Evgenia Ivanova
Foto Sztojanovics
1879 A szabadság íze
Az új fővárosi előkelő társaság (ugyanúgy, ahogy évekkel azelőtt a
belgrádi is) fényképezkedni akart. A Szamokovszka utcai műterembe folyamatosan
jöttek a (belgrádihoz hasonló) pántlikás asszonyok és rendjeleket viselő
urak. Egyesek a Belgrádból hozott „történelmi” kanapén fényképezkedtek,
amelyen állítólag Karavelov, Angel Kancsev és Levszki is ült... Az előharcosok
képeinek többségét, amelyek Magdalena Sztankovics házának falát díszítették
(a forradalom múzeumáét – emlékeztetett a nagymama), szintén elhozták Belgrádból.
És Rakovszki zászlaját is. És Delacroix Szabadságá-t. Csak az „?” betű
hiányzott – a bolgár nehézségek szimbóluma.
- A kanapé egyébként nem ugyanaz volt – magyarázta a nagymama –, de
nagyon hasonlított rá. Apu direkt vett olyat. Az ügyfeleknek azt mondták,
hogy a belgrádi, amelyik a régi fényképeken is látszik...
- Misztifikátorok családja – mormogta Evgenia, a sóhajtásai pedig jól
hallatszanak a felvételen.
A sok benyomás forgatagában Anasztasz elfelejtette lejegyezni a dátumokat.
Október 21-ét azonban feljegyezte. Akkor hívták össze az új nemzetgyűlést,
amelyet törvényhozónak neveztek.
A nemzetgyűlést egy speciális, amfiteátrális épületben nyitották meg,
ahol hagymaszag volt. Anasztasznak ismét sikerült helyet találnia magának
a karzaton néhány falusi asszony között, akik képviselő férjeikkel együtt
jöttek el, hogy megnézzék a fővárost.
Minden új volt: a trónbeszéd, amelyet a fejedelem bolgár nyelven mondott
el (erős akcentussal), a külön padok a minisztereknek, a „Le a kormánnyal”
jelszó, amelyet elsőként Sztambolov mondott ki (aki már rendes képviselő
volt – magyarázta a nagymama), majd az egész terem átvett.
„Rombolók, nihilisták és ármánykodók!” ordította a miniszterelnök,
és beadta az egész kormány lemondását, amit a fejedelem nem fogadott el.
Segítséget kért a nagybátyjától, a cártól a nihilisták ellen. Vagy legalább
tanácsot. Időközben Bécsből megérkezett egy másik tanácsadó – Konstantin
Jireček, a híres történész.
„Művelt fiatalember, de mindentől undorodik nálunk” – írta Anasztasz
október 31-én, amikor együtt volt vele egy vacsorán Marko Balabanovnál.
(Hogy hogyan került ebbe a konzervatív körbe, nagymama nem tudta. Azt
feltételezte, hogy felújította a szvistovi kapcsolatait az akkori kormányzóhelyettessel.
„Tehát képmutató volt” – foglalta össze Evgenia.)
Jireček mély benyomást tett rá ellentmondást nem tűrő nézeteivel, amelyeket
az első falat juhsajt után fejtett ki, aminek a szagától összefacsarodott
az orra. A nemzetgyűlésről például ezt mondta:
– Hihetetlen naivitás, szinte a négerek felszabadítására emlékeztet.
Csak üres fecsegés, az idő vesztegetése. Állandó támadások a hivatalok
ellen, de konkrét tények nélkül (szenvedés, sóhajtások)... Semmi elképzelés
arról, hogyan javítsanak a dolgokon. A falusiak bután ülnek, és úgy emelgetik
a kezüket, mintha parancsszóra tennék.
A vonzó Balabanova asszony („a teljesen európai műveltségű bolgár nő
első példánya” – gondolta Jireček, – „mert nem ismerte Mariolát és Evgeniát”
– gondolta Anasztasz) hangosan felkacagott. Ettől felbátorodva a történész
így folytatta:
- Sok megemészthetetlen politikai teória, hiányos, félig megtanult
dolgok külföldön. Csak romboló tendenciák, semmi építő. Mit képvisel az
ellenzék? A félművelt ország természetes támasza az európai adminisztratív
renddel szemben...
- Miniszternek csak külföldit szabad megválasztani – szólalt meg a
kövérkés Konsztantin Sztoilov. – Bolgárt semmi esetre sem!
Sztoilov és Jireček barátok voltak.
- A bolgár mészárlások még egyszer meg fognak ismétlődni – mondta a
történész –, vagyis a bolgárok egymást fogják lemészárolni.
A feldühödött Anasztasz ezt írta a naplójába:
„Ahol az Úr lyukat hagyott, egy csehvel tömte be.”
November 12-én megdőlt a kormány. Nagybátyja, a cár tanácsára a fejedelem
végül elfogadta a miniszterek lemondását. Ez azonban nem volt elég az ellenzéknek,
és azt kiabálta:
„Bíróságra a miniszterekkel. Halálos ítéletet!”
Anasztasz felidézte Jireček szavait a bolgár mészárlásokról, és még
jobban haragudott a tudós csehre, akinek igaza lett...
„Tragikomédia – mondta a kövérkés Sztoilov. – A nép gyáva. Sokat beszél,
de a tettektől fél.”
November 12-én késő este Anasztasz ezt írta:
„Esteledett. A faépület termében csak néhány gázlámpa volt, vörös posztó
az asztalokon és a székeken, a képviselők fejének sűrűje és a tele páholyok,
a fojtogató levegő – mintha a Balkán-félsziget számos hazafiának árnyát
láttam volna, akiket a saját honfitársaik öltek meg...”
(Evgenia közbevetette, hogy ez magától Jirečektől származik, a Bolgár
napló című művéből. Akkoriban még nem jelent meg, nem tudom, hol látta.
Amikor később megjelent, láttam, hogy november 12-én csak néhány pletyka
van benne.)
Mészárlásokra azonban mégsem került sor. A fejedelem Karavelovot bízta
meg kormányalakítással. Úgy tűnt, hogy a liberálisok fognak győzni.
November 17-én a Nemzetgyűlés körüli fákra plakátokat akasztottak a
következő felirattal:„Aki miniszter akar lenni, jelenjen meg Karavelovnál
vagy szárnysegédjénél, Ceko bácsinál és a szamarainál.” Cím is fel volt
tüntetve. Azt beszélték, hogy ? „naplopó” Nacsovics ragasztotta ki őket.
A „derék” képviselők morogtak, hogy minden új kormány rosszabb az előzőnél,
és szét akartak széledni.
„Haus der Gemeinen”-nek (a faragatlanok házának) nevezte Jireček a
nemzetgyűlést.
A fejedelem nem fogadta el a liberális kormányt, és azzal fenyegetőzött,
hogy lemond a trónról. Karavelov pedig kijelentette, hogy feloszlatja a
nemzetgyűlést. Ismét írtak Pétervárra.
Amíg a cár válaszára vártak, az úri társaság mulatozott. November 23-án
a Sándor-kertben egy cseh zenekar játszott. Keringőt és körtáncot jártak,
vándorszínészek jártak lovon a közönség között, Balabanov előadást tartott
Don Quijote de la Mancháról és az európai lovagságról, a francia konzul
kutyája pedig időnként halkan felugatott.
- Semmi nem vetítette előre a bolgár alkotmányosság első bukását –
mondta a nagymama.
A következő nap reggelén megérkezett a cár válasza. Engedélyt adott
a nemzetgyűlés feloszlatására. A „jólelkű” képviselők, akik örültek, hogy
végre hazamehetnek, elkezdték kiabálni, hogy „Éljen az alkotmány!”
Az épületet őrök vették körül. A rendőrfőnök puskát lengetett és vérontással
fenyegetőzött. A fejedelem ideiglenes kormányt nevezett ki Kliment metropolita
vezetésével, amelyben Nacsovics és Grekov (az összes rendbontás okozói
– magyarázta a nagymama) két-két minisztériumot vezetett. Brumovot és Balabanovot
félreállították.
GENÁT ANDREA FORDÍTÁSA
Lettre, 2009 tavaszi tavaszi, 72. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|