Egy sor briliáns portré kereskedőkről, prédikátorokról, katonákról, kalandorokról s elmosódottabb kép a tevékenységük székhelyéül szolgáló városokról. A részben már korábban megjelentetett és átdolgozott, részben e kötetben először publikált tanulmányok hősei többnyire nem mindennapi személyiségek, egyéniségük, életpályájuk merőben elüt attól a képtől, amely az "elmaradott", a nyugat-európai fejlődéstől "elkanyarodott" XVI. századi Magyarország polgárairól és kereskedőiről, s különösképpen a csak fenntartásokkal városnak elfogadott oppidumok gazdasági szereplőiről a köztudatban él. Kereskedelmi kapcsolataik a feltételezettnél szerteágazóbbaknak bizonyulnak, gazdasági tevékenységük a véltnél sokkal rugalmasabbnak és jelentősebbnek mutatkozik. Pályájuk azt bizonyítja, hogy nem voltak ők a szabad királyi városok elismertebb kereskedőinek "szegény rokonai", faktorai, közvetítői: vagyonuk, befolyásuk, politikai ambícióik, mobilitásuk, alkalmazkodóképességük e kiemelkedő figurákat előbbiek egyenrangú társává tette. Szakály hősei kétségtelenül nem hasonlítanak a hajdani várostörténetírás idilli színekben megfestett méltóságteljes, tisztességes patrícius kereskedőire. Kémkedés és politikai pálfordulások (amelyek jó helyzetfelismerésüket, tágabb politikai horizontjukat bizonyítják), vesztegetés, erőszak, az ellenfelekkel szembeni gátlástalanság, siker és néha tragikus bukás jellemzi pályájukat. Némelyüket akár kalandornak is tarthatnánk, de hát e korban a kalandorság Európa-szerte összekapcsolódott a nagyobb volumenű kereskedéssel, például a kalózkodás sem tekinthető a vagyonszerzés és társadalmi emelkedés sokkal finomabb módszerének, mint a kémkedés vagy hírhordozás.
  Kivételes személyek, különleges életpályát befutó figurák Szakály hősei? Kétségtelen, hogy a mezővárosi/városi társadalom kiemelkedő teljesítményt felmutató alakjai ők, de nem egyedülálló példák: Szakály Ferenc e kötetben nem szereplő tanulmányainak, továbbá Gecsényi Lajos és mások írásainak fényében a XVI. századi kereskedelem és ezen belül a mezővárosi kereskedők tevékenysége a korábban véltnél sokrétűbbnek és jelentősebbnek mutatkozik. Ma még nehezen dönthető el, hogy a kötet szereplőiről kiemelkedő kereskedelmi és politikai jelentőségük, kalandorságuk vagy ellentmondásos személyiségük miatt maradt fönn jellemüket, életútjukat sokkal részletesebben felvillantó adat, vagy a további kutatás még újabb hasonló formátumú személyiségek pályáját fogja feltárni. Az azonban kétségtelen, hogy a kötet szereplői valóban a korabeli kereskedők élvonalához tartoztak.
  Az adatok fent említett bősége természetesen csak viszonylagos. Szakálynak számos esetben utalásokból, különböző forrásokból származó szórványadatokból kellett hőseinek életútját felvázolnia. A rész-adatok invenciózus egységbe foglalása, a sokszor bizonytalan adatokból rekonstruált családfák azért oly meggyőzőek, mert minden, olykor merésznek tűnő összekapcsolást, következtetést a kételyek, a lehetséges alternatívák felsorolásával bástyáz körül: a hipotézis, a bizonyítékok és ellenérvek alapján az olvasó dönthet arról, elfogadja-e vagy sem a szerző érvelését. Az azonosítások, a kapcsolatok láncolata a legtöbb esetben kellően bizonyítottnak tűnik, de akad olyan is, amely kételyt ébreszt. Így például a két Schreiber Farkas apa-fiú kapcsolata nincs kellően bizonyítva, és nem meggyőző Bodonyi Mihály kecskeméti polgár szegedi eredetének csupán azon az alapon való feltételezése, hogy volt szegedi polgárokkal azonos utcában írták össze (198. old.). Endericusnak Szegedi Mártonnal való - igaz, csupán feltételezett - azonosítása pedig könnyen már a fantázia és a spekuláció világába vezethet (110. old.).
