stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Jonáš Tokarský
Démon
 
Artepius Vibratus helyet foglalt a fotelben és hallgatott. A tény, miszerint a szalamandernek vélt démon húsvér ember, fényt derítene minden képtelenségre, ám továbbra sem volt képes megérteni, hogyan lehetséges mindez. A könyvespolchoz nyúlt, és kihúzott egy terjedelmes grimoir-t. Egy ideig lapozgatott benne, majd átnyújtotta Aloisiusnak a nyitott könyvet. 
- Ez az. Ennek alapján folytattam tegnap a szellemidézést. Pontosan a leírtak szerint.
 Aloisius Motolla elmélyülten olvasta a szöveget.
- Minden a megadott utasítások alapján történt - folytatta Artepius.
- Úgy tűnik, rendben van -, bólintott az öreg theurg, visszaadva a könyvet. 
- Na és ezt követően megjelent a démon, azaz a démonnak vélt valaki.
- Csakhogy nem megjelent! Az ajtón csöngetett, teljesen illuminált állapotban - helyesbített Aloisius. - Ezt egyáltalán nem furcsálltad? Őszintén szólva, nem tudom, te hogy vagy vele, de engem az asztrállények nem ajtón keresztül, és végképp nem kapatos állapotban közelítenek meg.
 A konyhából káromkodás hallatszott. 
- Nekem is valószínűtlennek tűnt - mondta kelletlenül Artepius - másfelől viszont először idéztem ebből a szférából démont. Mit tudom én, tulajdonságok és viselkedésmódok szféránként különböznek.
- Minden kétséget kizáróan, ez azonban nem jelenti azt, hogy a haariahiak majd az ajtódon csöngetnek! Az isten szerelmére Artepius, miért ütöd unos-untalan az orrod olyan dologba, amiről a leghalványabb sejtésed sincs? Miért nem varázsolsz? Az önműködő 
ajtód például maga a tökély!
- Meglehet, igazad van... Na, de ezzel az alakkal most mi legyen? - Felegyenesedett, és járkálni kezdett fel-alá a szobában. - El kéne engednem.
- És? Mi ezzel a gond?
 - Minden. Mi van, ha feljelent?
 - Ugyan már, mégis milyen ürüggyel jelentene fel, elárulnád? Azzal, hogy mágikus kisüléssel földhöz vágtad? Vagy netán azzal, hogy mágiát alkalmazva lecövekelted egy helyre? Gondolod, hogy hisznek majd neki? - Hahotázott Aloisius Motolla. - Valószínűbb, hogy őt zárnák be. A diliházba! Nem, barátom. Ez az alak jól meggondolja majd, hogy beszél-e erről valaha bárkinek is. Nyugodtan engedd el. Légy hozzá kedves, kérj tőle elnézést, adj neki egy kis pénzt, vagy mit tudom én, szóval, küldd el.
 - Várjunk csak. Miért én? Miért csak nekem kellene elnézést kérnem?
 - Mégis kinek? Talán nekem?
 - Hát még jó! Te szúrtad meg!
- A kísérlet keretein belül! - emelte fel figyelmeztetően a mutatóujját Aloisius. 
- Gondolod, hogy magára vette?
 - Hogy a fenébe ne vette volna magára?! Menj már!
 - Még mit nem! - makacsolta meg magát Aloisius. - A te démonod, a te hibád.
 - Hisz nem is démon!
 - Valóban nem az, de erre nekem kellett rájönnöm. Ezt ne felejtsd el! 
 Hirtelen csend lett, amit csak a konyhából kiszűrődő káromkodás és átkozódás foszlányai zavartak meg. 
- Akkor én megyek - mondta Artepius. Aloisius Motolla bólintott. Ahogy az alak észrevette, hogy Artepius a konyhába tart, felhagyott az ordibálással, és elsápadt. 
- Ne bántson, uram, hagyjon, nem fogok kiabálni, hagyjon - ismételte elszörnyedve, és tekintetével meredten követte Artepius kezét. Artepius szúrós pillantással végigmérte, kitárta karját, és szeme lángba borult. A férfi megmerevedett, és rosszat sejtve lépni próbált. Halvány mosoly jelent meg az arcán, de rögtön elkomorult, amint szembetalálkozott Artepius haragos ábrázatával.
 - Nem tudom, ki vagy, nem is érdekel - mordult rá Artepius. -Mielőtt azonban elengednélek, tudni akarom, hogy miért állítottál tegnap be hozzám. Ki vele!
  Mielőtt az alak bármit is mondhatott volna, dörömbölés hallatszott az előszobaajtó irányából. A konyhában feltűnt Aloisius,némiképp meghökkenve. 
- Vársz valakit?
- Nem - válaszolt Artepius. 
- Menj, nyiss ajtót, és bárki legyen is az, hajítsd ki. Kedves barátunk még tartozik itt nekem némi magyarázattal - tette hozzá, és tekintetével az alakra mutatott. Aloisius távozott. 
 - Na, megered a nyelved? - sziszegte fogai közt Artepius, de még mielőtt bármit is kiszedhetett volna belőle, egy hosszú, világos kabátot viselő rideg megjelenésű férfi lépett a konyhába négy rendőr társaságában. 
 - Farkas rendőrfelügyelő vagyok. Maga Artepius Vibratus, ha minden igaz.
 - Igen, az vagyok. Mit akarnak? És hol az engedélyük, hogy csak így rám törnek?
 A felügyelő egy papírlapot halászott elő zsebéből, és meglebegtette Artepius szeme előtt. Ebben a pillanatban az addig háttérben vesztegelő kolosszus a rendőrök közé ugrott, hármukat a földre teperte, és az előszobába vetette magát. Még mielőtt bárki feleszmélt volna, már a lépcsőket rótta lefelé. A felügyelőnek kaján vigyor futott át az arcán. 
- Lent tízen várnak rá, nem szökik meg.
- Lenne olyan szíves, és beavatna végre, mi a fenét jelent ez az egész? - kérdezte indulatosan Artepius Vibratus. A felügyelő Artepius vállára tette kezét, és egyenesen a szemébe nézett. - Artepius Vibratus, letartóztatom hatósági üldözés előli menekülésben való segítségnyújtásért. 
- Ezt ki kérem magamnak! - csattant fel Artepius, még mielőtt azonban bármit tehetett volna, két rendőr hátracsavarta a karját, majd megbilincselte. 
- Most eljön velünk a rendőrőrsre, ahol a nyomozó majd kihallgatja -közölte a felügyelő, és kiment az ajtón. A rendőrök követték, magukkal vonszolva az ellenszegülő Artepiust. Az előszobában mindannyian megálltak, és a felügyelő teljesen kitárta a bejárati ajtót. Mialatt Artepius a két őrmesterrel dulakodott, és vehemensen próbált megszabadulni a bilincstől, az ajtószárny magától lassan megindult, és mikor bezáródott, a felügyelő ujjával megkocogtatta. 
- Remélem, erre is ad majd valami magyarázatot!

            BARNA OTÍLIA FORDÍTÁSA



Lettre, 2008 tavaszi, 68. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



 

 
stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret