Ingvild Holvik
Boldogságpályán
Állok a fürdőben, és a szempillám festem. Ünnepélyesség illata leng
körbe, az a finom illat, amit apa különleges alkalmakkor használ. Nem tehetek
róla, de azt a kellemes bizsergést érzem a gyomromban, mint karácsonykor
vagy május 17-én szoktam, de leginkább karácsonykor. Nem mintha még mindig
gyerek volnék, gondolom, de meg is bánom, mert szeretnék engedni ennek
a bizsergésnek, ami lazítja a keserűségem, és várakozással telivé, meg
boldoggá tesz, még ha nincs is különösebb okom boldognak vagy akár várakozással
telinek lenni. Már nem bírok többet a vizsgámra gondolni. Beszívom apa
finom illatát, valamiféle melegség jár át, eszembe jut minden, amit értünk
tett, hogy jó legyen nekünk. Kedvem támad kiöltözni, felvenni azt a fekete
ruhát, amit Nagyi temetésére vettem, túlöltözöttnek fogom érezni magam,
de nincs más, amit felvehetnék.
Elkészülsz lassan, hallom apát az előszobából. Két perc, válaszolom.
Gry, szól apa, hogy állsz? Könnyedén kopogtat az ajtaján, talán elaludt,
de Grynek úgysem kell olyan sok idő, hogy elkészüljön, apának fölösleges
idegeskednie. Kirúzsozom magam, vörös és sötétvörös között választhatok.
Túl sápadt vagyok a sötét hússzínhez, a vérvöröset választom. Ez így elég
harsány lesz, nem vagyok túl nagy hangulatban, innom kellett volna valamit,
csak egy sört talán. Tudom, hogy apa leginkább annak örül, ha Gry semmit
sem iszik, és mi meg szolidárisak vagyunk. Egy pohár bor azért csak lecsúszhat
a vacsorához, így kell lennie, nem tudom elképzelni, hogy csak ásványvizet
igyunk vagy üdítőt. Gry, szól apa újra, elkészültél, Gry ajtaja kinyílik,
hallom Gry motyogását, meg apa aggódó hangját, vajon most mit motyoghat.
De hát apa annyira szeretné, hogy velünk legyen, én is szeretném, ha jönne,
ha akarna jönni.
Kiviharzok a fürdőből be a szobámba, kiveszem a ruhát a szekrényből
és belebújok a hűvös anyagba. A francba, leesik, hogy nincs harisnyám,
kihúzom a zoknis fiókot, és gyorsan keresgélni kezdek, siker nélkül persze,
bemegyek apa szobájába, kinyitom anya fehérneműs fiókját, és ott találok
egyet. A szintetikus anyag hangosan csúszik a nedves bőrömön. Libabőrös
leszek. Térd fölött elszakadt, de nem fog látszódni, csak ma este veszem
fel, aztán visszateszem a helyére és majd veszek magamnak egy vagonra való
fekete nejlonharisnyát. Apa épp akkor csukja be Gry ajtaját, amikor kiérek
az előszobába, kérdőn néz rám. Elengedlek, várj, mondom. Mosolyog, fáradt,
de kedves a mosolya. Te sem figyelsz különösebben a súlyodra, mondja, neked
sem ártana, ha felszednél egy keveset. Gry is jön, kérdem, még szép, hogy
jön, válaszol.
Gry kilép a szobájából, farmerben és pólóban, amin egy turista szövetkezet
T betűje díszeleg, felette meg egy agyonmosott kapucnis pulóver. Megnyitja
a csapot a fürdőben, szinte hallom, ahogy a fogkefe dörzsöli az ínyét.
Így jössz, kérdi apa, amikor Gry kijön, felvehetnél valami csinosabbat,
egy blúzt vagy valami hasonlót, nem? Nincsen semmilyen blúzom, mondja Gry.
Kölcsönvehetnéd a ruhámat, mondom, szeretnéd? Nem, válaszol Gry, nem szeretném.
De, csak vedd fel, mondom, van más is, amit felvehetek. Leveszem a ruhát
és odaadom neki. Hiszen azt mondtad, hogy tetszik, neked biztosan jobban
áll, mint nekem. Tessék, gondolom, visszamegyek a szobámba, és csak remélni
tudom, hogy akad valami jó darab, amiről megfeledkeztem, hogy valamikor
begyűrtem a szekrénybe. Hogy volt idő, amikor szépnek éreztem magam ezekben
a cuccokban. A legjobb, amire rábukkanok, egy ötéves blúz, berakásokkal
az ujján meg a mellén, a konfirmálós blúzom, fura, hogy még mindig rám
jön. Kihasználom az alkalmat, hogy belekortyoljak az üveg ginbe, amit a
szekrényemben tartok. A blúz egész tűrhető, különben is kabát lesz rajtam,
és kicsi a valószínűsége, hogy ismerősbe botlunk az étteremben. És utána
úgy sem megyek bulizni. Még egy korty gin, muszáj vigyorogni magamon, ahogy
itt állok, és zug-iszom, de az nem igazságos, hogy nem ihatok ma. Tényleg
úgy érzem, hogy megérdemelnék egy kis ünneplést.
Lám, lám, lám, milyen csinosak a hölgyek, mondja apa. Gry a tükör előtt
áll, elveszve bámul rám, egy kísértethez hasonlít abban a bő fekete ruhában.
És én meg, a női piperkőc, már csak egy sétapálca hiányzik a kezemből.
Apa beáll mögénk, és végigszánt a fésűvel a haján. A taxi már vár ránk,
amikor leérünk, így megússzuk, hogy a szomszédok megbámuljanak.
A hely egész családias, a belső tér kicsi, a hat asztal, ami barátságos,
kockás terítővel van megterítve, túlságosan is közel áll egymáshoz. Mind
foglalt. Csak az egyik asztalnál ülnek, egy fiatal pár, alig lehetnek többek
nálam. Egy idősebb nő fehér blúzban, fekete szoknyában és színházi sminkben
az asztalunkhoz vezet minket, és elénk teszi az étlapot. Fehér fejbőre
tompán világít gyér, vörös haján keresztül. Inni mit parancsolnak, kérdi.
Whiskyt, mondja Gry, Four Roses-t. Bourbon-ünk nincs, válaszol a nő. Ásványvizet
kérünk, szól apa, gin tonicot, mondja Gry. Hát jó, köszörüli meg apa a
torkát, kérsz aperitifet, Stine? Egy gin tonicot, ha lehet, felelem. Apa
három ásványvizet és három gin tonicot rendel. Ő sem gondolja komolyan,
hogy rákényszerítheti Gryt, hogy velünk tartson, utána pedig megtiltsa
neki, hogy igyon, amíg nem viszi túlzásba. Próbálok a cirkalmas betűkkel
megírt étlapra koncentrálni. A pincérnő visszatér az italokkal. Akkor koccintsunk,
mondja apa, igyunk Stine egészségére, gratulálunk a sikeres vizsgádhoz.
Majd meglátjuk, mondom, még egy darabig várni kell az eredményre. Nem kell
szerénykedni, mondja apa, pont neked, aki mindig olyan ügyes voltál. A
világ legjobb pszichológusa leszel. Szívószállal iszik bele az italába,
megható a látvány. Gry viszont kihalássza szívószálát a gin tonicból, és
a terítőre teszi, mielőtt inna.
Köszönjük a meghívást, szólok apához. És köszönet, hogy velünk
tartottál, fordulok Gryhöz. Ugyan már, mondja Gry, ez csak természetes.
De tényleg így gondolom, mondom. Maró szarkazmusa annyira elszomorít. Én
is, mondja Gry. Értem. Remek, hogy elhoztatok egy étterembe, hogy megünnepelhessük
a kishúgomat, mondja Gry, a lenyűgöző pszichológuspalántát. Most gúnyolódsz,
mondom. Valóban, kérdi Gry. Muszáj ezt, kérdi apa, legyetek észnél, mind
a ketten. Igen, mind a ketten, mondom. Azért csak kifejthetem, hogy milyen
nagy öröm folyamatosan egy ilyen nagy pszichológus tehetség közelében lenni,
mondja Gry. Gry, mondja apa, mi a fenéről beszélsz, kérdem én, Stine, szól
oda apa. Például hihetetlenül hasznos számomra, hogy bármit mondok, azonnal
lereagáljátok, mondja Gry, jó tudni, hogy gúnyos vagyok, különösen, amikor
én magam nem vagyok ezzel tisztában. Rendben van, mondja apa, most már
nyugodj meg Gry, ne feledd, hogy társaságban vagyunk. És akkor mi van,
kérdi Gry, azért a véleményemet csak kifejthetem társaságban is. Nem hiszem,
hogy teljesen komolyan gondoltad, amit mondtál, válaszol apa, nem voltál
valami kedves Stinével. Mert hiszen te is sokkal jobban tudod, hogy mire
gondolok, naná hogy, mondja Gry. Tulajdonképp túl szép, hogy igaz legyen,
hogy egy ilyen nagyszerű pszichológuscsaládba születtem, folytatja Gry,
mivel én meg olyan diszfunkcionális vagyok, hihetetlen szerencse, az meg
biztosan csak pech, hogy én meg ilyen lettem, hogy semmi közöm ehhez a
remekbeszabott családhoz. Ráordítanék, hogy fogja be, de ehelyett csak
annyit mondok, hogy kurvára nem jó tudni, hogy mit gondolsz, viszont jó
tudni, hogy minden bajodért minket okolsz, így legalább jobban értem, hogy
miért vagy olyan átkozottul búvalbaszott egyfolytában. Fura, hogy ez korábban
nem esett le neked, mondja Gry.
Tudjuk már, hogy mit szeretnénk rendelni, kérdi a vöröshajú pincérnő,
észrevétlenül lopódzott oda hozzánk. Még egy kis időre lenne szükségünk,
mondja apa. Én nem vagyok éhes, szólal meg Gry. Ennie kell, kedvesem, szól
közbe a vöröshajú pincérnő . Aha, mondja Gry. Manapság a fiatal lányok
túl sokat dohányoznak, és keveset esznek, folytatja a pincérnő. Lehet,
mondja Gry. A nő tovább megy. Hogy lehet valaki ennyire pofátlan, kérdem.
Igaza van, mondja Gry, jó, hogy nem mindenki olyan álszent. Apa mély lélegzetet
vesz, majd hangosan fújja ki a levegőt, így sóhajt, halat vagy húst kértek,
kérdi, majd hangosan csettint a nyelvével, én bizony ma lúgozott halat
eszek. Mintha el is felejtette volna, mi minden hangzott el, és most már
csak az evésre tudna gondolni.
A pici helyiségben könnyű felfedezni a mosdót, felállok és bemegyek.
Bezárom az ajtót, lehúzom a nadrágom meg a bugyim és leülök. A combomra
dőlök, fejemet a tenyeremmel támasztom meg. Hogy is tehettem úgy, mintha
nem emlékeznék, mintha képtelen volnék belátni a következményeket, hiszen
már jóval korábban sejthettem volna, hogy mi lesz. Hiszen érzem én, hogy
Gry már nem visel el, és az a legrosszabb, hogy megértem. Túl empatikus
vagyok, túlságosan is megértem őt.
Sejthettem volna, már amikor meglátogattam Troms?ben, és ő megkérdezte,
hogy apának miről is fogok beszámolni. Akkor ott valami meghasadt, és a
repedésen hideg fény szűrődött be, és én tudtam, hogy valami megbomlott
köztünk. Persze apa fizette a repülőjegyem, miután Gry bejelentette, hogy
nem jön haza karácsonyra, de én nem így tekintettem arra a látogatásra.
Naná, hogy apa aggódott, de nekem semmilyen tervem nem volt, csak örültem,
hogy Troms?be utazhattam.
Ültünk a csupasz albérletben és Four Roses-t ittunk Tine tejlógós
poharakból, ugyanúgy, mint amikor Gry bergeni lakásán éjszakáztam. De amikor
átment szentimentálisba, már nem tudtam követni, annak ellenére, hogy vele
szerettem a legjobban iszogatni.
Nem hiszek a lelkitársban, mondta Gry, az emberhez a testvére
áll a legközelebb. És arra gondoltam, biztosan arra céloz, hogy mi milyen
jól megértjük egymást. Hogy mi milyen jól megvagyunk együtt.
De, mondta Gry, nem lehetünk összenőve egy életen át, mint két
vénkisasszony. Az embernek idővel le kell válnia, nem igaz.
Bólogattam, de kissé bizonytalanul, mert nem tudtam, hogy hova
a fenébe akar kilyukadni.
Ígérd meg, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot, akkor is, ha többet
már nem találkozunk olyan sűrűn.
Naná, hogy tartjuk a kapcsolatot, vágtam rá. De azért fura lesz
így nélküled a karácsony.
Tudom, mondta Gry. De pont ez a lényeg.
A lényeg, mondtam.
Amikor valamit készpénznek veszünk, mondja Gry. Akkor fura érzés,
ha aztán mégsem úgy alakul, ahogy azt szeretnénk. De nem gondolnám,
hogy bármi okunk is lenne azt várni, hogy majd minden karácsonyt együtt
töltünk.
De hát ez hagyományosan egy családi ünnep, mondtam.
A hagyományok azért vannak, hogy megszegjék őket, mondta Gry.
Most úgy döntöttem, hogy szeretnék itt maradni Troms?ben. Semmi kedvem
fokozni a szén-dioxid kibocsájtást a világon.
De hát nem kell repülnöd. Jöhetsz hajóval vagy vonattal is.
Vonat nincs innét Bergenbe, mondta Gry. De amúgy sem aktuális.
Fáradtnak tűnt. Alig tudta nyitva tartani a szemeit. Én meg nem
mertem többet nyavalyogni, próbáltam megérteni, hogy milyen nehéz lehet
neki. Annak ellenére, hogy inkább tűnt könnyűnek a helyzete.
Csikart a hasam, de semmi nem történt, nem maradhatok itt ücsörögve.
Kezet kell mosnom, aztán ki kell mennem, el innét. Elmehetnék az albérletembe.
Az órámra nézek, 20.14. Beugorhatnék a Garázsba, eliszogathatnék egy sört
úgy éjfélig, aztán tovább mehetnék a Negyedbe, valami vizsgabulit tartanak.
Lehet, hogy lesz ott valaki a szakról, aki megismer. Talán majd szóba bírok
elegyedni valakivel, csak legyen mindenki elég részeg. Csak fel kell kapni
a kabátomat, meg a táskámat, és aztán nyomás.
Visszamegyek az asztalhoz, ahol apa kezét Gry hideg kézfején
nyugtatva ül. Szegény, szegény apa, szeretném megölelni, de csak össze
kell szedni a cuccaimat és lelépni, most nem szabad leülnöm, mert akkor
itt maradok, és eltolom az egész elmenetelt. Aztán meglátom Gry könnyektől
áztatott arcát, a könnycseppek a fekete ruhámra gördülnek, az orra alól
a terítőre folynak. Leülök. Most mondjad, szól apa Grynek, fontos, hogy
elmondd Stinének hogyan éled meg az eseményeket. Gry vörös szemekkel mered
rám. Mi az, kérdem én. Megtörli az orrát. Arcomon kérdő kifejezés jelenik
meg, amíg várom, hogy kifújja az orrát a szalvétába. Sajnálom, mondja Gry,
hogy olyan mérges lettem. De azt mondtad, hogy gúnyos vagyok, amikor én
csak kedves próbáltam lenni. Értem, mondom. De amit mondtál, az nem úgy
van. Sajnálom, hogy úgy gondolod. De szerinted tényleg furcsa, mondja Gry,
furcsa, hogy így érzek. Nem tudom, válaszolok, csak pocsék a kedvem, mert
borzalmas volt a vizsga. Biztos emiatt értelmeztem a lehető legrosszabbul,
amit mondtál. Amíg te csak kedves próbáltál lenni, mondom. Nem értem, hogy
miért kell mindig ennyire önkritikusnak lenned, szólal meg apa, de ha ez
bármilyen vigaszt is jelent a számodra, nekem is újra le kellett tennem
az alapvizsgát, hogy bejussak a szakképzésre. Nem akarok többet erről beszélni,
mondom, és érzem, hogy ez mennyire így van, hogy mennyire szomorú vagyok.
Semmi értelme azon nyafogni, hogy filozófiából jegyet sem szereztem meg
azért kapni lecseszést, hogy mindenki mást hibáztatok, holott csakis az
én hibám, hogy nem tudtam, a filozófia szeminárium kötelező. Túl késő,
hogy megpróbáljak kapcsolatot kialakítani a többi pszichológia hallgatóval,
akiknek már rég magánrendelőjük lesz, mire én egyáltalán bejutok a képzésre.
És túlságosan is késő már a Garázsba menni, ahogy most áll a helyzet, semmi
értelme ott ülni, és boldogra inni magamat, egyedül, ilyen öltözetben.
Csak meg kell próbálnom túlélni az estét, ami talán még jobbra is fordulhat,
aztán szépen hazamenni, együtt apával és Gryvel. Kezdek megéhezni, szólalok
meg, rendelhetnénk már.
(regényrészlet)
GANGL ORSOLYA FORDÍTÁSA
Lettre, 85. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|