Ingvild Holvik 
Boldogságpályán

Állok a fürdőben, és a szempillám festem. Ünnepélyesség illata leng körbe, az a finom illat, amit apa különleges alkalmakkor használ. Nem tehetek róla, de azt a kellemes bizsergést érzem a gyomromban, mint karácsonykor vagy május 17-én szoktam, de leginkább karácsonykor. Nem mintha még mindig gyerek volnék, gondolom, de meg is bánom, mert szeretnék engedni ennek a bizsergésnek, ami lazítja a keserűségem, és várakozással telivé, meg boldoggá tesz, még ha nincs is különösebb okom boldognak vagy akár várakozással telinek lenni. Már nem bírok többet a vizsgámra gondolni. Beszívom apa finom illatát, valamiféle melegség jár át, eszembe jut minden, amit értünk tett, hogy jó legyen nekünk. Kedvem támad kiöltözni, felvenni azt a fekete ruhát, amit Nagyi temetésére vettem, túlöltözöttnek fogom érezni magam, de nincs más, amit felvehetnék. 
 Elkészülsz lassan, hallom apát az előszobából. Két perc, válaszolom. Gry, szól apa, hogy állsz? Könnyedén kopogtat az ajtaján, talán elaludt, de Grynek úgysem kell olyan sok idő, hogy elkészüljön, apának fölösleges idegeskednie. Kirúzsozom magam, vörös és sötétvörös között választhatok. Túl sápadt vagyok a sötét hússzínhez, a vérvöröset választom. Ez így elég harsány lesz, nem vagyok túl nagy hangulatban, innom kellett volna valamit, csak egy sört talán. Tudom, hogy apa leginkább annak örül, ha Gry semmit sem iszik, és mi meg szolidárisak vagyunk. Egy pohár bor azért csak lecsúszhat a vacsorához, így kell lennie, nem tudom elképzelni, hogy csak ásványvizet igyunk vagy üdítőt. Gry, szól apa újra, elkészültél, Gry ajtaja kinyílik, hallom Gry motyogását, meg apa aggódó hangját, vajon most mit motyoghat. De hát apa annyira szeretné, hogy velünk legyen, én is szeretném, ha jönne, ha akarna jönni.
 Kiviharzok a fürdőből be a szobámba, kiveszem a ruhát a szekrényből és belebújok a hűvös anyagba. A francba, leesik, hogy nincs harisnyám, kihúzom a zoknis fiókot, és gyorsan keresgélni kezdek, siker nélkül persze, bemegyek apa szobájába, kinyitom anya fehérneműs fiókját, és ott találok egyet. A szintetikus anyag hangosan csúszik a nedves bőrömön. Libabőrös leszek. Térd fölött elszakadt, de nem fog látszódni, csak ma este veszem fel, aztán visszateszem a helyére és majd veszek magamnak egy vagonra való fekete nejlonharisnyát. Apa épp akkor csukja be Gry ajtaját, amikor kiérek az előszobába, kérdőn néz rám. Elengedlek, várj, mondom. Mosolyog, fáradt, de kedves a mosolya. Te sem figyelsz különösebben a súlyodra, mondja, neked sem ártana, ha felszednél egy keveset. Gry is jön, kérdem, még szép, hogy jön, válaszol. 
Gry kilép a szobájából, farmerben és pólóban, amin egy turista szövetkezet T betűje díszeleg, felette meg egy agyonmosott kapucnis pulóver. Megnyitja a csapot a fürdőben, szinte hallom, ahogy a fogkefe dörzsöli az ínyét. Így jössz, kérdi apa, amikor Gry kijön, felvehetnél valami csinosabbat, egy blúzt vagy valami hasonlót, nem? Nincsen semmilyen blúzom, mondja Gry. Kölcsönvehetnéd a ruhámat, mondom, szeretnéd? Nem, válaszol Gry, nem szeretném. De, csak vedd fel, mondom, van más is, amit felvehetek. Leveszem a ruhát és odaadom neki. Hiszen azt mondtad, hogy tetszik, neked biztosan jobban áll, mint nekem. Tessék, gondolom, visszamegyek a szobámba, és csak remélni tudom, hogy akad valami jó darab, amiről megfeledkeztem, hogy valamikor begyűrtem a szekrénybe. Hogy volt idő, amikor szépnek éreztem magam ezekben a cuccokban. A legjobb, amire rábukkanok, egy ötéves blúz, berakásokkal az ujján meg a mellén, a konfirmálós blúzom, fura, hogy még mindig rám jön. Kihasználom az alkalmat, hogy belekortyoljak az üveg ginbe, amit a szekrényemben tartok. A blúz egész tűrhető, különben is kabát lesz rajtam, és kicsi a valószínűsége, hogy ismerősbe botlunk az étteremben. És utána úgy sem megyek bulizni. Még egy korty gin, muszáj vigyorogni magamon, ahogy itt állok, és zug-iszom, de az nem igazságos, hogy nem ihatok ma. Tényleg úgy érzem, hogy megérdemelnék egy kis ünneplést. 
