stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



 
Manuel Gusmao
Fénysebesség

Körforgása van a testednek,
vagy tested egy részének csupán, mindenhol –
és kívül a világ tengelyén. 
Derekadtól induló körív: kinyújtod fél karod,
egy izmod megvilágítja önmagát, vízszintes
hullám, amelyre felhágsz;
egyik lábad meghajlik épp, a másik pedig 
lábujjhegyre áll rézsútosan a világ felett, amely ezen a 
pillanaton függeszkedik. 
 

Körforgása van a testednek –
járkálsz a házban: alig hallható moraj vagy a csend felett,
az árnyék csendjének fényt adó morajlás;
a teremben a majdnem süket majdnem vak ember
hall téged, felismerni vél: odamész hozzá.

Itt vagy. Már kezdetét vette a megszakadt idő:
körforgása van a testednek
mely száműz a világból engem, és 
mely mégis nekem rendeltetett; fénysebességgel
érints meg engem.
És engem, a majdnem süket majdnem vak embert
megérint a tűz szele, és elpusztít engem,
míg már csak parázs leszek: hunyorgó fénypatakok,
a kifáradt földkéreg haldokló tűzvésze. 

Ott voltál akkor, akkor voltál ott.
Az idő így kezdődik újra.
Feltűnsz és eltűnsz.
Akár a világítótorony fénye, mely szétfut a házak felett az égen,
vagy mint a szemközti épület fényreklámja,
amely átsöpör a szoba sötétjén a filmben.
Mikor tér vissza?

Mintha csak tudnád, 
hogy visszajön, igen, és hogy nem, nem jöhet vissza már soha.
Amikor visszajön, ha visszajön, én talán az leszek, 
aki már nincsen ott. Az akkor 
az mikor van?
Mennyi ideig képes a világ 
a lehetségeshez így térni vissza?

Ezek a testek, melyek mi vagyunk, furcsa,
őrjöngő találmányok: neked nincs, amin forogj, és mégis
úgy pörögtél, mintha egy spirál emelne téged
az egyik oldaladról, mintha felsőbb egekbe
törnél, vagy mintha te magad, légi levél,
a leget hajtogatnád, s a világ megremegne a tengelyében.

Ez hagy nyomot az értelem homokján. 

Aztán jönne egy szél
és ennek a térképnek a dűnéit pusztítaná:
csak helyzetet változtat a hullámverés nyoma, de
megmarad. Egy bemozdult fotó, 
egymásra égetett tetoválások,
egy sebhely, mely elfeledte már a sérülést.

Szakadj félbe itt és ott,
ne legyél többé éles vonal, csík
a világban, zsineg legyél, mely összefonódik
és mely a világot összefonja.
Valami rögzített mozgásban működik,
és bárhogy is próbálkozol, a terv nem hagyja,
hogy kudarcot valljon, teljesen és mindörökre. 
A gépet kikapcsolod, de a barázda megmarad
a mozivásznon. Föléírod:
nem tűnik el, de magától 
értetődően felcserél néhány betűt;
berúgsz, dohányzol és gyógyszerezed magad,
de mozgást sürget a kép, a víz, 
a homok, az árnyak dagálya és apálya.
 

Körforgása van, volt a testednek,
és van valami helyrehozhatatlan,

amit velem tettél, mikor a létezésben forogtál –
a majdnem ember mindig visszatérésre játszik.
Mindent játszik, amiben a világ visszatér
a zene felfüggesztett hullámformáiba,
a tengelyén kívüli forgásba.
Miért mondod akkor, hogy „helyrehozhatatlan?”
Mit jelent, hogy helyrehozhatatlan?

A helyrehozhatatlan annyi, mint ősrégi,
nem pedig ugyanaz?
A sebhely helyrehozhatatlan, mert a seb örök,
elfelejtett és örök?
Megérinted milliméternyi távolságra,
mint aki nem is akarja
a dolgot,
és észre kéne venned és nem venned észre.
Azt mondanák, hogy mozgott a levegő, hogy elmozdult
az idő egy oszlopa, táncolt, mint a felhők közt a fény
a nádas zöld falán.
 
 

Helyrehozhatatlan körforgása van a testednek,
helyrehozhatatlan, vagyis már meg nem állíthatod,
a helyrehozhatatlan boldogságra gyullad,
a lég a tengerre hág, míg el nem foglalja 
az egész eget, és
mégis
belélegezhetnéd a belélegezhetetlen levegőt.
Minden bizonyosság ellenére, boldogságodat. 

                    SZÉKELY SZABOLCS FORDÍTÁSA

               



Lettre, 2008 őszi, 70. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



 

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret