A magyar jogfilozófia (jogbölcselet)
kétségkívül egyik legjelentősebb művét
veszi kezébe az olvasó, ha hajlandó a sokszor megerőltető
koncentrációt igénylő szöveget végigolvasni.
E tudományszak XX. századi története a "fordulat
évéig" kevés olyan művet tudott felmutatni -
pedig a szerzőn kívül olyan nemzetközileg is számon
tartott képviselői voltak az említett tudományszaknak,
mint Pikler Gyula, Somló Bódog, Moór Gyula, Bibó
István, Szabó József és mások -, amely
az európai tudományos köztudatban, a hivatkozott alapművek
sorába tartozna. Horváth Barna Jogszociológiája
(1934)
1
és Somló Bódog Jogi Alaptana (1917)
2
az a két alapmű, mely a jelentősebb nyugat-európai
könyvtárakban biztosan föllelhető. Talán
még Moór Gyula német nyelven megjelent tanulmányainak
különlenyomatait lehet megemlíteni, amelyekre a két
világháború közötti korszakban az európai
kortársak alkalmanként hivatkoztak.
A bemutatandó mű szerzőjéről
- a témakörben kevéssé járatos érdeklődők
számára - annyit érdemes tudni, hogy a magyar jogbölcseleti
gondolkodás egyik markáns, sokak szerint különc
alakja volt. Budapesten született 1896-ban, és hazájától
távol, New Yorkban halt meg 1973-ban. Tudományos pályafutásának
első, felkészüléssel töltött évtizedét
követően a meg nem értettség légkörében
élte le életét. Itthon félt a provincializmustól
- erről Horváth Barna maga is szól az 1944-1945 fordulóján
írt memoárjában
3
-, munkásságát
külföldön inkább elfogadták, sőt elismerték.
Az 1949-es kényszerű emigrálását megelőzően
a szegedi (1940-től kolozsvári) jogi kar jogfilozófia-professzora
volt - jeles tanítványai közül említésre
méltó Bibó István, Erdei Ferenc, Szabó
József, Vas Tibor, Reitzer Béla -, majd a háború
után akadémiai státuszban folytatta tudományos
tevékenységét. Munkássága részleges
elismerését jelentette, hogy 1945-ben a Magyar Tudományos
Akadémia levelező tagjainak sorába választotta.
1949 elejére helyzete idehaza teljesen ellehetetlenült, s családjával
együtt elhagyta az országot. Az emigrálást követően
rövid ausztriai tartózkodás után az Újvilágban
próbált szerencsét. 1950 és 1956 között
politikatudományt, jogelméletet és nemzetközi
jogot tanított a New York-i Graduate Faculty of Political and Social
Science The New School of Social Research vendégprofesszoraként.
Nehéz anyagi körülményei időközben
arra késztették, hogy állást vállaljon
az Amerika Hangja Magyar Osztályán, ahol nyugalomba vonulásáig,
1964-ig dolgozott. Eközben számos alkalommal megfordult Európában,
s mint vendégprofesszor tanított Zürichben (1948, 1964),
Bécsben és Berlinben (1962), Freiburgban (1964), Koppenhágában
és Gentben (1966).
4
A szűkszavú biográfiai
adatok mögött kiemelkedő tudományos tevékenység
- amely kiterjed a jogfilozófia, etika, szociológia, politológia
területére - oktató-nevelői és közéleti
teljesítmény rejlik. Bibó István egy interjúban
ekképp jellemezte egykori kedves tanárát, későbbi
kollégáját és barátját: "Horváth
Barna nyugat-európai típusú tudós volt, Bécsben
és Angliában járt előzőleg, mielőtt
professzor lett volna, Bécsben Kelsent hallgatta. [...] Angliában
Harold Laski tanítványa lett, aki a munkáspárt
balszárnyának volt az ideológusa. Horváth Barnának
volt egy finoman prezentált, semmiképpen sem harcos, liberális
anarchista álláspontja, és ebben a liberális
angol szocialistákhoz állt közel. Ugyanakkor a tudományt
szenvedélyesen komolyan vevő európai értelmiségi
jelenség volt."
5
Más helyen mesteréről
szólva megjegyzi: "Ő jogszociológus volt elsősorban,
és ami fő, valamiképpen mentes volt az akkori közélet
konzervatív kötöttségeitől, pontosabban,
volt némi angol iskolája és némi hajlama egy
tiszta anarchizmus felé [...] szemben állt az állam
mindennemű fetisizálásával."
6
Horváth Barna szűkebb
értelemben vett jogelméleti-jogszociológiai szemléletmódja
gyakorlatilag tíz év leforgása alatt (1928-1937) formálódott
meg. Lényegében negyvenéves korára, mely egybeesik
szegedi professzorságával, a "mű" elkészült.
Három főbb munkájában - Jogbölcseleti
jegyzetek (1932), Rechtssoziologie (1934), A jogelmélet vázlata
(1937) - konstituálódott jogszemléleti "vezérfonala"
a szinoptikus látásmód és az ehhez funkcionálisan
kapcsolódó eljárási (processzuális)
jogszemlélet. Horváth elméletének eredetisége
két alapvető - a korabeli jogfilozófiában egymásnak
ellenfeszülő - paradigma összeegyeztetésében
mutatkozik meg. Az újkantiánus (Lask, Rickert, Verdross,
Kelsen stb.), illetve a pragmatikus-empirikus szemléletmód
(Pound, amerikai realizmus, pszichologizmus stb.) egyidejű érvényesülésében
megjelenő egymásra vonatkoztatás, a szinopszis gondolata
mindenképpen figyelemre méltó elméleti iránya
volt a megújulásra törekvő kontinentális
jogszemléletnek. Horváth Barna empirizmus iránti fogékonysága
két okra vezethető vissza. Pályája elején
mint gyakorló jogász - ezt visszaemlékezéséből
tudjuk - tudatosan élte meg a norma és valóság
ellentmondásait, amelyekkel a neokantianizmus nem nézett
szembe, másrészt az 1920-as évek végén
tett angliai útja során nagy hatást gyakorolt rá
az angolszász jogi kultúra.
Horváth Barna műve
tematikailag két, jól elkülönülő részre
tagolódik. Az első, A jogszociológia mint módszertani
probléma címet viselő részben főként
a Hans Kelsen nevéhez fűződő "tiszta jogtan"
(a szerző más helyütt kelsenizmusnak is nevezi) fogalmi
apparátusára támaszkodva és azt bizonyos szempontból
kritikailag továbbfejlesztve a jogszociológia mint elméleti
tudomány megalapozásának lehetőségével,
előfeltevéseinek rögzítésével,
tárgyával, módszerével és tudományelméleti
besorolásával foglalkozik. A második, A jogszociológia
fő problémái című részben - melyben
a pragmatikus-empirikus paradigma hangsúlyosságát
tapasztaljuk - a jogi valóság és megismerés
szociológiáját nyújtja a jog és az általa
legfontosabbnak vélt "társadalmi objektivációk"
- a gazdaság, a harc, a hatalom, a tudás és az eljárás
- közötti összefüggés tárgyalása
révén.
A szerző a jogszociológia
előfeltevéseinek kapcsán részletesen szól
a jogszociológiai megismerés pozitív és negatív
előfeltevéseiről, az előfelvetések tudományelméleti
következményeiről és röviden a jogszociológiával
szembeni fő ellenvetésekről. Már e bevezető
fejezetekben megfogalmazza a jog lényegére vonatkozó
téziseit: "A jog teljes mértékben képes arra,
hogy vagy normára, illetőleg értékre vonatkoztatott
természet, vagy természetre, illetőleg valóságra
vonatkoztatott norma legyen, hiszen maga a jog e kettő módszer
tiszta szinopszisában rejlik..." (70. old.) Az általa művelt
jogszociológiát - Hans Kelsen terminológiáját
szem előtt tartva - "tiszta jogszociológiá"-nak nevezi,
amely mentes a dogmatikus, bizonyíthatatlan előfeltevésektől
(81. old.). Azonban nemcsak "tiszta" ez a jogszociológia, hanem
a szerző szerint "kritikai" is, hiszen önnön előfeltevéseinek
következetes átgondolása jellemzi.
A harmadik fejezet legvégén
hivatkozott - a mű legterjedelmesebb (151-159. old.) - lábjegyzetében
Hans Kelsen gondolatainak eltérő interpretálása
kapcsán a Moór Gyulával - a pesti jogi kar jogfilozófia-professzorával,
a magyar jogbölcselet korabeli legtekintélyesebb tagjával
- folytatott, ekkorra már elmélyülő vitájának
lehetünk tanúi. ("Moór [...] nem immanens, hanem transzcendens
kritikát gyakorolt mind Kelsen, mind pedig az én irányomban,
mégpedig úgy, hogy Kelsent egyidejűleg veszi védelmébe,
velem és magával Kelsennel szemben." [175. old.]) Ez a vita,
mely végkifejletében méltatlan, személyeskedő
elemeket sem nélkülözött, azért is érdekes,
mert a korszak egyetlen jogfilozófiai vitája volt, és
a szerző mindezt korábbi mentorával - aki habilitációját
mindenben támogatta - szemben folytatta.
7
A jogszociológia tárgyát
és módszerét bemutató két fejezet Horváth
Barna művének talán leglényegesebb része,
itt fejti ki szinoptikus elméletét először rendszerezetten.
Kelsennek az 1910-es évek közepén megfogalmazott közismert
és az idő tájt bevett tételéből
indul ki: "a kellés sohasem vezethető vissza a létre,
és sohasem vezethető le a létből". A lét
és a kellés egymást kizáró voltának
neokantiánus alaptételéből kiindulva azonban
azt vonja le, hogy a jog olyan tárgy, amely "egyfelől létezik,
másfelől pedig érvényes". A jog egy sajátos
tárgykettősség ("reflexív tárgyszurrogátum",
"kellésre irányuló lét"), melyben a biológiai-pszichológiai
jelenségek sokféleségeként megjelenő
társadalmi magatartáshoz - egy bonyolult eljárási
apparátus közbejövetelével - egy norma hozzárendelődik.
A jog valójában csak egy gondolati tárgy ("reflexív
gondolati képződmény"), lét és kellés
együtt szemlélése. Tehát Horváth Barna
szerint nincs harmadik ismerettárgy.
De vajon milyen módszerrel
vizsgálható tudományosan e tárgyilag kettéhasított
képződmény? - teszi föl a kérdést
a szerző. Ha nem elegendő sem a "normatudományi",
sem a "természettudományi" módszer, akkor egy harmadik,
sajátos módszerre lesz szükség a jog jelenségvilágának
megragadásakor: "a jog tárgyilag kettéhasított
gondolati képződményként a reflexív
módon együttnéző gondolkodás, a természetet
és a normát funkcionálisan egymásra vonatkoztató
gondolkodási módszer terméke." (112. old.) Vagyis
a Horváth Barna-féle jogszociológia módszere
nem tárgykonstituáló: "Mivel a jogszociológiának
szükségképpen a természetet és a normát
kell egy reflexív gondolati képződményben egymásra
vonatkoztatnia, így módszere nem hozhat létre harmadik
tárgyiasságot..." (113. old.) A jogszociológia módszere
nem a megismerés, hanem - a szerző terminusa szerint - a
"gondolkodás módszere", "a lét és a kellés
funkcionális látásának módszere, röviden:
a "módszerek módszere" (uo.). A módszertisztaság,
a módszerszinkretizmus elkerülése tehát csak
a "tiszta elválasztáson" alapuló szinopszis (=együttnézés)
esetén érhető el: "a jog tudományos tárgyalásáról
csak akkor lehet beszélni, ha a természettudományi
módszer és a normatudományi módszer egymás
eredményeit kölcsönösen kontrollálják
abban az értelemben, hogy >>kellésre irányuló
létet<< jelent-e még az, ahogyan a jog gondolati képződményében
e két módszer funkcionálisan egymáshoz van
rendelve. Ez a szinoptikus módszer lényege." (118. old.)
A Horváth Barna által
kidolgozott szinoptikus módszer a neokantiánus jogfilozófia
egyik alapkérdésének, az érték és
valóság kezelésének egészen eredeti
értelmezése. A "kortárs" hazai jogfilozófiai
gondolkodás legjelesebb tagjai Somló Bódogtól
Moór Gyulán keresztül Horváth Barnáig,
Bibó Istvánig e probléma megoldásával
voltak elfoglalva. Horváth Barna e módszert a jogászi
tevékenység lényegéből bontotta ki:
"A jogász eljárása azáltal válik szinoptikus
módszerré, hogy a jogesetet a jogtételre, a jogi normát
a jogesetre vonatkoztatja." (129. old.) Minden "tételes" jogász
jogalkalmazó tevékenysége abból áll,
hogy a valóságban megtörtént cselekvéseket,
történéseket (tényállásokat) jogszabályi
tényállások (jogi norma) alapján ítéli
meg. A jogász tehát egy normatív tényállást
vet össze egy valóságos tényállással.
A jogásznak e munkájához jogszabályokon szelektált
tényismeretre és tényállásokon szelektált
jogszabályismeretre van szüksége. Míg a gyakorlati
jogász elsődlegesen a jogesetre, az elméleti jogász
inkább a jogtételre összpontosít, de mindkettőjüket
az jellemzi, hogy együtt nézik a jogesetet és a jogszabályt.
A mű első részét
lezáró utolsó két fejezet a jogszociológia
tudományelméleti helyét az általános
társadalomelmélet (szociológia) és a jogelmélet
(jogfilozófia) viszonyának összefüggésében
próbálja meghatározni. Itt számos, már
korábban tárgyalt gondolatra való hivatkozással
is találkozunk, melyek egyedüli funkciója, hogy a Horváth
Barna által művelni kívánt jogszociológia
lényegét, tudományrendszertani helyét kijelölje.
Ennek kapcsán megállapítja, hogy a jogszociológia
vagy a jogelmélet részeként, vagy pedig egyik irányzataként
művelhető. Az ún. szűk értelemben vett
jogszociológia mint a jogelmélet része "főképpen
a történeti jogi valóság átalakulásaival,
a jogi változás jelenségeivel foglalkozik" - valójában
ez felel meg a korszak szokásos besorolásának. Az
ún. tág értelmezés szerint - a szerzőé
ilyen - a jogszociológia mint sajátos és önálló
jogelméleti irányzat funkcionál, amelyben a jogot
a társadalom részeként fogja fel, és ekkor
a jogelmélet - a jogra vonatkozó legáltalánosabb
jogi megismerés - a jogra alkalmazott társadalomelmélet:
"a jogelmélet nem más, mint alkalmazott szociológia,
azaz jogszociológia." (133. old.)
Horváth Barnának a
mű első részében kifejtett gondolatai az európai
és a kontinensen túli kollégái figyelmét
is fölkeltették. Vitatottsága ellenére jogelmélete
maradandó értékét bizonyítja, hogy a
Rechtssoziologie első részét más, korábban
németül publikált tanulmányainak társaságában
1971-ben újra megjelentették.
8
A kötet szerkesztője,
Manfred Rehbinder írja előszavában: "Az egyik legfigyelemreméltóbb
és legkiegyensúlyozottabb elmélet, amelynek ismerete
nélkül nem lehet alapkérdésekről értelmesen
vitát folytatni."
9
A kötet második részében
a szerző a szinoptikus értelemben vett jogszociológia
tapasztalati vonatkozásait (empirikus jogszociológia), a
társadalmi alapok és a jog funkcionális kapcsolatát
mutatja be. A jog változó történeti képződményként
való felfogásából adódóan e rész
központi problematikájává teszi a "jog alapjául
fekvő" társadalmi objektivációknak (gazdaság,
harc, hatalom, tudás, eljárás) és a jog "funkcionális
teljesítményösszefüggéseinek" vizsgálatát.