Lám, lám, lám, milyen csinosak a hölgyek, mondja apa. Gry a tükör előtt áll, elveszve bámul rám, egy kísértethez hasonlít abban a bő fekete ruhában. És én meg, a női piperkőc, már csak egy sétapálca hiányzik a kezemből. Apa beáll mögénk, és végigszánt a fésűvel a haján. A taxi már vár ránk, amikor leérünk, így megússzuk, hogy a szomszédok megbámuljanak.

A hely egész családias, a belső tér kicsi, a hat asztal, ami barátságos, kockás terítővel van megterítve, túlságosan is közel áll egymáshoz. Mind foglalt. Csak az egyik asztalnál ülnek, egy fiatal pár, alig lehetnek többek nálam. Egy idősebb nő fehér blúzban, fekete szoknyában és színházi sminkben az asztalunkhoz vezet minket, és elénk teszi az étlapot. Fehér fejbőre tompán világít gyér, vörös haján keresztül. Inni mit parancsolnak, kérdi. Whiskyt, mondja Gry, Four Roses-t. Bourbon-ünk nincs, válaszol a nő. Ásványvizet kérünk, szól apa, gin tonicot, mondja Gry. Hát jó, köszörüli meg apa a torkát, kérsz aperitifet, Stine? Egy gin tonicot, ha lehet, felelem. Apa három ásványvizet és három gin tonicot rendel. Ő sem gondolja komolyan, hogy rákényszerítheti Gryt, hogy velünk tartson, utána pedig megtiltsa neki, hogy igyon, amíg nem viszi túlzásba. Próbálok a cirkalmas betűkkel megírt étlapra koncentrálni. A pincérnő visszatér az italokkal. Akkor koccintsunk, mondja apa, igyunk Stine egészségére, gratulálunk a sikeres vizsgádhoz. Majd meglátjuk, mondom, még egy darabig várni kell az eredményre. Nem kell szerénykedni, mondja apa, pont neked, aki mindig olyan ügyes voltál. A világ legjobb pszichológusa leszel. Szívószállal iszik bele az italába, megható a látvány. Gry viszont kihalássza szívószálát a gin tonicból, és a terítőre teszi, mielőtt inna.
 Köszönjük a meghívást, szólok apához. És köszönet, hogy velünk tartottál, fordulok Gryhöz. Ugyan már, mondja Gry, ez csak természetes. De tényleg így gondolom, mondom. Maró szarkazmusa annyira elszomorít. Én is, mondja Gry. Értem. Remek, hogy elhoztatok egy étterembe, hogy megünnepelhessük a kishúgomat, mondja Gry, a lenyűgöző pszichológuspalántát. Most gúnyolódsz, mondom. Valóban, kérdi Gry. Muszáj ezt, kérdi apa, legyetek észnél, mind a ketten. Igen, mind a ketten, mondom. Azért csak kifejthetem, hogy milyen nagy öröm folyamatosan egy ilyen nagy pszichológus tehetség közelében lenni, mondja Gry. Gry, mondja apa, mi a fenéről beszélsz, kérdem én, Stine, szól oda apa. Például hihetetlenül hasznos számomra, hogy bármit mondok, azonnal lereagáljátok, mondja Gry, jó tudni, hogy gúnyos vagyok, különösen, amikor én magam nem vagyok ezzel tisztában. Rendben van, mondja apa, most már nyugodj meg Gry, ne feledd, hogy társaságban vagyunk. És akkor mi van, kérdi Gry, azért a véleményemet csak kifejthetem társaságban is. Nem hiszem, hogy teljesen komolyan gondoltad, amit mondtál, válaszol apa, nem voltál valami kedves Stinével. Mert hiszen te is sokkal jobban tudod, hogy mire gondolok, naná hogy, mondja Gry. Tulajdonképp túl szép, hogy igaz legyen, hogy egy ilyen nagyszerű pszichológuscsaládba születtem, folytatja Gry, mivel én meg olyan diszfunkcionális vagyok, hihetetlen szerencse, az meg biztosan csak pech, hogy én meg ilyen lettem, hogy semmi közöm ehhez a remekbeszabott családhoz. Ráordítanék, hogy fogja be, de ehelyett csak annyit mondok, hogy kurvára nem jó tudni, hogy mit gondolsz, viszont jó tudni, hogy minden bajodért minket okolsz, így legalább jobban értem, hogy miért vagy olyan átkozottul búvalbaszott egyfolytában. Fura, hogy ez korábban nem esett le neked, mondja Gry. 
 Tudjuk már, hogy mit szeretnénk rendelni, kérdi a vöröshajú pincérnő, észrevétlenül lopódzott oda hozzánk. Még egy kis időre lenne szükségünk, mondja apa. Én nem vagyok éhes, szólal meg Gry. Ennie kell, kedvesem, szól közbe a vöröshajú pincérnő . Aha, mondja Gry. Manapság a fiatal lányok túl sokat dohányoznak, és keveset esznek, folytatja a pincérnő. Lehet, mondja Gry. A nő tovább megy. Hogy lehet valaki ennyire pofátlan, kérdem. Igaza van, mondja Gry, jó, hogy nem mindenki olyan álszent. Apa mély lélegzetet vesz, majd hangosan fújja ki a levegőt, így sóhajt, halat vagy húst kértek, kérdi, majd hangosan csettint a nyelvével, én bizony ma lúgozott halat eszek. Mintha el is felejtette volna, mi minden hangzott el, és most már csak az evésre tudna gondolni. 
 A pici helyiségben könnyű felfedezni a mosdót, felállok és bemegyek. Bezárom az ajtót, lehúzom a nadrágom meg a bugyim és leülök. A combomra dőlök, fejemet a tenyeremmel támasztom meg. Hogy is tehettem úgy, mintha nem emlékeznék, mintha képtelen volnék belátni a következményeket, hiszen már jóval korábban sejthettem volna, hogy mi lesz. Hiszen érzem én, hogy Gry már nem visel el, és az a legrosszabb, hogy megértem. Túl empatikus vagyok, túlságosan is megértem őt. 
Sejthettem volna, már amikor meglátogattam Troms?ben, és ő megkérdezte, hogy apának miről is fogok beszámolni. Akkor ott valami meghasadt, és a repedésen hideg fény szűrődött be, és én tudtam, hogy valami megbomlott köztünk. Persze apa fizette a repülőjegyem, miután Gry bejelentette, hogy nem jön haza karácsonyra, de én nem így tekintettem arra a látogatásra. Naná, hogy apa aggódott, de nekem semmilyen tervem nem volt, csak örültem, hogy Troms?be utazhattam. 
 Ültünk a csupasz albérletben és Four Roses-t ittunk Tine tejlógós poharakból, ugyanúgy, mint amikor Gry bergeni lakásán éjszakáztam. De amikor átment szentimentálisba, már nem tudtam követni, annak ellenére, hogy vele szerettem a legjobban iszogatni. 
 Nem hiszek a lelkitársban, mondta Gry, az emberhez a testvére áll a legközelebb. És arra gondoltam, biztosan arra céloz, hogy mi milyen jól megértjük egymást. Hogy mi milyen jól megvagyunk együtt. 
 De, mondta Gry, nem lehetünk összenőve egy életen át, mint két vénkisasszony. Az embernek idővel le kell válnia, nem igaz.
 Bólogattam, de kissé bizonytalanul, mert nem tudtam, hogy hova a fenébe akar kilyukadni. 
 Ígérd meg, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot, akkor is, ha többet már nem találkozunk olyan sűrűn.  
 Naná, hogy tartjuk a kapcsolatot, vágtam rá. De azért fura lesz így nélküled a karácsony.
 Tudom, mondta Gry. De pont ez a lényeg.
 A lényeg, mondtam. 
 Amikor valamit készpénznek veszünk, mondja Gry. Akkor fura érzés, ha aztán mégsem úgy alakul, ahogy azt szeretnénk.  De nem gondolnám, hogy bármi okunk is lenne azt várni, hogy majd minden karácsonyt együtt töltünk. 
 De hát ez hagyományosan egy családi ünnep, mondtam. 
 A hagyományok azért vannak, hogy megszegjék őket, mondta Gry. Most úgy döntöttem, hogy szeretnék itt maradni Troms?ben. Semmi kedvem fokozni a szén-dioxid kibocsájtást a világon. 
 De hát nem kell repülnöd. Jöhetsz hajóval vagy vonattal is. 
 Vonat nincs innét Bergenbe, mondta Gry. De amúgy sem aktuális. 
 Fáradtnak tűnt. Alig tudta nyitva tartani a szemeit. Én meg nem mertem többet nyavalyogni, próbáltam megérteni, hogy milyen nehéz lehet neki. Annak ellenére, hogy inkább tűnt könnyűnek a helyzete. 
 Csikart a hasam, de semmi nem történt, nem maradhatok itt ücsörögve. Kezet kell mosnom, aztán ki kell mennem, el innét. Elmehetnék az albérletembe. Az órámra nézek, 20.14. Beugorhatnék a Garázsba, eliszogathatnék egy sört úgy éjfélig, aztán tovább mehetnék a Negyedbe, valami vizsgabulit tartanak. Lehet, hogy lesz ott valaki a szakról, aki megismer. Talán majd szóba bírok elegyedni valakivel, csak legyen mindenki elég részeg. Csak fel kell kapni a kabátomat, meg a táskámat, és aztán nyomás. 
 Visszamegyek az asztalhoz, ahol apa kezét Gry hideg kézfején nyugtatva ül. Szegény, szegény apa, szeretném megölelni, de csak össze kell szedni a cuccaimat és lelépni, most nem szabad leülnöm, mert akkor itt maradok, és eltolom az egész elmenetelt. Aztán meglátom Gry könnyektől áztatott arcát, a könnycseppek a fekete ruhámra gördülnek, az orra alól a terítőre folynak. Leülök. Most mondjad, szól apa Grynek, fontos, hogy elmondd Stinének hogyan éled meg az eseményeket. Gry vörös szemekkel mered rám. Mi az, kérdem én. Megtörli az orrát. Arcomon kérdő kifejezés jelenik meg, amíg várom, hogy kifújja az orrát a szalvétába. Sajnálom, mondja Gry, hogy olyan mérges lettem. De azt mondtad, hogy gúnyos vagyok, amikor én csak kedves próbáltam lenni. Értem, mondom. De amit mondtál, az nem úgy van. Sajnálom, hogy úgy gondolod. De szerinted tényleg furcsa, mondja Gry, furcsa, hogy így érzek. Nem tudom, válaszolok, csak pocsék a kedvem, mert borzalmas volt a vizsga. Biztos emiatt értelmeztem a lehető legrosszabbul, amit mondtál. Amíg te csak kedves próbáltál lenni, mondom. Nem értem, hogy miért kell mindig ennyire önkritikusnak lenned, szólal meg apa, de ha ez bármilyen vigaszt is jelent a számodra, nekem is újra le kellett tennem az alapvizsgát, hogy bejussak a szakképzésre. Nem akarok többet erről beszélni, mondom, és érzem, hogy ez mennyire így van, hogy mennyire szomorú vagyok. Semmi értelme azon nyafogni, hogy filozófiából jegyet sem szereztem meg azért kapni lecseszést, hogy mindenki mást hibáztatok, holott csakis az én hibám, hogy nem tudtam, a filozófia szeminárium kötelező. Túl késő, hogy megpróbáljak kapcsolatot kialakítani a többi pszichológia hallgatóval, akiknek már rég magánrendelőjük lesz, mire én egyáltalán bejutok a képzésre. És túlságosan is késő már a Garázsba menni, ahogy most áll a helyzet, semmi értelme ott ülni, és boldogra inni magamat, egyedül, ilyen öltözetben. Csak meg kell próbálnom túlélni az estét, ami talán még jobbra is fordulhat, aztán szépen hazamenni, együtt apával és Gryvel. Kezdek megéhezni, szólalok meg, rendelhetnénk már. 
         (regényrészlet)

     GANGL ORSOLYA FORDÍTÁSA



Lettre, 85. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu