Tartalomjegyzék [Lettre 75. szám, 2009. Tél] Kezdőlap
+ betűméret | - betűméret
Aczél Géza
őszike
kihűlt szobában kóstolgatom a fogalmat: őszike még szerencse hogy a
helyiségben nincsen senkise így rezignáltan és gyorsan elég messzire ér
a gondolat törékeny sejtelmes csöndben kiterítem lelki térképemen a gondokat
az érzékeny kupacokon talán tenyeremmel is simítok egyet nehogy néhány
jajszó a racionális hálóból fölemelkedjen szétzilálva a szorongató ok-
nyomozással megteremtett rendet melynek nyugalmával valamelyest csillapítható
a végső fejezetek magánya csak hát már a műfajba is olyan őzikésen szökken
bele a gesztenyebarna képzelet felelőtlenül lágyítva a közeledő pánikos
tragédiát a langyos lombon átszűrt fény imitációjában elegendő lenne csak
a szike talán és külön a megfáradt ősz bája s ezzel a kis finom morfológiai
nüansszal átszellemülve illene felkerekedni az utolsó őszi bálra
illatos szerekkel kimosakodva az ismeretlen helyzetbe apró derűt
lopva még ha némileg félve is lépve az alattomos fájdalmakat miként a megtévedt
pályatársakat ironikusan becézve a lét alig pislákoló értelmét kényszeredetten
lenézve a végső nehéz kérdésekben lecsöndesedve némiképp azért irgalmatlanul
tekintve szét a kikölcsönzött tájon hogy a komor idő roppant zuhatagában
legalább a tér monoton terpeszkedése ne fájjon mikor biztonságos fogódzókat
keresve felfeslik a szűk szemekhez méretezett látvány melyben már nem ível
fölfelé zsenge szivárvány és a kemény vonalak kontúrjai opálosan átderengenek
valahogy így rögzíteném laza lírai keretnek ha már hatvan felett érthetetlenül
a költői teremtés vágya még fölhevül
s akárcsak egy elkésett szexuális aktusban a bizonyítás bipoláris kényszere
a kielégületlen ember sokáig tehetetlenül néz bele a technikai manőverek
fogyatkozó pátoszába minthogy csak báva kísérlet az alakítás csontvázra
vetkőztetve mivel a remény kijegesedett kristálya szádban teljesen beérett
s közelít rád a végzet a végső csönd és a már föl nem melegíthető fagyhalál
addig még hajlékony árnyjátékok billegnek a megkoszlott falakon széttöredezett
útján kezd visszafelé galoppozini a láthatár s bizonytalan kezekkel szedegeti
kis kupacokba
a szent zsugoriságába feledkező vénség a temérdek elhullajtott túlérett
magot ki tudja már melyikük volt az élmény s mit formált hihető füllentéssé
az omladozó időalagutakban azok közül melyeket a fiatalság felületes mámorában
felelőtlenül otthagyott egykor a szertelen kamasz mivel még kedvetlenül
visszatekintve sem ugyanaz erős karokkal hajtogatni széjjel
az eléd burjánzó vegetációt vagy ha pergő falevelekben egy elmohásodott
kőpadra lerogyni volna jó rapszodikus zihálással mérve a merészen ívelő
emelkedőket a teremtés felé foltos öklöket rázva szidalmazni a gödröket
tevőket majd a lankákat valahogy diszkrét mosollyal kipihenni mivel azok
merész ívei mögött már menthetetlenül ott a semmi mely mágnesként vonzza
a tétova lépegetőt ki még tiszta elméje tudatában csüggedten ereszti el
a kékségekbe nyíló hegytetőt merre a genezis óta annyian nyakukat törik
ne tagadjuk egykoron magad is elégedetten kortyolgattad volna a ritkuló
levegő éles ízeit pedig a sok meredek kapaszkodó igazi örömöt soha nem
okozott inkább valami messziről jött fokozott bizonyítási kényszer
térdelt lábaidhoz de már kihívó arcokra nem találsz melyek önzetlenül mosolyognának
ha fölülről néznéd a kölcsönben megkapott kis hazát kiben haránt a súlyos
időzónák globális méretekben minden pátosz nélkül egyszer csak eltolódtak
nagy paradigmaváltással kezdtek nyikorogva felfeküdni nyughelyeiken a rozsdásodó
holtak és csörömpölő karjaikkal sután integetve vártak valami megváltó
szűzi olajat hogy ne legyen örök nyugta annak aki kicsit még lemaradt s
lelkileg végképp lecsupaszodva nem tekereg már soha oda hol az ódaköltők
az öndicsekbe éppen belevágnak összekapkodva rozzant őszikéit int inkább
a nagy halálnak
Lettre, 2009 tél, 75. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|
Tartalomjegyzék [Lettre 75. szám, 2009. Tél] Kezdőlap
+ betűméret | - betűméret