Ehhez a neves angol szociológusnak, L. T. Hobhouse-nak a társadalom
és a jog változásának értelmezésére
kidolgozott univerzális fejlődési típusait
(növekedés, hatásosság, szabadság, kölcsönösség)
hívja segítségül.
A könyv e második része
- mint ahogyan azt a mű második kiadása is mutatja
- az utókor számára talán már kevésbé
érdekes. Itt egy kérdéskörre, a jog és
eljárás viszonyára érdemes fokozott figyelmet
fordítani, amely kapcsán az "eljárási jogszemléletét"
fejti ki a szerző. Az itt leírtak azzal a gondolattal egészítik
ki a jogeset és jogtétel folytonos (szinoptikus szerkezetű)
egymáshoz rendelését, hogy az eljárás
e folyamat következményeként (processzuális jogszemlélet)
alakul ki: "Az előre meghatározott magatartásként
felfogott eljárás szinoptikus gondolati képződmény,
amely a meghatározó normának és az általa
meghatározott tényállásnak, az igazság-értéknek
[...] és az előre meghatározott folyamat konkrét
valóságának összehasonlító, egymásra
vonatkoztató szemléletében ölt testet." (338.
old.) A tárgyalt társadalmi objektivációk egyikénél
sem indokolt úgy a joggal való "generikus azonosítás"
- vallja a szerző -, mint az eljárás esetében:
"az eljárás a jog genus proximuma". A szerző részletes
jogtörténeti fejtegetéseiben igazolja tételét,
miszerint az eljárási dualizmusban, az anyagi jognak az alaki
jog keretében megvalósuló kifejlődésében
lehet fölfedezni a jog legelemibb tényét, az eljárást.
A jog mint a társadalmi eljárások legfejlettebbike,
a legfejlettebb eljárási apparátus kialakításával
valósítja meg az eljárás felső fokát.
Horváth Barna műve
megjelentetésével az Osiris Kiadó nagy szolgálatot
tett a háború előtti magyar jogfilozófiai gondolkodás
hazai rehabilitálásának. Az 1980-as évek közepéig
feledésre ítélt, hivatalosan "burzsoá"-nak,
"polgári"-nak címkézett
10
jogbölcseleti
művek újbóli közreadása - a fordítás
révén az érdeklődők szélesebb
köreihez eljutva - lehetőséget nyújt egy tudományszak
vállalható és vállalandó hagyományainak
megismeréséhez. Horváth Barna Jogszociológiájának
kiadása dicséretes folytatása Somló Bódog
11
és Moór Gyula
12
utóbbi években
- részben reprint kiadásban - megjelent műveinek.
Az ismertetésekben, könyvbírálatokban
ritkán esik szó a mű fordítójáról.
Jelen esetben mindenképp meg kell említeni Zsidai Ágnes
nevét, akinek személyében a legszakavatottabb Horváth
Barna-kutató vállalkozott e feladatra. A fordító
nem csupán hozzáértő fordítása,
hanem a könyv elé írt terjedelmes bevezető tanulmánya
révén is "társszerzőjévé" válik
a műnek.
Természetjog és pozitivizmus
(Társadalomtudományi füzetek
9.)
Magyar Társadalomtudományi
Társaság, Pécs, 1928. 37 old.
Die Gerechtigkeitslehre des Aristoteles
(Acta... Univ. Hung. Franc.-Ioseph. [Szeged]
Sect. Jur.-pol. IV.) Szeged, 1931. 48 old.
Bevezetés a jogtudományba
Szeged, 1932. 150 old.
Rechtssoziologie
Probleme der Gesellschaftslehre und der
Geschichtslehre des Rechts
Berlin-Grunewald, 1934. XII, 332 old.
A jogelmélet vázlata
Szeged, 1937. XXVI, 265 old.
A közvélemény ellenőrzése
(Acta Univ. Szegediensis, Sect. juridico-politica
XIV. 2.)
Szeged, 1939. 63 old.
A géniusz pere
Sokrates - Johanna
(Universitas Francisco-Josephina Kolozsvár
Acta juridico-politica 3.) Kolozsvár, 1942. 226 old.
