stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



 
José Riço Direitinho:
MONOLÓG CITROMFŰVEL

          „...a szerelem ritkaság. Nehéz rátalálni;
          csak keveseknek jelenik meg, és csak véletlenszerűen, legfeljebb egyszer
          egy évszázadban, hasonlóan a többi megmagyarázhatatlan
          jelenséghez, amelyek levegőbe emelik az embert,
          vagy amikor egy analfabétával Cicerót idéztetik, helyes latinsággal.”
                    Hélia Correia: Az erotikus rés
 

Tudom, hogy ma fog megérkezni. Nem mintha mondta volna bárki is; viszont tizenöt éve erre várok, a citromfű erős illatára, amelyet most, eső után érezni lehet. Ugyanezt az illatot szívtam magamba akkor is, mikor először érkezett a városkába, és tudtam, hogy azért jött, hogy feleségül vegyen, még ha előtte soha nem is láttam őt, még az arcképét sem. Úgy emlékszem, mintha csak tegnap délután történt volna: a belső udvaron ültem, a tyúkokat kopasztottam, amelyeket anyám tett főni a vízbe; a nővérem születésnapjára készültek, arra az ünnepre, ahol mindenkinek be akarta jelenteni a házasságát. Én már eltelítődtem a tyúkszar és a kövér vidéki baromfik tornyosuló zsírjának undorító szagával. Könnyű pamutruhát viseltem, amely már tele volt a haláltusájukat vívó tyúkok vérfoltjaival, néhányuknak még csöpögött a vér a nyakából, mert az apám – szánalomból, vagy egyéb homályos érzésből fakadóan – nem vágta el vagy tépte ki egyetlen rántással a nyakukat, ahogy azt tenni szokta a még vonagló vadmadarakéval, amelyeket a kutyák odavittek hozzá. Vértől volt mocskos a ruhám, és megmagyarázhatatlan szégyent éreztem, amikor a levágott hús és a baromfizsír szagának közepette megéreztem a citromfű könnyű illatát a levegőben. Ez három órával azelőtt történt, hogy ő megérkezett. Így aztán, mikor a nővéremmel karöltve belépett a birtok kapuján, én már átöltöztem, a hajamat a vállamra bontottam, és a nővérem parfümjéből is tettem magamra. 
A férfi, akihez a nővérem hozzá akart menni, és akit még egyetemi éveiből ismert, a nyár első napján lépett a házunkba, tizenöt évvel ezelőtt. Mikor megláttam őt a nagyszobában, az öreg lámpa ellenfényének arany metszésében, újból meg kellett értenem, hogy a citromfű illata nem a nővérem esküvőjéről, hanem az enyémről adott hírt. Ő szinte még rám sem nézett, én pedig megpróbáltam az árnyékban maradni, a háta mögött, hogy csodáljam a hangját és finom mozdulatait. 
Azon az első éjszakán, amelyet nálunk töltött, lepakolták a csomagjait, és a folyosó végén ágyaztak meg neki. Nyilván a szemérmességnek köszönhetően abban a szobában, amely a nővéremétől a legmesszebb esett. És amely a legközelebb volt az enyémhez – nyilván a végzetnek köszönhetően.
Én tizenhét éves voltam ezen a nyáron, és a férfiakról még mit sem tudtam. Láttam néhányszor a nálam is fiatalabb fiúkat a folyóban fürdeni. Olykor elmentünk a barátnőmmel, hogy meglessük őket a nádasban, ahogy levetkőznek, és megvártuk, míg kijönnek a vízből, hogy megnézhessük őket vizesen és meztelenül, ahogy leheverednek a fűre napozni. Így hát minden, ami ezen a délutánon történt, olyan vágyat ébresztett bennem, amilyet eddig senki iránt nem éreztem. Egész szobám, az összes ruhám a citromfű illatát árasztotta ezen az éjszakán. Azt az illatot csak én éreztem; az este senki sem tett róla említést. 
Visszavonultam a szobámba, még mielőtt mindenki elhagyta volna a nappalit, és mielőtt köszöntőt mondtak a nagymamától örökölt kristálypoharakkal, amelyeket csak különleges alkalmakkor használtunk. Langyos vizet töltöttem a kádba, és fürdősót szórtam bele, még a nővérem hozta nekem, mikor végleg hazaköltözött a városból, ahol a tanulmányait folytatta. Levetkőztem, és szemügyre vettem magam a ruhásszekrény három tükrében; nyitott ajtajaiban majdnem minden oldalról láthattam magam. Ritkán, vagy talán még sosem néztem így magamra. Már kigömbölyödött a mellem és a fenekem is, pedig néhány évvel korábban még irigykedtem miattuk a nővérem szépségére. Egyszer hirtelen nyitottam be a szobájába, mert zavart a rikácsoló rádiója, és ott találtam meztelenül, ahogy ugrálva táncolt a széken és az ágyon, végül aztán gúnyos nevetésben tört ki, és megkérdezte, hogy olyan szeretnék-e lenni, mint ő. Megfürödtem, és amíg azt az inget kerestem, amelyet a nővéremtől kaptam előző karácsonyra, és amely még sosem volt rajtam, egyre erősebben és erősebben éreztem a citromfű illatát. Megtaláltam, és felvettem az inget, szinte áttetsző volt, alatta pedig semmit sem viseltem. 
Ez volt az első abból a tizenkét éjszakából, amikor, miután mindenki lekapcsolta a villanyt, felkeltem, és bebújtam annak a férfinak az ágyába, akit a nővérem hozott el magával, azért, hogy hozzámenjen. Ahhoz a férfihoz, aki, mikor két héttel később megint útnak indult, hogy elintézze a házassághoz szükséges dolgokat, magához vont a karomnál fogva, nekidöntött a folyosón a kályhának, és azt mondta: visszatérek az esküvőre, de téged veszlek el; ezt azóta tudom, hogy először a szemedbe néztem.
Ez az ember az, akiről tudom, hogy tizenöt év után ma fog megérkezni. Miatta szereztem meg ezt a házat a folyóparton, ahol a citromfű illatával várom őt, amelyet rögtön érezni lehetett, ahogy elállt az eső.

         (SZÉKELY SZABOLCS FORDÍTÁSA)
 



Lettre, 2008 őszi, 70. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



 

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret