Aleą ©teger
A
Meghalt. És nem halt meg. Ahogyan édesapja
A, ahogyan nagyapja, elsüllyedt a falusi temetőben.
Elsüllyedt, és nem süllyedt el. Sárba tért.
Sárba és a sár néma kövei közé.
Ott most hallgat. Felejt. Töröl. Ott van és nincs ott.
Mert nincs befejezés. Kezdet és vég nélküli. AAA.
Valaki meghalt. Senki. A neve -
Efeledve. Apja és nagyapja neve.
Néha megcsikordulnak a dolgok. Néha felkel,
Ki aludni tért, s tovább haldoklik az, ki a holtak fölött virrasztott.
Néha AAA a tér elviselhetetlen terrorja, saját hangját keresi.
Néha AAA az eső monoton gyásza az utak fölött.
AAA berreg, mikor kihajt a motorból.
AAA a tűzkő sóhaja az órákban.
Egy biztos - A halott.
Aki azt hiszi, hallja őt, tartsa oda a másik fülét,
Ám aki nem hallja, hiába fülel.
Kézszárító
Ki beszél, amikor nem beszélsz a saját nevedben?
Amikor eljátszod, hogy más nevében beszélsz,
Jelen van a hang, mint a spiritiszta szeánszon?
Csupán retró lárifári, kadabra abra, aha, aha, bla-bla?
Időnként, mintha szél beszélne rajtad keresztül.
Mintha búra, kosava, passzát, jeges szibériai szelek beszélnének.
Időnként mindezek, beszéd alatt láthatatlan, tiszta hangok maradnak.
És mégsem. Visszatérésük nem hoz változást.
Vagy mégis, valahol a köztesben, ahol az élőket súrolják a holtak.
Cseppek, melyeket homlokukra csöpögtettél, elpárolognak a tenyeredből.
Még egyszer lenyomod az ezüst gombot a műanyag dobozkán.
Még egyszer odacsúsznak, ezúttal felmelegíteni átfagyott ujjaid.
Csupán abrakadabra, aha, aha, bla-bla. Mert semmi újat nem hoznak.
A benzinkút vécéje olyan, mint régen.
Te sem változtál. Csak átfújt valami a tenyereden.
Nem foghatod meg, de néha az megfog téged. Birtokolja életvonalaid.
Kézszorításod is.
Nincs neve annak, aki akkor szól, ha nem a saját nevedben beszélsz.
És nincs otthon. Sem személyes dolgok.
Teste nincs a névtelennek, örökké úton van.
És útjai talán a tieid is, ám a tieid sohasem lesznek az övéi.
ORCSIK
ROLAND FORDÍTÁSAI
Lettre, 2008 nyári, 69. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|