  Szakály rendkívül szétszórt adatanyagra támaszkodik: kritikusan használja fel a szakirodalom megállapításait, kiaknázza azok részadatait és mellékes utalásait, nem beszélve az általa feltárt és feldolgozott bőséges forrásanyagról. E hatalmas adatanyagot mesterien kezeli, nemcsak hősei életútjáról, de sok esetben jelleméről is életszerű képest fes. S bár gyakorta szűkebb tárgyától elkalandozva a téma szempontjából irreleváns részleteknél és személyeknél is elidőzik - nyilván sajnálta elhagyni a felfedezett és leleményesen összerakott adalékokat -, leírásai lebilincselően érdekesek és színesek, néhol - mint például Trombitás János sorsának leírásánál - krimiszerűen érdekfeszítőek.
  A kötetben közölt tanulmányok különböző időpontokban születtek, szereplőik tevékenységét a szerző különböző aspektusból közelítette meg. Igaz, hogy hősei mindegyikének volt valami köze a reformációhoz, hiszen a szerző célkitűzése, hogy olyan személyek életútját rekonstruálja, akik a szokványos egyháztámogatásnál többet tettek az egyház és az iskola életében (31. old.). De a tanulmányokat olvasva azt is mondhatnánk, hőseit az kötötte össze, hogy kereskedtek (Szegedi Kis István és Skaricza Máté kivételével, bár az ő életrajzukban is nem kis szerep jut a kereskedőknek), s hogy többnyire mezővárosi származású vagy ideig-óráig oppidumokban tevékenykedő személyek voltak. Sorsukat a török hódítás térítette el korábbi útjáról, és késztette új, fokozott erőfeszítésekre. Pályájuk ezért szolgál általános tanulságokkal.
  A portrék ugyanis nemcsak egyes életutakat mutatnak be, hanem egyben a kort is, amelynek szövevényes rendszerében a helyi kereteken túlmenő kereskedelem és kapcsolatrendszer csak a felvázolt utakon keresztül volt kiépíthető. Amelynek zűrzavaros viszonyai között a politikai hatalom számára a kereskedő mint hadiszállító és mint hírforrás egyformán fontos volt (néha az utóbbi tevékenység talán még többet nyomott a latba). De fontos volt a civil lakosságnak is mint terményei felvásárolója, mint szükségleti és luxuscikkek szállítója, mint utazásai s főleg kapcsolatrendszere révén a sokszor áttekinthetetlen hadi és egyéb viszonyok ismerője. Ezért tudtak döntő befolyást gyakorolni a székhelyükül szolgáló települések politikai fordulataira és felekezetváltásaira. Ők az új hírek és új tanok közvetítői, az új felekezetek mecénásai, akik inkább vagyonuknak, tekintélyüknek, összeköttetéseiknek, és nem annyira jámborságuknak és hitüknek köszönhetően válnak a reformáció mezővárosi pozícióinak kialakítóivá.
  A tanulmányok füzére tehát önmagában is új megvilágításba helyezi a mezővárosok, a mezővárosi polgárok szerepét az ország gazdasági és politikai életében, másképpen láttatják (a valóban városi szerepkört betöltő) oppidum és a szabad királyi város viszonyrendszerét, amely, mint éppen a tanulmányokból kiderül, korántsem egyszerűsíthető le a mezővárosok alárendelt szerepére, a városi hierarchiában egyértelműen alacsonyabb rangú helyezésre. Az elmenekült szegedieknek és más mezővárosok lakóinak Kassa és Nagyszombat leggazdagabbjai, sőt városvezetői közé kerülése bámulatosan rövid idő alatt nem lehetett csupán vagyoni helyzetük vagy korábbi kereskedelmi kapcsolataik függvénye. Ez legfeljebb zökkenőmentes befogadásukat könnyíthette volna meg: az elért pozíció azt mutatja, hogy a jelentősebb mezővárosok kiemelkedő polgárai egyenrangú és e városok vezető kereskedőivel azonos szintű tevékenységet folytató polgárként vívták ki maguknak ezt a helyet. A kapcsolat tehát már korábban sem lehetett egyszerű fölé- és alárendeltségi viszony. A legjelentősebb mezővárosi kereskedők e szerepe azonban csupán jelzésértékű a mezővárosoknak a városi hierarchiában elfoglalt helyének meghatározásához.
  A kötetben közreadott tanulmányok meggyőzően bizonyítják azt a ma már többé-kevésbé általánosan elismert tényt, hogy a mezővárosok egy része kétségtelenül városi szerepkört töltött be, s ha ez Szeged kivételével a vizsgált korszakban nem nyert is jogi elismerést, ezek valóságos városok voltak. Várossá emelkedésüket nem az ország részekre szakadása vagy a hódoltság viszonyai segítették elő, gyökerei távolabbra nyúlnak, mint ahogy a szerző is leszögezi, "...a XVI. században megfelelő középkorvégi előzmények nékül kevés oppidumnak sikerülhetett kiemelkednie" (20. old.). Az azonban kétségtelen, hogy a hódoltsági viszonyok természetszerűen bizonyos átrendeződést hoztak létre a városhálózatban és városhierarchiában, amely egyaránt érintette a szabad királyi városokat és oppidumokat. Ilyen átrendeződés jellemezte a korabeli európai városhálózatot is, régi hagyományokkal rendelkező városok hanyatlottak le, s nagyon sok kisváros süllyedt jelentéktelen településsé, faluvá.
  Magyarországon ez az átrendeződés talán drasztikusabb formákat öltött: a hódoltság, a háborús körülmények módosították a tradicionális kereskedelmi utakat, új csomópontokat hoztak létre, amelyek fellendülése lehetett rövid életű, de megalapozhatta jelentős szerepüket a későbbi évszázadokban is. A kedvező közlekedési adottságok mellett a stratégiai helyzet is meghatározó tényezővé válhatott, mint például a korábban (és e korban is) lényegében jelentéktelen Nagymaros esetében, amelyet ez emelt a kereskedelmi forgalom színhelyévé, egy nagy formátumú kereskedőcég székhelyévé. "Tündöklése" azonban rövid életű volt. Mint ahogy számos más város leírása tanúskodik a fellendülés és hanyatlás egymást követő periódusairól, sőt egymás közötti rivalizálásról. Sajnálatos, hogy a szerző ezt a tanulmányokból kirajzolódó átrendeződést a záró fejezetben nem elemezte alaposabban, annál is inkább, mert a mezővárosi kutatásokról áttekintést nyújtó bevezető fejezetben részletesen foglalkozott a mezővárosok rangsorolásával.
  Tulajdonképpen épp ehhez a problémához kapcsolódnak további kritikai észrevételeim: azokhoz a kérdéskörökhöz, ahol a közölt tanulmányok nincsenek igazán összhangban a bevezető és az összegző fejezettel (a prológussal és az epilógussal).
  A prológus első, az oppidum fogalmával, történet-írói megítélésével foglalkozó része valóban szerves alkotóeleme a kötetnek, megállapításaival teljesen egyetértek. Talán túl sok teret szentel a hierarchia kérdéseinek, de mivel a városok rangsorolása elsősorban az egyetemen végzettek, a papi, lelkészi, szerzetesi hivatást betöltők számán alapul, inkább a mezőváros és a reformáció kapcsolatának kérdésköre, mint a valóságos sorrend szempontjából fontos. Ez utóbbi kérdés azonban valójában nem is kapcsolódik a tanulmányok problematikájához, hiszen inkább a mezővárosi kereskedők tevékenységének fontossága, mint a székhelyükül szolgáló oppidumok jelentősége volt a kiválasztás alapvető szempontja. Így kerültek egymás mellé valóban fontos városok, külkereskedelmi központok, valamint olyan jelentéktelenebb települések, amelyek a forgalomnak inkább csak a színhelyei voltak, mintsem irányítói.
  A rangsor kérdésének inkább az epilógusban megfogalmazott következtetések szempontjából van jelentősége, mintegy előkészíti a szerzőnek "a magyar városiasodásban készülődő súlypont-áthelyeződésről" szóló megállapítását (414. old.). (Az a benyomásom, hogy az epilógus inkább a prológus szerves folytatásának, mint a tanulmányokból adódó legfontosabb következtetések alaposabb összegzésének tekinthető.)