Népszerű szociológia
(A Munkásakadémia könyvtára.
Előadássorozat 19.)
Országos Szociálpolitikai
Intézet, Bp., [1942] 36 old.
A közvélemény vizsgálata
(Universitas Francisco-Iosephina, Kolozsvár.
Acta juridico-politica 8.)
Kolozsvár, 1942. 167 old.
Angol jogelmélet
(A Magyar Tudományos Akadémia
Jogtudományi Bizottságának kiadványsorozata
13.)
Bp., 1943. 658 old.
Probleme der Rechtssoziologie
(Schriftenreihe zur Rechtssoziologie und
Rechtsstaatsachenforschung 20.)
Duncker u. Humblot, Berlin, 1971. 204 old.
Forradalom és alkotmány
Önéletrajz 1944-45-től
Ford. Nagy Endre, ELTE [Bp.] 1993. 129
old.
Jogszociológia
A jog társadalom- és történelemelméletének
problémái
Ford. Zsidai Ágnes
(Osiris Könyvtár. Jog) Osiris,
Bp., 1995. 430 old.
Horváth Barna könyvei
1 * Horváth Barna: Rechtssoziologie.
Probleme der Gesellschaftlehre und der Geschichtslehre des Rechts. Grunewald,
Berlin, 1934. XI+331 old.
2 * Somló Bódog: Juristische
Grundlehre. Felix Meiner, Lipcse, 1917. (2. kiadás: 1927., újranyomva:
Scientia Verlag, Aalen, 1973)
3 * Horváth Barna: Forradalom és
Alkotmány. ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai
Intézet, Bp., 1993.
4 * Az életrajzi adatokról
bővebben: Nagy Endre: Bevezetés Horváth Barna: Demokrácia
és jog című tanulmányához. Medvetánc,
1985. 2-3. szám, 295-303. old.; Szabadfalvi József: Demokrácia
és jog. Adalékok Horváth Barna politikaelméletéhez
(1945-46). Magyar Közigazgatás (XL) 1990. 7. szám, 605-613.
old.; Lichtenstein József: Egy habilitáció története.
Horváth Barna pályakezdése. Szeged, 1990. 10-11. sz.
57-58. old.; Zsidai Ágnes: A Tiszta Jogszociológia. (Kandidátusi
értekezés) Bp., 1994. (Első rész, első
fejezet); Szilágyi István: Circus Juris. Dráma és
jogfilozófia Horváth Barna életművében.
In: Portrévázlatok a magyar jogbölcseleti gondolkodás
történetéből. Bíbor, Miskolc, 1995. 211-266.old.
5 * Huszár Tibor: Bibó István.
Beszélgetések, politikai-életrajzi dokumentumok. Kolonel,
Bp., 1989., 24. old.
6 * Uo. 216. old.
7 * A vita előzményeiről
és lefolyásáról lásd: Szabadfalvi József:
Vonzások és taszítások - Moór Gyula
és Horváth Barna kapcsolata. Magyar Jog (XLIV) 1994. 11.
szám, 654-660. old.
8 * Horváth, Barna: Probleme der
Rechtssoziologie. Duncker und Humblot, Berlin, 1971. 204 old.
9 * Uo. 6. old.
10 * Szabó Imre: A burzsoá
állam- és jogbölcselet Magyarországon. Akadémiai,
Bp., 1980.
11 * Somló Bódog: Jogbölcsészet.
A Juristische Grundlehre kivonata. Szerk.: Takács Péter.
Bíbor, Miskolc, 1995., 160 old.
12 * Moór Gyula: A jogbölcselet
problémái (1945). Reprint: Hatágú Síp,
Bp., 1992. 80. old.: Jogfilozófia (Dr. Moór Gyula egyetemi
ny. r. tanár előadásai után jegyezte: Püski
Sándor) Püski, Bp., 1994. 275 old. (a nevezetes 1936-os egyetemi
jegyzet nyomdai úton előállított változatlan
szövegű kiadása.)
Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: buksz@c3.hu