Vikram Seth
A Golden Gate
verses regény
(részlet az ötödik fejezetből)
1.
Egy hete, mikor befejeztem
a részt, min túl van éppen Ön,
s máris a többi fejezetre
gondoltam lelkesen, mi jön,
egy szerkesztő ragadott vállon
- egy fogadáson (uncsin, állón),
amin Thomas Cook Tibeti
útikönyvem tüntette ki
(szép tőle ez) -: "Seth úr, bocsánat!
Mit ír most?" "Egy regényt." "Remek!
Alig várom, hogy…" "Verseset"
tettem hozzá. Halálra sápadt.
"De bájos, régimódi ötlet" -
s nem szólt hozzám az este többet.
2.
Tanár-, kiadó-, kritikusszem
mind kételkedve néz: mi van?
Ízlésben három izmos isten,
s a szerző köztük - csak ficam.
Kemény világ ez! És a költő…
rezgő zselé, ha testet ölt ő.
Hányjon rímet, ha oly makacs,
de kelendő-e vajh a taccs?
Hitem tört. Lantom húrja néma…
Tépázott önbizalmamat
felturbózandó egy csapat
barátom összejött, s a téma
a terítékre téve lett,
hogy értelmezzem művemet.
3.
Hogy indoklom meg ezt a strófát?
Mi menti múzsám ráncait?
Mi ez a múltszázadi lóláb,
a nő- s hímrímek tánca itt?
Reagan kemencéjébe vetni
Anyegin morzsáit? A vekni
alighanem meg sem dagad,
vagy tottyadt lesz egy perc alatt.
Nincs indokom, minek hazudjak?
Ha működik, jó, hogyha nem,
amíg csinálom, élvezem,
mit veszthetek? Hisz úgyse tudja
a férgektől megóvni a
korpuszom egy teória.
4.
Mért négyes - kérdik ők - a jambus?
A pentameter uralom
alatt e metrum léha, bambus
mutatvány lett csak, fura lom.
Pedig e fürge, régi mérték
csupa cizellált, égi érték,
s nem kell, hogy vaskos és profán
tréfákkal csapkodjon pofán.
Hogy mindez mért akkora baj? Nos,
tudom, rím, gondolat, zene
magától is fölérzene
álmából; és várnék, de sajnos
az én időm nem végtelen -
sürgetni vagyok kénytelen.
VARRÓ DÁNIEL FORDÍTÁSA
Lettre, 2008 nyári, 69. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|