  Ami e "súlypont-eltolódás" kérdését illeti, ez összefügg azzal a fentebb megfogalmazott hiányérzetemmel, hogy a szerző nem szentel elég figyelmet a városi hierarchia, a városhálózat kora újkori átrendeződésének. A súlyponteltolódás természetesen jelentheti ezt is, de inkább az "igazi" városok és mezővárosok súlyában, fontosságában kezdődő eltolódásként értelmezhető. Ezt látszik alátámasztani a gondolatmenet folytatása is: "elképzelhető-e, hogy a török magyarországi térnyerése [...] eltiporta egy autochton magyar városfejlődés csíráit (is)?" (414. old.) Ez a fajta súlyponteltolódás azonban nem a XVI. században, hanem még a török hódítás előtt megkezdődött, mint ezt Szűcs Jenő meggyőzően bizonyította, s magam is tanúsítani próbáltam. De maga Szakály Ferenc is hangsúlyozta a középkori előzmények fontosságát. Érthetetlen tehát a gondolatmenet, miszerint a török hódítás eltiporta volna egy autochton magyar városfejlődés csíráit. Több évszázados városi(as) múlttal rendelkező települések mennyiben tekinthetők csíráknak, arról nem is beszélve, hogy az autochton magyar városfejlődésnek a hódoltsági (alföldi) mezővárosokra korlátozása mintha Erdei vitatható és vitatott, talán már meg is haladott gondolatát visszhangozná. Amennyiben az oppidumok egy része (töredéke) funkciójuk alapján városnak tekinthető - és ezt a szerző is elismeri -, nincs értelme súlyponteltolódásról beszélni, csak a városi hierarchia, a városhálózat átrendeződéséről lehet szó. Különösen akkor, amikor a szerző a jogi különbséget nem tartja vízválasztónak, hiszen a városi rangra emelt Szegedet jellege alapján fenntartás nélkül a mezővárosok körébe sorolta. Mindezek fényében az sem érthető, miért ír - például a 416. oldalon - "igazi városokról". Ha a szabad (királyi) és a földesúri várost állítaná egymással szembe, akkor a városok két, közjogilag különböző csoportját különböztetné meg, teljes joggal. Az igazi városterminusból viszont következik, hogy az általa vizsgált oppidumok nem voltak igazi városok. De akkor miért adta kötetének a Tanulmányok a korai magyar polgárosodás kérdéséhez alcímet?
  Végezetül nyitott kérdés marad: valóban eltipor-ta-e a hódítás vagy a tizenötéves háború az autochton magyar városfejlődés csíráit? Valóban csökevénnyé vált-e a XVI. századi oppidum, igaz-e, hogy a XVIII. században a mezőváros "...alig több nagy, némileg több joggal, differenciáltabb kereskedelemmel és kézművességgel rendelkező falunál..." (426. old.)? A tények ennek ellentmondanak: itt csak a városi rangra emelt mezővárosokra, a középkori eredetű, a hódoltság idején lehanyatló, majd újra benépesülő és felemelkedő, valóságos városi szerepkört betöltő földesúri városokra utalnék. Nem is beszélve arról, hogy a napóleoni háborúktól kezdve a terménykereskedelem vált évtizedekre az egyik legfontosabb városfejlesztő tényezővé a királyi városokban és földesúri városokban egyaránt.
  Szükséges lett volna a vállalkozó meghatározott tartalmú fogalmának pontosabb körülírása, illetve a vizsgált korszaknak megfelelő megszorításokkal való alkalmazása. Hőseiről írván a szerző megállapítja, pályájuk azt tanúsítja: "...a magyar társadalom valamennyi meghatározó szektoráról [?] bizonyítható, hogy voltak szenvedélyesen üzletelő - újabb keletű kifejezéssel élve: vállalkozó - tagjai. Ilyen értelemben a XVI. századot alighanem a magyar vállalkozás első fénykorának minősíthetjük..." (417. old.) Vállalkozás és üzletelés nem szinonima, a vállalkozó újabb keletű fogalma más, tágabb tartalmat takar, mint ami a kötet hőseiről elmondható. Igaz, kockázatot vállaltak, s kalkuláltak is, ismerték a piaci viszonyokat - de ezekkel a tulajdonságokkal rendelkeztek a hódoltság előtti elődeik is. Inkább üzleteltek, néha kalandor módra, mert erre kényszerítették őket a körülmények, amelyekhez valóban rugalmasan alkalmazkodtak. De éppen e körülmények nem kedveztek egy valódi vállalkozóréteg kialakulásának.
  Persze lehet modern fogalmakat régmúlt időkre is alkalmazni, de ez csak pontosabb definícióval, óvatosabb körülírással tehető meg, kimutatva a ma elfogadott kritériumoktól eltérő tartalmukat.
  A bevezető és összegző fejezet számos fontos további kutatási célt tűz ki, többek között annak vizsgálatát, hogy történt-e valami minőségi változás a XVI. században az "igazi" városok kereskedőinek működésében. Hozott-e mentalitásváltozást a lakosság kicserélődése ezeken a településeken. A kutatási célt a magam részéről nem szűkíteném le csupán a kereskedőkre, hanem kiterjeszteném e városok más társadalmi csoportjaira is.
  Amit a további feladatok kitűzéséből a legjobban hiányolok, Szakály hősei több városhoz kötődésének, "kettős polgárságának" alaposabb vizsgálata. Úgy vélem, itt nem csak kereskedelmi kapcsolatokról, hitelügyletekről van szó, nem a nagy cégek szokványos faktorkapcsolatairól, s nem is csupán a családi vállalkozások több telephelyen való eloszlásáról és együttműködéséről. Még csak nem is egyszerűen az esetleg szükségessé váló menekülés előkészítéséről, hanem a hódoltság körülményei által meghatározott sajátos kereskedési formáról. Ami kétségtelenül sajátos színezetet kellett hogy adjon a középkori, kora újkori polgár közismert lokálpatrióta mentalitásának, partikularizmusának.
  Meglepő, hogy a szerző milyen kevés figyelmet szentel a polgárosodás/polgárság problémakör oly fontos toposzának, mint a meggazdagodó kereskedők nemességbe emelkedése. Hősei csaknem mind nemesített személyek, s e társadalmi emelkedésük szemmel láthatóan kereskedelmi tevékenységük, vagyonuk, presztízsük emeltyűje, nem pedig kiszakadás a polgári foglalkozásból, a polgári körből. Ez pedig azt tanúsítja, hogy a polgárok nemesítése a vizsgált korban nem értékelhető egyszerűen a polgárság refeudalizációjaként (ahogy - véleményem szerint - a későbbi korszakban sem). Erről azonban nemigen esik szó, legfeljebb olyan kontextusban, hogy a köznemesség általában nem különösen érdeklődött a kereskedelem iránt.
  Kritikai észrevételeim elsősorban az utószó néhány megállapítását illették, pontosabban az összegző zárófejezet elnagyoltságát rovom fel a szerzőnek. A tanulmányoknak a mezővárosok szerepéről kirajzolódó képét, valamint - a bíráltak kivételével - a szerzőnek erre vonatkozó összegző megállapításait viszont sok tekintetben újszerűnek tartom. Szakály az eddigi ismereteket új, meggyőző adatokkal és szempontokkal finomította. Mint várostörténész nem érzem magam illetékesnek annak megítélésére, mi újat nyújtott a reformáció történetéhez, az azonban kétségtelen, hogy a XVI. századi városok, mezővárosok és mezővárosi kereskedők szerepét teljesen új megvilágításba helyezte, a korabeli polgárok arculatát a korábbi munkáknál sokkal árnyaltabban, életszerűbben ábrázolta. Mindez önmagában is elegendő lenne ahhoz, hogy a kötetet a magyar várostörténet-írás fontos, maradandó értékeként könyveljem el. A szerző világos stílusa, helyenként kimondottan érdekfeszítő előadásmódja a könyvet a szélesebb olvasóközönség számára is élvezetes történelmi olvasmánnyá emeli, olyanná, amellyel a történészek csak ritkán ajándékozzák meg nem szakmabéli olvasóikat.

Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: buksz@c3.hu