Rosamond McKitterick (ed.):
The New Cambridge Medieval History
Volume II. c. 700 - c. 900
Cambridge University Press, Cambridge, 1995. XXXII. 1081 old.  

Michael M. Postan, Edward Miller (eds.):
Trade and Industry in the Middle Ages
The Cambridge Economic History of Europe, Volume II, 2nd ed.
Cambridge University Press, Cambridge, 1987. XIV. 999 old.

  A Cambridge University Press által kiadott történeti összefoglalásoknak már megjelenésük előtt biztos helyük van minden valamirevaló egyetemi könyvtár polcain. Ezeket a könyveket általában nem azért veszi kézbe az olvasó, hogy az első laptól az utolsóig elolvassa őket, vagy hogy bennük találja meg a szellemi kalandokat kínáló legfrissebb gondolatokat. Az egyetemisták nem ezekből készülnek a vizsgáikra, és a kötetek tekintélyt parancsoló, konzervatív megjelenése sem arra utal, hogy a szerkesztők az érdeklődő kívülállók megnyerésére szánták volna őket. Céljuk az, hogy összegezzék és így "kanonizálják" azokat az ismereteket, melyek szakterületükön a megjelenés előtti évtizedekben elfogadottá váltak. Ezek a kötetek egyben lehetőséget adnak az egyes témakörök elismert szaktekintélyeinek, hogy egy-egy fejezet megírásával nevüket az utókor számára megörökítsék.
  Olyan ország számára, melynek nyelvét csak kevesen ismerik, különösen fontos lehet, mit mondanak el róla a világnyelveken megjelenő kézikönyvek. Ezek a munkák, amelyeket a tájékozódni akaró külföldi olvasó először vesz le a könyvtárak polcairól, hosszú időre meghatározhatják egy ország történeti megítélését. Szerencsés esetben hitelesebbé tehetik azt, de egy tekintélyes kézikönyv "közvetítésével" számos pontatlanság vagy tévedés is beépülhet a nemzetközi tudományosság ismeretanyagába.
  A cambridge-i kiadó történeti sorozatai néha-néha új kötetekkel adnak életjelt magukról. Nemrég jelent meg a politikai gondolkodás középkori és kora újkori történetét feldolgozó két új összefoglalás (J. H. Burns (ed.): The Cambridge History of Medieval Political Thought. c. 350 - c. 1450. /1987/; J. H. Burns (ed.): The Cambridge History of Political
Thought. 1450-1700. /1991/), és a kiadó elhatározta, hogy a Cambridge Medieval History 1911-1936 között megjelent monumentális sorozatát is új kiadással váltja fel. Így láthatott napvilágot 1995-ben elsőként a New Cambridge Medieval History egyik kötete, amely a 700 és 900 közötti korszakot tárgyalja.
  A VIII-IX. század történetének kutatása és reprezentatív bemutatása az elmúlt három-négy évtizedben európai üggyé vált. Az 1965-ben
  Aachenben rendezett Nagy Károly-kiállítás, illetve az ehhez kapcsolódva kiadott ötkötetes munka (W. Braunfels /hg./: Karl der Grosse: Lebenswerk und Nachleben. Bd. I-V., Düsseldorf, 1965-1968) a háború után újra felfedezett közös európaiság gyökereinek látványos igazolására szolgált. Ennek a munkának a megjelenésével kapcsolódott össze véglegesen a tudományos gondolkodásban a Karolingok uralkodása és a középkori Európa kialakulása.
  Talán nem véletlen ezek után, hogy a New Cambridge Medieval History új kötete huszonhét, túlnyomórészt európai történész közös munkája. Nem kis feladat, amire vállalkoztak. Úgy próbálják bemutatni a kora középkori Európa meghatározó két évszázadát, hogy a politikai események leírása mellett nem hagyják figyelmen kívül az utóbbi egy-két évtized történetírása által felvetett új kérdéseket sem. A hagyományos kézikönyvek olvasója hozzászokott, hogy a Karoling-dinasztia felemelkedését, Nagy Károly uralmát, majd a Karoling-konszolidáció felbomlását magába foglaló időszak feldolgozása kimeríti a szerzők energiáját és a kötet terjedelmét egyaránt, így a peremterületek vizsgálata, illetve a történeti fejlődés egyéb aspektusainak elemzése elmarad. Itt szerencsére nem ez történt. Nagy Károly alakja nem vált a frank területeken kívüli fejlemények bemutatásának gátjává. A szerzők, úgy tűnik, tisztában voltak azzal, hogy egy ilyen kézikönyvnek nem feladata a Nagy Károlyról és a Karolingokról szóló újabb szakirodalom egészének tükrözése. Fontosabb ennél, hogy a frank fejlődés mellett, ahhoz kapcsolódva, Európa távolabbi részeit is be tudja mutatni, Írországtól a szlávokig, illetve Skandináviától a muzulmán fennhatóság alatt álló területekig. A négy nagyobb egységre tagolódó kötet első része (Political Development, 3-380. old.), amely az eseménytörténeti összefoglalás korántsem egyszerű feladatával igyekszik megbirkózni, a valóban igen sokoldalú kitekintés ellenére sem foglal el többet a terjedelem egyharmadánál.
  A VIII-IX. századi intézményrendszerrel, illetve társadalom- és gazdaságtörténettel foglalkozó részeket (Government and institutions, 383- 559. old.) többek között olyan ismert szerzők írták, mint Janet Nelson, Hans-Werner Goetz és Adriaan Verhulst. Ezek a fejezetek a politikatörténeti elemzéseknél sokkal erőteljesebben koncentrálnak a frank területekre és Itáliára, de ez szinte elkerülhetetlenül következik a fennmaradt források területi megoszlásából.
  A magyar honfoglalás 1100. évfordulóján mindenképpen indokolt feltenni a kérdést: hogyan mutatja be a legújabb angol kézikönyv a magyarok kárpát-medencei megjelenését, hogyan illeszti be a frissen érkezetteket a már itt lévő népek kapcsolatrendszerébe? Amit találunk, az lehangolóan kevés. Pedig több fejezetben is joggal kereshetnénk ennek a talán nem kizárólag a magyar történelem szempontjából fontos fordulatnak a leírását. A keleti frank utódállamokról író Johannes Fried épphogy csak érinti a magyarok szerepét Arnulf uralkodásáról, illetve a morvákról szólva, egy-két szónál többet a nyugati hadjáratokra se vesztegetve (The Frankish Kingdoms, 817-911: The East and Middle Kingdoms, 142-168. old., l. különösen 162- 165. old.). Hiába lapozza át a magyar olvasó akár a Julia Smith által írt oldalakat a frank végvidékekről (Fines imperii: the marches, 169-189. old.), akár Jonathan Shepard fejezetét a szlávokról és bolgárokról (Slavs and Bulgars, 228-248. old.), a sok pontos részinformáció és érdekes megfigyelés ellenére sem enyhül a hiányérzete. Egy dolog ugyanis nem fogalmazódik meg. Az, hogy a magyarok a IX. század utolsó éveiben "hont foglaltak", és kárpát-medencei letelepedésük alapvetően átalakította a térség erőviszonyait. A hiányosságot mentegetve azt sem lehet felhozni, hogy ez az esemény már kívül esik a kötet időbeli határain. A X. század elejéről ugyanis többször esik szó, sőt még a 907-ben, feltehetően Pozsony közelében vívott csatáról is megfelelő értékelést olvashatunk (165. old.). Komoly a gyanú: egyszerűen arról van szó, hogy bár több fejezet szerzője is nyilvánvalóan tájékozott a magyar honfoglalást illetően, tudásukat csak periferikus ismeretként kezelik. Egyikük se érzi feladatának, hogy legalább a legfontosabb eseményekkel megismertesse az olvasóit. Ennek az lett az eredménye, hogy a magyarok - legalábbis a New Cambridge Medieval History interpretálásában - lemaradtak a IX. század végi Európa térképéről.
  Érdemes viszont a kötetnek, hogy az összefoglaló középkori történeti kézikönyvek hagyományok által uralt világában új megközelítéseket és látásmódot honosít meg. A frank uralkodók kormányzati rendszeréről olvasva nem csupán jogtörténeti fejtegetéseket találunk, hanem a hatalomgyakorlás szinte szociológiai igényű magyarázatát is (398-406., 451-480. old.). A királyi udvarok életét alakító királynéknak és a családi kapcsolatok hálóját szövő előkelő asszonyoknak vagy éppen a marginális társadalmi csoportoknak a korábban gyakran elfeledett szerepével több fejezet is kiemelten foglalkozik (399-400., 463-466. old.). A kötetet nagyon erős társadalomtörténeti irányultság jellemzi, és ez az egyháztörténetről szóló fejezetekben (Church and Society, 563-678. old.) éppúgy kitapintható, mint a kulturális és szellemi viszonyokat vizsgáló utolsó részben (Culture and Intellectual Developments, 681-844. old.). Julia Smith a kor vallásgyakorlatát elsősorban a laikusok hitéletére vonatkozó elszórt forrásokon keresztül rekonstruálja (Religion and Lay Society, 654-678. old.), vagy például Michel Banniard a frank területek nyelvhasználatának alakulását kíséri nyomon, a beszélt nyelv, a sermo humilis vagy sermo rusticus formálódását elmezve (Language and Communication in Carolingian Europe, 695-708., különösen 698-699. old.). Ez a szemléletmód segít a kötet egyik fő tanulságának megértésében: a frank udvarban kialakult politikai gondolkodás, kormányzati módszerek, szellemi és kulturális hagyományok hosszú távon sokkal erőteljesebben befolyásolták egész Európa sorsának alakulását, mint a frank uralkodók hódításai, katonai, politikai sikerei vagy kudarcai (845. old.).
  A New Cambridge Medieval History elsőként megjelent kötete sokkal több, mint harminc különálló fejezet halmaza. Ez elsősorban a Cambridge-ben tanító szerkesztő, Rosamond McKitterick érdeme. A munka szemléletének, szerkezetének és belső arányainak meghatározásával, valamint az általa írt fejezetekkel képes volt arra, hogy sokszínűen egységes és szellemiségében modern, gondolatébresztő mű létrejöttét segítse elő.
  Az összefoglaló kézikönyvek kiadásának versenyfutásában a gazdaságtörténészek se hagyták magukat háttérbe szorítani. 1987-ben jelent meg a Cambridge Economic History of Europe második kötetének új kiadása Trade and Industry in the Middle Ages címmel. Harmincöt évvel követte az első kiadást, azt sok tekintetben korrigálva, kibővítve. Már a tartalomjegyzékből is kiderül, hogy a kötet alaposan megfiatalodott. Négy új fejezet (David Abulafia: Asia, Africa and the Trade of Medieval Europe; Aleksander Gieysztor: Trade and Industry in Eastern Europe before 1200; Marian Mal/owist: The Trade of Eastern Europe in the Later Middle Ages; Peter Spufford: Coinage and Currency) jelzi az időközben elhunyt szerkesztő, Michael Postan szándékát a kötet megújítására. A tizenkét szerző közül nyolc angliai, kettő amerikai egyetemeken tanító professzor, ketten azonban nem az angolszász egyetemek világából jöttek, hanem Varsóból: Aleksander Gieysztor és Marian Mal/owist. Ők a volt szocialista országok azon középkorkutatói közé tartoznak, akiknek a művei az elmúlt évtizedekben is rendszeresen jelen voltak a nyugat-európai tudományosság fórumain, tekintélyes folyóiratoknak és tanulmányköteteknek rendszeres szerzői, mondhatni, ezek kelet-európai "felelősei" voltak.
  A magyar olvasó számára különösen érdekes lehet, miként tükröződik az előttünk fekvő kötet lapjain Magyarországnak a középkori Európa gazdasági vérkeringésében betöltött szerepe. A következőkben megpróbáljuk olyan szempontból áttekinteni a vaskos, ezeroldalas könyvet, hogy mit tudhat meg abból Magyarországról egy, a régió történetében tájékozatlan és magyarul nem tudó külföldi olvasó.
  Ha az index alapján kezdjük a keresést, akkor elégedettek lehetünk, a kötet lapjain igen gyakran felbukkan Magyarország neve. Legtöbbet Marian Mal/owist, a kelet-európai kereskedelem XIII-XV. századi alakulását vizsgáló fejezet szerzője foglalkozik Magyarországgal. Ugyanakkor az ezt megelőző időszakra vonatkozóan meglehetősen hiányosak a kötet adatai. Az egyik említés a magyarországi ezüstbányászat eredetét a VIII. századig vezeti vissza (!), és virágkorát, az általánosan elfogadott XIV. század helyett a XII-XIII. századra teszi (251-252. old.). Az Európa északi felének kereskedelméről szóló fejezet, Michael Postan munkája, szintén elég mostohán bánik Magyarországgal. Mindössze három-négy helyen tér ki Magyarország szerepére, akkor is felszínesen. Érdekes azonban az a feltételezés, amely szerint az angol íjászok fegyvere a Kárpátokból származó fából készült. Ez a megállapítás (174. old.) újdonságot jelenthet a középkori magyar export szerkezetét és a forgalom hatókörét illetően. Postan ezeken kívül csak annyit közöl Magyarország külkereskedelméről, hogy a XIV. század végétől az angol és észak-németalföldi (Dutch) posztó eljutott idáig is, illetve, hogy a magyar réz a Hanza közvetítésével került Európa északnyugati felébe (175-178.old.). A mediterrán kereskedelemről szóló fejezet szerzője, Robert S. Lopez és a Kelet-Európa XIII. század előtti kereskedelméről író Aleksander Gieysztor Magyarország kapcsán csak egy-egy rövid kitérőt tartott szükségesnek (356., 501. old.).
  A Cambridge Economic History of Europe itt elemzett kötetének szerzői közül Marian Mal/owist ismeri a legrészletesebben és legmegbízhatóbban a középkori európai kereskedelem magyar vonatkozásait. Mondanivalóját Közép-Kelet-Európa belső tagoltságának elemzésével kezdi. Itt összefoglalja a másutt (Economic History Review, 1966) már részletesebben kifejtett megállapításait, miszerint a magyar Felvidék a XIII. századig a régió leggyorsabban fejlődő területei közé tartozott, illetve hogy a felvidéki és erdélyi nemesfém- és rézbányászat egészen a XIV. századig biztosította a dinamikus gazdasági fellendülést (528-530. old.).
  Bár a szerző elsősorban az északra, illetve északnyugatra, Lengyel- és Csehország felé irányuló magyar kereskedelmi kapcsolatokkal foglalkozik, nem mulasztja el, hogy kitérjen a nürnbergi kereskedőknek a XIV. századtól Magyarországra is irányuló gazdasági expanziójára (535. old.). Másutt a Runtigerbuch alapján hívja fel a figyelmet a magyar aranyforint kivitelének egy ritkán említett útvonalára. Eszerint a regensburgi kereskedőcég Prágában jutott a magyar pénzhez. (537. old.)
