A labirintus és a szárny építőmesteréről elnevezett negyedévenként megjelenő folyóirat, amelynek jellemzésére elegendő a szerkesztőségi bizottság névsorára pillantani, többek között Isaiah Berlin, Daniel Bell, Clifford Geertz, Stephen Greenblatt neve szerepel ott, már nemegyszer megjelentetett tematikus számot egy-egy aktuális társadalmi jelenségről. 1990 telén mi voltunk az érdekesek. Kelet-Európa... Közép-Európa... Európa című számban Timothy Garton Ash, Ernest Gellner, Bronislaw Geremek, Tony Judt, Bíró Yvette, Hankiss Elemér írásai olvashatók.
  Az 1995. téli szám témája a társadalmi szenvedés. Ezzel a szakkifejezéssel nemigen találkozunk sem a tudományos, sem a médiavilág mindennapjaiban, ezért ezt a számot az ember leemeli a CEU-könyvtár dúsan rakott folyóiratpolcáról. A politikai hatalom okozta szenvedés extremitásai, a holocaust, a harmincmilliós kínai éhhalál, az indiai tömeges nacionalista nemi erőszak és a demokráciákban a gazdasági hatalom okozta szenvedések, a munkanélküliség, a szegénység, a börtön, az utcai agresszió a témái az itt megjelent cikkeknek. A folyóirat a Bellaggióban megrendezett Társadalmi szenvedés konferencia anyagát közli. Kísérlet volt ez arra, hogy a témát a szokványos pragmatikus, de félreértelmező egészségügyi-társadalompolitikai felosztásból kiemelten, interdiszciplinárisan tárgyalják. A konferencia résztvevői írók (David B. Morris), filozófusok (Stanley Cavall), társadalomtudósok (Lawrence L. Langer, Veena Das), akiket elsősorban a szenvedés kommunikálhatósága, nyelvi közvetíthetősége, végső soron az empátia lehetősége érdekel. A társadalomtudományok szokásos kérdésfeltevésén kívül (milyen módon okoznak a különböző társadalmak szenvedést?) legfontosabb teoretikus kédésük az, vajon kultúránk lehetővé teszi-e és ha igen, miként, a szenvedés tudomásulvételét. Választ keresnek a társadalmi szenvedés mibenlétére, tapasztalatainkba és életfilozófiánkba való beilleszthetőségére, szoros összefüggésben a dolog elbeszélhetőségével. (Veena Das: Language and Body: Transactions in the Construction of Pain) A szenvedésre adott hagyományos vallásos teleologikus magyarázat helyébe, amelyet többek között éppen a tömegmészárlások XX. századi mértéktelensége ingatott meg, nem került más, csak a szégyenteljes csönd. Ez a csönd uralkodik a gyilkos hatalmak cenzúrája következtében a nemzetszépítő politikai beszédben, de a "kárpótlás" nyelvében és a médiák hangzavarában is. Odaát ölnek, én itt reggelizem.
  Az 1994-es Pulitzer-díjat Kevin Carter nyerte el a New York Timesban megjelent fotójával, amelyen éhségtől összeesett apró szudáni kislány látható, háta mögött keselyű ólálkodik. "A nélkülözés ikonjává vált." A képet nézve felmerül a kérdés: a fotós miért nem kergette el a keselyűt? Miért nem segített inkább? Húsz percig várt, hátha a keselyű kitárja a szárnyát, de nem tárta. Carter tisztában volt a fotózsurnalizmus dilemmáival. "Vizuálisan kellett gondolkodnom... Ráközelítek a halott lőtt sebére, piros fröcskölés. Terjed a kekiszínű egyenruhán, vérmedence a homokban. A halott ember arca szürke. Hiába, látványt csinál az ember. Valami felkiált bennem, >>Istenem<<. De most dolgozni kell. Gondolkodni ráér később..." (Arthur and Joan Kleinmann: Cultural Appropriation of Suffering in Our Time) A Rockefeller Alapítvány vendégházában, a Comói-tó partján, Bellaggióban borjúfrikásszé mellett a társadalmi szenvedésről ékesszólni, ez is hordoz magában morális dilemmákat. Előadások, konferenciák, könyvek, televíziós műsorok, pénz, karrier, díjak a szenvedés képeinek kisajátításáért. A Kleinmann-cikkben idézett Michael Shapiro-sor találóan világít rá a morális dilemmát okozó episztemológiai paradoxonra: "a megjelenítés a jelenlét hiánya, minthogy azonban a valóság soha nincs teljesen jelen a számunkra -, azt, hogy hogyan valóságos számunkra, mindig valamilyen megjelenítési művelet közvetíti..."
  A tudósítástól a tudomásulvételig, ez lehetne a kötet összefoglaló címe. Van-e grammatikai lehetőség a másik fájdalmának átérzésére, ahogy Wittgenstein írja: azt mondani, hogy itt fáj, és rámutatni a szomszédom karjára.
  A túlélők elbeszélései okozhatnak ilyen fájdalmat és az irodalom. Már annak, aki akarja. Mert amúgy... Az indiai és pakisztáni férfiak többsége elkergette vagy megölte az asszony-csereegyezmények alapján hazatért megerőszakolt feleségét, akire a földfoglaló ellenség ráírta: éljen India vagy győzelem Pakisztánnak, hogy ne érje szégyen a ház elejét.

Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: buksz@c3.hu