Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 1995. 6.sz.
 Bisztray Ádám 
Pál mai levele
 
 
Beteljesült, amit írtam,
amit oly félve s féltve írtam tinéktek,
nem szeretem, akit szerettem,
elhamvadtak kedves ügyeim,
viselőik, mint nyárvégi csillag.
Vonszolom csak magam nyűgét,
teli zsák betegség hátamon,
és minden órámat, ami maradt még,
benyálazza undor, önvád,
mint csiga a beteg gyümölcsfát.
Nincsen Ephezos, Korinthos sincs többé,
az én városaim - nincsenek.
Nem tudhattam AKKOR,
mikor sebes galambot küldtem,
sarus követeim vitték
hosszú és köves úton a hírt,
legfőbb rossz az öregség, láncával megköt,
pengő érc üressé,
zengő cimbalommá tesz,
de hangom nem hallható.
Vissza pedig mind borúsabb üzenet jött,
kiáltott szó, hogy segítsek,
s a messzi gyülekezet
már nem imádságot kért tőlem,
hanem fegyvert, zászlót, kenyeret.
Hallgatnak-e vagy készülődnek?
Legyek, ha kell, élő szén martaléka,
illékony kedélyt, nyugvást keresek
gyantás, görög borokban,
de hiába jő sugallat,

nyelvemre barna lepedék ül,
tanácstalan, kitől tanácsot kértek.
Csúzos-görbe kezemben
a lúdtoll eltörik,
kardot markolnék,
mint ifjan, haddal járó pogány.
Nem tűrhető a fegyver uralma,
börtön, szabadrablás,
a béke új vagy régi alkuszok kezén.
Adassék előmbe mégis pergamen,
várjátok meg az utolsó levelet.