  A kötetnek magyar szempontból az egyik legfontosabb, hiánypótló része a középkori cseh-magyar kereskedelmi kapcsolatok bemutatása. Ennek a kérdésnek hasonlóan tömör, de finoman súlyozott összefoglalását nemhogy angol nyelvű kézikönyvekben, de szakcikkekben sem igen találhatjuk meg. Mindkét országban nagy szerepe volt a bányászatnak, és így részben hasonló tendenciák érvényesültek, Mal/owist azonban hangsúlyozza a két gazdaság eltérő jellegét, az egymást kiegészítő vonásokat. A viszonylag fejletlen cseh posztóipar Magyarországon talált piacot áruinak, illetve Csehországon keresztül érkeztek hazánkba német, németalföldi és - a szerző véleménye szerint - itáliai textíliák. Ezek ellentételezéseként a magyar kivitel főleg marhából, valamint a Csehországból feltehetően a nyugat-európai piacra is eljutó aranypénzből tevődött össze (541-542., 544. old.).
  A fejezetnek a magyar-lengyel kereskedelmet tárgyaló része szintén érdekes lehet a magyar olvasónak. Itt Mal/owist lényegre törő, világos magyarázattal mutatja be az észak felé irányuló és a Balti-tenger elérésével az európai kereskedelem egyik fő áramába bekapcsolódó középkori magyar kereskedelem jelentőségét (553-555., 572-573. old.).
  Vitatható ugyanakkor az az állítás, miszerint Kis-Lengyelország és a Felvidék közötti kereskedelemről csak a XIV. századtól rendelkezünk forrásokkal. Elég utalnunk az 1288-as esztergomi vámjegyzékre, amely a színes posztók tekintetében a lengyel kereskedőknek a máshonnan jövőkéhez hasonló jogokat biztosít.
  Az ebben a fejezetben előforduló pár apróbb hibára azért kell felhívni a figyelmet, mert egy olyan rangos kézikönyvben, mint a Cambridge Economic History, még egy-két elírás is túl sok. Egy helyen (550. old.) például azt olvashatjuk, hogy Mátyás, magyar király 1445-től 1490-ig uralkodott Sziléziában, ami nyilvánvaló tévedés. Másutt (560. old.) egy lábjegyzet pontatlansága szúr szemet: a magyar történeti irodalomban is többször idézett flandriai listának, amely a XIII. század végén Brüggébe került magyar árukat is megemlíti, forrásmegjelölése pontatlan.
  A kötet két fejezetében találhatunk még Magyarországról szóló elszórt adatokat, a bányászatról és fémművességről, illetve a pénzverésről és a pénzforgalomról szóló részekben. Ezek közül az előbbi szerepelt a korábbi, 1952-ben megjelent kiadásban is, míg az utóbbi e kötet számára íródott. Az itt található információk, ha távolról is, de többé-kevésbé korrekten tükrözik az említett gazdasági ágazatok hazai fejlődését.
  A kötet egészét vizsgálva azt láthatjuk, hogy számos olyan kérdés van, amelyek kifejtése teljesen hiányzik vagy indokolatlanul kis súlyt kap. Így például a munka több fejezete elnagyoltan, felületesen kezeli a VI-X. század közötti időszakot. Ez alól csak a Bizánccal és az Ázsiával, illetve Afrikával foglalkozó fejezetek a kivételek. Egy másik gond: a kötet címe a középkori ipar és a kereskedelem történetét ígéri, a hangsúly azonban mindvégig a kereskedelemtörténeten marad. Nem lenne szabad az ipari termelés egészét három fejezettel "letudni", amelyek a gyapjúiparral, a bányászattal és az építészettel foglalkoznak! Így már a textilipar ágai közül is óhatatlanul kimarad a selyemipar, a barhentkészítés, a lenfeldolgozás, a középkori ipari termelés egyéb ágairól nem is beszélve.
