, és immár lóháton, a hátán biciklivel távozott. 
- Lebilincselően logikus érvelés. Meglátszik, hogy a Scotland Yardon tanultak. És akkor most mi van? De imhol jönnek lányaink, Lulu és Lola. 
- Kérdezzük meg őket is, mi a véleményük a talált bűnjelekről? Nézzétek csak, kislányok, ez egy törött patkó, ez egy krumplihéj, ez pedig a biciklinyom gipszmásolata. Mi jut erről eszetekbe? 
- A krumplihéjról, drága szultán apám, nekem az jut eszembe, hogy valószínüleg a krumpli-fejűek birodalmából járt itt valaki. 
- Szerintem pedig a biciklinyom, kedves király apám, azt jelenti, hogy a gonosz keréklábúak között kell keresni a tettest. 
- Na és a törött patkó? Csak nem arra a primitív következtetésre jutnak ebből a kisasszonyok, hogy a lólábúak népe is benne van a dologban? Mi nyomozók ilyen ostobaságot sohasem állítottunk. 
- De, pontosan ezt akartuk mondani. 
- Micsoda, hogyan? Hát ez képtelenség! Mit szól Ön ehhez, Csiribej kolléga? 
- Tipikus női logika. Méghogy a keréklábúak, meg a krumplievők, meg a lólábúak! 
- Csiribej, drága fővarázslóm és udvari detektívem, a Scotland Yard gyöngye, ha jobban belegondolunk, nem is akkora bolondság, amit ezek a lányok beszélnek. 
- Egyébként is, amit ti mondtatok, már bocsánat a szóért, tiszta hülye-ség. Ki hallott már olyat, hogy valaki biciklire ül, és lovat vesz a hátára? Hehehehehehe? 
- Vagy lovon viszi a biciklijét? Hehehehe? 
- Ezek volnának azok a híres nyomozók? Hát ezek varázslók? Ez a két pancser? 
- Arról nem is hallottatok, hogy van olyan, hogy indíték? Egyáltalán, miért lopták el a Nagy Mindentudó Mibajod Kódexet? Marcipán király komám, szerinted például mit tudhatnak meg belőle a krumplifejűek? 
- Úgy hallottam, hogy a Nagy Burgonyahegységen túlról veszély fenyegeti országukat. Hatalmas kiéhezett krumplibogár-rajok gyülekeznek, várván az idei  burgonyaszüretet. Nincs a kódexben szó arról, hogyan kell ellenük védekezni? 
- Hát már hogyne lenne, Marcipán barátom, a kódexben minden benne van. 
- Na jó,jó, de minek kéne a kódex a keréklábúaknak? 
- Úgy tudom, hogy áttértek az új divatnak megfelelően a fakerékről a gumikerékre, és a kódexben van egy leírás az ideális lábpumpáról. 
- Hm, jól van. Elfogadom ezt is. De mi van a lólábúakkal? Azokat nem támadják a krumplibogarak, és gumipatkóról sem hallottak még. Azoknak miért kellene a kódex? 
- Egyébként is, mi mind a három nyomot egy helyen találtuk, miért jöttek volna együtt? 
- Talán nemzetközi összeesküvésről van szó ebben az esetben, legalábbis a Scotlan  Yardnál mi így tanultuk. 
- Jaj már megint ez a Scotland Yard, Lulu, ezek teljesen bolondok. 
- Rögtön meg kell cáfolnom Csiribej kollégámat.  A Scotland Yardnál mi ugyanis ilyen esetben mindig nemzetközi összeesküvésre gyanakszunk. 
- Elég legyen a veszekedésből. Én amondó vagyok, amennyiben ezzel szultán komám is egyetért, öltsünk álruhát, és forró nyomon induljunk a kódex keresésére. Először is a krumplifejűek országában kell keresnünk. 
- Tyúkvér, epe, lónak bele, szalamandra bajuszkája, döglött kutya szalonnája, vizilónak szemfehérje, halott ember szerencséje, macska farka összerakva, kikavarva, behabarva, mind megissza a boszorkány, ha nem akad meg a torkán, nem lesz rajtam többet átok, mostantól már mindent látok. Hihihihihihhihi! 
- Na mit látsz, vén boszorkány? Látod? Hozza, hozza már? 
- A két király összehajol, két varázsló szöszöl, molyol, két szép leány mind egyforma, elindulnak, mennek sorba, nagyítóval nyomot néznek, ide soha el nem érnek! Hihihihihihih! 
- És Hosszúlépést, hét mérföldet lépő udvari titkosügynökömet nem látod? 
- Jön már ő is nagyot lépve, lóg a nyelve, fáj a lépe, de küldetését elérte! 
- Szilvórium király, felséges királyom, életem, halálom kezedbe ajánlom, jaj de kell kajálnom. Mondtam, hogy ne egyek több pilótakekszet, ha nem hozom el a kódexet! No, de félre a tréfával, itt a kódex! 
- Bravó, bravisszimó, kedves titkosügynököm, most már én vagyok a világ ura, s hogy minden tudás az én kezeim közé került, senki sem állíthatja meg világhóditó terveim. A könyv segítségével akkora szilvafákat ültetek, hogy az égig érnek. Mit látsz, boszorkány? 
- A szilvafák egyre nőnek, elérik a hegytetőket, átlyukasztják a felhőket, nőnek, nőnek, magasabbra, beleérnek már a napba. Nézek, nézek, csak ezt látom, égig érő szilvafákon, van a király palotája, ott ül, ott ül egymagában. 
- Akkor hát én leszek a világ ura! Na gyerünk, együnk egy kis szilvalekvárt! Te meg, Hosszúlépés, udvari titkosügynököm, indulj gyorsan, hétmérföldes lépteiddel érd utol Marcipán királyt, és Mibajod szultánt, férkőzz a bizalmukba, és vezesd félre őket, hogy hétszázhetvenhét évig bolyongjanak országról országra. 
El is indult Hosszúlépés, a gonosz Szilvórium király udvari titkos-ügynöke és kedvenc zsebtolvaja, hogy félrevezesse hőseinket. Eközben Mibajod szultán, Marcipán király és kísérete elérkezett a krumplifejűek országába. A krumplifejűek egy különleges nép volt. Nem elég az, hogy a fejük krumpli alakú volt, de kizárólag csak krumplit ettek, sőt, még a házaikat is krumpliból építették. A cipőjük pedig krumplihéjból volt. Csiri-bej és Csiribnáj, a két varázsló, minden tudományukat összeszedve megpróbálták krumplifejűnek álcázni magukat. Úgy látszik azonban, ez nem sikerült. Amikor ugyanis a határra érkeztek, a krumpifejűek nagy hahotázásban törtek ki, és ilyesmiket kiabáltak: Nézzétek már, milyen fejük van ezeknek! Nincs is rajtuk héj! Nézd azt a simaképűt! Olyan, mint a hámozott krumpli! Fogadjunk, hogy ezek még életükben soha nem csíráz-tak ki! Annak meg valami szőrök vannak az orra alatt! És ekkor Csiribáj sértődötten kapott a bajuszához. 
- Jajj, vajon mi bajuk van ezeknek az én bajuszommal? 
- Lola! Miért nevetnek az én hosszú, szép, selymes, aranyszőke hajamon? 
- Lulu! Miért mutogatnak az én gyönyörűen ívelt orromra? 
- Szultán barátom, valószínűleg nem sikerült rendesen álcáznunk magunkat. Most más taktikát kell alkalmaznunk. Vigyázzatok, nehogy el-áruljátok magatokat. Mondjuk azt, bárki is kérdezi, hogy túristák va-gyunk, és azért jöttünk, mert a mi országunkban nincsen, és soha nem is volt krumpli, és még soha nem láttunk olyat. 
- Kik vagytok ti, és miért olyan furcsa a fejetek? Sehol egy normális dudor, vagy kinövés nincs rajta. 
- Túristák vagyunk, és azért jöttünk mert még sohasem láttunk krumplit. 
- Hahahaha. Halljátok, még sohase láttak krumplit. És burgonyát? 
- Azt se. 
- Hahaha, csak vicceltünk. De éppen jókor jöttetek, ma kezdődik a szüret, és ma tartjuk a nagy krumplibált. Ha itt továbbmentek a krumplibokrok tövében, akkor egyenesen a fővárosba értek. 
- Köszönjük a jótanácsot. Már megyünk is. 
- Hú, Marcipán komám,  mekkorák ezek krumplibokrok! 
- Szultán barátom, vigyázzunk, el ne tévedjünk! 
- Már hogy tévednénk el, felséges királyom! A Scotland Yardnál mi sose szoktuk eltéveszteni az utat. Nyilvánvaló, hogy itt balra kell fordulni. 
- Már miért kéne, kedves Csiribáj kolléga, itt balra fordulni, az út egyértelműen jobbra vezet. 
- Nézd, Lulu, ott az út szélén milyen szép szál legény áll. Ha nekem ilyen udvarlóm volna! 
- Óh, Lola, én is elfogadnék egy ilyen udvarlót. És milyen nagy a talpa! Legalább hetvenhetes cipőt hord! Ez aztán a legény! 
- Mit suttogtok ti ott egymás között kislányok? 
- Semmi, papa, igazán semmi. 
- A nagy suttogással eltereltétek a figyelmünket, és most tessék, eltéved-tünk miattatok! 
- Óh, papa, talán kérdezzük meg ott azt az embert, az biztos tudni fogja, merre kell tovább menni. 
- Hehehe, úgy látszik, bekapták a horgot, jönnek felém. 
- Úgy látom, kedves uram, ön is túrista. Az a helyzet, hogy mi itt eltévesztettük a fővárosba vezető utat. Nem tudna véletlenül segíteni raj-tunk? 
- Átkozott szerencséjük van, én is éppen a főváros felé tartok, és nagy örömöre szolgálna, ha a csinos hölgyek vezetőjéül szegődhetnék. 
- Egy ilyen gyanús alakra bízni a vezetést! 
- Nekem nagyon úgy tűnik, hogy láttam már a Scotland Yard bűnügyi nyilvántartásában! 
- Nem baj, majd otthon azonosítjuk, kézfogás közben a tenyeremen maradt az ujjlenyomata. Legfeljebb addig nem mosok kezet! Jó lesz  szemmel tartani ezt a gyanús egyént! De nézzétek csak! Már ott van a város! Milyen vidáman ünnepelnek! 
- Köszönjük, kedves idegen, hogy elvezettél, de most már itt szétválnak útjaink. 
- Ó, engem egy csöppet sem zavartok, szívesen maradok veletek. 
- Nem, azt nem lehet, mi a krumplifejűek között akarunk elkeveredni, hogy jobban megismerjük szokásaikat és nemzeti ételeiket. 
- Talán nem is túristák vagytok, hanem valami titkos küldetésben jártok? 
- Jó, jó, köszönjük az útmutatást, lehet tovább haladni. 
- Uram, megkérem távozzon, de tüstént! 
- Mondhatom, szép kis köszönet, nélkülem még mindig ott bolyonganának a krumplibokrok között. 
- Kedves szultán apám, hadd maradjon velünk, olyan rendes embernek látszik, és segített is nekünk. 
- No jó, Lulu, beleegyezem, ártani úgysem árthat. Nem bánom, a lányom azt akarja, hogy maradjon, hát maradhat. 
- Ha nem sértődnek meg a kérdésemen, nem ikrek-e önök véletlenül, kedves kisasszonyok? 
- Találja ki! 
- Szerintem ikrek. 
- Nem talált! Lehet újra próbálkozni! 
- Na jöjjenek, az ünnepség alatt sétáljunk egyet. 
- Csiribej, kedves kollégám, amíg itt ezek egymással társalognak, javaslom, nézzünk körül a palotában, hátha a kódex nyomára bukkanunk. 
- Én pedig ezzel szemben amondó vagyok, hogy előbb a palotában nézzünk körül. 
- Én megkerülöm, te pedig bekeríted a palotát. 
- Szó se lehet róla. Én kerítem be, te pedig megkerülöd. 
- Te pedig, Marcipán komám, férfkőzz a burgonyakirály közelébe, hátha megtudsz valamit a kódexről. Én addig szunyókálok egy kicsit a sarokban.