"Szegletkő" - hirdeti a könyv
címe, utalva a közölt szövegek forrásértékére,
de sejtetve egyúttal a szövegek építészethez
kötődését is. A kötet a Magyar Építészeti
Múzeumban őrzött kéziratokból nyújt
válogatást, a magyar építészet és
építészethez kapcsolódó társművészetek
olyan reprezentánsai tollából, mint Hauszmann Alajos,
Maróti Géza, Kozma Lajos, Kotsis Iván, Borbiró
Virgil, Fischer József és Gádoros Lajos. Valamennyi
felsorolt személy fontos szerepet játszott a magyar építészet
történetében, Hauszmann, Kotsis és Gádoros
pedig a maga korának szakmai életében, hivatalos intézményrendszerében,
sőt társadalmában is főszereplő volt.
Vagyis a válogatás - eleve a szerzők személye
révén - meglehetősen széles panorámát
ígér a XIX. század második felének és
a XX. század majdnem egészének magyar építészetéről.
Várakozásunkban nem is csalatkozunk: a kötet valóban
fontos dolgokról és személyekről szól,
adatgazdagságával csak sokoldalúsága és
színessége veszi fel a versenyt. A szöveggyűjtemény
így méltó módon reprezentálja az Építészeti
Múzeum munkatársainak több évtizedes, fáradhatatlan
és leleményes gyűjtőmunkáját,
és beszédesen tanúskodik munkatársainak szerkesztői
képességeiről.
A közölt írások
eredendően önéletrajznak készültek, vagy
önéletrajzi jellegű visszaemlékezések.
Műfajuk a szabályos önéletírástól
a levélig és az írásban rögzített
interjúig terjed. A sorból csak Kozma Lajosnak az oktatás
problematikájával foglalkozó írásai
"lógnak ki"; kérdés, hogy az előszóban
említett mintegy 700 oldalas Kozma-hagyatékban nem lehetett-e
volna önéletrajzi részeket találni. A közölt
forrásszövegek közül egyébként mind
válogatás, kivétel csak Hauszmann önéletrajza.
Ha viszont figyelembe vesszük, hogy magántulajdonban megvan
Hauszmann lényegesen terjedelmesebb visszaemlékezése
és naplója - amely egy hír szerint a Gondolat Könyvkiadó
gondozásában meg fog jelenni -, a Lapis Angularis Hauszmann-önéletrajza
is csak rövidített változatnak tekinthető. Az
Építészeti Múzeum munkatársainak válogató-szemelvényező
eljárása érthető és indokolt, hiszen
nem valószínű, hogy valamennyi felvonultatott írás
teljes terjedelmében valaha is megjelenhet; egyelőre azt
is csak remélni lehet, hogy egyes írásműveknek
a kötetben megígért későbbi teljes kiadása
megvalósulhat. Az itt közölt írások terjedelme
változó: Kotsis Iváné felülmúlja
a százhúsz oldalt, Borbiró Virgilé azonban
alig tesz ki ötöt. Ennek gyakorlatilag bevallott oka, hogy Borbiró
megőrzött írásait egy következő kötetben
teljes terjedelmében közölni fogják, ezért
itt most csak mutatóban szerepel valami.
A szemelvényekből
kibontakozó változatos sorsok, munkásságok
és nézetek bemutatása vagy összefoglalása
egy recenzió keretében még vázlatszerűen
sem lehetséges, de talán nem is szükséges. A
széles és sokrétű tablót csak néhány
kiragadott, az egyes írásokban visszatérő,
nemegyszer egymásnak felelgető mozzanat felidézésével
lehet valamennyire érzékeltetni. Ilyen például
a budai királyi palota, amelynek építésébe
a tervező, Hauszmann Alajos avat be, s melynek második világháború
utáni helyreállításával Kotsis Iván
foglalkozik, ideális megoldásként a kupola teljes
leborotválását javasolva. A lakóház
több írás visszatérő témája,
ami jól érzékelteti, hogy ez a XIX. és XX.
század építészetének egyik alapvető
problémája. Kotsis, Fischer és Gádoros mind
más megoldást javasol; Gádoros visszaemlékezésének
mindnyájunkat elevenen érintő tanulsága, hogyan
fajult a racionális tipizálás lélektelen lakótelep-építéssé.
De nem kevésbé izgalmas Hauszmann és Kotsis személyének
és professzori működésének szembeállítása
Kozma lendületes támadásával a tekintélyelvű
és merev építészetoktatás ellen. Többek
közt a "szocreál" körül forognak Kotsis, Borbiró
és Gádoros gondolatai; az első kettő elutasítja,
az utóbbi megértéssel fordul felé. Nemcsak
egyes témák, egyes szereplők is visszaköszönnek
a különböző megemlékezésekben: Hauszmann
önéletrajzában Hültl Dezső a megnyerő
modorú tanítvány és kedves vő, Fischer
fensőbbséges professzorként találkozik vele.
Természetükből fakadóan az írások
tele vannak személyes jellegű mozzanatokkal, sőt nemegyszer
anekdotákkal. Alighanem emlékezetes marad például
a Hauszmann leírta eset, amikor a lakáj spirituszlánggal
felhevíti az ezüstkanna karját, hogy az edényt
földhöz vágó Ferenc József előtt
a magyar termék hitványságát demonstrálja,
vagy Gádoros története, aki elbeszéli, hogyan
tűnik el a minisztériumban az engedélyezési
dokumentációból az ülő fürdőkádat
bemutató meztelen modell fotójának több sorozata.
Maróti írása annyira az anekdotára és
a mókára van "kihegyezve", hogy a humor szinte túlteng
benne; ez kétségtelenül szórakoztatja az olvasót,
de kérdés, nem lett-e volna bölcsebb némi szerkesztői
beavatkozással többet közölni művészi
munkásságáról. Összességében
azonban elmondható, hogy a kötet hasznos munka mindazok számára,
akik a késő XIX. század és a XX. század
építészetét akarják kutatni, legyen
az a historizmus, a szecesszió, a konzervatív vagy modern
irányzat, vagy akár - és ez a szerkesztők elfogulatlan
nyitottságát dicséri - a "szocreál" korszaka.
Olyan munka, amely jól kiegészíti a levéltári
és a nyomtatott forrásokat, és bizonyára nemegyszer
másutt hozzá nem férhető adatokkal és
gondolatokkal szolgál.
Minden írást rövid
bevezető előz meg a múzeum valamelyik munkatársa
tollából. Igen informatív módon részben
a szóban forgó művész rövid pályaképét
adják, részben az írásmű keletkezéséről
és a szemelvényezés mikéntjéről
tájékoztatnak. Az angol nyelvű rezümé -
Ritoók Pál munkája - ügyesen foglalja össze
az Építészeti Múzeum elődjeinek történetét
és a mai intézmény működését,
a hazai olvasó hasznára is. Csak remélni lehet, hogy
a Lapis Angularis - az ígértnek megfelelően - indító
kötete lesz egy hasonló profilú, forrásközlő
sorozatnak.
Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: buksz@c3.hu