  Igen tanulságos végigtekinteni a köteten abból a szempontból is, hogy korrekten, egyértelműen használja-e a közép-kelet-európai régió helyneveit. Ez korántsem egyszerű feladat. Az angol-amerikai olvasóközönség tájékozódását feltehetően az segíthetné leginkább, ha a szerkesztők ahhoz az elvhez tartanák magukat, hogy minden helynevet a jelenleg érvényes formájában közölnek, és mellékelnek egy lehetőleg teljes listát a különböző névalakokról. Így, ha a történetiség szempontja csorbul is, a módszer megkönnyíti a helynevek visszakeresését. Sikerült ezt a elvet követni például Kassa esetében (553-555. old.), sőt Pozsonyról még azt is megtudjuk, hogy németül Pressburgnak hívták (535.old.), de Bártfa írásmódjába már hiba csúszott, hiszen Bardejov helyett Bardiovot találunk (555. old.). Vannak azonban érthetetlen esetek. Mi indokolja vajon, hogy egy angol kézikönyvben Selmecbánya Banská Sÿtiavnica helyett németesen Schemnitzként szerepeljen (714., 728. old.), Körmöcbánya Kremnica helyett Kremnitzként (831. old.) vagy éppen hogy Besztercebánya Banská Bystrica helyett
Neusohlként (735., 746. old.). Különösen zavaró, hogy Erdély esetében hol Siebenbürgent, hol Transylvaniát találunk (82., 533., 544. old.). Egy távoli kontinensen élő olvasó, legyen bármilyen jó történeti atlasz is a kezében, lemond a régió történetének további megismeréséről. Ugyanez a gond a folyónevekkel. A Duna következetesen az angol Danube név alatt szerepel, míg a Tiszát már a német nevén, Theissként kell keresnünk (21-23., 63. old.). Nyilvánvaló a számos következetlenség oka: az egyes fejezetek szerzői a maguk által helyesnek vélt megoldást követték, és a szerkesztő később sem egységesítette a különböző névalakokat. Bár sajnos arra is találunk példát, hogy egy fejezet szerzője hol a német, hol az angol írásmódot követte.
  Figyelemre méltó a kötet bibliográfiája. Ez a hatalmas, összesen mintegy 82 oldalnyi anyag deklarált célja szerint sem a teljesség igényével készült, hanem arra szolgál, hogy megkönnyítse a további tájékozódást. Mi került be e nemzetközileg mérvadó válogatásba a magyar történettudomány utóbbi évtizedekben született alkotásaiból? Sajnálatosan kevés. A szerzők hivatkoznak Székely György egy-egy franciául, illetve németül megjelent tanulmányára. László Gyula pedig a Századokban 1963-ban publikált írásával szerepel a válogatásban, bár a magyar cím négy szavának leírásában található legalább hat betűhiba alaposan megnehezíti a cikk azonosítását (915. old.). A posztóipar történetéről szóló fejezet bibliográfiája Endrei Walternak két, Franciaországban megjelent tanulmányára hivatkozik. Peter Spufford, a pénztörténeti fejezet szerzője valóban bajban lehetett, ha az általa egyébként lelkiismeretesen feldolgozott középkori magyarországi pénzverésről szóló állításait megfelelő szakirodalmi hivatkozásokkal akarta alátámasztani. (Ő egyébként a nyolcvanas évek második felében megjelent könyveiben többször és részletesen kitért a magyarországi nemesfémbányászat és pénzverés európai összefüggéseire /Handbook of Medieval Exchange. London, 1986. 285. old., Uő: Money and its Use in Medieval Europe. Cambridge, 1988. passim./) Spufford erről írva Hóman Bálintnak egy 1922-ben megjelent olasz nyelvű tanulmányára hivatkozik (948. old.). Joggal kevesellhetjük ezt, hiszen itt olyan kérdésről van szó, amit nem lehet pontosan tisztázni, ha valaki nem tájékozott a magyar vonatkozásokat illetően. Kár, hogy semmi se került be a bibliográfia anyagába Paulinyi Oszkár munkásságából. Nem találunk az ő műveire való hivatkozásokat sem a Cambridge Economic History kötetében, sem Spuffordnak a pénztörténetről szóló egyéb munkáiban, pedig Paulinyi - idegen nyelven is megjelent - tanulmányai közelebb vinnék a külföldi olvasót ahhoz, hogy helyesen lássa Magyarország szerepét a középkori európai gazdaság rendszerében. Paulinyi mellett még sok más magyar történésznek a középkori európai kereskedelem történetéhez kapcsolódó, idegen nyelveken hozzáférhető műveit is hiányolhatjuk a kötetből. Csak pár nevet sorolva: Fügedi Erik, Kubinyi András, Szűcs Jenő, vagy a pénztörténet terén Kovács László munkái mindenképpen ide tartoznának. De fokozódik a csodálkozásunk, amikor nem találunk egyetlen hivatkozást Ondrej R. Halaga munkáira sem. A kassai kutató évtizedeken keresztül foglalkozot t a Felvidék keleti részének nemzetközi kereskedelmi összeköttetéseivel, és ezzel kapcsolatos eredményeit nyugati nyelveken is publikálta (Kaufleute und Handelsgüter der Hanse im Karpatengebiet. Hansische Geschichtsblätter, 1967. /85./ 59-84. old.), így indokolt lenne, ha azokat egy mértékadó összefoglaló munka megemlítené. Ugyancsak meglepődve láthatjuk a bibliográfia lapozgatása közben, hogy Wolfgang von Stromer neve csak egyszer, a pénztörténeti fejezet bibliográfiájában bukkan fel. A Nürnberg-Erlangeni Egyetem nyugalmazott professzorának művei tárták fel talán a legalaposabban a délnémet tőke XIV-XV. századi expanzióját, ezek nélkül nehéz rekonstruálni a közép-kelet-európai kereskedelem késő középkori kapcsolatrendszerét. Természetesen még sok olyan szerző van, akinek a nevét joggal kereshetnénk a bibliográfiában, és méltatlankodhatnánk, ha nem találjuk meg őket. Az azonban már a rövid áttekintésből is kiderül: a Cambridge Economic History vizsgált kötetének a bibliográfiája lényegesen több segítséget nyújt a szakirodalmi tájékozódásban, mint a legtöbb hozzáférhető kézikönyvé, egyenletes minőségű és megbízható irodalomjegyzéket azonban itt sem találunk. A szerzők nemzeti és nyelvi preferenciái erősen érezhetők, és ezt a bibliográfia összeállításában pontosan nyomon lehet követni. Egy másik tanulság is megállapítható. A kötet - és ez elsősorban a két lengyel szerző érdeme - "nyit" Közép-Kelet-Európa felé. Ugyanakkor a Magyarországgal öszszefüggő szempontok, illetve a magyar történészek műveinek felhasználása méltatlanul háttérbe szorul. A Magyarországon kiadott történeti irodalomból a legfrissebb idézett mű 1966-ban jelent meg, és ha a külföldön publikált munkákat tekintjük, a legújabbat azok közül is huszonnégy éve adták ki. Ez nyilvánvalóan magyarázható azzal, hogy nincs nemzetközileg jegyzett magyar folyóirat, amely a magyar történészek írásait idegen nyelven közreadná. Ráadásul a helyzet az utóbbi években tovább romlott. Megszűnt az Acta Historica, az ELTE bölcsészkarán kiadott Annales... történeti sorozata évek óta szünetel és a részben más célra szánt History and Societynek is csak két száma jelent meg eddig.
  A Cambridge Economic History új kötetén végigtekintve kiderül, hogy bár használható kézikönyv került az olvasók kezébe, a kötet vállalt feladatának nem mindenben tud megfelelni. Az pedig kifejezetten szomorú, hogy egy-két közép-kelet-európai szerző felvonultatásával még manapság is le lehet tudni az összeurópai szemléletmód követelményét. A két kimondottan a Közép-Kelet-Európával foglalkozó fejezet kivételével nincs nyoma, hogy ez a régió integrálódott volna az európai történetírásba. Bár a kötet szerkezete azt ígéri, hogy a közép-kelet-európai országokat beilleszti az összeurópai képbe, a legtöbb fejezetben azt tapasztaljuk, hogy a vizsgált terület változatlanul lezárul a Nyugat hagyományos határainál. Kérdéses, vajon meg lehet-e érteni a középkori történelem olyan alapvető jelenségeit, mint a városfejlődés vagy a gazdasági expanzió, anélkül, hogy a közép-kelet-európai térséget az európai fejlődés szerves részének tekintenénk.
  Az összehasonlítás kedvéért érdemes kézbe venni egy másik kiadványt, amely szintén a nagy európai történettudományi kézikönyvek sorozatába illeszkedik. A stuttgarti Klett-Cotta kiadásában napvilágot látott Handbuch der europäischen Wirtschafts- und Sozialgeschichte azt bizonyítja, hogy van más megoldás is, mint amit a Cambridge Economic History szerkesztői követtek.
  A Handbuch hat kötete közül a második és a harmadik foglalkozik a középkorral (Jan A. van Houtte /hg./: Europäische Wirtschafts- und Sozialgeschichte im Mittelalter. 1980. XVIII + 830 old.; Hermann Kellenbenz /hg./: Europäische Wirtschafts- und Sozialgeschichte vom ausgehenden Mittelalter bis zur Mitte des 17. Jahrhunderts. 1986. XXVI + 1326 old.). A szerkesztők semmivel sem kisebb tekintélyek az európai gazdaságtörténetben, mint Michael Postan, láthatóan mégis sokkal több figyelmet fordítottak a szerzők kiválogatására. A kötetek alapos bevezető után több mint húsz szerző fejezeteit fogják össze, akik mindannyian saját hazájuk történeti fejlődését, egyben saját kutatási területük eredményeit ismertetik. Így nem is érdemes részletesen taglalni, milyen Magyarország-képet sugároz a Handbuch, hiszen a magyar történelemmel foglalkozó részeket hazai történészek, a téma elsőrangú ismerői írták, és azok híven tükrözik a magyar történetírásnak a megjelenéskor legújabbnak számító megállapításait. A kora középkort tárgyaló második kötetben az avarokról szóló rész (617-624. old.) Kovrig Ilona munkája, Magyarország társadalom- és gazdaságtörténetét a XIV. század végéig (625-655. old.) Györffy György dolgozta fel, majd ennek folytatását a késő középkori és kora újkori fejlődésről szóló harmadik kötetben Makkai László adta (1006-1033. old.). Nemcsak a magyar vonatkozású részek származnak a legjobb felkészültségű történészektől. Végiglapozva a köteteknek Norvégiától Szerbiáig terjedő fejezeteit, láthatjuk, hogy majdnem mind "jó nevű", elismert szerző munkája, akik ennek megfelelően olyan bibliográfiát és jegyzeteket állítottak össze, amelyek valóban megbízhatóan eligazítják a további információt kereső olvasót.
  Talán nem véletlen, hogy a német Klett-Cotta kiadó középkori gazdaság- és társadalomtörténeti kézikönyvei sokkal hívebben képesek a középkori Európa területi sokszínűségét bemutatni, mint az angolszász tudományos hagyományokat a megújulási szándék mellett is tovább őrző Cambridge University Press kötetei. Ez utóbbiak még ma is sokkal inkább hajlamosak a közép-kelet-európai országokat lefelejteni Európa térképéről, mint a német történettudományi iskolák.
  Mint a fentiekből látszik, történeti kézikönyvet sokféle módon lehet szerkeszteni, de az ilyen vállalkozásnak rengeteg buktatója van. Fontos és tiszteletre méltó, de igen kockázatos feladat is ez egyben. Minden bíráló először a saját országáról, szakterületéről szóló részeket keresi, ezek hitelességét kéri számon. A nehézségek ellenére szerencsére vannak kiadók, melyek neve a nagy kézikönyvek publikálásával kapcsolódott össze, még ha a szerkesztők a sok buktató közül nem mindet tudják is kikerülni.

Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: buksz@c3.hu