stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



ABODY RITA
HALOTTAS SZOBA
(Magzati emlékek ötvenhatból)

Karizmatikus forradalmár alak: fekete hajú, vékony, magas, zöld szemű fiú, túlélte Auschwitzot, tizenhat volt akkor, szeretett nővérét a szeme láttára akasztották fel, ezt egyszerűen nem tudta megemészteni. Egy istennek se. Hithű kommunista, idealista változat, sokat olvasó munkásfiatal, sugárzó lény és sebzett, kielégíthetetlen lázadó, mint Che Guevara, semmi sem elég (életszerű? nagyszerű? halálszerű?) számára.. -  Építi Sztálinvárost, vörös rózsákkal szórja tele a húszéves, gyönyörű felesége szobáját, máskor meg hasba rúgja, pedig terhes, ilyen disszonáns lélek. A felesége az én anyám, aki csak a rózsákat emlegeti egy életen át, a hasba rúgást az apámtól tudom, akinek mégis bevallotta, ő a második férj. Van egy szép, megbarnult esküvői kép anyám szobájának a falán az első férjjel, és ahogy fekszik hanyatt ferdén az ágyon, épp ezt láthatja, ha látja, amikor szemétdombbá változott odújában szívrohamban fuldoklik, és a nyelve kimegy a szájából. Nem tart huszonnyolc percig, hanem nagyon gyors, látszólag: de ki ismeri az ilyenkor előrehaladó idő belső tempóját? A körülményekből ítélek. Abból, hogy rajta maradt a szemüveg, és a viszonylag fegyelmezett testhelyzetből, takaró két kézzel megmarkolva, fej kissé félrefordítva, egy vagy két heves, görcsös kirúgás a lábbal biztosan történt, mert felborult a sámli, amin papírcetliket rendezgetett szürke nylonzacskókba az ágy szélén ülve, de sok rugdosás nem lehetett, annyira nincs szétdúlva minden. És minden úgy maradt, ahogy épp működött: ment a kályha és égett a kora téli esti lámpa.
Anyám hasában, melybe a később forradalmárrá vált férj rúgott bele, ötvenkettőben a fivérem van, ez anyám negyedik terhessége, első gyereke, négy évvel idősebb nálam. Mikor tizennyolc éves a fivérem, disszidált, megjárta a francia légiót, állítólag ölt imitt-amott, és amolyan maffiózóféle lett egy német kisvárosban. Amikor nyolcvankilencben meglátogatjuk anyámmal, pisztolygolyó ütötte lyukak vannak az ablakán, nagyokat röhög rajta, és el akar adni engem a részeges szomszédjának elég sok pénzért. Ez hízeleg nekem. Büszke vagyok a családomra. Hasist szívunk tenyérnyi papírtölcsérből. A vér nem válik rózsavízzé. Az alma nem esik messze a fájától. Kutyából nem lesz szalonna. A fivérem nem a szabadságért harcolt, hanem fegyvert és kábítószert csempészett, így próbált menekülni élete traumája elől, hogy felakasztották az apját, de hiába, a paranoia végérvényes, fél évszázad múltán is kommunista ügynököket sejt mindenhol, és agyát megeszi a szesz. Anyám szerint nagyon hasonlít az apjára, csak a fonákja: nem a fény oldalán jár. Sötét oldal. Gyereklányként rajongtam érte. Nyolcvankilencben is jól érzem magam a közelében, a golyónyomos, mocskos lakásban. A Kökörcsin utcában, Budán, ahol apámékkal laktunk, nekidőlt egyszer egy kerítésnek, és a fenekébe harapott bentről a házőrző kutya. Hatvanhétben talán. Emlékszem a kerek, bíborfekete sebre, pont, mint egy golyónyom a vastag farhúsban, mikor letolta a gatyáját. Azon a telken most társasház épül, fontolgatom, hogy lakást veszek benne, ahányszor belépnék a kapun, mindig eszembe jutna.
Mikor én vagyok anyám hasában, akkor van ötvenhat. Három hónapos vagyok, kilencedik terhesség, második gyerek. Összesen tizennégyszer volt terhes, ebből tizenkettőt kapartatott el, illetve ápolónőként elhajtotta őket szülést megindító injekcióval, amikor a Ratkó-korszak volt és másképp nem lehetett. Egész életében büszkén, nevetve emlegeti példátlan termékenységét és tökéletes egészségben maradt női szerveit, amelyek majd részben kiolvadnak a testéből hullamagányának két forró, kályhatüzelte hete alatt. Egyszer mégis megemlíti, hogy a magzatokért majd felelnie kell az isten előtt. Hogy minek alapján, és hogy jól válogatott-e a tucatnyi lehetséges gyerekből, azt nem tudnám megmondani, nekem nem egyértelmű. Van a fivérem meg én. Ilyen szórásban szükségképpen számottevő a véletlen elemek aránya.
A fuldoklásról még annyit, hogy a szeretett férfi, mikor ötvenkilencben felakasztották, huszonnyolc percig vonaglott és rángatózott a kötélen, ezt az adatot a halotti papírokból lehetett megtudni, nem derült ki, a hóhér ügyetlensége vagy szándékos rosszakarat miatt. Inkább az utóbbit véli valószínűnek a család. Eszébe juthatott a nővére tizenöt évvel előbbről, gondolhatta, hogy végre ott van ismét és hogy inkább ő maga az. A fivéremnek a házmesterkislány árulja el, hogy felakasztották az apját, és erre ő is felakasztja az én játékmacimat.
Amikor kamaszlány vagyok, az anyám többször riogat azzal, hogy felakasztja magát a gázvezetékre, már nem emlékszem, miért. Mondom neki, hogy ne. Erre figyelmesen néz rám, mint aki szeretné kihüvelyezni a kérés értelmét.
Október van, ötvenhat, anyám hasában vagyok, nézek a szemével, vagyis az adrenalinnal, meg a hormonokkal, így közlődnek velem a dolgok, az ő érzései alapján, áramlanak kezdetleges vérkeringésemben, és beleivódnak legelső sejtjeimbe, így alakul ki első benyomásom a világról, hogy mégis, mire számítsak. Kenyérért sorba állunk, lövöldöznek, és véres halottak fekszenek az utcán, ezt látjuk, az anyám vagány nő, huszonnégy éves, apám a pincében maradt, mert fél, és hagyja, hogy inkább a terhes felesége menjen kenyérért. Anyám innentől kezdve megveti őt. Apám pár hónappal előbb írt egy szavakban egész bátor könyvet, van egy anyámnak dedikált példány, ez az egyetlen tárgy, amit a hullabűzös házból elhozok, mikor anyám teste már nincsen ott, de apám a forradalmat tényszerűen nem szereti, és mikor jön az első férj a többi forradalmárokkal látogatni a kisfiát, akit apám nevel, a géppisztolyokat le kell tenni az előszobában a kockás esernyő és az elefántcsontfejes ébenfa sétapálca mellé. Ez egy polgári otthon, és a rendet be kell tartani. Elvi szinten, mert egyébként mindig irtózatos kupleráj van. Év elején vált el anyám az első férjtől, nem bírta már ezt a viharos, vörösrózsás-rugdosós szerelmet, és hamar hozzáment apámhoz. Augusztus elején fogantam körülbelül. Ám az elhagyott férj oroszlánként harcolt egy csapat forradalmár élén, hős lett, becsukták, és anyám visszaszerelmesedett belé bűntudatból és szerelemből, és már nem akart volna engem a hasában, szülni se akart volna szegény, három héttel túlhordott, habár lehet, hogy ösztönszerűleg én is vonakodtam megszületni ezek után. Ebben volt némi igazam. Négy és fél kilós leszek, dagadt, vörös hajú, nagyon csúnya csecsemő, akit szégyell és hamarosan elhagy az anyukája, és emiatt elmegy az élete nehezen alakítható, istentelen irányokba.
Mintha nem lenne elég, hogy így is, úgy is halandóság van.
Sajnos, így romlott el végérvényesen minden, már az első hónapokban, a kezdet kezdetén, az anyám szerelme és az enyém, kimondottan Auschwitz és ötvenhat miatt. Nem tehetek róla: az én legfontosabb művem az életem, nem pedig megfordítva: az életszerelem, az egyszerű fennmaradás, fohász, korrekció és megértés örökös, szenvedélyes vörösmágiája.
 

Bibliográfia

ABODY Rita

"Démonikus levelek"
Nappali ház, 1990. 4.

"A kalandor"
Nappali ház, 1997. 3-4.

"Színes irhák"
Magyar Lettre Internationale, 39

"Anatómia, NY-LA ´96-´97"
Magyar Lettre Internationale, 49
 

"Szülőszoba"
Magyar Lettre Internationale, 50

"Hideg angyalok"
Magyar Lettre Internationale, 53


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret