stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Martin M. Simecka
A szlovákok és az EU-csatlakozás

(POZSONY) - Egy fiatal szlovák képviselőnő arról lett híres nemrégiben, hogy az újságírói kérdésre: "Hány tagja van az Európai Uniónak?", azt válaszolta tűnődve: "Öt? Vagy talán - ötven?" Ez a fajta tájékozatlanság nemcsak erre a képviselőre jellemző, de az egész nemzedékére. Ugyanakkor ugyanilyen jellemző az EU-csatlakozás iránti lelkesedés.
 Mindkét jelenséget könnyű megmagyarázni: Európa egyesítésének az emberiség egész történetében egyedülálló nagyszerű folyamata önmagában olyan unalmas, mint egy telefonkönyv. Szlovákiában a lelkesedést nem maga ez a folyamat váltja ki, hanem az a gondolat, hogy mi is benne vagyunk, hogy mi is egy címszó lehetünk ebben a telefonkönyvben. Az EU maga az unalom, sokszor nekem is nehezemre esik felfogni a szerkezetét. Nem tudom, pontosan hány tagja van az Európai Parlamentnek, és ha nem volna Mr. Verheugen, egyetlen EU-megbízottat sem tudnék megnevezni.
 Tudatlannak érzem magam nemcsak az Európai Unióval, hanem egész Európával kapcsolatban is. Egy finn elemi iskolában bármelyik elsőosztályos többet tudhat róla nálam, Németországban talán egy harmadik osztályossal volnék egy szinten; csak a Cseh Köztársaságban mernék kiállni egy nyolcadikossal - ott is csak egy kis vidéki iskolában.
 De bátran kompenzálom a tudatlanságomat az egyesülő Európa ügyéért való lelkesedéssel, mint honfitársaim nagyrésze. Ez a lelkesedés paradox módon a szlovák nacionalistáknak köszönhető. Az egyesült Európa eszméjét már 1990-ben egy árva kődarab testesítette meg egy dombon a szlovák hegyekben, melyet a mi nacionalistáink kontinensünk földrajzi közepének kiáltottak ki. Onnan hirdették a szlovák szuverenitást - a cseh-szlovák föderáció ellenében, amíg az széjjel nem szakadt.
 Azt követően Európa elborzadt Vladimir Meciar Szlovákiájától, és a nemzet mély traumaként élte át a kirekesztettséget. Most ezért olyan jó érzés, hogy elfogadnak olyannak, mint a többiek. De ennek a megkönnyebbülésnek van egy komoly hátránya: lehetetlenné teszi a vitát Európáról, az európaiság lényegéről, és arról, miben áll a mi szlovák sajátosságunk ennek a keretén belül.
 A jelenlegi kormánykoalícióban csak egyetlen kisebb párt van (a kereszténydemokratáké), amely óvja az embereket "az európai balliberalizmustól", ami majd megpróbálja ráerőltetni a szerencsétlen Szlovákiára az olyan gyalázatos, keresztényietlen dolgokat, mint a melegek házassága és a prostitúció legalizálása.
 A szlovák nacionalisták deklarációi nagyon hasonlítanak arra, amit arról a kis dombról hirdettek a szlovák hegyekben, csak ezúttal nem Prágának, hanem Brüsszelnek címezve. Ugyanazt az álságos nyelvet hallhatjuk, amelyen elszántan követelnek valamit, ami már megvan - a függetlenséget. Valójában mélységes averzió van bennük egy olyan Európa iránt, ahol nem az egyetlen keresztény isten uralkodik. És ha Isten csak egy épphogy megtűrt része lehet az európai politikai identitásnak, akkor jobb kimaradni Európából - mondják a kereszténydemokraták a szlovák nemzetnek. De ez a nemzet már nem hallgat rájuk. Ma a szlovák nemzet csábítóbbnak találja az Európához való csatlakozás gondolatát.
 Ez látszólag kedvező helyzetet teremt az európaiságra nevelés számára, mégsem igazán megfelelő a pillanat. A szlovák tanárok még nem heverték ki a gyors demokratikus fordulatot és a drámai mérvű elszegényedést.  Alighogy elsajátították az ezredévi szenvedés és egy független állam dicsőséges megszületésének szlovák mítoszát, most hirtelen váltsák ezt fel a közös európai történelem elvont eszméjével? Nem igazán reális elvárás.
 És mi a helyzet a szlovák értelmiséggel? Az írástudók közössége egy kisebbség elkülönült életét éli, és azoknak az íróknak a száma, akik elvileg képesek és hajlandók politikai esszét írni és egyéni véleményt közzétenni az újságokban, öt, legfeljebb tíz embert tesz ki.
 Bár amit mondok, merő panaszkodásnak tűnhet, én lelkes euro-optimista vagyok. Nem mintha azt hinném, hogy az Európai Unió gyönyörű és könnyű életet garantál majd a számunkra. Az Európai Unió jövője tele lesz politikai vitákkal, de ezek most nem nagyon izgatnak. Az Európai Uniónak, ennek a rémes, bürokratikus szörnyetegnek ragyogó jövője lehet, különösen, ha ajtót nyit nekünk a múltra. Az Unió kibővítésével az európai történelem teljesen új értelmet nyer.
 Tudom, miről beszélek. Én egy olyan országból jövök Európa szívében, ahol sokszor átírták a történelmet. 1918 után a történelem hirtelen megváltozott a szlovákok számára - magyar történelemről csehszlovák történelemre, 1948 után egy kommunista történelemre és 1993 után egy független szlovák történelemre. A történelem értelmezésének azóta egyetlen utilitárius célja volt - lojális állampolgárok nevelése, történelmi hazugságok árán is.
 Most először van esélyünk egy olyan történelemtanításra, amely európaiakat nevelne, ugyanakkor mégsem titkolna el semmiféle tényeket a múltunkból. Nemzeteink történelme jó és rossz korokon át együtt adja ki Európa egészének történetét, és ebben valamennyien egyenlők leszünk a jövő évtől kezdve.  A finnek, németek vagy csehek történelme lesz az én történelmem is, és ha nem akarok szégyent vallani európaiságból, el kell kezdenem tanulni. Ha belegondolok, szívesen átengedném ezt a feladatot a gyerekeimnek.
 Lelkes euro-optimizmusom tehát abból a hitből táplálkozik, hogy Európa jövője a közös történelemből való tanulásra épül.
 Nem lesz olyan fontos, hogy egy fiatal szlovák képviselő megtanulja-e a tagországok számát a bővítés után, vagy hogy én fogom e név szerint ismerni az EU-megbízottakat. Sokkal fontosabb lesz megtanulni azt, hogy a mai Brüsszel azt a szerepet játssza, amit valamikor Róma, és még korábban Athén.  És még ennél is fontosabb lesz  azt megtanulni, hogy az az ügy, ami Európát a múlt században látszólag örökre kettéosztotta, csak egy rövid időszaka volt a mi közös történelmünknek.

KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA

SIMECKA, MARTIN M.
Dzsin
Kalligram, 1993

"A reálszocializmus tanulságai"
Magyar Lettre Internationale, 48


C3 Alapítvány

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret